Pesti Napló, 1917. március (68. évfolyam, 60–87. szám)

1917-03-01 / 60. szám

•Csütörtök PESTI Kluck tábornoknál A vezérezredes az U­ háborúról, a francia és magyar katonákról Kluck őszre jósolt­a a háború végét A Pesti Napló kiküldött tudósítójától Berlin, február 28. A világháború egyik legérdekesebb alakja Alexander von Kluck, vezérezredes. 1911. őszén Páris lakossága reszketett, mert a né­met hadsereg jobbszárnya, elért Kluck tábor­nokkal, vágtatva rohant előre s már alig negy­venöt kilométernyire volt a francia fővárostól. Ugy látszott, elveszett minden: a francia glok­ széttépve, az ország leverve, a hadsereg ösz­szetörve, amikor J­off­re zsenialitása egyszerre visszafordította a rohanó katasztrófát. Jött a marnei csata, a franciák egymásután harcolták ki a Ghampagneban a nagyszerű stratégiai eredményeket, majd nagy ütközetet vívtak Soiss­innál a németekkel. Ebben a csatában nemcsak a közkatonák véreztek, nemcsak hadnagyok és kapitányok estek el, de súlyosan megsebesült Kluck vezérezredes is. Shrapnell­lövéstől hét sebet kapott. Eltört a jobb karja, súlyosan megsebesült a nyakán, mellén, kar­jain és a csípőjén. Sietvennyolc esztendős volt ekkor a hős tábornok, s ugy­e, már az is rend­kívüli dolog, hogy valaki hetvennyolc éves ko­rában megsebesülhet a harctéren. Hosszú, kínos gyógykezelés után felépült sebeiből Kluck tábornok, s ma, hogy látoga­tóban vagyyok nála, a fehér, mosolygó grune­waldi villában, meg kell állapítanom, hogy a kiváló katona testileg, lelkileg teljesen vissza­nyerte egészségét és rugalmasságát. Ősgermán típus Kluck tábornok. Nagyszerű matéria. Ma­gas és egyenes, mint a jegenye, hatalmas ko­ponyáját markánsan karakterziálja a széles, barázdákkal szántott homlok. Megjelenésének komolyságával és nehézkességével élénk ellen­tétben vannak a szemei, amelyek olyan kékek és szelídek, mint napsütésben a tó vize. Öszbe­csavarodó haját gondosan két oldalra fésüli, nyírott bajuszt visel, amelynek fehér szálait mesterségesen megfiatalítja. A nyolcvan esz­tendős generális sokat ad magára. Tábornoki öltözéke olyan tiszta, mintha vadonatúj volna. A hatalmas méretű dolgozó­szobában nagy a rendetlenség. Az asztalon könyvek, iratok, fo­tográfiák, szobrok, levélnehezékek, papírvágó­kések, katonai mappák, nagyító üvegek, szi­var, cigaretta. A falon Vilmos császár olajba­festett, életnagyságú képe. A Rex Imperator küldte a hős tábornoknak a véres soissonni csata után. Festmények, családi fotográfiák , vagy száz agancs. Elragadó kedves az öreg tá­bornok, cigarettával és konyakkal kínál és beszélni kezd: — Igazán kedves, hogy Magyarországon érdeklődnek irántam. Elmondom önnek — talán érdekli —, hogyan sebesültem meg. Soissontól keletre volt a főhadiszállásom. Nagy és jelentős ütközetek voltak ekkor a németek és a franciák között. Én személyesen akartam meggyőződni egy katonailag fontos dologról. Adjutánsaim kíséretében kimentem tehát az első lövészárokba, hogy megfigyelé­seket tegyek az ellenség készülődéseiről. Egy­szerre heves tüzelést indítottak a franciák a német lövészárkok ellen, shrapnellzuhatagba kerültem és több helyen találva, összeestem. Eltört a jobb karom, rettentő fájdalmakat érez­tem. A kíséretemben levő lisztek segítségemre siettek és a segélyhelyre vittek. Az orvosok megállapították, hogy hét helyen sebesültem meg: a vállamon, a mellemen, a nyakamon, a karjaimon. Eleinte a front mögött ápoltak, ké­sőbb elszállítottak Wiesbadenbe, majd haza­jöttem Berlinbe. Egy golyó most is a jobb ka­romban van. Katonadolog volt az egész. Most már teljesen jól érzem magam. — Kimenne-e mégegyszer a frontra ke­gyelmes uram? Kluck szemei csillogtak, emelt hangon mondta: — Nem vagyok már ugyan nagyon fiatal, de szíves örömest kimennék a frontra har­colni. — Milyennek látja tábornok úr a mostani katonai helyzetet? A központi hatalmak szeml­rottjából a katonai helyzet a legkitűnőbb. Seregeink, mint az ércfal, megdönthetetlenül állnak úgy Kele­ten, mint Nyugaton. Egyáltalában nem való­színű, hogy ez a ragyogó fegyvertényekkel­­ kiharcolt helyzet a mi terhünkre megváltoz­zék. Seregeink mindenütt elérték a részükre előírt vonalat. Romániát bámulatos rövid idő alatt kitűnő hadvezetéssel teljesen levertük és katonáink csak a tervszerűen megállapított vonalon álltak meg. Tovább haladni talán nem szükséges most, másrészről nagyon nehéz volna. A további előrehaladásnak útjában állnak a széles és mocsaras folyók: a Duna és a Szereth. Aztán mi értelme volna most for­szírozni a további felvonulást, amikor Romá­nia legtermékenyebb, leggazdagabb területét meghódítottuk és birtokunkban vannak a ha­talmas petróleumforrások. Oroszországtól nem kell félni. Kérdem önt, tud-e felmutatni Oroszország jelentékenyebb eredményt. Rette­netes áldozatokkal megcsinálta a tavalyi offenzívát, anélkül, hogy céljának tizedrészét elérte volna. Ami pedig a nyugati frontot il­leti, erről a harctérről is a legnagyobb nyu­galommal beszélhetünk. Mi készen várjuk a legnagyobb mértékű francia és angol erőlkö­déseket. Nem fogják megingatni a német fron­tot. Ezt kategorikus rövidséggel és biztonság­gal mondhatom. — No, és mint vélekedik kegyelmes uram a vízalatti blokádról? — Az XI.­háború a legerősebb, leghaté­konyabb fegyver Németország kezében. A ten­geralattjáró hajók meg fogják törni a leg­ádázabb ellenségünket, Angliát. A hatás máris jelentkezik. A német búvárhajók nagyon sok ellenséges gőzöst süllyesztettek el és sokra rúg az elriasztott semleges hajóknak a száma is. Tegyük fel, hogy Anglia előre látta a vízalatti blokádot és ellátta magát élelmiszerekkel. Kérdem, mennyi élelmicikket volt képes fel­halmozni? A készlet néhány rövid hónapon belül el fog enyészni és akkor mit fog csinálni Anglia, amelynek olyan nagy szüksége van importra. Nem alaptalan tehát az a remény, hogy az Ur hajók még ebben az évben meg fogják hozni a győzelmet és a békét. A szigo­rúan keresztülvitt vízalatti blokád ki fogja jó­zanítani az ententeot, amelynek be kell látnia, hogy a központi hatalmakat nem tudja meg­verni.­­ Azt pedig hiába remélik ellenségeink, hogy Németországot sikerül kiéheztetniük. A német polgárok szívesen leszállították igényei­ket, amikor arról volt szó, hogy az ország ér­dekében takarékoskodniok kell. Élelmezési cikkek, ha nem is bőségben,, de elegendő mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Csak be kell osztani a készleteket. Németország, Magyarország és Ausztria hallatlan áldozato­kat hoztak és még hajlandók is hozni a ré­szükre mindent jelentő győzelemért. Mi meg­szoktuk a háborúban, hogy most puritán életmódot kell folytatnunk és ez nem esik ne­hezünkre. Kenyér, hús, zsír van annyi Német­országban, amennyi elég a lakosság ellátására, ha takarékoskodunk ezekkel a főbb élelmi­cikkekkel. Anglia azonban nincs hozzászokva ehhez az egyszerű életmódhoz. Mit szólnak majd ott, ha néhány hónap midva nagy zava­­­­rok jelentkeznek a közellátás körül és esetleg egydemikus betegségek lépnek­­. Mit csinál majd ekkor az egész világtól elzárt büszke Anglia? Mi gondoskodni fogunk róla — gon­­doljon a világ Anglia kiéheztetési taktikájára — hogy makacs ellenségünk részére a hely­zet ne csak nehéz, hanem egyenesen elvisel­hetetlen legyen. Németországnak élelmiszerek­kel való ellátásánál nagy segítségünkre vagy­nak hű szövetségeseink, elsősorban Magyar­ország, azután Bulgária és Törökország. És kiegészíthetjük készleteinket a meghódított te­rületek terméséből is. A kíméletlenül keres­z­tülvitt vízalatti blokád után az én nézetem szerint a legrosszabb helyzetbe fog kerülni Franciaország, a szén- és élelmiszerhián­­nyal­ küzködő Olaszország és végül Anglia. Ha ön azt kérdi, minek köszönhetik a központi hatal­mak két és fél esztendős nagyszerű harctéri sikereiket úgy erre csak azt válaszolhatom: központi fekvésüknek. A szövetségesek bármi­kor csapatokat tudnak dirigálni oda, ahová éppen szükséges. Ellenségeinknek ezzel szem­ben igen hátrányos a helyzetük. A tábornok ezután igen érdekes dolgokat beszélt el a marnei csatáról. Megkérdeztem, hogyan vívhatták ki a franciák ezt a nagy sikert. — Régi dolog — mondta a tábornok" — hogy a franciák lelkes, nagyszerű katonák. Ez francia tradíció. A francia katonáról csak elismeréssel lehet beszélni. Nagy örömömre szolgál, hogy ugyanezt elmondhatom — és­pe­­­dig nem udvariasságból — a magyar katonák­ról is. Tábornoktársaimtól egybehangzóan mindig azt hallottam, hogy a magyar katona a legkitűnőbb harcos, lelkes, bátor, eszes és kitartó. A magyar katonákkal muszáj győzni. Kluck vezérezredes autogram­nja a Pesti Napló részére Vécsei Miklós Zimmermann nyilatkozik a német-amerikai tárgyalásokról Berlin, február 28. A birodalmi gyűlés mai ülésén a költségvetési első olvasásának folyamán Schiffer nemzeti sza­badelvű azt mondja, hogy a né­p üdvözli a korlá­tozatlan tengeralattjáró háború megkezdését. Zimmermann külügyi államtitkár kijelenti, hogy tényleg tárgyalások folytak Dániával az élelmiszerekre vonatkozó megegyezés érdekében. A tárgyalások k15 előtt a dán sajtó indiszkréciója folytán kitudódtak. Nem kell attól félni, hogy a megegyezés által az, Anglia ellen való zárlat vala­melyes módon csorbát szenvedne. Az alállamtitkár ezután ama hírekre vonatko­zóan, amelyek szerint Amerikával tárgyalások folytak, a következőket mondotta: — Február 8-ikán a svájci szövetség tanár L ujlán táviratot kaptunk a washingtoni svájci kö­vettől, aki a viszony megszakítása után érdekein­ket képviselte az Egyesült Államokban. A távirat tartalma ez volt: Amerikában a háború elkerülését óhajt­ják, ha a német kormány hajlandónak mu­tatkoznék, hogy a blokádról tárgyaljon. -A követ hajlandó ez ügygyel továbbra is foglal­kozni. Minden egyes szónok nyomatékosan hangsú­lyozta, hogy sajk­áb­ilos az Amerikával való szakad­­ás. Kétségtelenül még sajnálatosabb volna, ha há­borúra kerülne a dolog Németország és Amerika között, amely két állam között politikai ellenté­tek nincsenek. Gazdaságilag egymásra vagyunk utalva. Voltaképpen gazdasági szövetségeseknek" kellene lennünk. Érthető, ha a császári kormány úgályt vet arra, hogy mindent elkerüljön, ami a­konfliktust kiélesíthetné. Ebből a nézőpontból mér­legeltük a svájci követ útján tudomásunkra jutott kezdeményezést. Elejétől fogva azonban meg vol­tunk győződve arról, hogy a kezdeményezéssel szemben való előzékenységünk nem gyöngítheti­ meg a tengeralattjáró háborút. Ezt mérlegelve, az Amerikának szóló válaszban a következőkre szo­rítkoztam: Németország, úgy mint eddig, hajlandó tárgyalni azzal a feltétellel, hogy a kereskedelmi zárlat ne csorbíttassék. Már annak idején azt a kí­vánságunkat fejeztük ki jegyzékünkben, hogy a személyszállító hajók szabadonbocsátá­sa dolgában Amerikával részletesebb tárgyalásba bocsátkoz­,­zunk. A svájci követ eljuttatta ezt a közlést és erre igen udvarias jegyzéket kapott Irnsing­intól, aki a jegyzékben kifejtette, hogy megbízást kapott­ annak közlésére, hogy az amerikai Egyesült Álla­mok szívesen folytatják a tárgyalást, ha mi régi álláspontunkra helyezkedünk. Ez az álláspont a­ tengeralattjáró háború feladása lett volna. Ezzel azt úgynevezett tárgyalásaké , mielőtt megkezdődtek

Next