Pesti Napló, 1913. május (64. évfolyam, 103–128. szám)
1913-05-01 / 103. szám
2 Budapest, csütörtök rái panaszkodni, mert diplomáciánknak még sikerülhet egész Európát a nyakunkba zúdítania. Rajta és az ügyességén nem fog múlni. Bármi történjék, mi benne vagyunk és végig csináljuk. Azt azonban senki sem tilthatja meg nekünk, hogy irigyeljük a montenegróiakat, a szerbeket és a szövetségeseiket, akiket józan, becsületes, emberi észszel gondolkozó férfiak vezetnek s akiktől ha áldozatot követel a sors, tudják, hogy miért küzdenek, szenvednek és kockáztatnak. Budapest, április 30. A képviselőház ülése. A képviselőház május hónap 5-ikén, hétfőn, délelőtt 10 órakor ülést tart. A Cumberland herceg trónralépése Berlinből jelentik. A „Berliner Tageblatt“ híradása szerint a német szövetségtanács elhatározta, hogy Ernő Ágost cumberlandi herceg, Vilmos császár jövendőbeli veje elfoglalja a braunschweigi trónt. Az említett berlini újság egy másik gmundeni tudósítása szerint a braunschweigi hercegséget a cumberlandi herceg trónraléptekor Hannover egyik részével megnagyobbítanák és a herceg „Braunschweig hercege és Lüneburg nagyhercege" címet viselné. Ezt az utóbbi hírt azonban beavatott helyen koholmánynak mondják. A főrendiház ülése. A főrendiház hétfőn, május 5-én délután négy órakor ülést tart. A napirend a következő: 1. A második ülésszak berekesztésére és a harmadik ülésszak megnyitására vonatkozó királyi leirat kihirdetése. 2. A Ház nyolc jegyzőjének, ház- , nagyának és bizottságainak megválasztása, valamint egyes állandó bizottságokban és bíróságokban megüresedett tagsági helyek betöltése. 3. Elnöki előterjesztésére-’L 'Az- igazoló bizottság jelentése. 5. A gazdasági bizottság jelentése: a) a főrendiház hivatalaiban alkalmazott személyzet részére kiadandó uj szolgálati szabályzat; b) a főrendiház 1912. évi zárószámadása; c) Bajai Béla irodaigazgatónak nyugdíjazása alkalmából kedvezményes elbánásban való részesítése írásit beadott kérelme tárgyában. 6. A mentelmi bizottság két jelentése. 7. A jegyzőkönyv hitelesítése. Az ülést megelőzően fél négy órakor jelölő értekezlet lesz. Mést hirt . . . Ez két esztendő előtt volt, őszkor, amikor ők nálunk voltak Hideghéten . . . Ezerkilencszáztizenegyben ... — Szeptember végén, a manőverek után. — És ha még arról lett volna szó . . . Ha tudnám, hogy a pénzért tette ... Az a lókötő, az a lengyel gazember gazdag ugyan, de hát nekem is tellett volna négyesfogatra, hajó útra Portugáliába, bérletre a bécsi Operában . . . Szegénység és gazdagság között van különbség, de gazdagság és gazdagság között nincs ... Miért tette hát akkor . . . — Miért tette hát akkor? — ismételte a kisebbik hadnagy és a hangjának csaknem olyan szomorú hárfazengése volt, mint az idősebbik Hideghétyének. Most hallgattak. János az asztalon levő kancsóból vizet öntött a tenyerére és hideg, nedves kezét forró homlokához érintette. — Talán megbolondult, hogy ezt tette velem . . . Isten elvette eszét, hogy ezzel engem büntessen . . . Vagy — és János hangja most rekedt volt, fejét lehajtotta és könyei a sarkantyújára hullottak — vagy sosem szeretett . . . Ez az . . . sosem szeretett . . . Pál fölállt, a testvéréhez lépett, megsimogatta a haját, megcsókolta a homlokát. — Az lehetetlen, hogy ne szeretett volna... Nem lehet, hogy ne szeretett volna, téged, Jánoskám ... Az lehetetlen. A Schlossberg dobozformájú tornyában az óra fél négyet vert. — Talán lefeküdnénk Jánoskám — mondta Pál félénk szerénységgel tartott ultimátum politikájának eredménye. Hat hónapos ultimátum politikánk, az a politika, amelyik folyton ultimátumokkal fenyegetődzött, de azokat fejjáratkor soha be nem váltotta, természetes, hogy végül a legkisebb államokat is felbuzdította. Felbuzdította még Montenegrót is. A sok üres ultimátum és a sok inkonzekvencia juttatta ide a monarkiát. A sok inkonzekvencia, az első volt a status quo fentartásának hire— Úgy sem tudok elaludni — szólt az idősebbik hadnagy. De azért tűrte, hogy az öcscse vetkeztesse és minekutána Stefanie csipkekendőjét a szállóbeli ágy párnájára borította, a takaró alá bújt. Most Pál is levetkezett — gyorsan, sietve vetkezett — a fivére szobájában leoltotta a villanyt, azután átment a saját setét szobájába és maga is lefeküdt. De a két szoba közt levő ajtót nyitva hagyta, azért, hogyha János szívének kínjában nagyot sóhajtana, ő azt meghallja és a fivérét enyhíteni igyekezhessék. A két hadnagy már félórája fekhetett a sötétben, csendesen, mint két álomkatona a játékskatulya forgácságyán vagy két bűnös halott a boncolóintézet márványlapján, amikor János átszólt Pálhoz: •— Palikám, alszol? — Nem! Parancsolj Jánoskám. Pál már felgyújtotta a villanylámpát, pongyolamód magára kapta barna lovastiszti köpenyét és János ágya mellé ült a székre. — Olvassak fel valamit Jánoskám? — Igen . . . Arra akartalak kérni . . . Pál az asztalhoz lépett, ahol kis sárgás üvegcse mellett néhány könyv hevert . . . „Geschichte des österreichisch — Preuszischen Feldzuges 1866“ . . . Claude Farrérenek egyik novellás kötete „Fumée d’Opium“ és (— vértestiszteknél valóban szokatlan —) Baudelaire költeményei, sőt az Olcsó Könyvtárnak egyik füzetje az „Anyegin“ magyar forditása is. (Vasútra igen alkalmas könyvecske, mert könnyen zselében hordható.) PESTI NAPLÓ 1913 május 1. 103. szám.. Szolferinótól Szkutariig. — Gróf Károlyi Mihály a háborúról. — Nyilatkozik a „Pesti Napló“-nak. — A „Pesti Napló“ egyik munkatársának a mai napon alkalma volt gróf Károlyi Mihálylyal hosszabb beszélgetést folytatni a külpolitikáról és elsősorban a Szkutari miatt indítandó háborúkról. Az ellenzék e kiváló vezér férfiának itt közöljük nyilatkozatát, amely arról tanúskodik, hogy gróf Károlyi Mihálynak a külpolitikai kérdésekben is alapos stúdiumra való, igen határozott nézetei vannak. — Ha a háború — úgymond gróf Károlyi Mihály — valóban kitörne, akkor természetesen meg kell, hogy szűnjék magával a háborúval, de csakis a háborúval szemben való minden ellenzékieskedés. Ha az ország háborúba keveredik, mindenkinek egyformán helyt kell állania. Mindenki egyformán kell, hogy kötelességét teljesítse. Ez magától értetődik. Viszont ezzel cseppet sem ellenkezik, hogy az ember ne gyakoroljon kritikát, a legélesebb kritikát külpolitikánk felett, amelyik ezt a háborús helyzetet előidézte. — Kritikám tehát most nem annyira maga a háború, mint inkább maga a helyzet ellen irányul, ez ellen a bonyolult, lehetetlen, elpuskázott, zsákuccához hasonlatos helyzethez, amelyik csak két rossz között hagy alternatív választást, a háború és a megalázkodás között. Hogy idáig egyáltalán eljuthattunk, hogy ehez a kényszerhelyzethez elérkeztünk, ez már egymagában is a legsúlyosabb kritikája a mi balsikerekben oly gazdag külügyi politikánknak. Ami most elvállatt, ez a helyzet a sok, soha be nem élése, a második, a status quo elejtése és annak az elvnek a hirdetése, hogy belén törődünk a balkáni államok természetes fejlődésébe, a harmadik inkonzekvencia — a mostani — pedig a beleavatkozás politikája. Csoda-e, ha ennyi hiba, ennyi következetlenség most végül is idejuttatta a monarkiát, ide, ahol már csak két rossz között választhat. — A két rossz közül az egyik, a valószínűbbik, a háború. Ez nem csupán financiális szempontból rossz, hanem etikai szempontból is. A művelt külföld, és általában az emberiség előtt ellenszenves lesz, hogy az 52 milliós lakosú monarkia szembeszáll a piciny Montenegróval, amelyiknek lakossága a félmillión is alul van. Az emberi részvét, így volt az angol-búr háború idejében is, mindig a gyenge mellett foglal állást és ez helyes is. — Nem valami nagy dicsőség a számunkra háborúba keveredni Montenegróval. Nem dicsőség még abban az esetben sem, ha — amiben kétség sem lehet — győzni fogunk. A monarkia legyőzte Montenegrót — ezért senki sem fogja a dicsőség és hősiesség koszorúját a monarkiának átnyújtani. És az sem teszi majd rokonszenvesebbé azt a körülményt, hogy háborúba jutottunk a montenegróiakkal, ezzel a maroknyi néppel, amelyik, akárhogyan is vesszük, eddig mégis megállta a helyét dereka-san és Szkatariért vért ontott, életet áldozott. .. A másik nagy erkölcsi baj, hogy a monarkia, amelynek annyi a szláv lakosa, ezzel a határozottan szláv ellenség karakterű háborúval a belső és a külső szlávokat is felbőszíti, provokálja és ezzel lehetetlenné teszi a maga számára azt a vezető szerepet, amelyet őneki, a monarkiának kellenne a Balkánon játszani. A monarkia ilyen módon átengedi ezt a szerepet Oroszországnak, ami eléggé nem hibáztatható balfogás. Miért teszik ezt Bécsben? fia a monarkia netán azt hiszi, hogy olyan politikával, amelyik egyik felerészében magyarellenes, másik felerészében pedig szlávellenes, külpolitikai sikereket fog elérhetni, akkor alaposan téved. János restelkedő hangon szólalt meg az ágyból: — Ne azt Palikám . . . hagyd . . . ne a könyveket . . . — Újságot parancsolsz? Abból olvassak? — Igen — szólt János és most már vérvörös volt a szégyenkezéstől. — De, tudod-e, hogy mit olvassál az újságból . . . — A tárcát? — Nem. — A politikát? . . . A háborút? .... — Nem, barátocskám ... az apró hirdetéseket ... Ne nevess ki ... de én már hetek óta ezt olvasom, titokban, a hátad megett . . . Ez az egyetlen titkom előtted . . . Idegen apróhirdetéseket olvasok mostanában . . . leveleket, üzeneteket, sóhajokat, fenyegetődzéseket, kéréseket, könyörgéseket . . . borbélylegények írhatják őket, cocotte-ok, jogászok, romlott vidéki asszonyok és bakahadnagyok ... A legostobább és a legszebb dolgok ezek . . . Némelyik olyan piszkos, mint egy dragonyosnak a kapcája, de vannak szépek is köztük ... oh, nagyon szépek . . . költők sem tudnának szebbet irni, mint amilyent néha az apró hirdetések között találsz . . . Ezeket az üzeneteket nők írják vágyakozó és elhagyatott, csúffá tett és elárult nők . . . Reviczky nem tudott olyan szépen inni, mint egy nő, ha szerelmes . . . Pál kezébe vette az újságot, leült a bátyja ágyának szélére és engedelmesen olvasott . . . Három napilap összes szerelmes üzeneteit olvasta fel hangosan. .. Több nincs? « kérdezte János. « Nincs. •