Pesti Napló, 1917. június (68. évfolyam, 139–164. szám)
1917-06-01 / 139. szám
Péntekr A király nem engedte meg a nagyváradi püspöki birtokok német kézreadását A Pesti Napló nyíltan kifejezést adott annak, hogy a német vállalkozásnak a magyar mezőgazdasági földbirtokon való nagyarányú és az utolsó esztendőben programmszerűen kibontakozott térhódításait, nemzeti birtokpolitikánk érdekei szempontjából veszedelmesnek tartja. Valahányszor egy-egy mágnásbirtok német bérlők kezére került, újból és ismételten kifejtettük komoly aggodalmainkat az ilyen új birtokpolitikai irányzattal szemben és kötelességünknek tartottuk figyelmessé tenni a közvéleményt, hogy a magyar földbirtok egy tekintélyes részének külföldi kézre jutása nagy károkat okozhat, mert megnehezíti és hátráltatja azokat a reformokat, melyek birtokpolitikánk nemzeti irányban való céltudatos fejlesztése érdekében a legsürgősebb megvalósításra várnak. Amikor nyilvánvaló jeleit láttuk annak, hogy a munkapárti korrupt kormányzati rendszer minden erejével támogatja a német vállalkozóknak magyar hitbizományi birtokok bérletére irányuló törekvéseit, amikor azt láttuk, hogy a csábító ajánlatokra a holtkéz is megelevenedik és mohó örömmel engedi át a magyar nemzeti célokra lekötött birtokait a külföldi bérlőknek, az egyházi vagyon felügyeletével megbízott hatóságok pedig mindezt kifogás és ellenvetés nélkül veszik tudomásul: nem elégedhettünk meg többé aggodalmaink egyszerű kifejtésével, hanem a közérdekű cél érdekében most már erélyesen és hangosan kellett tiltakoznunk az ilyenfajta telepítési akció ellen. Ezért illettük méltó kritikával azt a meggondolatlan kísérletet, amelylyel a nagyváradi püspök a püspökség uradalmaiból 22.000 kat. holdját, kétségkívül jó üzleti szempontból, bajor gazdáknak akart bérbe adni és megfeledkezett azokról a biharmegyei kisgazdákról, akik a háború előtt a németeknek bérbeadott földeken gazdálkodtak, de most künn a frontom szenvednek, hogy az idehaza maradottak — a püspöki kúriában is — nyugodtan végezhessék békés munkájukat, aminek nem muszáj túlzott hasznú üzleteknek lenni. Támadták a könnyelműségeiben már bűnhődő kormányt is, amiért a nagyváradi püspökségnek ezt a bérleti szerződését jóváhagyás céljából a király elé terjesztette. „És ha kívánságunk a kormánynál megértésre nem találna — írtuk május 17-én — az apostoli királyhoz apellálunk, hogy eredeti rendelkezésüktől ne engedje eltéríteni nemzeti vagyonunknak legértékesebb részeit, melyeket elődei a ma iyar nemzeti kultura védőbástyáinak szántak." Bár néhány, nappal ezelőtt azt a hírt kaptuk Bécsből, hogy a nagyváradi püspökség „birtokpolitikájára" a legfőbb kegyúri jóváhagyást már sikerült kieszközölni, újabb információnk szerint ennek az ellenkezője történt. Közérdekű munkánk eredményének tiszta örömével halljuk, hogy a mi felebbezésünk az apostoli királynál meghallgatásra talált és sikerre vezetett: őfelsége nem hagyta jóvá a váradi püspöknek német gazdákkal kötött szerződését, öt véleményadásra hivatott fél egyházi és világi hatóságok kezén ment keresztül ez a bérleti szerződés, mielőtt felterjesztették a kabinetirodába. A véleményezésre hivatott hatóságok közül egyedül a kalocsai érsek emelte fel hazafias szavát a püspöki uradalmak német kézre adása ellen. Mégpedig azért, mert az ő véleménye szerint most minden hozzáférhető és mezőgazdasági termelésre alkalmas földterületet a háborúban anynyit szenvedett hős magyar katonák, elsősorban a rokkant katonák számára kell megőrizni. Várady L. Árpád nemcsak hirdeti ezt a nemes és igazi egyházfejedelemhez méltó bölcségét, hanem gyakorolja is. Nem tartozik azok közé, kik jótékony cselekedeteiket nyilvánosan nyugtáztatják, de azért tudjuk róla, hogy már egy esztendővel ezelőtt száz rokkant katonának adott földet és ezzel gond nélkül való biztos megélhetést. Tudjuk, hogy egyházmegyéjében sok száz és száz hadbavonult családját támogatja és védi minden nélkülözéstől a háború kezdete óta. Ezek után nem lephet meg senkit, hogy a németekkel való bérleti szerződésről más volt a véleménye, mint a nagyváradi püspöknek. A biharmegyei kisgazdáknak most már nem kell huszonöt évig várni, ha földet akarnak bérelni a nagyváradi püspökségtől. A király jött a segítségükre, hogy a háborúból viszszatérve, a községük határában elterülő püspöki földeken megtalálják majd a szenvedés és nélkülözés árán kiérdemelt békés munka kenyerét. A király jószíve sugallatára hallgatott és nem a kormány tanácsára. Felemelő érzés, hogy a becsületes és jószándéku kivánság minden akadályon keresztül megtalálja útját a magyar király trónjához. szó. DOKTOR SENKI — REGÉNY -Irta: GÁBOR ANDOR (Minden jog fentartva) (56) XV. FEJEZET Senki, a doktor, a férj kétheti mátkaság következett, János életének legboldogabb ideje. Noha csaknem egész délután Gotthelféknél volt mindennap, egészen vak volt, semmit sem látott. Sem azt, hogy Elza úgy dorombolja körül, mint egy macska, mesterségesen szédíti, bódítja, bolondítja, sem azt, hogy Emma úgy jár körül a házban, mint egy árnyék, némán és bánatosan, sem azt, hogy Gotthelf mama növekvő idegességgel nézi a körülötte lejátszódókat. Az anyai ösztön kezdte megsúgni Gotthelfnének, hogy itt valami egyéb játszódik le a szeme előtt, mint egy rendes, boldog mátkaság, hogy itt nincs minden rendben, hogy az a fülledt melegség, ami Elza viselkedésén át a házat megtölti, inkább zivatar előtti hőség, mint a szép derűs idő kisugárzása. De Gotthelf mama alapjában sokkal egyszerűbb női lény volt, semhogy Elza komplikált viselkedését megérthette volna. Azt mindenesetre furcsállotta, hogy Rózsáról és a Rózsa-ügyről, amiről azelőtt annyit beszéltek, most nem esik szó. Elza, úgy látszik, ráparancsolt Nitouchera is, a húgára is, hogy vigyázzanak a szájukra. Pedig kint, az úgynevezett fórumon, tovább kavargott az affér. Ha Jánosnak a mátkaság még meghagyta volna egy kis józan eszét, az a kevés is elkábulhatott volna attól, ami körülötte történt. János nyilvános köszönetek és hangos üdvözlések középpontjává lett. Az ellenzék tudta, hogy a kormánynak zavarai vannak a Rózsa-ügyből kifolyólag. S miközben nyakra-főre dicsérte a kormánypárti képviselőt, kiabált a felelősségrevonás után. A kolozsvári egyetem vizsgálóbizottságot küldött ki, amely Fajjer Keresztély tevékeny részvétele mellett, elfogulatlanul megvizsgálta a Rózsa-ügyet, sürgős felterjesztést intézett a minisztériumhoz s egy hét sem telt bele, megtörtént az, amire évtizedek óta nem volt példa: megvonták a venia legendit Rózsa Rezsőtől. Az egyetem törölte professzorai listájából. S mert az egyetem most már tudta, hogy fölfelé mi kellemes, egy lépéssel tovább ment. Frideczky János bárót, a tófalusi kerület képviselőjét, a hazafias tudomány védelméen kifejlett munkássága csekély jutalmaképpen, a kolozsvári egyetem díszdoktorává nevezte ki s elhatározi , hogy az erről szóló diplomát küldöttségileg adja át az ünnepeltnek. A küldöttséget az e. i. rektor vezeti, de az ünnepi szónok Fajjer Keresztély, a hazafias zoológus lesz. E nap délutánján Elza túláradóan jókedvű volt, alig lehetett birni vele. Doktor Senkinek szólította a vőlegényét s kijelentette, hogy nászútról szó sem lehet. — Roppant örülök ennek a doktorságnak, báró úr — mondta Jánosnak. — Miért, Elzácska? — Mert kaptam egy címet, amin jóízűen szólíthatom. Csak nem bárózhatom az uramat. Viszont a Szépembernek is vége, mert a férjemet sem tarthatom, sem nem mondhatom szépembernek. — A keresztnevem . . . — proponálta szerényen János. •— Ugyan menjen! A maga nevei közt az ember nem tudja, mi az eredeti, mi a szorz©mény. Mindig gyanakodva nyúlok hozzá. Erről a doktorságról ellenben pontosan tudom, hogy kapta, érdemei vannak rá, hát ezt használom. — Az érdemeim, Elzácska . . . bolondsági —• Dehogy is! S éppen az érdemei és a bokros teendői miatt nem megyünk egy lépést sem Pestről. Nevetséges volna, hogy éppen a legnagyobb zűrzavar közepett, maga, a föbálvány elszaladna innen. Gerlicezni. Hová? A Riviérára. Én már úgyis voltam a Riviérán és maga még úgyis lesz ott. Mert mennénk éppen most? — Olyan szép volna! — Higgye el, hogy a nászút elavult és értelmetlen intézmény. Az ember otthon tud a legboldogabb és a legdologtalanabb lenni. Itthon maradunk! . . . — Elzácska! — kérlelte János. — Ez az első számú kívánságom s mind márt ezt nem akarja teljesiteni. — Az más — mondta János és nem erősködött tovább. Neki csakugyan mindegy volt. Úgy érezte, hogy az a pillanat, mikor ezt a nőt átölelheti, akkor is elképzelhetetlenül édes lesz, ha a hajléktalanok menhelyén, vagy egy cselédszoba nyoszolyáján következik be. * A politikában pedig gördült a kő, amit Prokesch elindított s amit János megrúgott. PESTI NAPLÓ 1917. júmius 14 . Wekerle a lakáskérdésről Ankét a Mérnökegyesületben A Magyar Mérnök- és Építészegylet, amelynek tagjai a legközvetlenebbül érzik az építőipari tevékenység teljes szünetelésének súlyos kárát, csütörtökön délelőtt nagyszabású ankétet tartott egyesületi helyiségének dísztermében a lakáshiányról és az építkezések megkezdésének feltételeiről. Az ankétnek nagy sikert és különös jelentőséget biztosított az a körülmény, hogy Wekerle Sándor volt az elnöke. Wekerle, annak ellenére, hogy késő éjszaka érkezett meg a badeni audienciáról, mélyenjáró és rendkívül tartalmas beszédet mondott az ország jövőjéről, az átmeneti időszak gazdasági feladatairól és a lakáskérdésről. Megjelenésekor és beszéde folyamán kitörő lelkesedéssel ünnepelték a múlt és jövő vezéremberét. Vázsonyi Vilmos, gróf Batthyány Tivadar, Garbai Sándor és Polónyi Géza érdekesen fejtegették a lakáskérdést. Az ankét végül határozati javaslatot fogadott el, amelynek lényege az, hogy központi, állami szervezetet, hivatalt kel létesíteni a lakáshiány enyhítésére. Az ankétről itt közöljük részletes tudósításunkat. A magyar mérnök- és építész-egylet csütörtökön tartotta meg lakásankétjét. Az ankétet Kajlinger Mihály elnök nyitotta meg és beszédben üdvözölte Wekerle Sándort, aki a következőkben fejtette ki felfogását az átmeneti gazdaság feladatairól: Wekerle beszéde Tisztelt uraim! Munkára gyűltünk egybe, ezért engedjék meg, hogy csak egész röviden mondjak köszönetet azért a megtisztelő fogadtatásért, amelyben engem részeitem méltóztattak. Azt hiszem, 1. értekezlet, hogy nem egyéni véleményt nyilvánítok, hanem általában megérlelődött meggyőződést fejezek ki, amikor azt mondom, hogy Magyarország jövőjét és pedig nemcsak közgazdasági politikájának, hanem egész politikájának jövőjét tulajdonképpen a sikeres közgazdasági tevékenység rejti magában. Elérkezett a tizenkettedik óra, hogy az ország jövőjét oly mélyen érintő kérdésekkel behatóan foglalkozzunk, mégpedig nem.