Pesti Napló, 1908. szeptember (59. évfolyam, 209–234. szám)
1908-09-06 / 214. szám
Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1908. szeptember 6. 214. szám 15 öpscse szerepeljen. A lányokat adják intézetbe arra az időre. Ha özvegyasszonyt vagy elvált nőt vett volna feleségül, más volna a helyzet. De így még arra is vigyáznia kell, hogy menyasszonya másik fia, aki ■— mint írja — lovasrendőr a Széna-téren, ne szalutáljon önnek. "Atöbbi kérdésre legközelebb, tarka krónika. (A bojkottált szakáll. — A különbség.) c&m Budapesten kevés ember visel szakállt. Nem közönséges szakállt értünk, hanem úgynevezett szép, tekintélyi szakállt, amilyen például a Tiller Soma, vagy a gróf Batthyány állát diszíti. A kevés, de fővárosszerte ismert szép szakállbirtokosok közé tartozik Charles Müller, az impresszáris és színházi ügynök, Budapest színházi és zenei társadalmának egyik legelevenebb és legmozgékonyabb alakja. A Charles Müller szép szakálla ma délelőtt roppant veszedelemben forgott. A kitűnő impreszszárió borbélya elmélázhatott, amikor a szakáll körül foglalatoskodott és ollójával kissé beleszaladt a szakáll egyik csücskébe. A jóindulatú és békés impresszárió a büszkesége veszedelmét látva f éktelen haragra, gerjedt, felpattant a forgó fotelből, és egyáltalában nem válogatott kifejezéseket vagdosott a borbély fejéhez. A borbély eleinte, mentegetődzött, de amikor látta, hogy minden kérlelés, mentegetődzés hiábavaló, nyugodtan megvárta, amíg a kissé megcsonkítottszakáll birtokosa lecsillapodott és eltávozott az üzletből. Ellenben a dolgot nem hagyta annyiban. Szakszervezeti tag lévén, rögtön a bojkott immár nem ismeretlen terére lépett. Sietve megszerezte az impresszárió arcképét, hogy azt — kétségtelenül sokszorosítva — szétküldje a főváros összes borbélyainak azzal a kéréssel, hogy az arckép eredetijét, aki megsértette a kar becsületét, ki ne szolgálják. • ■ Véletlenül azonban Charles Müller már délután megtudta, hogy mi készül ellene, azaz hogy inkább mi készül a szakálla ellen. A törzskávéházában elmondták neki, hogy ott is keresték az arcképét. Meg kellett tehát előznie a rá várakozó bojkottot. És erre csak egy mód volt, át kell alakíttatnia az arcát, hogy a borbélyok a fényképről rá neismerjenek. Vagyis — szörnyűség-még csak el is gondolni! — meg kell válnia a büszkeségétől, a szakállától, így legalább eléri azt, hogy ezentúl idegen kerületbeli borbélyok megborotválják. . A tragikus hős elhatározásával sietett délután egyborbélyüzletbe. Olyanba, ahol eddig még soha életében nem volt. Belépett, leült, az egyik székbeés rettenetes nagy sóhajjal szólt oda a borbélynak .. Kérem, vágja le a szakállamat! A borbély elébe állott, ránézett és azután nyugodtan kijelentette: — Végtelenül ,sajnálom, de nem tehetem. Nem értünk a szakállnyitáshoz! Müller kétségbeesve ugrott fel, tanácstalanul körülnézett rés a pénztár márványlapján megpillantotta ..a fényképét. CAP két színházigazgató találkozik. Szívélyesen üdvvözlik egymást, kérdezősködnek egymástól a nyaralásról, érdeklődnek egymás egészségi állapota iránt, roppant szívélyesek, kedvesek egymáshoz és mind a kettőnek állandóan Ugyanaz a kérdés lebeg az ajkán. Végre, amikor már el akarnak válni egymástól, az egyik "kiböki. — Na' és' hogy megy a színház, kedves kollega? — Édes Istenem. — feleli a másik, — megy, iaaegj', hiszen tudja, hogy van az igy az előszezonban. Hát önöknél hogy megy? — Oh, nálunk egyre jobban! A megnyitás után néhány estén mindig félig üres volt a ház, most azonban már mindig félig tele van. * Az új épület. Felépült a szép, új, díszes épület, az új Magyarország háza. A koalíció vakolta, gyönyörű nemzetiszintre kipingálta, a bokrétaünnepén egy ország ünnepelte a pallérait, a nagy, nemzeti kormány tagjait. Kinek, minek ad majd hajlékot az új épület? Egy nemzet leste büszke és boldog érdeklődéssel a behurcolkodást új épületbe. Talpfákat, újakat, jókat, olcsókat. Koalíciós talpfákat, i aztán bort, sok bort,nagyon, sok bort. ’Olyan bort, amelytől nem a fej, hanem az erkölcs részegedik meg. Telik, telik, egyre telik az uj épület, aatig egyszer csak egy szép napon — nem is földindulástól, csak gyönge fuvalomtól — összedől. Mert az építői — Homoktéglából építették. —..— A szegény milliárdost. Newyork, augusztus 20. Sajnálom, hogy megsértem Morgan ő felségét, a Wall Street elismert királyát, de az amerikai pénzvilágban nem ő a legérdekesebb alak számomra, hanem Hetty Green. Megvallom, hogy a múlt hónap egyik reggeléig teljesen idegen volt előttem ez a finoman hangzó név. Ködöst, szürke nap volt Ott állottam a Szentháromság temploma előtt, amikor valamelyik szomszédom ezt kiáltotta — Nézzétek csak . . . Hetty Green! E név hallatára megfordultak a járókelők. Ketten-hárman meg is álltak, hogy jobban szemügyre vehessék a feltűnést keltő alakot. Közbeni mindenfelé suttogták: „Hetty, Hetty Green.“ Magam is feléje fordultam annak a nőnek, akit ilyen nagy csodálkozással bámultak az emberek. Egy öreg asszonyt pillantottam meg; szegényes, fekete ruhába volt öltözve. Régi módú selyem ruhája felett posztó köpenyke simult görbe villáira. Fehér fürtjein nyomorúságos kalap volt. — Ki ez a nő? — kérdeztem az egyik járókelőtől. Megadta a feleletet, még pedig olyan hangon, mely minden további kérdezősködéstől elvette a kedvemet. . — Ez a nő Hetty Green . . . Mit akar még?... Szégyenkezve tudatlanságomon, még egy pillantást vetettem az ősz matrónára, aki tovább folytatta az útját, anélkül, hogy erre vagy arra pillantott volna. Kis, sovány arcának feltűnően szigorú volt a kifejezése . . . Tovább folytattam az utamat s nem is képzeltem, hogy abban a pillanatban a világ leggazdagabb asszonyát láttam. Hetty Howland Robinson Green asszony, „megér“ százmillió dollárt! Vasutain és hajóin kívül Nevadában aranybányái, Michiganban rézbányái Missouriban vasbányái vannak. Ezenkívül 3 leghatalmasabb vállalatok részvényeiből is rengeteget szerzett meg, a vasládája pedig tele van a világ legszebb gyémántjaival és drágaköveivel. Ez a nő maga szerezte ezt a mérhetetlen gazdagságot. Törékeny alakjával mindennap ott működik az amerikai üzleti életben. A nagy bankok között, a Brodwayn van az irodája, amelyet a viseletéhez hasonló régi módú bútorokkal rendezett be. Ott ül ő egy nagy íróasztal mellett. Csak a'idéken, vén jegyzők irodáiban láthatóak még az ilyen íróasztalok. Ez az ő trónusa; itt uralkodik ő milliók felett s hatalma nagy vagyonokat teremthet vagy semmisíthet meg. Kevés pénzembernek van annyi készpénze, mint Hetty Greennek s nehéz helyzetekben döntő befolyást gyakorol a bankok és társulatok sorsára. Hetty Green érzelmeihez nem lehet hozzáférkőzni; ebben rejlik az ereje- Csodálatos számológépe. Csalhatatlan. Keveset beszél s agyveleje mindig matematikai munkát végez. Nagyon gyors az üzleti dolgokban, vele nem lehet disputáini. Csak annyit mond: „Igen, nem! Vigye vagy hagyja itt!“ Szabatosan fejezi ki a gondolatait s egyetlen Szavával valamennyi érvből kivágja azt, ami haszontalan benne. A haszontalan mindig azt jelenti, amiből nem lehet pénzt csinálni. És ez a milliárdosnő úgy él, mintha valami szegénysorsú munkásnő volna. A Hoboken városrészben lakik háromszobás, kis lakásban, ügynökök és szegény hivatalnokok lakásai mellett. A ház természetesen az ő tulajdona. Egyébként Bosztonban, Csikágóban és máshol is vannak még nagy telkei. S ő mégis ezt a három kis szobát választotta lakóhelyéül: ide tért meg pihenőre, miután százmillió dollárt szerzett a Cityben. Egy leány az összes cselédsége: miss Sylvia, aki már a negyven körül jár. Szomorú, hallgatag, összeszáradt teremtés. ‘ téli ' Kevesen pillanthattak be Hetty Green otthonába. Annyit megtudtak a szegény milliárdosnőről, hogy hazatértekor okulárét tesz a szemére s oda ül az egyik ablak mellé és foldozza a fehérneműjét. Időnként bosszúsan ugrik fel, odarohan a telefonhoz és beszélgetni kezd valamelyik ügynökkel — százezreket emlegetve. Valósággal arany folyó ömlik ilyenkor a szájából. Majd visszaül a helyéig és megvitatja a mosószámlát. Mindég nagyon drég