Pesti Napló, 1913. december (64. évfolyam, 285-308. szám)
1913-12-03 / 285. szám
2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1913. december 3. 285. szám. mutatására fentartott tiszta, üres oldalakat. Ahová megindult pillantásunkat vetjük, csupa veszteség és újra veszteség. A tőzsde, a kereskedelem, az ipar, a kultúra, a politika és társadalom, a monarkia tekintélye, szegény feldúlt országunk presztízse, a külpolitikai konstellációk — sehol a nyereségnek halvány reménye, mindenhol fekete felhők borítják az égboltozatot, a szívek félrevert harangja cseng a fülünkben, a némaságnak is panaszos zengése van. Mily törpe, mily kicsinyes mindez az ország veszteségéhez! Elveszett az alkotmány, elvesztek nemzeti létünk fundamentumai, az isteni eredetű igazságba vetett fanatikus hitünk, — az egyetlen fanatizmus, amely tiszteletreméltó! — emberi méltóságnak szent érzései, intézmények, törvények, dicsőséges múltúak hagyományai. 1913, felejthetetlen veszteségek éve, keserű daccal, megalázva, de a jobb jövőbe vetett törhetetlen hittel tekint feléd minden igaz polgára a magyar hazának! ... Budapest, december 2. , sajtójavaslat ellen. A kolozsvári egyetemi ifjúság nagyszabású gyűlés keretében tiltakozott a kormány sajtójavaslata ellen. Nagy László jogszigorla üdvözölte a nagyközönséget s elnökké Kovács Gábort és Veres Jenőt választották. Az ifjúság szónokainak lelkes beszéde után dr. Apáthfy István szólott. Kifejezést adott azon meggyőződésének, hogy ha az önképző körben egy diák így fogalmazta volna meg dolgozatát, mint ahogy a sajtótörvényjavaslat van csinálva, az illetőt kidobták és kifütyölték volna , ha egy jogszigorló olyan abszurd dolgokat állított volna Balogh Jenő egyetemi tanár előtt szigorlatán, aminek aző javaslatában vannak, kérlelhetetlenül elbukott volna. Sivár a lelke az olyan embernek, aki azt vallja, hogy ő mindent elért, amire az életben törekedett, mert minden megoldott feladat szegényebbé és minden megoldatlan gazdagabbá teszi a lelket. Minél nagyobb Szabadság, a helytállás és kötelességteljesítésért való teljes felelősség: ez lesz a legjobb sajtóreform. Fog jönni egy kormány, mely a több szabadság és több méltányosság elvét tartva szem előtt, eltörli a sajtószabadságot elkobzó törvényt s olyat alkot, amely az alkotmányt és az emberi fejlődés biztosítéka lesz. Kun Béla a szociáldemokraták és dr. Szacsvay József a függetlenségi párt nevében beszéltek még a népes gyűlésen. — Az, akit a Bálint bácsi feleségül akar venni? *— Az. — El fogom intézni, — fogadkozott Uczsa — úgy elintézem, mint még soha! — Értsd meg jó!, — magyarázta Borbála néni — nem az a fő, hogy elcsábítod, hanem az, hogy megszöktesd. — Bocsánatot kérek, Borbála néni, de a kettőt bajos egymástól elválasztani. Van bizonyos szervi összefüggés a kettő között . . . — Jó, jó, nem vagyok kiváncsi a részletekre. Itt van háromszáz forint kiadásokra. — Csókolom a kezét. Eltette a pénzt, aztán kissé halkított hangon kérdezte: — És ha netán, kérem nem lehet semmit sem tudni, következmények merülnének fel. — A család vállalja az összes következményeket! — kiáltotta Borbála néni az ő energikus modorában. Annyi bizonyos, hogy Dezső soha életében nem vett semmit olyan komolyan, annyira lelkiismeretesen, mint a most reá bízott feladatot. Még aznap megismerkedett Kitka Judittal, egy kedves, üresfejű, fecsegő teremtéssel. A dolog azért ment olyan könnyen, mert az óvónő örült, hogy a Nyéki-család egyik tagja közeledik hozzá. — Egész nyíltan megmondotta: — Csak legyen szerencsém, a Bálint bácsi is örülni fog, ha megtudja. Hallom, hogy menynyire gyűlölnek engemet az ön rokonai, amiért a Bálint bácsi el akar venni feleségül. Hát tehetek én arról? És kinek mi köze hozzá, hogy ötven évvel idősebb. Az az én bajom. Bizony én is Flotta-parádé. A jó öreg Montecuccoli admirális idejében megszoktuk, hogy cserében a dermesztő követelésekért, melyeket minden költségvetése beterjesztésénél, minden delegációs ülésszak alkalmával elénk rakott, egy-két lelkesítő szóval szolgált viszonzásul. Ilyennel például, hogy: tengerre magyar! Ezt igy mondotta el magyarul, így tanulta rettentő fáradtsággal, hogy érzékenyüljünk el és boruljunk lábai elé és dobáljuk bele a tengerbe minden pénzünket. Ez a Haus admirális, aki a delegáció keddi ülésén a tengerészeti költségvetést képviselte és ismertette, ez rideg legény, ez nem tüzelgett, nem csiklandozott, ez egyszerűen azt mondotta, hogy ennyi pénz kell, tessék fizetni és tessék elkészülve lenni reá, hogy a jövő esztendőtől kezdve még több és mindig több áldozatot fogunk követelni a tenger számára. A katonai terhek tébolyító emelése mellett is lélekzetet elfojtva kell megállani ama tempó láttára, melyben a tengerészet kiadásait növelik. A forma, a külső nagyon szerény. Az admirális előrebocsájtja, hogy az 1914. év első felében nem egészen másfél millióval költenek többet, mint az előző év második szakában. De több mint negyvenhét milliót költenek el külön, a Dreadnought építésekre 1911-ben megállapított programol félévi részlete gyanánt. És külön negyven milliót számolnak el olyan kiadásokra, amelyek állítólag a balkáni haloom miatt váltak szükségessé. A tengerészeti költségvetésnek ez a részlete a legfélelmesebb és legfelháborítóbb. Körülöttünk szárazföldi háború folyik, mely igaz — a bécsi diplomácia jóvoltából — könnyen magával ránthat bennünket, de valószínű ellenfeleink ,Szerbia és Montenegró, részben teljesen tengerpart nélküli, részben két propellerből álló tengeri haderővel felszerelt országok. És ez, ellenfelek miatt hadiállapotba helyezték azesgész flottát, behívták az összes használható és elhelyezhető tartalékot és kidobtak ez csak most derül ki, Haus admirális expozéjából — és kidobtak negyven milliót, Ki ellen készülődtek a tengeren. Anglia az egész balkáni krízis alatt irántunk aránylag barátságos magatartást tmisijobb szeretném, ha fiatalabb lenne, teszem, olyan, mint ön . . . Nem azért, de mégis ... És elvégre csak nem utasíthatok vissza egy olyan nagy vagyont? Az egyszerűen lehetetlen! Azt szegény leánynak nem szabad tenni. Nem igaz? A választ be sem várva, folytatta: — Bizony, nem tagadom, én krumplilevesen nőttem fel. Többször ettem krumpllevest, mint nem . . . Most jobb falatokra vágyakozom . . . Azt hiszi, hogy itthon maradunk? Szó sincs róla... Tengerre megyünk. Először a Fehér-tengerre, azután a Fekete-tengerre, azután a Vöres-tengerre . . . Azt hiszem, van még valami más szinű tenger is. Sárga? Nem? — Lehet. — Majd megnézem a mappán, ha utazunk... Mert én rettenetesen unom Magyarországot, oly kicsi, olyan csekély, olyan, hogy is mondjam? És beszélt, jobban mondva, fecsegett feltartózhatatlanul. Dezső már ötödik nap járt hozzá, de még egy bókot nem tudott elhelyezni, nemhogy vallomást. Mindig kábult fejjel ment el a látogatásból és érezni kezdte, hogy ezzel a lánynyal nem fog boldogulni, ez lefecsegi legnemesebb igyekezetét. Ugyanakkor, nyári vakáció lévén, hazajött látogatóba a megyei székvárosból tudós Nyéki István tanár, ki a gimnázium felsőbb osztályaiban a történelmet tanította. Ő maga is tele volt történelmi tanulságokkal és csorbítatlan emberi jogokért való rajongással. Mindjárt első este, a családi tanácskozás során, közölték vele, hogy micsoda veszedelem fenyegeti a családot az óvónő személyében. És a tanár úr általános és kínos meglepetésre így átkolta körül külön álláspontját. tett; minden esetre feltétlenül és jóhiszeműen békés szándékú volt. Olaszországról maga Tisza tartotta szükségesnek hangsúlyozni a delegáció ülésén, milyen forró szerelemmel van eltelve irántunk, — márpedig Tisza szavát csak el kell hinni. Igaz, hogy volt flotta-demonstráció, volt parádé. Ez került hát negyven millióba, a presztízst őriztük olyan összegen, melyen meg lehetett volna vásárolni egész Montenegrót és egész Albániát. Ha az egész Balkán-szövetség, háta mögött Oroszországgal, csupán annyit akart volna elérni, hogy Ausztria-Magyarországot meddő fegyverkezésre, hiábavaló pénzkidobásra kényszerítse, ezt a célját, sajnos, fényesen elérte. Ehez az eredményhez azonban nem volt elégséges az ortodox diplomaták ügyessége. A Ballplatz kétségbeejtő tehetetlensége volt a legjobb segítőtárs. A külön balkáni kiadásokat nem is számítva, öt év alatt megháromszorozódtak tengerészetünk költségei. Nem eszeveszett fegyverkezés ez? Tengerpartunk alig van, a bécsi imperializmus elhagyta már legszebb álmait: Szalonikit s Albániát és mégis olyan tempóban növelik a flottát, amilyet Anglia sem ismer. Három évvel ezelőtt, amint már említettük, öt évre osztották fel a hadsereg és a flotta fejlesztésére való kiadásokat. Hadügyminiszter és admirális akkor szinte megesküdtek, hogy ezzel hosszú időre ki vannak elégítve. Hogy a hadügyminiszter hogyan tartotta be ígéretét, arról nem kell beszélni. De a flottaépítési programmot is túllépték már az első esztendőben. Most úgy áll a helyzet, hogy 1915. helyett már 1914-ben befejezik a külön flottaprogrammot. Haus admirális elég vakmerő azt állítani expozéjában, hogy ezzel eltűnnek ezek a külön kiadások. De ugyanebben az expozéjában ismételten hangsúlyozta, hogy a Monarch csatahajóosztályt pótolni kell, hogy erre a célra külön összeget — évente legalább száz milliót vesznek fel a költségevetésbe, mihelyt lehet. Mihelyt lehet, vagyis abban a pillanatban, midőn a mostani flottaprogrammot végrehajtják. Ezért kellett hát sietni vele, ezért kellett egy évvel hamarább befejezni, mint ahogyan tervezték. Általában semmi komolyság sincs az egész programmadásban;minden évben s most már — Kedves atyámfiai! Hogy Bálint bátyánk mit tesz, mit nem tesz: nősül, nem nősül; fiatalt vagy öreget vesz el, ahoz nekünk, rokonoknak, semmi közünk sincs. Ez az ő legsajátabb emberi joga, melyet senkinek sincs joga egy ujjal is érinteni. — Node hetvenegy éves korában! kifutatta a vaskereskedő indignálódva. A tanár tüzes tempóban folytatta: — És ha százéves lenne. A kora különben is mindig relatív valami. Vannak emberek, akik hetvenegy éves korukban épp oly rugalmasak... — Ez szamár beszéd! — kiáltotta egy másik Nyéki. — Ilyen hülyeséget csak tanár beszélhet észr szel — kellemetlenkedett a vaskereskedő. De a tanár nem hagyta magát. — Amit mondottam, állom! —• kiáltotta rendületlenül és hozzátette fenyegetően: _ Sőt tovább megyek egy lépéssel, megmondom magának Bálint bácsinak véleményemet ebben az ügyben. És beváltotta fenyegetését, amint az történeti szellemben nevelkedett embertől várni lehetett. Az öreg nábob vértelen ajakkal és reszkető inakkal hallgatta öcscsének lendülő ékesszólását az emberi jogokról általában és az ő házassága ügyében speciálisan. — Ismétlem, — szavalta a tanár ideális terhességgel — nősüljön meg, ha kivánja! Ne kérdezzen senkit . . . Jobb, ha ma teszi, mint holnap. Nekem, mint rokonnak, semmi más szerepem nincs ebben az ügyben, mint az Ég áldását kérni a frigyre . . . Minden jót kívánok! . . . Aznap este a nábob beállított húgához.