Pesti Napló, 1912. október (63. évfolyam, 231–257. szám)
1912-10-01 / 231. szám
- Budapest, kedd , PESTI NAPLÓ 1912 októter T. /V3T. szüdf. közeledik az az idő, amikor szint kell vallani és a monarkiának ez a színvallása minket semmi jóval nem biztat. Mik tehát a bécsi imperialisták misztikus céljai? Bizánc felé fordulnak arccal ők is, mint az oroszok? Uj területekről, új védővonalakról, esetleg új tengerről ábrándoznak? Ezek képtelennek tetsző fantazmagóriák lehetnek. De amikor majd golyók sivítanak és hull a vér, amikor a fegyveres készenlét beavatkozássá változik, akkor nem lehet többé a statusquo sablonos hangoztatásával kitérni a kérdés elől. Félelmesen válságos idők előtt állunk, amikor kipróbált és nagyszabású, de veszedelmes ábrándozástól ment ember kellene arra a helyre, ahol gróf Berchtold áll. Egyfából faragott férfi, aki átlátja a jelent és tud tanulni a múltból. Aki megérti, hogy ez a déli és szláv területek felé való letagadhatatlan terjeszkedés nekünk nemcsak azért nem kell, mert irtózatosan kockázatos, mert vért és borzalmat jelent, mert szörnyű kudarccal is járhat. De nem kell, mert ha eredményes volna, örök veszedelmét jelentené meglévő és már kulturált területünknek, jelentené vulkanikus földdarabok becsatolását, bekerítésünket egyre elmaradottabb délszláv elemekkel, jelentené végre az egész mai államszervezet, az amúgy sem végképp megerősödött dualizmus, kiegyezés bomlását. S ha e komor lehetőségek realizálásának megakadályozására egy Bismarck, vagy Andrássy-szabású államférfiút kellene látnunk a Ballplatzon: mennyivel inkább szükségünk volna a magyar miniszterelnöki székben is monumentális és keménygerincű, tűrhetetlenül magyar érzésű és a néppel egybeforrott férfiúra! Egész emberre, aki meg tudja vizsgálni a homályos terveket és közibük mer csapni, akik a nép bőrére, a nép ellen, a huszadik század szégyenére kezére? S nem élt-e Giordano Bruno ugyanakkor Rómában, amikor ott az inkvizíció fojtott el minden olyan gondolatot, mely az egyház hatalmának árthatott volna? Minden korszakban nagyszerű küzdelmeket vívott egymással a modernizmus a maradisággal s ha akad valaki, aki egy korszak karakterét mégis csak az elmaradottak érzelmeiből, gondolataiból és cselekedeteiből rajzolja meg, az bevárhatik jó karrikaturistának, de nem tarthat igényt arra, hogy a kultúra történetírójának nevezzék. Kemmerich ilyen karrikaturista, könyve pedig nem egyéb, mint egy karrikaturista vázlatkönyve. S hát mondható másnak az a kulturhistorikus, aki a 19-ik század csodás eseményei, nagyszerű felfedezései és alig remélt tudományos eredményei közül csak Nandin francia botanikus fejlődési tanait állítja elénk mint e század kultúrájának egyik jellemző eseményeit? Aki a tizenkilencedik század nagy szellemi héroszai mellett még Nandint is észreveszi, annak egész intellektusa a pesszimizmusra rendezkedett be. Csak a sötétet, komorat, elszomorítóan mulatságosat akarja észrevenni, mert ha egyebet is meglátna, nem háborodhatna fel amiatt, hogy az emberek milyen ostobák. Kemmerich minden áron könyvet akart írni az emberi butaságról, tehát nem volt szabad észrevenni, hogy ezek a butaságok mennyire jelentéktelenek ama nagy szellemek megnyilvánulásai mellett, melyektől szinte kápráznak a kultúrember szemei, ő csak a butaságokat kereste, mert a butaságokat megtalálni sokkal könnyebb, mint a bölcseségeket s mert ezek a megtalált bölcseségek lehetetlenné tették volna neki, hogy könyvet írjon az emberi butaságról. De ő megakarta írni ezt a könyvet, tehát óvatosan kitért mindennek az utjából, ami vállalkozását megnehezítette volna. Előre megállapította, hogy az emberiség általában ostoba, aztán középkori presztízs-politikát folytatnak, vérrel és pusztulással fenyegetőt. Világtörténelem alkotta épületek recsegnek, ropognak most s a magunk házának védelme akaratnélküli bábokra van bizva. Láng csap fel a közelben, tűzvészt éltető vihar sivnt s mi korhadt fagerendákat tárunk a veszedelem elé. Bulgáriában bábomért ordít részeg dühében a nép és a kormány, uralkodó meghajtja fejét előtte. A mi népünk csak jogokat akart s szószólóit kiverték a fórumról. S ha a milliók egy szivvel, egy értelemmel tiltakoznának is véres kalandok ellen: egy intés és akiknek kezében a hatalom, akiknek a legelső sorban kellene világosságot és békét követelni, azok borulnának arcra először, azok segítenének küldeni a milliók fiait, testvéreit idegen célokért, idegen harcmezők felé. A népjogok felé. — A politikai helyzet. — (Saját tudósítónkról.J 'Annak a küzdelemnek’, melyet a szövetkezeti pártok a demokrácia uralmáért 'és a törvénytelenség ellen folytatnak, három nevezetes állomása volt tegnap. Talán a legnagyobb súlyt közülük az ugodi népgyűlésre kell fektetni, mert a munkapárt processzusának lesz ez a kiinduló pontja. A kerület hatvanhetes, a képviselője munkapárti és a parlamenti események hatása alatt tegnap az egész párt otthagyta a reakció táborát s zászlót bontott a népjogokért. Nehezebb csapás ez a kormányra annál a sok kemény és éles támadásnál is, amit tegnap az ellenzék vezérei intéztek ellene. Gróf Batthyány Tivadar a komáromi népgyűlésen vázolta az ellenzék programmját. A kormány gyűlölködő tehetetlenségében azt a rágalmat szórta a baloldali pártok szövetkezésére, hogy ennek hatalmi célok elérése az oka. Batthyány válaszul erre a vádra hazakesni kezdte az argumentumokat ennek az előre megállapított igazságnak az igazolására. De hallgassunk az ellenérvekről: hallgassunk mindarról, ami élő cáfolata Kemmerich premisszájának. Nézzük az embereket, a tömegeket, melyeket Kemmerich egy félszeg, dea premisszának nagyon is kedvező beállításban vonultat el szemeink előtt. Hát csakugyan buta, aki valamely tekintély behatása alól nem tud szabadulni, s hisz a túlvilági üdvösségben, hisz földöntúli csodatevő erőkben, hisz az ördögben, pokolban s fétisek varázslatos hatalmában. Hogy miben és mit hiszünk, azt legtöbbször idegrendszerünk lerongyoltsága dönti el. Elhiszünk mindent, ami kétségbeesésünkből a kivezető utat egyengeti számunkra. A gyönge, kétségbeesett s a halál gondolatával viaskodó ember nem abszolút igazságos filozófiát keres, hanem megcsinálja magának azt a filozófiát, mely az adott helyzetben neki a legjobb, legkellemesebb. Nem az igazság diadalára, hanem a saját felszabadulására szomjazik. Ez nem ostobaság, hanem önzés, mely még az igazságot is feláldozza a boldogság kedvéért. Ez az önzés a rugója mindennek a sok ostobaságnak, amit az emberek gyengeségükben, vallási tébolyukban, exaltságukban vagy kétségbeesett reménykedésükben elkövettek- De hát ostobábbak voltak-e ők, mint mi, akik kétségbeesésünkben az aqua destillatától várjuk a felszabadító csodát? És rosszabbak, gonoszabbak voltak-e a régi apostolok, prédikátorok, mint a mai orvosok, akik tudják, hogy az aqua destillata már nem használhat a betegnek, de mégis rádisputálják azt, hogy legyen valami, amiben a kétségbeesett ember reménykedhessek. Valamikor a tudománynak ezt a módszerét is megbélyegzik, de ki meri majd azt mondani, hogy ez a módszer nem volt a mai kornak egyik legnagyobb áldása . . . -más és erőteljes programmot adott, melynek minden részletét a demokrácia elvei hatják át. A mostani rendszernek minden borzalmával a demokratikus nemzeti politika számára kell átengedni a teret. Az egész országnak a népjogok tisztelete és érvényesülése alapján kell átalakulnia. Az első lépés az általános választói jog megvalósítása. De a feladatok egész tengere következik még ezután, hogy a korhadt pillérek helyére az új Magyarország erős oszlopai kerüljenek. A haladást hirdette a nagykárolyi népgyűlésen gróf Apponyi Albert is, aki azért is lehetetlennek tartja azon kibontakozást, mely nem zárja ki Lukácsot és Tiszát, mert Tisza diktál most a munkapártnak és ő halálos ellensége a demokratikus elveknek. Pedig a válságot csak a népjogok korlátlan uralma oldhatja meg. A közhangulatra jellemző a fiatal gróf Károlyi József nyilatkozata, aki a népgyűlés tomboló lelkesedése közben jelentette ki, hogy az általános választói jogot a legnagyobb alkotmánybiztosítéknak tartja. Csakis a népparlamentnek lesz érzéke aziránt, hogy a népakarat érvényesülésének garanciáit megszerezze. De minden felszólalás, mely a tegnapi gyűlésen elhangzott, a népjogok zászlaja előtt hajolt meg. Az ország fölébredt már és sem erőszakkal, sem hazug frázisokkal nem engedi energiáját újból megpuhíttatni. Az érzések friss felbuzdulásával szemben komikusan szomorú az a demonstráció, melylyel a kormány emberei a korona kegyével akarják a pozíciójuk erősségét fitogtatni. Míg tegnap este az országban a szabad polgárok szabad megnyilatkozása pezsdítette fel az erekben a vért, Lukács emberei Bécs felé futnak, ahol ma sorba letették a titkos tanácsosi esküt a király kezébe. Azérdem, amelyért nekik ez a kitüntetés jutott, hogy a parlament ellenállását törvénytelenséggel győzték le. És akadnak magyar emberek, akik az ilyen érdemek jutalmazásáért tülekednek! Ma megnyilatkozik a nemzetiségi párt programmjáról is az egyik román képviselő. Kijelenti, hogy bár az ellenzék választójogi pro-, grammja nem elégíti ki, de az erőszakkal szemben ők is az ellenzék oldalán állanak. Vájjon miért olyan későn jut ez a nyilatkozat a nemzetiségi képviselők eszébe? Júniustól kezdve egyáltalán nem voltak a parlamentben láthatók s ha egyik-másik betévedt a képviselőházba, páholyból nézte végig a túloldali képviselők kiharcolását. Most azután a nemzetiségi kerületek magatartása figyelmezteti a képviselőiket arra, hogy mennyire félremagyarázzák a kötelességüket. Ez a megfejtése annak, hogy hirtelen Pop-Csicsó Istvánnak is eszébe jutott, hogy a kormány magatartása erőszakos és törvénytelen! Az ugodi hadüzenet. Ugodon tegnap a kerület választópolgársága népgyűlést tartott, amelyen gróf Esterházy Pál, a kerületi munkapárt elnöke, bejelentette a munkapártból való kilépését és megbélyegezte az alkotránytiprást. Indítványára kimondották, hogy a kerületi munkapárt feloszlik és csatlakozik az ellenzék mozgalmához. A gyűlés lefolyásáról a következő tudósítás ad számot: '«•1i Az ugodi választókerület polgársága vasárnap délután három órakor rendkívül népes gyűlést tartott, amelyen a kerület ötvenkét községe képvisel: tett® magát. A gyűlésen Jankovin-Bélátty Endre földbirtokos elnökölt. Gróf Esterházy Páll, a kerületi munkapárt volt elnöke beszédet mondott és részletesen kifejtette azokat az okokat, amelyek arra késztették, hogy a munkapártból kilépjen. A Lukács-kormány iránt a legnagyobb' fokú bizafanat'■ansággal viseltetik. A Lukács-Tisza-féle alootintey-9