Pesti Napló, 1908. október (59. évfolyam, 235–261. szám)

1908-10-01 / 235. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: _____ ______ ^ Apróhirdetésen éra: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 .111 év. 59-dik évfolyam. 335. szám. Egész évre _ 2. kor. — éli Félévre___M . — m Negyedévre _ 7 r — m Egy hóra----2 . 40 . Egyes szám_________fo fil.PESTI NAPLÓ Budapest, 1908. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI . Andrássy­ út 27. Csütörtök, október 1.­­ . ■■■■ ■■ i„——-— — ■ ' • '===—=aa=s=a^^-^ ~ Hirdetések milliméter számításs­sal, díjszabás szériát. Megjelenik hétfő kivételével naponkint ünnep után is. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetéses/­eptember vé­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében, fennakadás ne legyen. A spany­ol király Budapesten, Budapest, szeptember 30. XIII. Alfonzo és fiatal neje, Viktó­ria királyné holnap, a kora délutáni órákban tartja bevonulását a fellobo­gózott székesfőváros utcáin Budavár­ba, mint a magyar király kedves ven­dége. Látogatásuk mindenek fölött ud­variassági aktus, üdvözölni kívánják ősz uralkodónkat trónraléptének hat­vanadik évfordulója alkalmából s a spanyol királyné ezúttal először mutat­kozik be a Habsburgok udvaránál, hova koronás férjét rokonsági kötelékek és történeti emlékek egyaránt fűzik. A spanyol Bourbonok a Habsburg­hoz spanyol ágának a jogutódai a ,,leg­keresztényibb királyság“ trónusán. Két­száz év előtt még V. Károly sarjai ural­kodtak az Escurialból ama nagy biro­dalom fölött, mely a napot sohasem nélkülözhette egéről, mert határai Ke­­let-Indiától Nyugat-In­diáig terjedtek. I. Lipót ifjabbik fia, V­. Károly a spa­nyol örökséget kapta atyjától s mikor az idősbik fiú, I. József meghalt, kísér­letet tett az örökébe jutott német és magyar főhatalomnak a spanyol jogar­ral egy kézben egyesítésére. E kísérlet következése volt a spanyol örökösödési háború, mely végső eredményében a francia királyi ház igényeit juttatta iga­zukhoz és Spanyolország trónjára Bour­bon secundo geniturát ültetett. Azóta a Habsburgok és spanyol Bourbonok közt szent a béke, viszonyukat többszö­rös házassági kötelékek mind szoro­sabbra fűzték s a két dinasztia politi­kája mindig az érdekazonosság szférái­ban mozgott. Még bensőbbé lett e viszony, hogy a span­yol legitim házat történeti szeren­csétlenségek érték s a j­unták forra­dalma Bourbon Izabellát trónvesztés­­ne­k nyilvánitá. A hazájából emigrált királyi család a bécsi udvarnál talált menedékhelyet s ott várta ki az olasz Amadeo rövid uralmát és Castelar köz­társaságának gyors elenyészték A mos­tani uralkodó atyja, XII. Alfonzó, a bécsi Teréziánumban nevelkedett s on­nan indult a kortet hívására elfoglal­ni őseinek trónszékét. Korai özvegysé­gében, miután első neje, Mercedes ma­radék nélkül elhalt, a Habsburg-házból nősült másodszor: királynét adott or­szágának a ritka értelmi és jellemerővel megáldott Mária Krisztina főhercegnő személyében, ki csakhamar maga is özvegygyé lett, de világra hozta királyi férjének posthumus fiát,­ XII. Alfon­zét. Az anyai és régensnői kötelmeket példásan rótta le az új király serdülő évei alatt. Spanyolország sok hálával, az újkori történetírás sok elismeréssel tartozik neki. XIII. Alfonzó és Viktória ő felsé­geik valóban úgy járulnak most a jubi­láló I. Ferenc József elé, mint házához tartozó családtagok, fölkeresve udva­rát, melyhez a fiatal spanyol király mél­tán vonzódik pietásos érzésekkel. Nagy­­atyja Károly Ferdinánd osztrák főher­ceg s magyar királyi herceg volt, anyja osztrák főhercegnő s magyar királyi hercegasszony, ősz uralkodónkban pe­dig anyai nagybátyját tisztelheti. Látogatásának ránk nézve kiváló jelentőséget az ad, hogy I. Ferenc Jó­zsef Budapesten tartózkodása idejét választotta ki alkalmul s a magyar szé­kesfővárost e fejedelmi találkozás szín­helyéül. Akár a véletlen hozta így ma­gával, akár szándékosság nyilvánul ben­ne. Magyarország a király kedves ven­dégeit örömmel látja és hódolatos érzé­sek közt fogadja holnap Budapest falai közt. Bevonulása nem nélkülözheti a történeti novum jellegét, amennyiben spanyol uralkodóhoz mostaniig nem volt ez évezredes országnak szerencséje s ezúttal a királyi vendéglátás örömét az teszi teljessé, hogy benne a látogató felségek oldalán a magyar nemzet iránt érzett bizalomnak és rokonszenvnek is része van. Koronás fők találkozása bizon­y- A lájbis dombok. Irta: Zöldi Márton. (Utánnyomás tilos.? A nagy, idomtalan kofahajó, melyet egy­­kis fürge remorkőr vontatott, lassan, óvatosan közeledett a főváros felé. A fedélzet tele volt kendőkkel letakart kosarakkal , a kofák ülő csoportokban trécseltek. Ezeknek a széleshátú, tenyeres-talpas ném­­bereknek abnomais a beszédmodoruk. Nincs kö­zéphangjuk. Vagy halkan, suttogva, sóhajtások ban nyegdicsérnek, panaszkodnak, siránkoznak, vagy éktelenül, durván kiabálnak, veszekedjek. Innen van, hogy az idősebbek mind reked­tek. A kor, a viszontagság sok mogorva vonást halmoz fel bennük, mi láthatóan lefül széles, csontos arcukra. Az egyik kis dunai állomásról feltűnően sápadt parasztasszony cipelődik három kosár­ral a hajóra. Közömbös tekintettel kuporodik le a hajó farában. Egyszerre minden tekintet reá szegződik. Harminc-negyven ko­fa nézi szúró­san, bizalmatlanul. Az érkezett nem vet rá ügyet. Apró, barna, mélyen ülő szeme a párás nyári levegőbe me­red; mozdulatlanul ül és sápadt arcával úgy hat, mint valami pigszből faragott szfinksz. A kofák egyik nagyobb csoportjában hir­telen élénkség keletkezik. Az egyik öreg, elhí­­zott kofa, miután tenyerével ernyőt formált a szeme elé, a csodálkozástól hápogva szólal meg: — Mária vecse! Az a.... igen bizony... a Sóti Ágnes!! — Ne nézze meg az ember! — hangzik köröskörü­l a fojtott hangú csodálkozás. Sóti Ágnes megjelenése szenzációt ébresz­tett a kofahajón. És méltán. Az a szikár, je­lentéktelen alakú, kissé bamba­ arcú asszony évekkel ezelőtt egy véres drámának volt aktív hősnője. Megölte a második urát, egy atléta­­termetű fuvarost. Egy késszúrással terítette le. Az anyai szeretetnek féktelen, beteges ösz­töne adta a kést a kezébe. A fuvaros nem bánt kíméletesen az asszonynak első házasságából származott fiával az akkor nyolcéves Lajossal. Néhányszor, apró hanyagságok miatt megverte. Egyszer az ostornyéllel is rácsapott s az érzé­keny, nyávogós fiú órákig jajveszékelt miatta. Emiatt ült Sóti Ágnes. Emiatt ült hat és fél esztendőt a nagy női fegyházban. Megbánást soha nem érzett és nem mutatott. A fikszaidea makacsságával ragaszkodott ahoz a gondolathoz, hogy azt meg kellett tennie. .Mindig egyfor­mán ismételte: — Ne bántotta volna a Lajcsit, én se nyúltam volna hozzá. Hűséges felesége lettem volna hétig... A büntetésért — bár súlyos volt — nem méltatlankodott. Csökönyös egykedvűséggel, pa­­nasztalanul robotolta le idejét a fegyházban. A felelősséget a meggyilkolt urának rossz ter­mészetére hárította. A bűnösök makacs önzé­sével elhitette magával, hogy nem tehetett más­képp, hogy a végzet kényszerűségének hatása alatt cselekedett. És ki tud­ja, nem úgy van-e? Az emberi léleknek errupcióira nincs mértékünk. Az úgy­nevezett pszichológia alig elégséges arra, hogy a tapogatódó tehetetlenségét takarja. Mint mondottam, Sóti Ágnes megjelenése riadalmat okozott a kofák között. A testben és tekintélyben legvastagabb kofa, Darabos Mária, gyorsan felugrott a kis kofazsámolyról és egye­nesen feléje tartott. — No Agnes, meggyűjtél. Isten hozott f­üggetlenül, fél­szegen odanyujtotta hatal­mas tenyerét. Aztán elhalmozta kérdésekkel: — Hát mikor szabadultál ! — A múlt héten, csütörtököm. —• Sokáig kínlódtál ott? — Bizony jó ideig. Miajd csaknem hét esz­tendeig. — Ejnye, ejnye, node csakhogy letelt. — Hát igen, letelt. Eközben több ismerős is gyülekezett kö­réje, kik mind bizonyos megilletődéssel nézték és üdvözölték. Az erkölcsi felháborodásnak, a finnyáskodásnak nyoma se ér­tett tekintetükön, szavukon. Inkább valami sajnálkozásféle: úgy beszéltek vele, mint aki valami súlyos, hosszú betegségből lábadt fel, s most itt van épen, egészségesen. Folytathatja a dolgát, betöltheti a hivatását, mit a betegség, a baj miatt abba kellett hagynia. De valami különbséget mégis éreztek ma­guk között és a gyilkos asszony között. Mégis csak más fajta az, amely olyasmit tud tenni, amire magukat nem tartották képesnek. Szinte­­ tisztelték azt a hatalmas energiát, amelylyel az­t a ny­lmített asszony kést tudott fogni és ledöfni­­ vele egy erős, morcos embert. A szánalmat, amit iránta éreztek, prakti-­ kai számunk 32 oldal

Next