Pesti Napló, 1916. június (67. évfolyam, 152–180. szám)
1916-06-01 / 152. szám
3 Csill&ffiE PESTI NAPLÓ 1916 junim ! Juli Írta: Pilisi Lajos (A Juli öt perccel ezelőtt ugrott bele a Dunába, most a propeller-állomáson szipog, ahol körül ácsorogja a részvét és a hivatalos hatalom. Az előbbi csupa piacos népség, az utóbbi egy szál rendőr) Rendőr: Ugyan már, hogy tehetett ilyent? Juli: Mögtöttem, meg is teszöm újra. Rendőr: Teszi a fenét. Majd beviszem, aztán nem teszi. Juli: Már mögteszöm, ha kigyúvök. Rendőr: Aztán mért tenné? Juli: Mer nem tehetek máskép, mer én nekem már tisztára végem. Rendőr: Hát mi baja magának? Juli: Azt én senkinek se mondhatom meg, senkinek ezen a világon. Rendőr: Ni, karikagyűrűje is van, hát maga asszony? Juli: Az vagyok, bár sose lettem vóna. Rendőr: Aztán hol az ura? Juli: Lengyelországba. Rendőr: Katona? Juli (sírva): Fráster. Rendőr: Úgy kell magának, mert maguk mind egyformák valamennyien. Juli: Nem is élem én túl ezt a szégyent, nem én. Rendőr: Azt előbb kellett volna meggondolni. Juli (ijedten): Micsodát? Rendőr: Hát az egészet, akkor most nem lenne bajba. Juli: Nem lehetett ihlei sínfel mer nem itten kezdődött az. Rendőr: Hát? Juli- Még gyerekkoromba. Rendőr: Szégyelje magát. Juli: A szüleim az oka mindennek. Rendőr: Hát az hogy gyön ide? Juli: Mer hogy mink tanyán laktunk, messze a várostul. Rendőr: Melyik várostul? Juli: Kalocsátul, onnan hozott föl engem Pestre a méltóságos asszony. Rendőr: A méltóságos asszony, hát az hogy gyön ide? Juli: Úgy, hogy ottan voltam én szobalány náluk, mer nehogy azt gondolja rólam, hogy én csak cseléd vótam. Rendőr: Hát aztán? Juli: Aztán onnan is mentem férbe, lakatos az én uram, nem paraszt. Rendőr: Jól néz ki az urával. Juli (sírva): No, én jól, hogy mér is nem vött el az Isten, minek az ilyennek élni? Rendőr: Most már késő jajgatni, előbb kellett volna. Juli: Istenem, istenem pedig még csak hétesztendős asszony vagyok. Rendőr: Annál inkább szégyelheti magát. Juli (kitör): A Belákné az oka mindennek, verje meg az Isten. Rendőr: A Belákné, hát az hogy gyön ide? Juli: A szomszédasszonyom vót, verje meg az Isten. Rendőr (észbekapva): Ahá, hát ez a Belákné irt a maga urának? Juli (nagyon ijedten): Hát ezt honnan tudja maga? Rendőr (büszkén): Onnan, hogy mink mindent tudunk. Juli: Jaj, istenem, ilyen szégyen. A svájci szövetségtanácsot tömeges petícióban arra akarják kérni, hogy a háborút viselő hatalmaknál ajánlja fel szolgálatait mint békeközvetítő. A nyári ülésekre egybegyűlő szövetségi tanácstagok szintén közvetítésre fogják felszólítani a tanácsot. Svájcban remélik, hogy a szövetségi tanács, — noha óriási akadályok tornyosulnak a békekötés elé, — mindent meg fog tenni, ami csak hatalmában áll. Rendőr: Aztán mi volt abba a levélbe, amit a Belákné irt? Juli (szégyenlősen): Hát az, hogy tiszteltetjük, csókoltatjuk, hogy csak mindég magára gondoljon, mer nekünk semmi bajunk, meghogy, meghogy . . . hát azt is meg kell mondani? Rendőr (szigorún): Mindent. Juli: Jaj istenem . . . hát az is benne vat, hogy tavaszra meglesz a gyerek. Rendőr: Ahá, hát emiatt? Mondtam, hogy mind egyformák maguk valamennyien. Juli (nagyon sir): A gyerek, az a szegény ártatlan gyerek az oka mindennek. Rendőr: Értem már, hát aztán kié az az ártatlan gyerek? Juli: Kié, hát kié vóna, az enyém. Rendőr (furcsán nevet): No, no, azt tudjuk, de ki az apja? Juli: Jézus Máriám, hát ki lenne más, az uram. Rendőr: No, no . . . Juli: Uram isten, hiszen én még a szemömmel se vétettem soha, hát kinek néz maga engem? Rendőr: No, no . . . Juli: Tiszta az én lelkem, a fehérgalamb se tisztább énnállam. Rendőr: Az istenit annak a Beláknénak, hát akkor mit zavartál itten? Na, ne féljen, majd elbánunk írni azzal a Beláknéval. Juli: Hát lehet azt? Rendőr (kidülleszti a mellét): Nekünk mindent lehet. Juli: Az igaz. Rendőr: Hát ezért ugrott a Dunába? Juli: Ezér, de leginkább mégis a Misi miatt, Anglia szerepe a boszniai válság idején London, május 31. (Reuters) A német kormány kísérletet tett arra, hogy a német birodalmi kancellárnak az angol kormány elleni vádjait a boszniai válság alkalmával tanúsított magatartása ellen támogassa. Ennélfogva kívánatosnak tartjuk a tényeket megállapítani. Ausztria-Magyarország egy tollvonással annektálja Boszniát és Hercegovinát és ezzel önkényesen megváltoztatott egy nemzetközi szerződést. Nagybritannia az eljárás ellen tiltakozott és vonakodott elismerni az annexiót mindaddig, míg a többi hatalom, mely a szerződésben érdekelve volt, nem teszi azt. Az erre vonatkozó diplomáciai akták inkább más hatalmak ténykedéseivel foglalkoznak, amelyek akkor közvetlenül érdekelve voltak. Ha azonban áttekintik őket, elegendő anyagot találnak benne a német kancellár vádjainak megcáfolására. A vád első része így hangzik: A boszniai krízisben Németország elhárította a háborút. Anglia emiatt Pétervárott boszúságát fejezte ki. Kísérletet tesznek, hogy ezt az állítást a pétervári német nagykövet táviratainak kivonataival erősítsék meg, amelyeknek alapját részben Nicholson akkori pétervári angol nagykövet megjegyzéseiről szóbahozott szóbeszédek képezik. Nicholson határozottan kijelenti, hogy ez a szóbeszéd nem igaz. Kiderült, hogy a német kancellár a boszniai krízis során azt a szemrehányást tette, hogy a pétervári angol nagykövet magatartása nem kedvezett a békés megoldásnak. Nicholsont értesítették erről. 1909 május 9-én Nicholson Greynak ezt írta: — Tudom pontosan, hogy az a benyomás uralkodik, hogy én az orosz külügyminisztériumban megerősítettem a Németország és Ausztria-Magyarország elleni ellenséges politikát. Ez teljesen valótlan. Sohasem tanácsoltam oly irány követését, amely a szakadékot közte (az orosz külügyminisztérium) és Bécs között mélyíthetné. Ez volt az a politika, amelyet Nicholson az egész krízis alatt következetesen követett. Hátra van még foglalkozni egy Grey ellen emelt váddal. A birodalmi kancellár által emélyesen emelt vád az, hogy Sir Edward Grey kijelentette, hogy hite szerint az angol közvélemény Anglia háborúját Oroszország oldalán helyeselné. Grey sohasem tett ilyen nyilatkozatot a boszniai krízissel kapcsolatban, sem ebéd, sem pedig semmi más alkalommal. Nicholson összefoglaló jelentésében 1900 február 27-én többek közt ezeket írja: — Ha Szerbia territoriális igényeit nem adja fel, háborúra kerül a sor. Izvolskitől októberben megtudtam, hogy ezeket az igényeket végül valószínűleg fel kell adni. Jeleztem, hogy mi Oroszországot támogatni fogjuk annak keresztülvitelében, amit diplomáciai támogatással el lehet érni, azonban a dolgokat nem engedjük a háborúig jutni. Később ezeket mondja: 1 — Azon a nézeten vagyunk, hogy nem volna arányban a kockán forgó érdekekkel Szerbia területi igényeiért háborúba bocsájtkozni, amely esetben az európai kontinens legnagyobb része belebonyolódnék. A külügyi hivatal jelentése így végződik: Az 1908—9. évek diplomáciai feljegyzéseiből szerzett benyomás az, hogy 1909-ban elhárították a háborút, mert Oroszország a szerbek területi igényeit Ausztria-Magyarországgal szemben nem akarta egészen az európai háborúig támogatni. Ez az álláspont volt az angol kormány álláspontja is, amely sohasem tért el attól. Ha Németország 1914-ben, amikor a Szerbiával szemben támasztott magyar-osztrák követelést a szerb függetlenség megsemmisítésének fenyegetéséig visdtés ugyanezt az álláspontot foglalta volna el, el lehetett volna kerülni a háborút. A béke körül A német*amerikaiak Wilson bélsceközvetítése ellen Berlin, május 51. A Deutschen Tageszeitung-nak Newyorkból jelentik szikratávirattal. A német-amerikaiak nagy tömege mélyen felháborodott azon, hogy a német nemzet Wilsont el akarja fogadni békeközvetítőként. A pápa levele Vilma királyraölsöz Zürich, május 31. Hágából jelentik a Neue Züricher Zeitung-nak. Tacci Porcelli, a brüsszeli nuncius tegnap ideérkezett és kihallgatáson volt Vilma királynőnél. Fogadta őt a külügyminiszter is. Hir szerint a nuncius a kihallgatáson a pápa levelét adta át a királynőnek. Ennek az eseménynek nagy politikai jelentőséget tulajdonítanak. A svájci szövetség tanácsos feékeközvetítésre szólítják fel. Bern, május 31.