Pesti Napló, 1910. július (61. évfolyam, 155-181. szám)

1910-07-01 / 155. szám

2­ 1­­ Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1910. Julius 1. 155. szám. meg­­ tőlük a szót. És mikor ez a mór. ..ifi párt az ilyen házszabály­kezelésre nagyon helyesen a Perczel nevét kezdte emlegetni, a többség ra­vasz bölcseséggel magyarázta: Hja pa­raszt, az egészen más volt! Pedig egyáltalán nem volt más. Erő­szak és türelmetlenség volt a kisebb­séggel szemben mindegyik. Csak a módszer volt eltérő. Most megint azok tértek vissza, akik nem egyenként vé­gezték ki az ellenzéki szónokokat, ha­nem egyszerre gyilkolták le őket. Az elnök, aki ma elfoglalta igazán a pártok felett levő helyét, megfogadta, hogy be­csületesen meg fogja tartani a házsza­bályokat, sőt hangsúlyozta, hogy oltal­mazni fogja az ellenzéket, amely nélkül tulajdonképpen véve nincs is valódi parlamentarizmus. És lent a padsorok­ban végighallgatta ezt a fogadalmat Tisza István is, aki annak idején épp az ellenkezőjét vallotta és Perczel De­zsővel egyszerűen elpusztíttatta az ellen­zéket. És aki a fogadalmat elmondotta, Tisza István híveinek a szavazatával jutott az elnöki székbe. Van tehát ok arra, hogy, a személyi megbízhatóságot nem kutatva, bizalmat­lansággal tagadjuk az új elnök fogadal­mát is. Még az a többség sem tudta tiszteletben­ tartani a kisebbség jogait, amely kisebbség korában elvérzett az elnöki önkény pallása alatt. Hogyan tudja ezt majd megtenni az a többség, amelynek a kivégzésben már gyakorlata van?! Az aggodalom tehát jogos. De re­méljük, hogy talán éppen a tapaszta­lás és a k­eserű lecke, amelyet a több­ség annak idején kapott, megtanította már ezt a rendszert, hogy milyen uta­kon nem szabad és nem is lehet bol­dogulni. Felkiáltottam: — Hogyan önnek sikerült eltalálnia a lélek sugarát? Gassy helyeslőleg bólintott: — Elta álta, ez az uj találmányom s erről akarok önn­el beszélni! Türelmetlen voltam: — Holt van a gép, a műszer? Mutassa!? A lélekbúvár mosolygott: — Csa!: türelem, először leirom a készülé­ket, mert li­sz addig úgy sem értené meg­­ a theoriát! Ezek után a lélekbúvár a következőket mondta: — Ugyebár a lélek egy láthatatlan anyag, amely tinón tömegével betölti az ember egész belsejét. Minthogy ez így van, ezért ennek ta­nulmányozására és mérésére is egy, hozzá ha­sonló műszert kell készíteni. Ez a műszer pedig semmi más, mint én önmagam! Én és az én akaratom! Ezért kiképeztem magamat akaratom ré­vén arra, hogy teljesen menten minden érzéstől, minden me­llékgondolattól, ma már képes va­gyok pontos hidegséggel elmerülni egy idegen ember lelkének vizsgálatába és egész nyugod­tan mondhatom, hogy ily módon teljes való­ságában vagyok képes meglátni, a másik em­ber lelkét akaratom révén. Az akarat ez az én rejtélyes X sugaram. Ennek segélyével emel­kedem mások fölé s ennek segélyével látok bele másol, lelki világába. Ez volt a fő nehéz­ség. Akaratomat egy irányba terelni, hogy csakis a megfigyelt lélek megnyilvánulásai ér­dekeljék és minden más észrevétlennek marad­jon előttem és most büszkén mondhatom, hogy már rendkívül érdekes lelkeket láttam. Ha a dolgok nem a saját tapasztalataimon alapulnának úgy, senkinek sem hinném el, hogy Rudolin — Schön, Budapest, június 30­ Amit az első pillanatban még a beava­­tottságukkal kérkedő körök is igen valószí­nűtlennek gondoltak, ma valóság: a német külügyminisztérium volt osztályfőnöke, Schön úr. Radolin herceg német párisi nagy­követ helyére kerül. Nyílt titok volt, hogy báró Schön régóta ambicionálja a párisi nagykövetséget. Követségi tanácsos volt itt és ebben az állásában több értékes ba­rátságot kötött a francia fővárosban. Úgy látszik, ebben az időtájban érett teljessé francia rokonzsenye, amely híven elkísérte pályáján. Mint a külügyminisztérium osztályfő­nökének, éppen emiatt a szimpátiája miatt kellett erős támadásokat elszenvednie. A pángermán sajtó szünettelenül tüzelt rá és amikor legelőször kezdtek arról rebesgetni, hogy el kell hagynia a külügyminisztériumot, ezt túlzott francia barátságával okolták meg. Éppen ezért is minősítették ábrándo­zásnak a párisi nagykövetségre való vá­gyakozását. Érthető meglepetést keltett te­hát az a hír, hogy Schön nem vonul a ma­gánéletbe, hanem elfoglalja a francia fővá­rosban a német nagykövetség büszke palo­táját. Ez a kinevezés nyilvánvalóan megerő­síti azt a nézetet, hogy Franciaország és Németország között lévő viszony új stá­diumba jutott. Ezt a stádiumot már Schön kezdte építgetni Bülow kancellársága ide­jén s alighanem akkor öltött határozottabb formát, amikor a marokkói kérdésben Fran­ciaország és Németország megegyezett egymással. Nagy szó volt ez, különösen ha meggondoljuk, hogy éppen ez volt az a kér­dés, amely ftffhft kétszer nézett farkassze­­m­et a két ország. Rodolin herceg sem viselkedett agresz­­szíve­n válságos idők alatt. Tíz esztendeig volt párisi nagykövet és ezalatt a tiz esz­tendő alatt mindig arra törekedett, hogy annyi ezer különféle lélek létezik s még hozzá mily különféle és mily változatossága van, még az egymáshoz hasonlónak látszó lelkeknek is. Természetesen a legkevesebb a jó lélek, de a gonosznak annál nagyobb a tömege. Micsoda kolosszális szörnyeteget láttam az ember teste­­belsejébe behúzódva élni. Nem hiszem, hogy a világon élő fenevadak s a mesék fantáziájában élő undok szörnyek, nem keltek-e mind azért életre, hogy az emberek belsejébe települjenek be. A siráló hiéna szelíd bárány azokhoz ké­pest, ami egy-egy önző és pénzsóvár ember­ben él, lélek­eím alatt,­­ aki előtt nincs sem emberi élet, sem holtak iránti kegyelet, csak az ő szomjas önzése, hogy fölhabzsolja mások életét, vagyonát és magáévá tegye azt. Ha képekben kellene visszaadnom az ily­­fajta lelkeket, úgy ábrázolnám őket, hogy egy habzsoló szájú csúnya szörny, nagy bajusszal kémlelne az áldozatra, a szörnynek félszeme volna csak s az vérben forogna. Hátán hiéna­szőr ülne, lábai hüllő formában végződnének. Alávaló és vakmerő egy személyben; k­egyet­len vágya a más ember tulajdona. Láttam viszont olyan lelkeket is, amelyek­ben a jó és a rossz majdnem egyenlően volt kifejlődve. Ezeknek a belsejében valóságos harc folyt, mint ha két ember belsejükben birkózott volna. Ha aztán a külső körülmény valamelyik­nek a segítségére sietett, akkor az a fél lett a győztes, amelyik a segítséget kapta. Viszont be kell vallanom, hogy egy ember­­lelket láttam, amely oly tiszta volt, mint egy darab kristály. Ebben az emberlélekben oly csönd volt, mintha az angyalok által beígért béke ott született volna meg. Gyönyörű lélek volt, hanem azt hiszem, hogy sokat kellett szen­vednie, mert az ilyen tiszta lélek nem való az életbe, az az ő durvaságával összetöri az ilyet, hazája és Franciaország között korrekt le­gyen a viszony. Nem az ő hibája volt, hogy éppen neki kellett az akkori külügyminisz­terrel közölnie, hogy Németország háborúra kész, ha Franciaország nem viszi a ma­rokkói ügyet konferencia elé. Vilmos csá­szár négy év előtti politikájának élességét tompította, amennyire módjában volt, de valami erős mértékben ezt nem tehette; azt lehetne mondani, hogy ő csak az üzenet­vivő szerepét töltötte be. Franciaország hadserege abban az időben nem volt a harc­képesség magas fokán, az angol-francia entente-on sem keményedett meg még a kéreg s igy Franciaország engedett: elment Algezirászba. Radolin herceg mosolygós, ősz alakja nem volt akkor nagyon népszerű Párisban — de erről nem ő tehetett; az igazság követeli ennek megállapítását. A kazablankai affér alkalmával ismét fellobogott a marokkói kérdés és amikor a megszökött német származású légionáriuso­kat német hajón tartóztatták le a francia katonatisztek, általános volt a hit, hogy a fegyveres konfliktus elkerülhetetlen. Annál valószínűbbnek látszott ez, mert ez idő tájt Franciaország jó sort előre haladt a fegy­verkezés terén és ennélfogva keményen sarkára állott. A francia nép hangulata elő volt készítve a háborúra és a mozgósítási parancsok már szét is mentek. A császár azonban nem tartotta tanácsosnak a fegy­veres elintézést és a békés tárgyalások megindultak. Ebből vette ki az oroszlán­­részt Schön és ekkor ültették el az ő politi­káját, amely úgy fejezhető ki, hogy Francia­­ország és Németország között a szakadat­lan bizalmatlankodás és résenlevés politi­káján kívül más politika is elképzelhető. Hogy őt nevezték ki most párisi nagykö­vetté, ez nyilván azt bizonyítja, hogy poli­tikája megfogamzott. Persze, ha precizí­­rozni kellene ezt a politikát s különösen, ha várható következéseit kellene megjelölni, zavarba jönne az ember. Kétségtelen, hogy Franciaországban a Az életben legjobb dolga van a lélek nélkül járó embernek és valóban tapasztalataim azt bizo­nyítják, hogy azok az emberek, akiknek a bel­sejében semmiféle lelket nem tudtam felfedezni, azok a legboldogabbak, mert nem tudják, mert nem érzik, hogy valami hiányzik belőlük és azt hiszik, hogy az egész világ olyan szürke sem­mikből áll, mint a­milyenek ők! Azonban, hogy a lényeghez visszatérjünk, be kell vallanom, hogy az én X sugaram tulaj­donképpen nem csak arra fog szolgálni, hogy általa tanulmányozzam a lelkeket, hanem az csupán előkészület arra, hogy aztán megfelelő tanulmányok révén, megállapítsam a lélek sú­lyát, megkészítsem a lélek spektrált analízisét, meghatározzam a lélek térfogatát és annak alakját. Hisz ezek önként értetődnek abból a tantételből, hogy minden a­mi létezik, meghatá­rozható és egyszersmind mérhető. A lélek pe­dig létezik, és hisz saját szememmel láttam azt, több ember bensejében. Ennek következtében célomul tűzöm ki, hogy az előbb felsorolt kí­sérleteket, egyiket a másik után, végrehajtsam rajta! Mit fog most csinálni, — kérdeztem Gassy-t, ő pedig teljes határozottsággal válaszolta: *— Először is megállapítom a lélek súlyát, aztán készítek egy megfelelő burát és megpró­bálom az emberleiket a test hüvelyéből kiemelni és azt az e célra készített burába zárni. Hogy ily módon azt más is láthassa, hogy a hitetle­nek megbizonyosodjanak s a­kik még nem­ hisz­nek, tanuljanak meg hinni! Ez a jövő tervem! Ezé a gondolatomé minden percem­, minden idegszálam és minden akaratom és hiszem, hogy sikerülni is fog, az emberi lelket az ő va­lóságában bemutatni, megmérni és értékelni! Most pedig jó­ éjszakát!

Next