Pesti Napló, 1908. május (59. évfolyam, 106–131. szám)

1908-05-01 / 106. szám

H Budapest, péntek __________PESTI NAPLÓ* 1908. május I« 106. színű» tett velünk, hogy holnaptól kezdve illatosabb levegőt szívunk és derűsebb napot élvezhetünk. Boldog hit, szépséges szokás, amelyet nem zavar senki sem és amelyben szívesen vesz részt mindenki. A május elsejei munkaünnep szép lassan beilleszkedik ebbe a gyöngyvirágos parádéba és néhány év múlva talán ökörsütés és póznamászással egybekötött népünnepélyen fog a szervezett erő nagy tömege a megostromlandó burzsoázia ezreivel együtt vigadni május elsején. Nincs már vörös május, nincs már forradalmi félelem, nincs sortűz és nincs emberhalál. Szépen lecsiszolódik az éle mindennek és unalom lép a szenvedélyes izgalom helyére. Nem kell már tüntetés, mert amit a világ szeme elé akarnak varázsolni, azt a világ már rég tudja és nem kell izgatás, mert ezt a szervezetek csöndes munkája hatásosabban teljesíti. A szocializmus a maga dogmái közé iktatta május elsejének megünneplését és most már csak azért ünnepli, mert dogma. Ebben csak olyan konzervatív, mint az egyház, vagy a burzsoázia, amely a hagyományok kultuszát imádja és akkor is ragaszkodik a szokáshoz, ha már semmi szükség sincs rá. Budapest, április 30. A munkarend. A képviselőház legközelebbi ülését hétfőn délelőtt tizenegy órakor tartja. Ez csak formális ülés lesz s a bizottságok tesznek jelentést megalakulásukról. Kedden délelőtt tíz órakor Nagy György okolja meg indítványát, mentelmi ügyeket tárgyalnak s elintézik a kérvények 48—54 sor jegyzékét. Andrássy a nyelvkérdésről. A soproni nyelvkérdésről bőven volt ma is szó a Ház folyosóján. Több függetlenségi képviselő megkérdezte gróf Andrássy Gyulát, mi a nézete a kérdés újabb fejleményeiről. A miniszter ismertette a főispán előadása alapján a soproni eseményeket a ezeket mondta: — Nem járja, hogy a törvényt csak ott respektálják, ahol az nekünk kellemes , ott túl tegyük magunkat azon, ahol betartása a nemzetiségieknek volna kellemes. Andrássy a jövő szerdán felel a hozzá intézett interpellációkra. Sopronból táviratoztak: Sopron város mai közgyűlésén Schwarz Sándor ügyvéd bizottsági tag interpellációt intézett Töpler polgármesterhez, van-e tudomása róla, hogy a Waelder-féle ügy kapcsán a fővárosi sajtó egy részében olyan híresztelések jelentek meg, mintha Sopronban pángermán törekvések volnának észlelhetők? Mivel pedig a nemzetiségi törekvéseknek ebben a városban talajuk sohasem volt és a lakosság hazafias érzése kifogása talán, szándékozik-e a polgármester intézkedni, hogy a fővárosi sajtóban a várost ért súlyos bántalom orvosoltassék? A polgármester válaszában megütközésének adott kifejezést az alaptalan híresztelések miatt és megígérte, hogy a fővárosi sajtót felvilágosítja a helyes tényállásról. A közgyűlés a választ egyhangúlag tudomásul vette. A nagybereznai mandátum. Nagybereznáról táviratoztak. Rohonczy Lőrincet, alkotmánypárti programmal ma egyhamnalas képviselővé választották. A zágrábi zavarok Zágrábból jelentik, hogy a diákok a kora reggeli órákban megszállották az egyetem bejáratát és senkit nem engednek be az épületbe, kivéve azokat a diákokat, kik távozási bizonyítványt akarnak kérni. Az egyetemen teljes szünet van. Illetékes helyen eddig még nem foglalkoztak dr. Klaurovics rektor elbocsátásával. Vasárnapra a polgárság pártkülönbségre való tekintet nélkül nagy tiltakozó gyűlést akar tartani a tisztviselők megrendszabályozása ügyében; a gyűlésre nagyban folynak az előkészületek, de azt hiszik, hogy az izgatott közhangulatra való tekintetből nem fogják megengedni a gyűlést. Bülow és Giolitti találkozása. Stámából táviratoztak. A Stefani-ügynökség jelenti Velencéből: Giolitti miniszterelnök és Bülow német birodalmi kancellár tegnap délután az Olaszországot és a német birodalmat érdeklő kérdéseket tették tanácskozásuk tárgyává. A tanácskozás folyamán kitűnt a két miniszter teljes egyetértése az összes idevonatkozó kérdések tekintetében. Giolitti miniszterelnök ma délelőtt visszatért Szómába, mélkedik azon, hogy „oda-oda az édes összhangzat, mely egybekapcsolt két nemes szivet.“ Amint Leontes észreveszi, hogy tengerre futott Pole’xenes „cseh vizekre tartó“ bárkája, még vadabb haragra lobban, parancsára leszakítják Hermione kebléről ártatlan gyermekét, noha a jóslat Leontes nejének szeplőtlenségét hirdeti. A következő perc két rettenetes hírt hoz Leontesnek: fia, a kis Mamillius az ijedtségtől szörnyethalt, Hermione királynőnek pedig a szíve repedt meg szégyenében. Komor, fekete első felvonás. Inkább illik a színteret titokzatosan övező sötétzöld kupressusok misztikus miliőjéhez, mint az olasz ég gondtalan kék egéhez. Olyan az első felvonás, mint valami robusztua szimfóniái dübörgő első tétele. A második felvonás békésebb, azt mondhatnánk, hogy alant a játszi scherzos a patak partján, lágy vizekből kibuggyant andante foglalja el Goldmark Károly gyönyörű szimfóniájában a két középső tétel helyét. Rövid prológus előzi meg ezt a felvonást. Az idő elmondja, hogy a keselyűk prédájára kitett kis leány megmenekült. Egyszerű pásztorok nevelték fel Leontes leányát, a halálra szánt Perditát. Florizes királyfi, Polixenes király fia szereti Perditát, kézfogójukat akarják a pásztorok ünnepelni, amikor Polixenes és Camilló rajtütnek a szerelmeseken és hirtelen kézzel széttörik a pásztor idillt. (Íme a scherzo vége, következik az andante.) A szerelmesek Camilló tanácsára hajóra szállnak s Polixeneshez menekülnek. A derék Camilló, aki másodízben szállítja hajóra az embereit, bizonyosan valami mesebeli hajózási társaság ügynöke lehetett. Az ifjak elbujdosnak, a pásztorok kedves, meleg hajléka üresen áll. Az utolsó felvonás — a szimfónia fináléja — ugyanabban a hangulatskálában íródott, mint az első. Leontes védelmébe fogadja a gyermekeket, visszanyeri gyermekét, viszontlátja barátját, Polixenest , az istenek különös protekciója még a szoborrá kövült Hermionét is feltámasztja a „Téli rege“ vadregényes meséjének szelíd, napsugaras befejezése kedvéért. A „Téli rege“ muzsikája angyali tisztaságában és nemességében glóriával veszi körül Goldmark Károly gyönyörű ősz fejét. Íme, ismét megtért hozzánk a nagyszavu, zengő ajkú dalnok s elringatja a mi szomorú, könnyes lelkünket valami különösen szép, békés hangulatba. Szelíden, gyengéden szól hozzánk, mint az idős ember, akinek a szívéből eltávozott az élet csatazajának visszhangja, mi pedig boldogan szemléljük az aggastyán Goldmark Károly áldást hozó, gazdag gyümölcsöt termő virulását. Valami mélységesen megható szépség, valami fenséges, kibékítő momentum van Goldmark művészetének gyönyörűséges őszében, amelynek megismerésénél nem tagadhatjuk el, hogy mi, akik mindig a magunkénak tekintettük ezt a nagy művészt, a magyar zeneművészet dicsőségét hallgatjuk a mester hárfájának zengésén. Mi, akik a magyar zeneművészetért küzdünk, azt halljuk, hogy Goldmark magyarul szól hozzánk. Az érzéseiben, a melódiáiban, a gondolatfűzésében, harmóniáiban megdöbbentő határozottsággal lép elénk Goldmark magyar ezive. A lelkében szunnyadó magyar érzés a Tücsök s a Berlichingeni Götz zenéjében is ki-kivillan egy-egy momentumra, mintha a magyar zeneművészet igéretföldjét akarná megmutatni a magyar hazának. A szomorúságában, a sóhajtásában, az örömében a mi szívünk dobog. A híres strettáiban, ezekben a vadul robogó ujjongásokban a mi táncaink féktelen lelkesedése hallatszik, melódiáinak ornamentikájában pedig magyaros lüktetést érzünk. A „Téli rege“ zenéjének van még egy általános magyaros karakterisztikuma: az ünnepélyes hangjai szomorúak. Amikor az utolsó felvonás feltámadási jelenetében a csendes örömnek hangulata árad a színpadról, a zene szomorú alaptónusa megmarad, mintha könnyes mosolygással nézné az emberek boldogságát. A‘ „Téli rege“ zenéje bölcs ember munkája. Nagyi poéta szól hozzánk ebben a zenében, olyan költő, aki szereti az embertársait. Ez a nagy érzés a magyarázata az alkotó erő nagy intenzitásárnak, amely a „Téli rege“ muzsikáját olyan gazdaggá teszi, ez ama hatalmas egyéni néző-i pont, amely annyira karakterizálja a „Téli' rege“ zenéjének hangulat árnyalatait. Goldmark ebben a munkájában mindig szubjektív magyarázója a drámai helyzetnek. A lírája nemes, tiszta. Nem szól hozzánk a Sába izzó, mardosó szenvedélyének hangján, Perdita és Florizel szerelmének jellemzésére ideálisan tiszta tónusokat talál. Szemrehányás, panasz nem kiált felénk Goldmark zenéjéből, csak egy helyen érezteti velünk, hogy immár az ő lelkét is elborította a dér fehér harmata, amikor a menekülő Polixenes a boldogság múlandóságáról énekel brahmsi mélységű melódiát. A második felvonás zenéjének ifjúsága gondtalan, humora csodálatraméltó, megható. Meghat bennünket Goldmark életöröme, ifjúsága, aminthogy arra kérjük e méltatás olvasóit, hogy bocsássák meg nekünk a gyengeségünket, amely miatt egy pillanatra sem tudjuk elfelejteni, hogy ezt az operát Goldmark Károly írta. A pásztorjelenések zenéje csupa tavaszit napsugár. A pásztorlegények és leányok mulatságának során felcsendül egy tánckeringő. Kedves gondolat, a háromnegyedes tánckeringő- Alakulás. — A képviselőház ülése. — Budapest, április 80. A harmadik ülésszak alakulási munkája ma befejeződött. A bizottságokat választották meg s az osztályokat sorsolták ki. Ez természetesen már igen nyugalmasan ment. A bizottságokból néhány nemzetiségűt és horváton kívül kiközösítették egészen az ellenzéket. Egyetlen balpárti vagy kilépett függetlenségi sem vehet részt a bizottsági tárgyalásokban ezentúl. Báró Wesselényi Ferenc például a közlekedési bizottsághoz tartozott. Ma aztán nevetve mesélte: — Kitörültek engem is. Kellett a helyem Geréb Jánosnak... Különben a bizottságok összeállítása majdnem változatlanul maradt. A választás és a sorsolás azonban délutáni egy óráig tartott. A napirendnek ezenkívül csak két tárgya volt: Maniu Gyula és Bozóky Árpád indítványainak megokolása. A nemzetiségi képviselő bizalmatlanságot akar kifejeztetni az elnökséggel szemben s főleg az alelnökökre nyilazott. A vita itt igy festett: Maniu Gyula: Az elnökség a nemzetiségiekkel szemben egyoldalúan járt el! Felkiáltások: Nem igaz! Maniu Gyula: A házszabályrevizió tárgyalásánál ok nélkül megvonták tőlünk a szót. Felkiáltások. Hazudik ! Mindig volt reá aki így ment ez végig. A két alelnök odatelepedett Justh Gyula mellé az elnöki székbe s nagy gyönyörűséggel hallgatta a fölindult román képviselő beszédét, akinek igen sok állítása egészen megfelelt a tényeknek. A függetlenségi pártról azonban tüzes , kötekedő kedvvel hallgatták és nemcsak Raskovszky Istvánt éljenezték meg viharosan, hanem Polónyi Gézát is. És ilyen tüntetésre csakugyan kevés példa volt a parlamentek történetében. Maniu felszólalásával szemben Kossuth Ferenc, vette védelmébe az alelnököket. — Kérem, — mondta — hogy az indítványt ne tűzzük ki tárgyalásra. Az elnökök nagyon nehéz körülmények között megóvták az elnöki szék tekintélyét , mindig igazsággal mértek. Az elnök iránt az egész Ház bizalommal van, mint a két alelnök iránt is, akiket éppen most választott meg újra éez ezzel kifejezte bizalmát is.