Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)
1915-07-01 / 181. szám
4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1915. július 1. esel, hogy Lloyd Georgenak olyan nagyon sürgős a törvényjavaslat keresztülhajtása. Még csak kísérletet sem tettek annak bebizonyítására, hogy a javaslat a muníció gyártását nagyobb arányúvá fogja emelni. Szóló élesen bírálja a javaslatot és tiltakozik a miniszter korlátlan rendelkezési joga ellen, ami nem egyéb, mint igen rossz következményekkel járó diktatúra. Számosan, akik segédkeztek ama diktatúra megalapozásánál, most megtámadják bukott bálványukat. Szóló nem kívánja, hogy Lloyd George is ilyen bukott bálvány legyen. A szónok éjjel 10 óra 55 percig beszélt, mire Joyd George néhány rövid megjegyzése után a javaslatot második olvasásban elfogadták és az ülést berekesztették. London, június 30. A Daily News írja vezércikkében: Az alsóház tegnapi ülésén olyan hangulat volt, amely Németországnak tetszhet, de itt csak felháborodást kelt. A lap éles hangon Mac Neil és Houston képviselők ellen fordul, akik Angliát megrágalmazták a külföld előtt. A Daily News megírja, hogy a közönség köréből levelek érkeznek hozzá, hogy míg Németország gazdaságilag is teljesen rendben van, Angliában a kenyér árát hatóságilag kellett megállapítani és a kereskedelmi hivatal felszólította a lakosságot, hogy korlátozza hússzükségletét. al gárság jogaiban és kötelességeiben. Feláldozom, ha kell, az utolsó katonámat, de Galicia és szíve, Lemberg, értünk, velünk dobog ezután! Másnap újra elzárták az utakat, a cár Przemyslbe utazott. Este tízkor érkezett viszsza és folytatta az útját. Minden szegény embernek öt rubelt utalványoztatott, amit a kozákok a zsidóktól még az éjszaka nagyobbrészt visszaraboltak. Lázár Miklós SZS5 M hatopu eseményei Az északi háború Lemberg emlék a cárról A Pesti Napló haditudósítójának távirata Lemberg, június 27. Április 21-én este lovas csendőrök vágtattak a néptelen lembergi utcákon. A város kihaltnak látszott, csak orosz tisztek sétáltak hölgyeikkel. A csendőrök minden házban öszszegyűjtötték a lakókat és megparancsolták, hogy az ablakokat szőnyegekkel, orosz színekkel és virágokkal diszítsék, másnap a katonai kordon mögött megjelenhetnek ünneplő ruhában. 22-én reggelre zuhogott az eső, szélvihar dühöngött. Tizenegy és tizenkettő között délben elzárták az útvonalakat, kozák-és rendőr-patrusok cirkáltak, a kávéházak első emeleti helyiségeiből hazazavarták az embereket, sokat le is tartóztattak. A Hotel George előtt félkörben több száz orosz vezérkari tiszt várakozott díszben. A cár fogadására készültek látható izgalomban. Délután ötkor robogott az első autón Skalon városkormányzó, utána a gradonicselnik (rendőrfőnök) háttal a soffőrnek állt a gépkocsijában, folyton a következő autót nézve. Ez nagy szürke gép volt, jobboldali ülésén II. Miklós cár, baloldali Ruski tábornok, elől Bobrinszky, Galicia kormányzója. Még 18 autó csatlakozott a többiekhez, ismertebb tábornokok közül Ivanoff, Radko Dimitriev. Leghátulsó kocsiban egy angol kinematográfus dolgozott, ki a menetet levette. A cár sápadt volt, a katonák hurrázását nem viszonozta köszöntéssel. Szemben a hotellel 200 fekete paraszti ünneplőbe bujtatott orosz-lengyelországi földművesvárakozott, köztük felöltöztetett orosz sorkatonák is, egy pópa vezette ezt a menetet, mely kék-fehér lobogókat tartott. A meghódított Galicia polgárságát reprezentálták, mely hódolni jött a cárnak. Este a helytartósági épületben lakoma volt, a városban kivilágítás három hónapi börtön terhe alatt. Pont tízkor a cár kíséretével megjelent az erkélyen, katonáknak, kivezényelt rendőrügynököknek, az Ochrana kémeinek a következő beszédet tartotta: — Kegyesen elfogadom a meghódított Galicia fővárosának hódolatát. Ez az ország ma már az orosz birodalom jogara alá tartozik. Galicia birtokom mindörökké. Nagyon meg vagyok elégedve a nép lojális magatartásával, a győzelmes háború befejezése után igazságosan osztozkodni fogtak az orosz polmost is a nehéz tüzérség előkészítő munkájával kezdték a harcot. Június 5-ikén indult meg a tüzérségi harc, amelyben az olaszok kétszáz ágyúval vehettek részt. Először nem igyekeztek az átkelést egy meghatározott ponton tüzérségileg előkészíteni, hanem egészen eredménytelenül szórták be a környéket lövedékeikkel. Egy ponton két órán belül ötszáz tüzérségi lövedéket lőttek ki. Ez az ötszáz lövés a mi oldalunkon mindössze egy embert sebesített meg. A Monte Santon álló kolostort is naponta alaposan bombázták. Ennek a bombázásnak az okait csupán az olasz vezérkar ismeri. A kolostorban egyetlen egy öreg szerzetes lakott és alkalmasint ő is más szállást keresett magának, mikor a lövöldözés kellemetlenné kezdett válni. Ennek a vidám „tüzérségi előkészítésnek" egész eredménye csapataink erkölcsi erejének határozott növekedése volt. Június 6-ika és 7-ike között kezdődött a harc a 383-as magaslatért. Az olaszok két napig szakadatlanul tüzeltek a kis sziklacsúcsra minden kaliberből, úgy, hogy a lövöldözés a távolból úgy látszott, mintha egy óriási gépfegyver ontaná golyóit. A hegyet akkoriban a mieink csak gyengén szállották meg. Június 8-án kezdődött a gyalogsági harc. Az olaszoknak éjszaka sikerült észrevétlenül átjönni a folyón, visszavetettük ugyan őket megint a völgybe, de a talaj nehézségei következtében nem sikerült csapatainknak a hidat megközelíteni és így az olaszok megmaradhattak a hegynyílásszerű völgyben. Június 10-én, 11 én és 12 én a harcok a leghevesebben tovább folytak. A Ravennabrigád először reggel 4 órakor ment rohamra, de egyetlenegy zászlóaljunk visszaverte őket. A zászlóalj rögtön ellenlökést intézett az olaszok ellen és megtisztította a magaslatot az ellenségtől. Most az olaszok az egész Koradahegyházat tüzérségi tűz alá vették, hogy így ellankasszák gyalogságunkat. A mi tüzérségünk amely mindössze egy ütegből állott, viszonozta a tüzelést, de természetesen nem lehetett úrrá az egész numerikus túlerő fölött. A június 12-éről 13-ára virradó éjjel az olaszok két teljes brigáddal próbáltak előrejutni. Megint hiába. 14-én nyugalom uralkodott. Június 15-ike nagyon kemény nap volt. Reggel négy órakor az olaszok kétszáz ágyújukból tüzelni kezdtek a 383-as magaslatra és megszakítás nélkül folytatták a tüzelést estig. Próbáljuk elképzelni: Állásaink egész területe odafenn mindössze talán nyolcszáz négyzetméter. Ezen a meglehetősen kicsiny földfolton tisztek és legénység sziklatömbök mögött szorultak össze, mert más fedezék nincs és igy kellett feküdniök egész nap, míg ezer és ezer legnehezebb tüzérségi lövedék csapott le rájuk. De nem hátráltak meg, noha különösen a szerte repülő kőszilánkok miatt nagy veszteségeket szenvedtek. Idegroham miatt is hátra kellett vinni néhány embert, de ez még nem éppen nagy baj. Ez az izgatottsági állapot nyomtalanul eltűnik, ha az illető néhány napig pihen és bőségesen táplálkozik. A tüzelést folytatták június 16-án is, de kisebb mértékben. És most az olaszok alighanem azt hitték, hogy az osztrák-magyar állásokban egyetlenegy ember sem harcképes már. Általános támadás Június 17-ére virradó éjjel a Ravennabrigád 37. és 38., a Forli-brigád 43. és 44. számú ezredes, továbbá két ezred mozgó milícia intézett támadást. A mi magaslatunkon egy zászlóalj egészen a tartalékok közelében volt. Az olaszok első támadását, noha szinte őrületes túlerőben voltak, este 9 óra felé visszautasították. Erősítést kaptak és újra támadtak. Végül az ellenség tizenhat-tizennyolc zászlóaljjal vett részt a küzdelemben. Nem csupán frontálisan támadtak, hanem minden oldalról is, Globnából, Paljevoból és Zagorából. Minden áron meg akarták szerezni kis sziklacsúcsunkat. Mert — legalább így mesélték az elfogott olaszok — a király Cormonsban várakozott a diadal hírére. Talán azzal a hírrel utazott vissza Rómába, hogy olyan katona, mint az osztrák és magyar, nincs több a világon, de egészen biztosan nincs Olaszországban, mert az olaszok nem kapták meg a sziklát. Szuronynyal, ököllel, foggal... Az éjjeli küzdelem ott fenn alig volt már emberinek nevezhető. Közelharcra került a sor, amelyet az ellenfelek embertelen vadsággal vívtak meg. A bajonek és puskaügy fontos szerepet játszottak, és még többet dolgoztak ököllel, csizmahegygyel és fogakkal. (Jelentettem már, hogy egy dalmát gyalogos még a harc után is kezében szorongatott egy lelépett olasz fület. És ez az eset nem volt egyedülálló.) Embereink dühe azért volt oly rettentő, mert a harc előtt tudták meg, hogy az olaszok sebesülten fogságba került osztrák és magyar katonákat halálra kínoztak. Így egy sebesült hadnagyot egyszerűen átdöftek. A tizennyolc olasz zászlóaljjal jelentékenyen kevesebb osztrák-magyar állott szemben. A győzelmet elsősorban a csapatoknak köszönhetjük, azután mintaképüknek, N ... vezérőrnagy brigádsbprancsnoknak, akit katonái egyenesen istenítenek. Június17-én az olasz tüzérség megint délután 1t egy órától éjféli tizenkettőig lőtte a kisújsiklacsúcsot. Azután gyalogságuk öt sorbelyi támadásra indult. Ez éjszaka azonban Hogyan bánnak az osztrákmagyar hadifoglyokkal Oroszországban? A Pesti Napló külön tudósítójától A hadisajtószállás engedélyével — junius 26. W. János landwehr főhadnagynak egy alpesi tartományi székvárosban élő szülei levelet kaptak fiuktól, aki Beresovkában (Szibéria) volt mint hadifogoly s a levélből a következő felháborító részleteket veszem ki: Kedves szüleim! Szerencsésen sikerült nekem az orosz fogságból megszökni és az orosz területen át való kilenc napos utazás után Pekingbe érkezni. Érzéseimet nem tudjátok elképzelni, csak az tudja, hogy mit jelent Szibériában hadifogolynak lenni, aki átélt minden megaláztatást és önkénykedést. Nálunk a börtönök is jobbak, mint ott a tisztek lakásai. Magunknak kellett priccseket építeni, hogy ne legyünk kénytelenek a puszta földön feküdni. A főzést is magunk végeztük. Pénzt csak nagyon szegényesen bocsájtottak a rendelkezésünkre, így november hónapban nyolc rubelből és harminchárom kopekból kellett a táplálékunkkal beszerezni. Polgári személyekkel beszélni nem volt szabad, őket lakásaikban felkeresni börtönbüntetés terhe alatt tiltva volt. Legénységünkkel éppen így nem érintkezhettünk. Velük egyáltalában nem bánnak úgy, mint emberekkel, szinte azt hinné az ember, hogy a nyomorékok szántát akarják növelni. Orvosainkkal és szanitéceinkkelúgy bánnak, mint hadifoglyokkal. Elutazásom előtt egy ukáz érkezett, amely szerint a tisztektől és altisztektől el kell venni csillagjaikat és jelvényeiket. Megaláztatás megaláztatás után. Embereinknek olyan tettekre kell elragadtatni magukat, amelyeket az oroszok szívesen látnak, hogy az ilyen embereket eltüntethessék. Minden szökési kísérletet halállal büntetnek. Nekem és két tisztnek hihetetlen szerencsénk volt. Minden eL