Pesti Napló, 1911. december (62. évfolyam, 285–310. szám)

1911-12-01 / 285. szám

Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1911 december 1. 285. szám. »­ tassége 1, mert ez alel reméli elérhetőnek a zsaro­­lási kísérletek csökkenését. Darvas Fülöp a Kenedi javaslatát elfogadja s a maga részéről indítványozza, hogy vetessék fel a szakasz második bekezdése után, hogy nem büntet­hető a második pont alapján az, aki a második pont­ban felsorolt ügyekben valamely közlést kétségtelen közérdekből, vagy jogos magánérdekből tett közzé, ha a közlés a valóságnak megfelel. Lengyel Zoltán elfogadja Kenedi és Darvas indítványait s a maga részéről azt teszi hozzá, hogy csak a terhelt sérelmével járó nyilvá­nos közlés legyen megtorolva, ellenben a terhelt javára való közlés legyen megengedve. V­á­r­a­d­i Zsigmond kéri a szakasz második pontjának teljes kihagyását, mert véleménye szerint igen­ sok esetben védi a jogos magánérdeket az, ha a nyilvánosságra kerülnek a jelzett pontban felsorolt ügyekben a hatósági iratok.­­ Blanár Béla kéri az egész szakasz kihagyását. Jakabffy Elemér a szakaszt Darvas és Kenedi indítványával egyetemben elfogadja. Az igazságügyi miniszter és Plósz előadó fel­világosítása után a bizottság a szakaszt általános­ságban elfogadja, a tett módosítások némelyikének esetleges felvételét megfontolandónak vélvén, a vég­leges döntést elhalasztja az új szöveg bemutatásáig. Ezután letárgyalt és elfogadta a bizottság a javas­lat 94—106. szakaszait. Néhány függőben tartott paragrafus végleges szövegét a bizottság holnap délután tartandó ülésén fogja megállapítani. Az állami tisztviselők mozgalma. — A családi pótlék. — Budapest, november 30.­­­z Állami Tisztviselők Országos Egyesületének igazgató választmánya ma gróf Batthyány Tivadar elnöklésével rendkívüli ülést tartott, hogy az állami alkalmazottak drágasági és családi pótlé­kának érdekében meginduló mozgalmat előkészítse. A választmány megállapította, hogy a kormány még a minimumát sem teljesíti annak, amit az egyesület kér s ebben az ügyben december 10-ére rendkívüli közgyűlésre hívja össze az egyesület tagjait. Az ülésről a következő tudósításunk szól: Gróf Batthyány Tivadar elnök, megnyitva az ülést, beszédet mondott, kijelentve, hogy azért hívta össze a választmányt, mert a kormány szán­dékai sem az egyesület memorandumával, sem az ő kéréseikkel nincsenek összhangban. Hogy helye­sen járt el, mutatja az a tény, hogy az összehívást követő nap reggelén a reggeli lapokban egy fél­­hivatalos közlemény jelent meg, amely ismerteti a kormány szándékait, ők a legnagyobb örömmel és legnagyobb lojalitással fogadták azokat a nyilatkoza­tokat, amelyek kilátásba helyezték egyrészt az ál­lami alkalmazottak részére a mai rendkívüli drága­ság mellett a drágasági pótlék engedélyezését, más­részt kilátásba helyezték, hogy a miért az egyesület immár évek hosszú sora óta küzd, a drágasági pót­lékot megvalósítják. Annál megrendítőbb hatással volt az a félhivatalos közlemény, amely megismer­tette a kormány tényleges szándékait, amely köz­lemény hideg zuhanyként hatott az állami alkalma­zottak összeségére. (Általános, élénk helyeslés) Mél­­tóztatnak tudni, hogy két dolgot kértünk: drágasági és családi pótlékot. Két dolgot ígértek nekünk: drága­sági pótlékot és családi pótlékot. A családi pótlék mérvéről nem akarok nyilatkozni, de el kell ismer­nünk, hogy az első nagy lépés megtörtént, amidőn a kormány elhatározta, hogy tekintet nélkül az egyes tisztviselőkre, rangjuk és fizetésük mértékére, az egy-két-három gyermekes tisztviselőkre nézve 2—4—600 korona családi pótlékot kíván a törvény­­hozástól engedélyeztetni. De sajnálattal és megütkö­zéssel vagyok kénytelen megállapítani azt is, hogy a másik problémát, a legaktuálisabbat: a drágasági pótlékot, amelynek megoldását nekünk egyelőre ren­deleti úton azonnalra ígérték, ezt az ígéretet a félhiva­­talos közlemény szerint nem váltják be Mindössze annyit akar a kormány, hogy a Budapesten szolgá­latot tevő kis állami alkalmazottak egyszer és min­denkorra, karácsonyi ajándékot vagy alamizsnát kapnának. Ez nem drágasági pótlék, ez nem az, amit a kormány­nyilatkozatok után joggal várhat­tunk és még kevésbbé az, amit a mai drága viszo­nyok között az állami alkalmazottak munkaadójuk­­a­­ méltán várhattak volna. (Helyeslés.). A magánvállalatok alkalmazottai, akik legköze­lebb vannak az állami alkalmazottakhoz, akik ugyan­abban a mérvben érzik a drágaság súlyát, a magán­­vállalatoktól egymásután kapják meg a drágasági pótlékot, a kormány azonban, sajnos, az állam alkal­mazottainak ilyen pótlékot nyújtani nem szándékszik. Megállapítom, hogy a tisztviselői kar tagjai kö­zül nemcsak a gyermekes tisztviselők, hanem azok is, akik apát-anyát, vagy más rokont tartanak el, fokozott mérvben szorulnak bár segélyre, róluk még a családi pótlék terén sem történik gondoskodás, de megállapítom azt is­, hogy a nőtlen és nős gyermek­telenek részére is elkerülhetetlen mai illetményük mellett a drágasági pótlék. Amidőn sajnosan meg kell állapítanom, hogy az állam, mint munkaadó keve­sebbet tesz, mint a magánvállalatok, ebből természe­tesen a magunk részéről le kell vonnunk a konzek­venciát, hogy akciónkat befejezettnek nem tekinthetjük, hanem tovább kell folytatnunk (Éljenzés.) azt természetesen hang­súlyoznom sem kell, hogy mindig a fennálló törvé­nyek és szabályok keretében. (Általános helyeslés.) Sajnálattal látom, hogy nem történik gondosko­dás az évi fizetéses alkalmazottak mellett a napidijas alkalmazottakról. A félhivatalos közlemény a segé­lyezettek között ezt nem emeli ki és így nem tud­juk, hogy beleértetnek-e ide a napidíjas szolgák, a dijnokok s az állami üzemek szolgálatában levő mun­kások. Egyet ki kell emelnem, amelyről a félhivata­los kommüniké felvilágosítást nem ad, de amelyről remélem, hogy a törvény szellemében és értelmében tervezik elintézését, az állami tanítók csa­ládi pótlékát beleszámítja a kormány abba a csekélységbe, amelyet e címen adni akar, mert az állami tanítók tisztviselők sorába számítódnak. (Élénk helyeslés.) Azt mondja továbbá a félhivatalos kommüniké, hogy a drágasági pótlékot két okból nem lehet meg­állapítani az összesekre: az egyik az, hogy túl sokba kerülne és ezzel kapcsolatosan utalás történik arra, hogy a drágasági pótlék engedélyezése tehát adó­emelést involválna. A másik kifogás, hogy a drága­sági pótlék engedélyezése magával hozná mintegy automatice az élelmi­ és egyéb szükségleti cikkek megdrágulását. A pótlék nem emelné az élelmi- és egyéb szükségleti cikkek árát sem, mert olyan magas­­fokú intelligenciát a kofákról tejárusokról feltételezni, hogy azok karteleket kötve emeljék az árakat azért, mert az állami tisztviselők családi és drágasági pót­lékot kaptak, feltételezni nem lehet. Ez egy olyan új nemzetgazdaságtani tétel, amelyet lehetetlen maga­mévá tenni. A félhivatalos kommüniké szerint a pót­lék engedélyezésével egy időre a fizetésrendezések befejezetteknek tekinthetők. Meg kell állapítanom, hogy nap-nap mellett jönnek hozzám az állami alkal­mazottak kategóriából tömegesen, panaszok, kérel­mek hangzanak mindenfelől az illetmény­rendezések miatt. Ott vannak az állami tanítók, a posta- és távirda-intézet különböző osztályainak emberei, köz­­igazgatási, műszaki és számvevőségi osztályaiból, ott van a postatakarékpénztár, mindenütt tarthatatlan az állapot. Akármilyen törvényt hoznának, dacára a ren­delkezésnek, az élet megkövetelné, hogy a fizetés­rendezésekben továbbmenjünk, de utalok arra ie, hogy a státusrendezések sincsenek még keresztülvive. Utalok arra, hogy néhány nap előtt hallottunk egy igen becses nyilatkozatot, hogy a tisztviselők illet­ményének rendezése akkor fog bizonyos megállapo­dásra jutni, ha a különböző kategóriájú tisztviselők illetménye egyenlő képzettségi fokban, egyenlő hatáskörben egalizálva lesz. Ezekben köte­­lességszerű­en igyekeztem feltárni a tényle­ges helyzetet, visszhangot adni azon fel­fogásnak, amelyek a tisztviselők körében ural­kodnak. Azt hiszem, mellőztem mindent, ami túlzásnak lehet mondani, ami alkalmas lenne arra, hogy az én szavaimból az én szavaim útján az izga­lom fokoztassék. Ellenkezőleg arra kérem az állami magukat semmiféle szélsőségbe vinni, ne engedjék magukat semmiféle szélsőségbe vinni, ne engedjék magukat keserűségük útján bármi olyan lépésre ra­gadtatni, ami esetleg az államra, vagy a tisztviselői kar presztízsére és ügyére ártalmas lenne. (Élénk éljenzés.) Midőn ezeket egyrészt megállapítom, midőn megállapítom másrészt azt az elvitathatatlan tényt, hogy az arra illetékes tényezőknek számolniok kell azzal, hogy amit nyújtani akarnak, az nem az, amit a kormány­nyilatkozatokból a legalacsonyabb fokra leszállított óhajok alapján elvárhattunk volna. (Taps és éljenzés.) Hozzáteszem azt, hogy méltányosnak tartom, hogy ne csak az aktív, hanem a nyugdíjas tisztiselők is részesüljenek valamelyes drágasági pótlékban. Batthyány beszéde után dr. G­­­r­ó Benedek tit­kár bejelentette, hogy a félhivatalos kommünikében foglalt tervezet ellen egymásután tiltakozik a vidék, így: Vác, Székesfejérvár, Temesvár, Illava, Hatvan, Sopron, Pancsova, Zirc, Pécs, Szamosújvár, a Dél­magyarországi Tanító­ Egyesület stb. táviratban fe­­­­jezték ki tiltakozásukat. Jelenti azután, hogy a ki­lépésekről szóló tendenciózus hírek valótlanok. Oly kisszámú a kilépés, amely az átl és hullámzást nem haladja meg. Az igazságügyi számvevők közül mind­össze tizenkettő lépett ki az egyesületből. A választmány a megindult vita után egyhangú­lag a következőkben állapodott meg: 1. A félhivatalos közlés a november 12-iki köz­gyűlés emlékiratában előterjesztett minimális kérel­met nem fedi. Sőt ellentétben áll annak két sarkalatos alapelvével, azzal, hogy minden tisztviselő és alkal­mazottnak, tehát úgy fővárosi, mint vidéki, nőtlen és nős családok vagy családfentartó és nyugdíjasok ré­szére is drágasági pótlék engedélyezendő s minden családos tisztiselő és alkalmazott, tehát gyermektelet nősek és a családfentartók is kapjanak családi pót­lékot. De nagyrészt ellentétben áll a félhivatalos köz­lés azokkal a kijelentésekkel is, melyeket egyfelől a miniszterelnök úr az egyesület küldöttsége előtt másfelől és különösen a pénzügyminiszter úr a kép­viselőházban tett. Az egyesület azért bizalommal várja, hogy a félhivatalos közlés rövidesen meg fog cáfoltatni, úgy a kormány nem fogja magát azzal mindenben azonosítani. Minthogy azonban a cáfolat mindez ideig nem történt meg, sőt egyik újságközle­­mény szerint a pénzügyminiszteri államtitkár a fél­­hivatalos közlés hitelességét állítólag megerősítette­ az egyesület választmánya, melyet a közgyűlés hatá­­rozata köt, kell hogy a közlésekkel szemben a kar álláspontját felelőssége tudatában idejében precizí­­rozza és azt úgy az illetékes tényezőknek, mint a sajtó útján az elfogulatlan magyar közvéleménynek tudomására hozza. II. A közgyűlés által elfogadott emlékiratot, amelyben foglalt minimális kérelmek még a nagy­­családi tisztviselők és állami alkalmazottak tekinte­tében is alatta állanak a drágaság tényleges arányai­nak, egész terjedelmében fentartja, azzal az eltérés­sel mégis, hogy az a csekély különbözet, amely a három, illetve két gyermekkel megáldott XI. fizetési osztályban levő tisztviselőknek, valamint a három gyermekkel megáldott X. fizetési osztálybeli tiszt­viselőknek és szolgáknak javára a félhivatalos terve­­zet juttatni kíván, változatlanul fentartassék. III. Súlyt helyezvén azonban a választmány arra, hogy a tagok összesége az ekként előállott új helyzettel szemben állást foglalhasson, elhatá­rozta, hogy december 10-én délután három órára rendkívüli közgyűlést hív egybe és erről, illetve a közgyűlés helyéről külön meghívó szétküldése nél­kül, hírlapok utján értesíti a tagokat. A közgyűlést megelőzőleg ugyanaznap délelőtt kilenc órakor elő­­értekezlet lesz. IV. A közgyűlés előkészítésére a választmány hat tagú bizottságot küldött ki és pedig gróf Batthyány Tivadar elnöklésével dr. Benedek­ Sándor közigazgatási bíró, társelnököt, dr. Andor, Mocsáry, Galambos és Walter tagokat. V. Mindenesetre javasolni fogja azonban a vá­lasztmány a közgyűlésnek, hogy amennyiben a hely­zet lényegesen nem változik, az országgyűlési pár­tok elnökeihez küldöttség vigye el az emlékiratot és kérje ki azok hathatós támogatását. Egyben felhívja az elnökséget, hogy a közgyűlésig a kormány szán­dékairól hiteles tájékozást szerezzen­­. Kifejezi egyben a választmány azt a remé­nyét, hogy az állami tisztviselői kar széthúzó törek­vések helyett a nehéz időkben a maga egészében vállvetve sorakozik az egyesület mögé." * A pénzügyminiszter ma bocsájtotta ki a Buda­pesten élő állami alkalmazottak drágasági pótléka, illetve segélye ügyében a budapesti pénzügyi ható­ságokhoz intézett rendeletét. Ez a rendelet közli a november 21-én tartott minisztertanácsnak a drága­sági pótlék kiutalványozására vonatkozó határozatát. E szerint a XI., X. és IX. fizetési osztályokba sorozott állami tisztviselők, az államvasúti rendszer IX., VIII. és VI. fizetési osztályába tartozó állam­vasgyári és állami kőszénbányászati tisztviselők és az állami kincstári elemi iskolai tanítók 200 korona, az állami dijnokok, az állami hivatalokban alkalma-­­­zott altisztek és szolgák, az állami hivataloknál ál­landóan alkalmazott napibéres szolgák, az állam­vasgyári és állami kőszénbányászati altisztek és szol­gák, továbbá a pénzügyőri legénység tagjai 100 ko­rona egyszer s mindenkorra szóló segélyben része­sülnek. A segély családi pótlék jellegűvé válik azáltal, hogy mindazok kapják, akiknek gyermekük van, te­kintet nélkül a gyermekek számára, vagy pedig gyer­mekek hiányában hitelesen igazolják, hogy legalább két családtagot tartanak el. A női alkalmazottak is megkapják a pótlékot, ha gyermekük van, de nincs férjük. A pénzügyminiszteri rendelet értelmében az összes igényjogosultaknak a segélyt, mely a folyó 1911. évre szól, december 20-ig okvetetlenül ki kell utalványozni.

Next