Pesti Napló, 1911. november (62. évfolyam, 259–284. szám)
1911-11-01 / 259. szám
ELŐFIZETÉSI ABLAK : Egész éji*------28 kó — film Félévre------— 14 . — . Negyedévi* — — 7 . — . ttgy hót»------9 . 40 . APRÓHIRDETÉSEK ÁRA: Egyes szó 6 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér* Hirdetésele milliméter számításával? díjszabás szerint. Megtelenik f első kivételle«! naponkint, ünnep után is. Szerda, november , Budapest, 1911. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podmanicky-utca 12. A bálvány és imádói. Budapest, október 31. A kisértet testet öltött, a fellegekben járó rém leszállóit a földre, gróf Tisza István ma füveinek magukra erőltetett lelkesedése közben hallgatásával erősítette meg leendő házelnökségének hírét. Amit néhány hete még ostoba kombinációnak bélyegzett, az ellen egyáltalában nem tiltakozott többé, nem is tagadta el, milyen nagy kedvet érez egy energikus összecsapáshoz, egy döntő rohamhoz. Nem akarjuk azt mondani, hogy Tisza fenti megjegyzésével jellemezte helyesen a helyzetet. Nem. Ez a kombináció és a helyzet, mely belőle következik, már nem ostoba, már nem zavaros: ez már fülledt és fojtó levegőjű, fenyegető és nehéz viharok jeleivel terhes. Most már a leghidegebb vérű politikus sem szemlélheti nyugalmas flegmával az eseményeket. Ezek nem apró intrikusok kulissza mögötti játszadozásai többé. Itt magához ragadta a vezetést egy nemcsak kifejezéseiben túlzó és komor, de cselekedeteiben is elvakultnak, téveszméit konokul követőnek bizonyult férfiú. Magával ragadta apró, egyéniség nélküli híveivel együtt az egész pártot, a többséget. Tudjuk, hogy a párt ezzel lejtőre jutott és a lejtőn csak lefelé mehet, sajnálni se tudjuk azokat, akik saját elveiket, programmjukat áldozzák fel egy végzetes tévedés kedvéért, de örvendezni sem tudunk azon, hogy megrázkódtatások, zivatarok után következik be az, ami békés belátás eredményeképen is bekövetkezhetett volna. A helyzet felfordulását kétségen kívül a demokratikus haladással szembehelyezkedett konzervatív, feudális reakció okozta és ez megtalálta a maga megszemélyesítőjét, elszánt vezérét Tisza Istvánban. A körülmények, a rejtett politikai erők szinte odalökték őt annak az áramlatnak az élére, amelylyel tulajdonképpen megtagadta régebbi múltját, politikai származását. Pusztán a gondolkodásnak a korral járó konzerválódása, a régi iskolás liberalizmus kétségtelen hanyatlása nem igazolják, nem világítják meg teljesen Tisza újabb szereplését. Még egy, eddig alig méltatott motívumot kell figyelembe venni. Tisza István, november tizennyolcadikának és a szabadelvű párt bukását okozó szerencsétlen választásoknak hőse, öntudatosan vagy öntudatlanul a saját rehabilitációján dolgozik. Az országnak, amely benne még mindig és teljes joggal az önpártját összeroppantó vezért, a balul végződött formasértés tervezőjét látja, meg akarja mutatni a diadalmaskodó erős kezet is, az újjáalakult párt mentőangyalát, a szívós, törhetetlen embert, aki november tizennyolcadika után, ha későn is, ha hét esztendő múlva is, de megcsinálja november tizenkilencedikét, igazolja régi álláspontját. A feltámadásra, az új életre való vágy könnyen megérthető. El is tudtuk volna képzelni az összeomlott szabadelvű párt vezérét új szerepében, új pozícióban, vezéri minőségben, amint nem személyi presztizzsel megbabonázott, értelmetlen rajongókat, bálványimádókat gyűjt maga köré, hanem tisztultabb, nemesebb, átfogóbb jelentőségű elvek híveit, az igazi, a dolgozó, az előítéletek nélküli középosztály legértékesebb elemeit. Egyetlen módja lett volna ennek a feltámadásnak. Az, ha a régi szabadelvű párt nevéből megtartja, megmenti új tartalommal tölti meg a lényeget, a tisztult, az életképes, az idők változását számbavevő liberalizmust. Ha fel tud emelkedni arra a magaslatra, amelyen a negyvennyolcas és a hatvanhetes új Magyarország nagyjai állottak. Ha megérti,mi a mai magyar parlamentarizmus szervi betegsége és maga ajánlja a gyógyító szert, az általános választói jogot, amely meg fog érkezni Tisza ellenére is, újabb és most már nyilvánvalóan végleges bukása árán is. Azok, akik közelebbről nem ismerték a geszti földesurat, akik csaklamenti beszédein keresztül látták még néhány évvel ezelőtt is tarthatták ilyen változásra repve. A sablonos politikai tok azonban nem mutatja. Tisza Istvánt már akkor, ma november tizennyolcadika utáni ugye, a második se marad áthidalhatatlan szakadék választ az igazi demokrácia képviselőit szakadék ma még tátongóba. Sza elvű felbuzdulás a mai Tisza István még álmában se jut eszébe és az jellemző vészes makacssággal rehabációjának kísérletét ott kezdi, ahol A színfolt. Irta: Pekár Gyula. (Utánnyomás tilos.) „Rajta-rajta!“... reng a föld, bomlik a tarló homokja, zúg a huszárroham a porviharon át. Egyszerre aztán szaggatott szárnyalással rebben fel az utak gomolyából a brigádtrombita éles sikolya. „Halt!“... Kétezer ló veti meg reszkető lábát a dúlt földön s kétezer kard villáma csap a csörrenő kardhüvelyekbe. „Absitzem!“... mélyen dörög a tizenkét századitrombita, — a paripák hörgő nyerítéssel felelnek reá. „Századkommandánsok!“... Vágtat már a brigadirosunk az ordító Inspektornak jelenteni. Lesz szidás. Mert hisz annak mindig kell lenni. Ez az ő dolguk a pléhgallérosoké!... Az utánunk dulakodó porvihar épp most ér utól — pillanatra fullasztó fekete körülöttünk minden, aztán elsöpri a nyári szél az egész kavargó homokörvényt. Kék az ég ismét, vakít a forró táj s mi tisztelt álmos szemmel nézünk szét a kamerádok után. Szól valaki: — Egy cigarettát... Wer hat eine? . Ki az? Egy nyúlánk, de meglehetősen törődött tartású ordonánctiszt száll épp a lóról. Gémberedett lábszárral, bicegve közeledik. Ránézek: — Szervusz, te vagy az, Ostrowsky? Meg se ismertelek huszármentében! Hisz két éve mégukránus voltál... Igaz, igaz, most jut eszembe, hisz te... Ő rágyújt. Vállat von: — Igen, civilbe mentem. De most reaktiváltattam magamat. Da bin ich! Feljebb tolja a komót csákóját és kacag. Én azonban megdöbbenek ettől a kacajtól. Fakóra úszott, beesett arc, s a régi lengyeles, hetyke bajusz mily busán konyul a szája fölé... lehetséges-e, ez a rom, ez volna az egykori szép Ostrowsky Kázmér? A legvigabb, legfelsebb tisztje az ekvitációnak, uramfia, mennyit bomlottunk, lumpoltunk együtt! Azok a dicső éjszakák a Cognac Mizi tiszteletére, mikor Kázmér egy ültében elkártyázott ötezer pengőt s ráadásul még a Cognac Mizit is, ki menten át is szaladt úgy, ahogy volt, selyempongyolában, új tulajdonosának a kvártélyára... Ki is nyerte el? Persze, Marosy kapitány! No de az ő birtokában se maradt a kapós hölgy sokáig. Csak épp három óra hosszat. Reggeli hat órára már Badéra Gida nyerte el az egész kampány!g^ minden vagyonát: nem csak Mizit, hanem PP^* Törökváry főhadnagy hasonló nevű Mici kancáját, a kadét ezüst snapsz-serviccét s a Hohenbrand két dakszliját is... Micsoda diadalmenet, mikor ezek reggel cigánymuzsika mellett átvonultak Gidához! Szép idők! Akkorában Ostrowsky mort harminc betört ablak árát fizette ki egy hónap alatt s egy éjjelen kicseréltette a főutca összes cégtábláit. Kohn Mór krajzleros arra ébredt, hogy katolikus szemképkereskedő, Grün, az állatorvos meg arra, hogy ő voltaképp Melegh Jánosáé bába... és mikor aztán reggelre egy átutazó idegen tényleg felverte őt s cipelte a vajúdó feleségéhez a két Smába, az álmos Grün egyre a „tehenet“ kereste az emeleten... Farsangok farsangja, s ennek hőse igy letört volna? Nézem Kázmért és ámulok: már a harmadik őrmestert fogja el, nincs-e pálinka nála? — Alter, du soufst, — mondd csak, mi a fenét csináltál te ez alatt a két év alatt? — Látod, megöregedtem. — No-no ... csak nem voltál beteg? — De bizony az voltam. Nagybeteg. — Zum Teufet! Mi bajod volt? Üres kacaj. — Szerettem ... — Ah? És te csak igy nevetsz hozzá? — Persze. Az a leány is kinevetett enget. Egy káplár kulacsot hoz végre. Ostrowsty nagyot húz belőle, aztán elmorfondírozik: — Nagyon rászoktam. Vörös kicsit az sóm, ugye? Eh, bánja az ördög... Mi az, heédert eresztünk? Azt, öregem. Ráérsz. Szólj már, milyen betegség volt az, szőke-e vagy barna? Kázmér mellém keveredik a tarlóra és rágyújt. — Barna, barátom, telivér barna,, kis vörhenyes fénynyel a hajában — beine beauté! de tudod, a képzelhető legmeglepőbb, legérdekesebb jelenség. Rövidre nyírt hullámos haj, kreol arc s villanó sötét szemek — aféle fiús nembánordság a tekintetben . . . Ah, lieber Freund (őrmester, még egy kis snapszot!), úgy látom Mai számunk 44 oldal.