Pesti Napló, 1915. június (66. évfolyam, 151–180. szám)

1915-06-01 / 151. szám

'3b . ban V— 's­ zel egyesülhettek. A magyar nemzet az ausz­triai birodalomnak egy súlyos válságában fe­lejtett ezer megaláztatást és önkezével kent irt sebeire, nehogy azok fájdalma megakadályozza őt egy őszintén jóhiszemű megengesztelődés­ben. Ma?... A monarkia válságáról nincs szó. A király harcoló osztrák tartományai is reneszánszukat érk, de a monarkia e példát­lan erőkifejtéséhez mindenekelőtt a magya­rokra volt szükség, magyar hősiességre, de magyar feledésre is, magyar vérre és magyar logaltásra. Oly közeliek még a sérelmek, ami­ket szenvedtünk, minden olyan új, mint az­­agyvelőtől még meleg gondolat és a nemzet az új megpróbáltatások küszöbén hirtelen ezer esztendőre és ezerszer ezer mértföldre vetette magától a retorzió gondolatát Példátlan ön­megtartóztatással állottak a közös ügy mellé azok­­, akiknek más napokban kevesebb rész jutott ki a közös jóból. És még­sem fakadtak fel a nemes magyar nemzet régi sebei és uj harc pírjában felszáradtak a tegnapi könyek is. Az országgyűlés a háborús ülésszak alatt a nemzeti erkölcsnek olyan klasszikus példá­ját m­utatta, amely semmiben sem marad a legdicsőségesebb történelmi jeleneteknek sem mögötte és a habsburgi hatalom bizton vigad­hatott a magyar erőben. A király, akinek élete hosszabb egy törté­nelmi korszakénál és aki csodálatosan gazdag sorsa­ alatt nem egy csodának volt részese, a Deák Ferenc napjainak igaz szívbéli harmó­niáját élheti most újra, hogy oly kevéssel a szélső párturalom mögött tanácsot kér és nyer a nemzet vezéreitől. A magyar hősiesség és a magyar lojalitás jut most a trón érinthető kö­zelségébe, nem emberekről van szó, kiknek sorsa eseményes és változatos, de a nemzet igazi szelleméről, amelyet ők képviselnek s amely ezer esztendő óta egy hajszálnyi elhaj­lást sem mutatott igazi rendeltetésének igazi irányáról. Harcban álló nemzet és harcban álló király találkoznak, egy ünnepi aktus ez, kép­letes kifejezése annak a megértésnek, amely a valóságban régen — a háború első napján — bekövetkezett már. És hogy ez lehetséges volt, alapz szükség volt arra, hogy logális nagylel­kűségben is teljesen kiélhesse magát ez a nem­zet. Vezéreink a nagylelkűségben ugyanazok voltak, akik vezettek a küzdelemben is. Diszes joguk nekik az, ami személyükkel megesik, a nemzetnek pedig — ez történik most — igaz­ságot szolgáltatnak. Budapest, május 31. Gróf Czernin Bukarestben. Bukarestből jelentik: Gróf C­zernin Ottokár bukaresti osztrák-magyar követ, aki az elmúlt napok­ban családjával együtt magánügyekben Bécs­ben tartózkodott, ma visszaérkezett Buka­restbe. A követ és családja legközelebb állandó nyári tartózkodásra Szinajába utazik. Andrássy, Apponyi, Zichy Aladár a ki­rálynál. A király a magyar ellenzék vezéreit, gróf Andrássy Gyulát, gróf Apponyi Albertet és gróf Zichy Aladárt kihallgatásra hivta meg. Gróf Andrássy Gyula hétfőn délután két óra­kor utazott Bécsbe és holnap délelőtt fog Schönbrunnban királyi kihallgatáson megje­lenni. Gróf Apponyi Albertet pénteken fogadja a király. Gróf Zichy Aladárt a király szomba­ton fogadja. — Félhivatalosan ezt jelentik a szenzációs kihallgatásról: Ő felsége az ellen­zéki vezérférfiaknak a miniszterelnök által tol­mácsolt ilyen irányú kérése folytán gróf An­drássy Gyulát, gróf Apponyi Albertet és gróf Zichy Aladárt magánkihallgatásban fogadja.­­ • PESTI NAPLÓ 1915. janim . Az olasz hadsereg értéke Irta: Metzler német tábornok Berlin, május Carlo "Alberto néhai olasz király jelsza­vát: ,"TAttends mon astre" hiven követve Olaszországnak évek hosszú során át a ked­vező körülményeket kihasználva, sikerült te­rületét hatalmasan megnövelni. Különösen nagyra emelkedett azonban Olaszország te­kintélye és jelentősége, amikor Ausztria-Ma­gyarországgal és Németországgal szövetségre lépett. A mai világháború elején Németország és Ausztria-Magyarország semmiképpen sem ki­fogásolták azt, hogy a szövetséges Olaszország távol tartja magát attól a küzdelemtől, ame­lyet két másik szövetséges társa a hármas en­ten­tóval folytat. Méltányolva Olaszországnak azon aggodalmát, hogy a hármas entente ha­talmas hajóhadai Olaszországnak hosszú part­vidékét és kikötőit bombázhatják és Olasz­országnak nincsen elegendő ereje, hogy az ilyen támadások ellen hathatósan védekezzék. Sajátságosan jellemző az is, hogy a hár­mas entente hatalmai sem sürgették a háború kitörése idején azt, hogy Olaszország melléjük álljon. Hiszen hadseregeiknek a központi ha­talmak haderői fölötti számbeli túlsúlyánál és a háborúnak éveken át gondos előkészítésénél fogva biztosra vették, hogy hirtelen támadá­suk fegyvereik azonnali sikerét fogja meg­hozni. Amikor azonban még a belga segítség mellett sem voltak képesek a sikert elérni, amikor látták, hogy a világ minden tájáról hozott segélycsapatok harcbavetése sem képes feléjük fordítani a hadiszerencse istennőjét, amikor a keleti hadszintereken az orosz ko­losszus hatalma aggasztó módon megingott, akkor nagy hévvel indult meg úgy a francia, mint az angol és orosz diplomácia munkája, hogy Olaszországot a maga pártjára hajlítsa. A hármas ententenak dictiv támogatásra sür­gős szüksége van. Hogy az Olaszország ke­gyeiért való csengést a központi hatalmak minő rágalmaival tám­ogatták,­ minő fenyege­tések hangzottak el, milyen hazugságokat ter­jesztettek,­­ azt későbbi történetkutatók fog­ják majd megállapítani. Egyelőre elegendő megállapítani azt, hogy egész a legutóbbi időkig általában jogosnak tetszett az a felte­vés, hogy Olaszország megmarad semlegessé­gében. Most, hogy Olaszország kilépett semle­gességéből és fegyverrel siet a hármas entente hatalmainak támogatására, időszerű lesz Olaszország katonai erejére egy-két pillantást vetni. „Olaszország gondosan őrködik! Olasz­ország azon fáradozik, hogy hadikészültségét egyre fokozza!" A nagy háború kitörése óta Olaszországnak és az olasz kormánynak ál­landóan ez volt jelszava. Amire régebbi évek­ben hosszú tanácskozások után kerülhetett a sor, azt Olaszország most rövid idő alatt ke­resztül vitte. A katonai intézkedések­ gyors és pontos kivitelében nagy része volt az augusz­tus végén hivatalba lépett Saborna olasz ve­zérkari főnöknek, valamint Zuppeli olasz had­ügyminiszternek, úgyszintén az ugyanakkor felállított helyettes vezérkari főnök állására kinevezett Porro tábornoknak. Ez év március 17-én az olasz hadsereg hivatalos lapja a kö­vetkezőket írja: „A kegyes sors megengedte, hogy a jelen idő legsúlyosabb válságából folyó két nehéz gondtól, a véderőnek a háború esetére való készenléte és a legfőbb hadvezetésnek gondjá­tól Olaszország megszabadul." Arra az intézkedésre vonatkozott ez, hogy ez a férfi még a hadsereg előkészítésének fel­adatát vállalta Cadorna tábornok az olasz hadseregnek legfőbb vezetését is elvállalta, hogy keze a háborúban irányítsa azt a hadi­szert, amelyet ő kovácsolt a béke idején. A há­borúnak a béke idején való előkészülésére az olasz törvényhozás egymilliárdot bocsátott ren­delkezésére a hadvezetőségnek. Feladatának teljesítésében az olasz hadve­zetőség messze túlment azon, hogy a hadsereg hézagait pótolja. A háború kitörésekor öt olasz évfolyam állott fegyverben. Április végétől kezdve behívták aiz 1891., 1890., 1889. és 1888. években született hadköteleseket .Ami nemcsak hogy fedezte a mobil tényleges hadsereg szük­­ségletét, hanem a népfelkelő egységek terv­szerű kiegészítését és erősítését is lehetővé tette. Bár az összes európai államok közül Olaszországban a legrövidebb a katonai szol­gálatokra kötelezettség ideje — összesen 19 év — Olaszország mégis abban a helyzetben van, hogy most 1.220.000 katonáját vet­heti a harcba. Igaz, hogy ebből jókora had­erőt kell Libyában és a Kirenaikában tartani. Ezenfelül a második formációkra 630.000 em­­ber áll rendelkezésre. Mint annyi más államban, úgy Olaszor­szágban is fennállott a tisztek hiányának ve­szedelme. Éppen ezért az olasz törvényhozás már jó előre felhatalmazást adott a hadvezető­ségnek arra, hogy a tartalékos tiszteket bármi­kor tényleges szolgálatra hívhassa egybe. Egye­bekben az aktív tisztek karát, különösen pe­dig a tábornoki kart alaposan revideálták és ahol csak lehetett, az idősebb emberek helyét ifjabbakkal töltötték be A tartalékos altisz­teknek először 60 napos, azután újabb 60 nap­pal meghosszabbított szolgálata alkalmat adott arra, hogy a hatalmasan megnövekedett béke­létszámú állag iskoláztatása gyorsabb ütemben történjék. Nem lehetett előre megállapítani, hogy mennyire segítettek azokon a hiányokon és ba­jokon, amelyekben az olasz tüzérség szenve­dett, különösen, hogy mennyire sikerült a leg­utóbbi afrikai harcokban kitűnt óriási lőszer­hiányon segíteni. Ugyancsak újabban indult meg, természetesen itt is nagy­ sürgősséggel, az aviatikus és léghajós csapatok szervezése és kiképzése. Az olasz hadsereg ilyképpen száma tekin­tetében eléggé jó kondícióban van. Ami a ki­képzést illeti, mindenesetre megállapítható hogy a közel tíz havi munka az olasz katona harcképességét jóval magasabb fokra vitte an­nál a foknál, amelyen a nagy háború kitörése­­kor állott. A helyzet ma az, hogy az olasz had­­seregben az entente hatalmai azt a nagy segít­séget látják, mely ki fogja őket menteni abból a bonyolult helyzetből, amelybe jutottak; Ausz­tria-Magyarország és Németország pedig szi­lárdan meg van győződve arról, hogy Olasz­országnak harca eddigi hű szövetségeseivel szemben csak megnehezíti az ellenségek legyű­résére folyó hatalmas munkát, a végleges győ­zelmet azonban még az olasz hadsereg beavat­kozása sem akadályozhatja meg. Most, hogy Olaszország a hármas ententil segítségére sietett, a katonai megfigyelő előtt első­sorban az a kérdés merül fel, vaj­jon a fran­cia, angol és orosz hadvezetőségek fognak­ is Olaszország hadereje felett intézkedni, avagy fentartja-e magának Olaszország a jogot, hogy ott vesse harcba csapatait a hadiszintereken, ahol a viszonyokat erre a legmegfelelőbbnek találja, vagy ahol ez a legkívánatosabbnak­ látszik. Természetes, hogy a francia-angol és belga hadvezetőségek legkívánatosabbnak azt tart­ják, hogy az olasz csapatok francia területre húzódva a jobb francia szárnyat támogassák első­sorban, hogy az Elzászban álló német had­erők ellen irányuló offenzíva fejlesztésével a nyugati hadszíntéren alakítsák kedvezőbbé a hármas entente helyzetét. Azt remélik, hogy ami eddig nem sikerült, az most talán az olasz csapatok segítségével sikerülni fog. Oroszor­szágnak is az a vágya, hogy az olasz hadsereg zömét a franciaországi hadszínterekre vessék, minthogy reméli, hogy az orosz területen oly veszedelmesen nagyarányú offenzívában levő német haderőkből egy részt a nyugati ellensé­ges haderők növekedésének egyensúlyozására a németek oda vinnének. Szóba került az is, hogy olasz csapatokat szállítanak a Balkánra, ame­lyek a montenegrói és szerb csapatokkal együtt operálnának. Ennek azonban kevés va­lószínűsége van, főleg azért, mert a balkáni, különösen szerbiai egészségügyi viszonyok ép­penséggel nem olyanok, hogy az ezen a vidé­ken való operálásra csábítanák az olaszokat. Ezer és ezer politikai és katonai aggály szólt Olaszországnak a háborúba való beavat­kozása ellen. Ha Olaszország most mégis fegy­vert ragadott, távolról sem jelenti a­zt, hogy ezzel a központi hatalmak olyan újabb ellen­séggel kerültek szembe, mely fegyverei eddigi dicsőséges és győzelmes útját állhatná.

Next