Pesti Napló, 1916. július (67. évfolyam, 181–211. szám)
1916-07-01 / 181. szám
r&SiTB» W. I Stng Ua*»deMB ert kérdi: Volte az összes SSkötöttesmek hasonlóképpen a mieinkhez oly meghatalmazásuk, hogy az általuk képviselt országok nevében kötelező kijelentéseket tehessenek, Asquith ezt felelte: Én csak a mi megbizottainkról beszélhetek. fiit*az olasz kamarában Zürich, junius 30. Az olasz kamara tegnapi ülésén Treves szocialista képviselő beszélt. Fejtegetéseit a jelenlévők feszült érdeklődéssel hallgatták és s gyakori tetszésnyilvánítással, néha közbeszólásokkal szakították félbe. Treves egyebek közt ezt mondta: s• A kormányválság nem a kamara szavazásának megfelelően folyt le és a pártok szétválása helyett oly kormányalakításhoz vehetett, amelynek a pártok egyértelműségét kellene kifejezésre juttatnia, tényleg azonban a mostani kormány csak az eszmék és elvek zűrzavarát ábrázolja, mert karrikatúrája a nemzet egységességének és magában hordja a széthúzás csíráit. Egy ily kormány nem fokozhatja az energiákat a háború érdekében és szándékosan elkerüli, hogy konkrét programmal lépjen elő. A kabinet különböző parlamenti érdekek között való kompromisszum, és a háborúnak a parlamenti tagok által való kiaknázásának eredménye. A reformisták — folytatta a szónok — most miniszterek lettek, noha semmiféle reform nem vihető keresztül.A klerikálisok a pápa világi követelései érdekében való összes fentartásaikat feladják és a non erpedit megszüntetésétől eljutottak a királyság kormányában való részvételükig. A köztársaságiak szemet hunynak a despoták tényleges befolyása előtt és egy király miniszterei lettek. Sonnino miniszter megmaradása a kabinetben még azt a reményt sem engedi érvényesülni, hogy az új minisztérium nagyobb közszabadságot és a parlament gyakoribb komoly munkáját lehetővé fogja tenni. . Kérdéses vágjon Olaszország a négyes sentente keretében talál-e méltányos oltalmatés érdekei és jogai őszinte tiszteletben tartását. Olaszországnak a szövetségesekkel való gazdasági megállapodása kell, hogy számot vessen a munkások és a fogyasztók igényeivel és hogy, Olaszország kereskedelmi kibontakozása érdekében szükséges piacokat a háború utánnyitva hagyja. Olaszországnak nem szabad Anglia politikai és gazdasági imperializmusa eszközévé váltja és az angol kizsebelésrrel hasonló módon kiszolgáltatva lenni, mint az angol gyarmatok. Az olasz gyártmányok Franciaországban ésAngliában nem jutnak kelendőséghez, hanem konkurrenciához és ezért szükségük van a központi hatalmak piacaira. Az összes hadviselő államokban, — mondja a szónok, — a nép a békét kívánja. Kívánatos volna, hogy Olaszország a kellő pillanatban átvehesse a népek között az egyértelműség és béke helyreállításának azt a történelmi miszszióját, amely őt földrajzi helyzeténél fogva megilleti. Colajanni köztársasági képviselő ki ' ' a félbeszakítja a szónokot: — Hisz ez a német béke volná! A szocialista képviselők zajongani kezdenek és lekiabálják Colajannit s csakhamar általános tumultus keletkezik, amelynek folyamán ily kiáltások hallhatók: Le a háborúval! Éljen Olaszország! továbbá: Osztrákok! Franciák! Bárgyak! Himpeltérek! ezt kiáltják egymásnak az egyes személyek és csoportok. Treves képviselő lemond beszéde folytatásáról és miután a zaj mintegy tíz percig tartott Miglioli katolikus szocialista szólal fel. Kifejti, hogy elítéli a háborút, ha mindjárt ez idő szerint az egyik képviselő, aki azonos vallási érzésű, mint a szónok, miniszter lett is. Az új kormány tagjai között lévő elvi ellentétek kizárják annak teljesítőképességét A szónok végül intézkedéseket követel a munkásság támogatása érdekében. Az ülés utolsó szónoka Maffi volt, aki rámutatott arra, hogy a katonai és polgári szükségletek tekintetében mily nagy az orvoshiány. Felemlíti azonkívül, hogy a szakképzett betegápolók legnagyobb részének kombattánsi szolgálatot kell teljesítenie, hogy helyükön vagyonos apák katonai szolgálatra kötelezett fiai nagyszámban biztosságban maradjanak. (WWwWJVWW/: AJVWWWWWwwww) — Olyan föltétel mellett, ha naponkint tíz liter tejet ad. Akkor aztán mi lesz az ára? — Hát kérem, ami a tejet illeti, arranem teszem le a főesküt, mert egyszer enynyit, máskor annyit ad. A reggeli fejesnél, mondjuk, ad négy litert, vagy ötöt, az estéknél meg már úgy, lehet hatot is vesz tüle az asszony. — Nos? — Ezt úgy lehetne leghitelesebben megállapítani hogy pár napig átjön reggel is, meg este is a maga kapásnéja, a Julcsa, aztán személyesen meggyőződik, hogy mennyi a tej. — Hát az ára? Jóformán gondolkozás nélkül adja meg a választ Vörös János: — Nyolcszázötven forint. Szeder szomszéd egyet dobbant a lábával s azután csak annyit mond: — Hm. — Sokalja? — emeli föl a szeme pilláit János szomszéd. — Sok, nagyon sok. — Nem tehetek róla szomszéd uram, ennek ez az ára.. . Egy vörösréz krajcár nem sok, de annyit se engedhetek belüle. Ezt a pénzt még a hátam mögött is megkapom ezért a tehénért... Szeder szomszéd számol, összead, kivon magában, végre arra a megállapodásra jut, hogy a tej kell, a túró is kell, a vajra is okvetlen szükség van, hát nincs mást mit tenni, mint lefoglalózni a riskát. Előveszi a nagy bőrbugyellárist és úri kevélységgel mondja: — Lefoglalózom ... Adok ötven pengő foglalót. — Nézze, Szeder szomszéd, ne fog- lalózza le, nem veszek el ,egy vasat se . . . Előbb próbálják ki a tehenet. Mit ad? . . . Megadja-e a tiz litert napjában, vagy nem? — Hát jó van. Helyes. Három-négy nap múlva nyilvánvalóvá válik az eredmény s most már harmadmagával megy át Szeder Mihály a szomszédjához. A kapásnéjával, meg a kertészével. Pénzről van szó, gondolja, jobb lesz ezt tanuk előtt kiadni a kézből. — No János szomszéd, hát úgy tudom, rendbejöttünk a tejjel, megadja a tehén a tíz litert, gazdája leszek. — A nyolcszázötven forintért? — Azért... Sofie, rengeteg sok pénz egy tehénért nyolcszázötven forint, de hát ha nem adja olcsóbban. — Egy fillérrel sem, uram. Az az ára. Megint előveszi Szeder Mihály a nagy bugyellárist, hogy elintézze a financiális bérkérdést, Vörös János azonban újra csak közbevág: — Mit akar szomszéd uram? — Foglalót akarok adni. — Egy krajcárt se adjon. — Miért? — Majd előbb átiratom a passzust, azután mikor elgyűlnek érte, kifizeti az árát egyszerre. — Így is jó lesz. — Nézze Szödör szomszéd, nem vagyok én názáreti ember, több az én szavam, mint a foglaló, amit mondtam, annak ura leszek még egy hónap múlva is. Hát... Még a g vóna szép hogy megmásítsa az ember a szavát. Harmadnap ismét megjelennek mind a hárman. Köszönnek illedelmesen, csak Vörös János mondja húzódozva a „fogadj istent“, mint akinek leütötték az oldalát. — Itt vegyünk szomszéd. — Látom. — Visszük a tehenet. — Vinnék csak. — Miért? — Merlegel. — Hát aztán? — Aztán most nem háborgatjuk. — Nem háborgatjuk? . . . Micsoda ,beszéd ez? . . . Fizetem, aztán viszem. — De nem lehet ám szomszéd uram. — Mi a csudáért? — Azért, mert azt sürgönyözte az asszony Budapestről, hogy ki ne merjem adni a tehenet a házból. — Úgy? ... Hát akkor mégis csak názáreti ember kend. — Most az Jöttem szomszéd uram, de hát nem baj az talán? — Bajnak nem baj, de szépnek se szép. — Hát mán így esett a sorsa, mit csináljunk. — Semmit... Ma már, lássa, én is többet tudok, mint tegnap tudtam. Tegnap még azt tudtam, hogy szava tartó ember kigyelmed, szomszéd, ma meg már azt is tudom, hogy rosszabb rend a vénasszonynál. Ezzel befejeződött a dolog, még csak az volt hátra, hogy adj Isten, fogadj Isten . . . Mert úriember enélkül nem megy el más portájáról, ha még annyira boszankodik is. Nem telik azonban bele négy nap, megint csak átmegy Szeder szomszéd Vörös Jánoshoz. — Hát szomszéd, itt vagyok ... Szent kigyelmed. Vörös szomszéd mosolyogva adta most vissza a feleletet- TOLTI NAPLÓ 1918. július 1. 3 Budapest, junius 30. A bécsi kiegyezési tárgyalások. Bécsből táviratozzák. A két kormány a Budapesten minap félbeszakított gazdasági tárgyalásokat ma Bécsben folytatta. E tanácskozáson magyar részről gróf Tisza István miniszterelnök, dr. Teleszky János pénzügyminiszter, báró Harkányi János kereskedelemügyi miniszter és báró Ghillány Imre földmivelésügyi miniszter vettek részt, akik mellett ott voltak a minisztériumok államtitkárai és szakelőadói is. A tárgyalásokat alkalmasint holnap is folytatják. Beszélgetés Szerbia főkormányzójával A Berliner Tagblatt munkatársa felkereste gróf Salis Securis János főkormányzót, aki ma a meghódított Szerbia élén áll és irányítja az ország pacifikálásának munkáját. A főkormányzó a hozzá intézett kérdésekre behatóan, noha a szorosan vett politikai színezettől mentes, válaszolt. Az érdekes nyilatkozatból adjuk a következőket: — A négy háborús véres esztendő, amely ma Szerbia háta mögöttvan, természetesen maga után vonta a szerb nép bizonyos kimerülését. Ebből a kimerülésből, valamint a szenvedett csalódásokból származik a mélységes vágyakozás a békés csend után Éhez járul az is, hogy ma csaknem valamennyien, akik a politikai szenvedélyek felszításából éltek, az ország határain túl vannak. Azok az agitátorok, akik ma Franciaországban az olaszokkal a daknát szigetek birtokáért vitatkoznak, itt az országban aligha találnának meghallgatásra. Az a reménye a népnek, hogy visszanyeri szabadságát, nem szűnt ugyan meg, ele viszont a babona s a könnyen hivőség is meleg talajra talál, ennek dacára azonban elég példánk van a lojális megnyilatkozásokra. Minden törvénysértést a legszigorúbban megtörtünk, kizárunk minden politikai ténykedést, de arra törekszünk, hogy igazságos közigazgatás által a nép érzékét felkeltsük a rend és fegyelem iránt. Tényleg úgy áll a dolog, hogy a szerb nép nemcsak politikailag van túlcsigázva, hanem ki is zsákmányolták alaposan. A kormánypárt mindig csak a saját híveinek dolgozott s szemeit Bosznia, Hercegovina, Horvátország és Macedónia felé fordította, miáltal a nép ezreiből rengeteg sok szellemi proletárt és veszedelmes politikai intelligenciát nevelt. A gimnáziumok, az egyetem jórészt csak politizáló ügyvédeket és hivatal nélküli politikusokat adtak az országnak. Ma az ország határai ezen politikusok előtt szigorúan el vannak zárva. Kezünkben az egész sajtó s minden politikai gyűlést a leghatározottabban eltiltottunk. A pópák csak addig veszedelmesek, amíg a politikai agitálásukat eltűrik. De ma a mi felügyeletünk alatt csak vallási, lelki dolgokban érintkezhetnek híveikkel. Utóvégre pedig a nópák is opportunisták, mert javadalmazásukat tőlünk kapják és sorsukkal meg vannak elégedve. A szerb nyelvet értő osztrák és magyar biztosok állanak a községek élén s intézik a községek ügyvitelét Amikor az év elején átvettük az ország igazgatását, roppant sokat kellett küzdenünk a háború következményeivel és a szerb garázdálkodás maradványaival A nép közel volt az éhhalálhoz. Sem vetőmag, sem gépek nem voltak. Mindent beszereztünk, mindent adtunk s ma azt lehet mondani, hogy a nép és az országot megszállott sereg élel