Pesti Napló, 1917. augusztus (68. évfolyam, 191-217. szám)
1917-08-01 / 191. szám
Budapest, 1917. 68-ik évfolyam. 191. szám Szerda, augusztus . ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 38 kor. — fia Egész évre . Fél évre . . Negyedévre. Egy hóra . . 39 . - a 9 „ 50.. 3, 30 Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 12 fillérPESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vilmos császár út 55. AFRO HIRDETÉSEK ÁRAI: Estye* *zó 15 fillér, vastagabb betűvel 30 fillér Hirdetések milliméter számítással, * díjszabás szerint Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A kancellár és a külügyminiszter Még nem tudnék éles és biztos vonalakkal megrajzolni az új német kancellár profilját Amilyen ügyészi határozottsággal néz le a fotográfiáról Michaelis keményen faragott arca, olyan bizonytalan politikai portréja. Nem fiatalember , eddig nem volt szüksége rá, hogy politikai hitvallást tegyen. Elődjét a német birodalmi gyűlés többségének nyomása azért tolta el helyéről, mert nem volt ugyan annexionista, de még kevésbé tudta a maga nyilvánvalóan derék és békés meggyőződését kellő módon érvényesíteni. Michaelis elfogadta a német többség békerezolucióját, de olyan értelmezést fűzött hozzá, melylyel a konzervativok és alldeutschok is hajlandók voltak kibékülni. Michaelis szerdán Bécsbe érkezik s mi sokat várunk ettől a találkozótól, többet, mint amennyit sablonos udvariasságszámba menő bemutatkozó látogatástól várni lehet. Németország és Ausztria-Magyarország, há-rom esztendei közös, véres, egy egész világgal szemben, sőt az egész világgal szemben folytatott küzdelem után, nem szorult ugyan reá, hogy világpolitikájának teljes hanóniáját minden különösebb ok nélkül hangoztassa, de az új német kancellár s a Czernin külügyminiszter első találkozása nem keresett, nem erőszakolt, hanem nagyon természetes alkalom nemcsak a magától értetődő egyetértés, hanem az együttesen folyatott politika főirányainak dokumentálására nézve is. Ezek az irányok előttünk nem ismeretlenek. Megszerkeszthetők a mi külügyminiszterünk, gróf Czernin útmutatásai alapján s ha Michaelisnek eddig kevés alkalma nyílt szándékainak, terveinek kifejtésére, bécsi látogatásakor módjában lesz a népek nyilvánossága előtt is magáévá tenni a békepolitikának azt a koncepcióját, melyet Czernin oly karakterisztikusan s oly rokonszenvesen képvisel. A két államférfiunak egyénisége, temperamentuma kétségen kívül más. Hiszen Czernin se régen vezeti a külügyi politikát, de ennek nagyon hamar egyéni bélyeget tudott A szin Szivaron írta: Harsányi Zsolt üres volt az udvar. Eleinte egy sárga kuvasz vonított fel minitol újabb dörrenésre, amelynek tompa, mély robaját fftton,agy szellő imbolygatta. A kuvasz aztán — megzavarodva ekkora dolgoktól — áti vasalt a kerítés alatt a porossá vájt lyukon és egy darabig céltalanul ott siránkozott a szomszédban. Majd onnan is átbújt valahová. Az udvaron sebtiben összehordott, de otthagyott holmi hevert. Favégó bak, ama vasalódeszka rátámasztva, valami zölt ruha lógott róla; féloldalra dőlt gyerekkocsi, abban töredezett kékmázas fazekak; kerti locsoló, melynek rozsdás orráról rég leesett a rózsa és a kecskebak alatt egymás mellé rendbe állítva négy ásványvizes üveg. Ezt a holmit nyilván már nem vihették el. A padláslépcsőtől kezdve végig a kerítés mentén tikkadt virágok szomjaztak, piros fejük ájultan, porosan hajlott. És közöttük elszórva színházi kották. A dörgés távoli robogásának hátterén új zaj szülemlett. Valami messzi zsibajgás közeledett, a szellő úgy fújdogálta, mint valami leplet: hol erősebb lett, hol gyengült. Egy jó negyed óra múlva a tarka mormolés színei kezdtek különválni. Lovas tömegek dübörgése, emberek zűrzavaros profitása vált el az alaptól. Alig pár perc, a zaj hirtelen az udvart remegtette, a ház előtt elhaladó sokaság nehéz, gyors lépései. Máltások, rekedt és boldog üvöltések. A rina kapu felszakadt, izzadtságtól és portól sáros román katonák ömlöttek be rajta. Szemük figyelmes#« és fe szt*h'n virifl*tt, aaint az kievui helyre beléptek, fegyverek döfésre készen, borsan szétpittentottak, előre hajlott testtel futottak az ámbitus téglaföldjén végig, benyomták az ajtót. Azok, akik a kapun utánuk nyomulnak, megállottak. Mások visszafordultak és tudtukon kívül üvöltve, visszarohantak az utcára, hogy más házba törjenek. Az ambitusra ruhák és dobozok repültek ki. Majd előjöttek az ajtón azok, akik bementek a lakásba szétnézni. — Nincs senki! — kiáltotta vigan és rekedten a tömzsi, harcsabajszú őrmester és a kabátja ujját végignyomta verejtékes homlokán. Többen ezalatt már odat árasztották fegyvereiket a padlás lépcsőjéhez és egy helyben állván, tétlenül lihegtek. Egy magas, szőke fickó, akinek az orrát rózsaszínű forradás szelte ketté, belerúgott az ásványvizes üvegekbe, fitymálva megtaszította a gyerekkocsit, aztán ránézett az őrmesterre. — Most osszuk szét a holmit? — Ráérünk vele — mondta a pohol — előbb üldögélünk, aztán majd ha kifújtuk magunkat, szétosztom a holmit én. A szőke mereven ránézett az őrmesterre. Valamit akart mondani, de aztán elfordult és kutatni kezdett az udvaron. A többiek már a földön hevertek, ott szuszogtak tovább és nyitott szájjal szedtek levegőt. Volt, aki hanyatt feküdt és behunyta a szemét. Volt, aki lefeküdni, vagy leülni is fáradt volt, szinte megkövesedett tagokkal állott, csak ujja végei reszkettek. Ketten leültek a padláslépcső legalsó fokára, tenyerükbe nyomták állukat és egymás mellett szuszogtak, mint a testvérek. Egy kis fekete, fürge azonban nem pihent most sem. Serény és töpörödött volt, mint egy mírdigos hangya. A szobákat már végigjárta, egy ölre való riawit maga is kihozott és a nyalábot rászórta a téglás földre a többihez. Aztán a fásfészernél kereskedett, ráji, rozsdás fűrészt talált ottan. Kijött, felkapott egy falnak támasztott fegyvert, rátette a kecskebakra és elkezdte fűrészelni. A fegyver gazdája felneszett. Nagy nyögéssel feltápászkodott fektéből, káromkodott és rárontott a kis feketére. De ez már elszaladt. Boldog röhögéssel futott a kerítésig, ott meglátta a virágot, tépett magának, figyelmesen megszagolta és a sapkája mellé tűzte. De a sapkát mindjárt el is dobta, mert melege volt. Mikor már az udvaron nem talált semmit, fürkésző, villogó tekintete a padláslépcsőre esett. A tekintet felszaladt a lépcső fokain és megállapodott a padlásajtón, különösen a lakaton, amely a kilincs helyén feketéllett. Szép új lakat volt. A fekete ezt különösen figyelemreméltónak találta. Visszafordult, hogy a szőkét figyelmeztesse. De ez már úgy is merően odanézett. Intést váltottak, egy-egy fejmozdulattal eldöntötték egymás értő arcán, hogy a padlásra fel kell menni. A kis fekete feltokikodott azok között,akik a lépcső alján ültek. Dühösen mozgott mind a kettő, de aztán a szőke közeledtére annak is utat nyitottak. A fekete már ott volt fenn az ajtónál. Szaglászta, forgatta a lakatot. A szőke felért hozzá, félretola és ő is szemügyre vette, milyen a lakat. Egy ideig nézegették, majd a szőke a vállával nekidőlt az ajtónak. Recsegett az, de nem engedett. Most a fekete is nekivetette a vállát. Nyomták ketten. Vezényszavakat mondtak, mint a bútoremelők és neki-nekivetődtek a recsegő ajtónak. Az alant levők egyike-másika lustán nézte, mire mennek. Egyszer csak beszakadt az ajtó. A fekete beesett rajta és nagyot nyekkent benne a győztes ordítás. A nézők teli szájjal nevettek. A két ajtótörő aztán eltűnt a nyílás sötétjében. Egy darabig csend volt. Az őrmester, aki Vilmos császár a német néphez Fogadalom a Háború évfordulóján Berlin, július 31. Vilmos császár a német néphez a következő felhívást intézte: A német néphez! Három évi kemény harc van mögöttünk. Fájdalommal gondolunk halottainkra, büszkeséggel harcosainkra, örömmel mindazokra, akik alkotnak, nehéz szívvel azokra, akik fogságban lespednek. Ám minden gondolatunk fölött áll az a szilárd akaratunk, hogy a jogos védekezésnek ezt a harcát szerencsésen fejezzük be. Ellenségeink német földet akarnak elfoglalni, de ezt soha sem fogják elérni. ők egyre újabb népeket űznek harcba ellenünk. Ez nem riaszt meg bennünket. Ismerjük erőnket, el vagyunk határozva, hogy élni fogunk ezzel az erőnkkel, ők azt akarják, hogy gyöngén, erőtlenül beverjünk lábaik előtt, de nem fognak minket leküzdeni. Békére hívó szaftunkra gunyugat válaszoltak, így aztán újra megtudták, hogy Németország miképpen tud verekedni és miképpen tud győzni, ők megrágalmazzák mindenütt a világon a német nevet, de nem tudják kiirtani a német tettek dicsőségét, így állunk mi rendületlenül, győzelmesen, félelem nélkül e harcias év végén. Lehet, hogy még nehéz megpróbáltatások előtt állunk. De mi komolysággal és bizakodással nézünk szembe e megpróbáltatásokkal. A hatalmas teljesítmények e három éve alatt a német nép szilárdnak bizonyult minden elllen, amit az ellenség ereje kigondolhatott. Ha az ellenségek meg akarják hoszszabbítani a háború szenvedéseit, úgy mi súlyosabban fogunk nehezedni rájuk, mint ők miránk. Amit künn a front véghez visz, azt a haza fáradhatatlan munkával hálálja meg. Most még arról van szó, hogy tovább harcoljunk és a fegyvereket kovácsoljuk. Ám a mi népünket bizonyára nem a hindicsvágy árnyéka vezérli, a német erőt és a német szorgalmat nem a hódítás és leigázás szándékaiért, hanem azért vittük harcba, hogy birodalmunk erős és szabad legyen, amelyben gyermekeink bátorságosan lakozzanak. Ennek a küzdelemnek szenteljük összes tetteinket és vágyainkat. Ez legyen a mai nap fogadalma. A harctéren, 1917. augusztus 1. Vilmos, I. R.