Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-17 / 228. szám

I f Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 1911. szeptember 17. (228? szám. as* A szerbek — „Budapest felé nyo­mulnak" Egy mulatságos hazugság Hivatalosan jelentik: Amint az eddig megjelent közleményekből megállapítható, a szerb betöréssel egyidejűleg a mi fősere­günk Szerbiának másik részén lépett of­fenzívába. Hiszen éppen az a tudat báto­rította fel a szerbeket a Száván való át­kelésre, hogy a déli hadseregünk zöme más helyen van elfoglalva. De a kéznél levő aránylag csekély erő is bőven elég­ségesnek bizonyult a támadó szerb csapa­tok megverésére és visszaütésére. Ami pe­dig a mi csapataink offenzíváját illeti, arról egyelőre csak annyit mondhatunk,­­hogy teljesen megfelelő eredménynyel ha­lad előre. Ezzel a tényállással szemben áll a szerbeknek az a híresztelése, hogy száz­nyolcvanezer szerb lépte át a Szávát és az osztrák-magyar hadsereg megverése­­ után Budapest felé nyomul elő. Péter király — Miklós cárhoz Szófia, szeptember 16. Hitelesen megállapítják, hogy Péter szerb király Mihály metropolitával levelet küldött Pétervárra a cárhoz. A cár már fogadta is a szerb egyházfejedelmet. A metropolitának az a feladata, hogy hathatósabb támogatást kérjen az orosz kormánytól és hogy bebizonyítsa Pé­tervárott azt, hogy Oroszország eddigi segít­sége alig több a semminél. Mihály metropolita környezete nyíltan hangoztatja, hogy Szerbiá­nak égető szüksége van az orosz támogatásra, a szerb lakosság nagyon el van keseredve, amiért Oroszország cserbenhagyta őket. Péter király ugyanezeket kesergi a cárhoz küldött levelében. Németország háborúi A német-francia- A Páris körüli nagy csata (Verdimig terjed a harc — A német fegy­verek sikerei Berlin, szeptember 16. A nagy főhadiszállásról szeptember 15-én este feladatott távirata jelenti: "Az a harc, mely a nyugati hadsereg balszárnyán két nap óta folyik, ma kelet felé a csatlakozó seregekre Verdunig is kiterjedt. A terjedelmes harcmező néhány helyén eddig a német fegyverek részleges sikerei állapíthatók meg. Egyébként a csata még áll. „Páris urai" Bordeauxban az ideiglenes parlament egybe­hívását követelik Bécs, szeptember 16. A Zeit jelenti Genfből: Briand, Sembat és­­Ballieni most Paris urai. Ezért a bordeauxi kép­viselők féltékenyen követelik az ideiglenes parla­ment egybehívását. A halálraítélt Antwerpen A király elmenekült? Berlin, szeptember 16. Rosendaalból jelentik a „Lokalanzeiger"-nek: Antwerpenből minden tehetős család el­menekült, mikor a Zeppelin-léghajók bombá­kat vetettek a városra. Akik kénytelenségből Antwerpenben maradtak, nagy ínséget szen­vednek. Az éhező népet a tábori konyhák etetik, de az eleség kevés. Antwerpen hely­őrsége el van kedvetlenedve, a katonák nyíl­tan beszélik, hogy nem akarnak harcolni, mert minden ellenállás hiábavaló. Albert ki­rályt már rég nem látták Antwerpenben. Egy verzió szerint nappal nem mer mutatkozni, de általában beszélik, h­ogy elmenekült a városból. Németország nem kér békét! Berlin, szeptember 16. A Nordd. Alig. Ztg. irja: A hazugságok azon hadjáratában, mely a hármas entente Németország elleni harcát kiséri, újabban oly hírek is merülnek fel, hogy Németországban nagy békü­lési kedv mutatkozik. Itt a német birodalmi kancellárnak egy állítólagos kijelen­téséről esik szó, mely szerint hajlandó a béke­kötésre, mire Grey Amerika közvetítésével büszke választ ad, ott azt mondják a washing­toni német nagykövet odatörekszik, hogy bé­­­két szerezzen Németország részére. E híresz-­­teléseknek az a céljuk, hogy a semleges álla­mokban azt a benyomást keltsék, miszerint a német birodalom belefáradt a harcba és akarva, nem akarva kénytelen elfogadni a normal entente békefeltételeit. E szemfény­vesztést megsemmisítjük azzal a kijelentéssel,­ hogy német népünk a lelkiismeretlenül reá­kényszerített harcban nem teszi le mind­addig e fegyvert, míg a jövőjének biztonsá­gára szükséges garanciákat ki nem vívja. Stein altábornagy hatvan­éves Berlin, szeptember 16. Stein altábornagy, a német hadsereg­ nagy vezérkarának főhadiszállásmestere, teg­­­nap lett hatvanéves. Stein tábornok, aki a né­met vezérkarnak lakonikus rövidségük és pregnáns voltuk miatt híressé vált jelentéseit szignálja, ma egyike Németország legnép­szerűbb férfiainak. 1873 óta tagja a német hadseregnek. Miután több évig az 1. számú tábori tüzérezrednél szolgált, a vezérkarhoz került, ahol 1912-ig működött, legutóbb mint osztályfőnök, majd pedig mint főhadiszállás­mester. A háború kitörése előtt Stein tábor­nok Deutsch-Eylauban a 47. hadosztály élén állott. A szász hadtestek zsákmánya Berlin, szeptember 16. A Vossische Zeitung jelentése szerint a leg­utóbbi harcokban a szász csapatok, melyeket Hausen báró tábornagy, volt szász hadügyminisz­ter vezet, ötven ágyút és több ezer foglyot szerez­tek. Nem küldenek orosz csapatokat Belgiumba Kopenhága, szeptember 15. Amint, a „Politiken" című újság értesül,­ Londonban hivatalos cáfolatot adtak ki arró­l a hírről, mintha az oroszok csapatokat szál­lítottak volna át Dánián Belgium és Francia­ország számára. A lehazudott dum-dum golyók Kopenhága, szeptember 16. Gróf Brockdorff-Rantzau itteni német kö­vet a franciák által letagadott dum-dum löve­gekre vonatkozóan a következőket közölte a külügyi hivatallal: I1 távoli Indiák # (L. L.) A szigeti királyság, amely úgy gubbaszt gyarmatai között, mint az idegen vértől duzzadt testű pók gyilkos nedvű háló­jában, a drága Albion újra kéréssel fordul a sárga fajhoz. Arra kéri Japánt, hogy „az has­son oda Kínában, hogy a Közép Birodalom segítsen fegyverrel leverni az indiai forradal­mat, aminek ellenében Anglia garantálja, hogy Kína a Csendes Tenger partján . .. Ame­rikában is... szabad letelepedés ... arra az esetre azonban, ha a kínai katonaság ... stb." Az angol diplomaták, a nagy Stratford— Conning tanítványai (sőt társai is annyira, a­mennyire társa az inas a gazdának, mert lopva vele egy skatulyából szivarozik) , e kis diplo­máciai komornyikok azt hiszik, hogy ezt a vi­lágháborút, amit ők okoztak, egyedül a zöld asztal mellett fogják végigküzdeni. A fegyver­nek való acélt csak k­ó­tolli formájában fo­gadják el, vérük a tinta és vitézségük az alkusz ravaszsági vakmerősége. Úgy akarják megol­dani ezt a háborút, mint egy algebrai felad­ványt, vagy mint egy sakkjátszmát, (arra való tekintettel, hogy szövetségesi háborúról van szó, mint egy szimultán játszmát.) Számba­vehető szárazföldi katonaságuk nincs, még akkor sincs, ha az összes fegyházak kapuit ki­nyitják — ami nem gorombaság egyébként, csak ténymegállapítás, mert hiszen Angliában az elítélt bűnöst, ha elég fiatal, mindig felszó­lítják, hogy válasszon a börtönbe vagy a zsol­dos hadseregbe való belépés között szóval szárazföldi katonát Anglia nem tud állítani, s drága flottáját, — oh fleth invincible! — pe­ddig csak nem kockáztatja és a gyávaság vas­macskájával tartja a honi vizeken. E helyett azonban meg vannak a pontos számításai: Kiaucsau ellen Japán, Német-Afrika ellen Por­tugália, Dél-Németország ellen Franciaország, északnyugati Németország ellen Belgium, Ke­let-Poroszország ellen Oroszország. Ellenünk Szerbiát állította csatasorba Sir Grey, ami valóban gorombaság volt e kitűnőségétől. De mindenütt és mindenki ellen mást. Ez az ő számításuk elmés, rajta az edwardi vachet és hogy eddig nem vált be — ki tehet arról, hogy az élet nem olyan szabályos, mint egy mate­matikai feladvány? Isten nem tudja a leckét, amit Sir Charles Hardingue feladott neki, a­miért is mozgósítani fognak ellene is, nem a presbyteri egyházat ugyan, hanem Francia­országot, mert a példabeszéd szerint Isten ott volt a legjobban otthon, következésképp leg­inkább ott lehet őt orvul megtámadni. Nem váltak be a számítások! Nem! Sir Curzon, aki hosszú évekig India alkirályaként sanyargatta az emberiség fine fleurjét, a hin­dukat, (köztük a legutolsó pária is különb her­ceg az arahuson felnevelkedett lordoknál) a nemes lord, a tribunre szállván annak a remé­nyének adott kifejezést, hogy a bengáli lova­sok kopjái nemsokára a berlini utcákon csil­lognak fel. A lordságának wellsi fantáziája egyelőre nem vált be. A távoli Indiák, a mesz­szi csudatartományok megmozdultak ugyan, de nem a németek, hanem az angolok ellen. A kiéheztetett, gazdátlan ebek éhhalálára ítélt fejedelmi nép megmozdult. A Buddha királyfi isteni megadását szívják ugyan magukba, de most felordítanak, mint tropikus éjszakán a bengáliai tigris és az angol helyőrség katonái, a húsevő zsoldosok, most úgy reszketnek ott, mint a lótusz levele. És az oxfordi egyetem legkitűnőbb folkloristái hiába sütik ki újra és újra, hogy a hindu feminin faj. Megint hiba történt, a hinduk nem tanulták meg a leckét, százmillió emberük férfias haragban forr és Anglia már érzi szét annak az órának, amikor olyan lesz, mint a gyarmatait vesztett Spanyol­ország. És újra letérdel és újra a sárgáknak könyörög. Előbb Japánnak ígérte Kínát, azért, hogy Kiancsau ellen menjen, most a kínaiak­nak (valahol csak kell lakniok nekik is, mi­után hazájukat már elsáfárolta Japánnak)­ ígéri Kanada Pacific-menti partjait, ha felfal­­­ják az indiaiakat. És ismét és ismét hiba a számvetésben." Hogyan egyék meg a kínaiak a hindukat, mi-­­után előbb — ugyancsak angol vezényszóra — a japánok ették meg a kínaikat. Hibás volt a számvetés, de számvetés történt és végz­­tére mégis csak ez a fontos. Önönmagáért való számvetés, ez lesz az ő vallásuk és a vallás ellen nem vétkezik a puritán lelkű brit. Never! . . . Valamikor másként volt. A sipoy lázadást ugyancsak a messzi Indiában, negyven esztendővel ezelőtt úgy irtották ki az angolok, hogy ágyú szája elé kötötték a forra­dalmárokat és ... és azután elsütötték az ágyút. Ezt tették eme nagyon művelt gentle­manek, noha a közülök való Shakespeare irta a világ legszebb szonettjeit és volt egy végte­lenül finom latin szellem is Dante Gabriel Ro­ Betti, aki a fogatlan szájú, véres m­ini Wel­lington tábornok nyelv­én tudta megtalálni a leggyengédebb érzések leggyengédebb sza­vait ... A sipoy lázadás, oh, akkor e hin­ nép még önmaga volt, a bestia még tudott ha­rapni. Ma már csak az ösztöne maradt meg, a gonoszsága, az étvágya és a perverzitása. És felbérelt bakó utján rontja meg a szüzet, akin szeme éhes. . -­­-

Next