Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)

1909-01-02 / 1. szám

2 Budapest, Szombat PESTI NAPLÓ. 1909. január 2. I. szám mutatás lépett és mikor egy elvesztett háború borzalmas csalódása után csak az őszinte magábaszállás, a nyílt színvallás és a régitől eltérő, igazán reális új politikának a követése lett volna helyénvaló. A vezérek elvesztették a csatit, de nem merték bevallani. A porba hullott zászlót, mint diadalmi jelvényt emelték fel és ami bukás volt, azt győzelemként vitték az ország elé. Remények semmisültek meg és reménységek hamuján a vezérek új oltárt építettek illúziókból és hazugságokból. És mert nem mindenki látta és nem mindenki értette, azt hirdették, hogy csak fegyverszünetet kötöttek, de nem vesztettek csatát. De ma már sokan látják, nagyon sokan, hogy az új reménységek oltárán nem olyan lángok lobognak, melyek gyújtani tudnak, hanem csak olyanok, amelyek maguktól is szép lassan kialusznak. E nagy hazugság erősítésére nem vállalkozott a Pesti Napló. Mikor mindenki ujjong és hódolva borul le a hatalom lábai előtt, vagy undorolva vonul vissza a nyugalmas magányba, a Pesti Napló nap-nap után hallatja szavát és függetlenségének nagy erejére támaszkodhatván, szembeszáll hódolókkal és ujjongókkal és őszintén megmondja mindenkinek és mindenről az igazságot. Azzal a becsületes őszinteséggel, amely legdicsőbb múltjában is legnagyobb erénye volt. És meg vagyunk róla győződve, hogy a sajtó csak úgy tarthat igényt kiváltságos szerepének és rendeltetésének általános elismerésére, ha az uralkodó hangulattal és moralitással szemben is hirdetni meri, hogy a társadalom vagy a politika rossz utakon jár. Hatvanéves múlt dicsőségének árnyékában állva, vállalkozunk e harc folytatására. Nincs más támogatónk, mint a közönség, amely olvas bennünket. Leszakállú szultánok, Seherázádétől eljutnak Boszniáig, az ezeregy éjszaka meséiből, a Ma országútjának porába. Az ő félisteni világtekintélyük az emberi vizsgálódás és kritika górcsöve alá kerülvén, szétmorzsolja a Károlyiak és Tenczerek kis tekintélyét is. A francia revolució új isteneket s uj kalendáriumot adott a Nagy Nemzetnek. A francia köztársaság kisajátította a régi istenek templomait s egy pincér megcibálta a francia köztársaság szakadat, amiként Baronot megcibálták a szocialisták a császári interview- jáért. Nincsenek primadonnák már. Csak összjáték van: jó epizódisták és jó rendezés. Nevek és tekintélyek másodrangúak; a bankokban, szűrházakban, hírlapokban, firmákban. A munka megbecsülése-e ez? A keret negligálása a lényegért, a tudás általánosodása, a bizalom megrendülése, a kétely elhatalmasodása, avagy mindezek együttese? Minnek a rapszodikusan fölvetett kérdésnek ez a mai újságban ad aktualitást. Íme mi, a nagy magyar sajtótörténet újkori szürke munkásai, a báró Kemény Zsigmond Pesti Naplójának hatvanadik születésnapján szerény tehetségünkkel és nagy iparkodással viszszük e rév felé a régi, viharvert s nagy csatákat járt gályát. S a tekintélyek alkonya ma, a huszadik században, a szociális lelkiismeret nagy ébredésének korában a mi vigasztalásunk, mert a tekintélyek alkonya a mi szemünkben a becsületes munka mégtisz-kötelezettjei nem vagyunk senkinek. Anyagi érdekek nem feszélyeznek senkivel szemben sem. Kormányé, hatalomé, pártoké, érdekcsoportoké nem vagyunk. A magunk urai vagyunk és a magunk erőiből élünk. Függetlenek és erősek, akiknek nem kell félni senkitől és akiket nem ejthet meg semmiféle csábítás. Ezért lehetünk bátrak és ezért használhatjuk ki teljesen azt a kiváltságot, amely a szabad sajtónak csonka törvényében még megmaradt. Nemcsak a hagyomány tekintélye és a múlt dicsősége, hanem a függetlenség és érdektelenség nagy ereje is segíti munkánkat, amelynek célja ugyanaz, ami a múlté volt: szolgálni az országot és népét, támadni az előjogokat, harcolni az egyének és a tömegek jólétéért, üldözni az önzést, a korrupciót, a visszaélést és síkra szállani egy olyan szociális, politikai és művészeti közéletért, amelyben a becsületesség, őszinteség és jóhiszeműség a legfőbb mozgató erő. A jubiláns esztendő küszöbén szeretettel köszöntjük olvasóinkat. Az újságot nekik írjuk, az igazságot, amelyet érezünk, nekik mondjuk el. Azt óhajtjuk, hogy ez az igazság, ez a becsületesség, ez a bátorság, ez a függetlenség, amely ezekről a hasábokról szól hozzájuk, minél szélesebb köröket hódítson meg magának. Kivételes kor és kiváltságos sors boldog kegyeltjeként büszke önérzettel lép a közönség elé e jubiláns köntösében a Pesti Napló. Fogadják őt szívesen mindenütt, ahol az igazságot, a szókimondást és a függetlenséget szeretik! Budapest, január 1. A konferencia és Anglia. Pétervárról jelentik: Az angol kormány kijelentette, hogy hozzájárul Ausztria- Magyarországnak a konferenciára vonatkozó ös tettetésének hajnalát jelenti. Politikai primadonnák csak vendégszerepelni járnak hozzánk. A modern zsurnalisztika, amelynek iskolája Amerikában, Franciaországban és Olaszországban fejlődött, megtanított bennünket arra, hogy az újságnak egyetlen primadonnája lehet csak: a közönsége. Ennek jóléte, szellemi, erkölcsi és anyagi gazdagodása az egyetlen cél, amit egyegy újság köré csoportosuló politikai, társadalmi és művészeti erő szolgálhat. S mint minden modern intézménynek, úgy nekünk is egyik büszkeségünk, hogy a tekintély-despotizmus helyébe a szabad és szürke munkát tettük meg kormányzónknak. Büszkén valljuk ezt a mi mai ünnepünkön, azokon a hasábokon, amelyeken egykor a legméltóbban tisztelt tekintélyek irányították a közvéleményt s amelyeken ma egyszerű, modern újságírók igyekeznek minden becsületes erejükkel azon, hogy az ő nemes munkájukhoz méltóknak mutatkozzanak. És egy csöppet sem panaszkodunk azon, hogy a magyar közönség többre becsüli a szakértelmes és mélyreható újságírói munkát, még ha névtelenül csináljuk is, mint a hegyen-völgyön át való kapaszkodást egy ,,politikai tekintély" nevéhez, szeszélyeihez, érdekeihez, elfogultságaihoz és karrierjéhez. Újságírás terén a köztársasági formát valljuk és gyakoroljuk. És a tekintélyek alkonyán örömmel és szabad tekintettel hirdetjük ez ünnepi alkalommal ezt a mi hitvallásunkat. Oroszország által már elfogadott modus pro ee' dendi javaslatához, amely szerint a balkáni eseményeket, a konferencia előtt, a hatalmak közti jegyzékváltással intézzék el. Az oláhok és a választói reform. Lukács László képviselő „Intelem román testvéreimhez a nemzeti szolidaritás kérdésében“ címmel a Lupta-ba vezércikket írt, melyben azt mondja, hogy miután a király hozzájárul Andrássy választójogi javaslatához, a románok részére nem marad egyéb hátra, mint hogy kulturális és gazdasági téren erős és elszánt harcot vívjanak a magyarság elnyomó törekvéseivel szemben. E célból erélyes szervezkedésre hívja föl a románokat. * : A tömegsztrájk kudarca. Budapest, január 1. A szüveszternapi tömegsztrájk kudarcot vallott. Azok, akik rendezték, nem értek el vele egyebet, csak azt, hogy imitt-amott kellemetlenséget okoztak, hogy néhol a kényelmet megzavarták. De nem sikerült nekik a forgalmat megszüntetni a munkát szüneteltetni, a polgársága megdöbbenteni, a kapitalizmust megfélemlíteni, a kormányzat lelkiismeretét megriasztani. Ellenben sikerült nekik a szociális küzdelmet egy nevezetes fegyverétől megfosztani. Nem ez volt a céljuk, ellenkezőleg: a fegyver rettenetes hatékonyságát akarták demonstrálni, s a szociális küzdelem pedig nem a szociáldemokrácia kizárólagos domíniuma, minden szociálpolitikus, minden progreszszív gondolkozású polgár részt vesz benne, azt a kudarcot tehát, amely ezt a küzdelmet megbénítja, az egész szociálpolitikus tábor megsínyli. És megsínyli a mi sajátságos politikai viszonyaink között a demokrácia is, a közszabadságok és közjogok kiterjesztéseén buzgólkodó egész magyar demokrácia Csakis ennyiben érdekel bennünket azadányi-veti könnyelműség, amelylyel a szociáldemokrata vezetőség a reakciót olcsó diadalhoz juttatta. Mert nemcsala szociáldemokrata nagyzási hóbortnak kudarcát jelenti a tegnapi tömegsztrájk szánalmas lefolyása, hanem jelenti a reakció nyereségét is. A koalíciós reakció, az új rendszerben megnyilvánuló politikai és társadalmi reakció nagy győzedelmét. Érthetetlen, hogy a tömegsztrájk rendezői beleugratták magukat ésa munkásságot annak a demonstrálásába, hogy csakis szitkozódni tudnak, de ártani nem tudnak. Szinte bizonyos, hogy a szociáldemokrata vezetőség a teljesen meghiúsult tömegsztrájkot sikerültnek fogja mondani. Hogy nem fogja utalni a becsületes, hiszékeny, naiv tömeget a tömegsztrájk dolgában félrevezetni. Meglehet, hogy statisztikai adatokkal fog bizonyítgatni , hogy ki fogja mutatni, hogyennyi, meg amannyi munkás nem dolgozott, de a tömegsztrájk nem arra való, hogy néhány ezer munkás ne dolgozzék hanem arra, hogy a munkabeszüntetés a társadalom életét, a forgalom világát megakassza. Még a pusztán csak tüntetetésnek szánt tömegsztrájk is csak úgy lehet hatékony demonstráció, ha az életnek ez a megakasztása sikerül neki is A tüntetők mást értek el: azt, hogy a tömegsztrájkkal való fenyegetés ezután éppenséggel nem hat a reakció patrónusaira, s hogy ők ezután a fülük botját sem hajtják a hol dörgő, hol kongói fenyegetésekre .