Pesti Napló, 1917. szeptember (68. évfolyam, 218-243. szám)
1917-09-01 / 218. szám
Budapest, 1917. 684. évfolyam, 218. szám. Szombat, szeptember -§ 4 ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre , fél évre . . Negyedévre. Egy hóra . . 3S kor. - SL 19 „ — rv » - *-« ^ *1 ’l NAPLÓ szerkesztőség és kiadóhivatal, VII., Rákóczi-ut 18. APRÓ HIRDETÉSEK ÁRAI Egyes szó IS fillér, vastagabb betűvel 30 fillér Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szériát Megjelenik hétfő invítórevd minden nap. mmmt Az Esonzó-csata tizenegyedik napján is meghiúsultak az olaszok támadásai. Az entente-szocialisták újabb értekezletet fognak tartani. Triesztet ma ismétbombázták az olasz repülők. Boselli kijelentette a szocialisták ellőtt, hogy Olaszország folytatja a háborút. Amerika elutasítja a pápa békejavaslatát Wison ma közzétette válaszát a pápa békejegyzékére. A válasz első pillanatban durva elutasításnak tűnik fel. Wilson jóformán csak Németországról beszél, és a német politika fölött épp oly egyoldalúan és elfogultan tör pálcát, mint Lloyd George, legkeményebb beszédeiben. Egyik-másik mondat szinte azt a benyomást kelti fel, mintha a német birodalom teljes eltűnését Európa térképéről tekintené Wilson a legkívánatosabb hadicélnak. Utóbb azonban a jegyzék élesen szembeállítja a német népet és a német kormányt. A mai Németország ellen Wilson folytatni akarja a harcot mindvégig, de a demokratizált német birodalomnak, a felszabadult német népnek részt adna a béke áldásaiból és eredményeiből. Az lángol politikusok tudvalevőleg mért három év óta hirdetik a porosz autokrácia ■megtörésséntek és Németország demokraitizálásainak szükségességét. Ezeket a ködös jelszavakat már néhányhételőtt konkretizálta Balfour és Lloyd George. Mind a ketten kijelentették, hogy az európai békét állandóan veszélyezteti a német alkotmány, mindaddig, amíg a birodalmi kormány nem felelős a német birodalmi gyűlésnek és nem kénytelen meghajolni a birodalmi gyűlés többségének akarataelőtt. Balfour azt mondotta, hogy a felelőtlen német kormánytól Anglia különleges békegaranciáikat volna kénytelen kívánni, Wilson pedig egyáltalában csak egy felelős és parlamentáris német kormánynyi alhajilmidó tárgy látásokat kezdeni a békefeltételekről. A német birodalmi kormány parlamentarizálása felé tudvalévőséig már megtörténtek az első lépések, és a német birodalmi gyűlés többsége egyre határozottabban követeli aparlamentáris kormányzat elvénekteljes érvényesítését- A német pártok akcióját mem könnyűd meg, hanem inikább megintedeznti az a körtfatény, hogy követelésüket magáévá tette az entente is. Ezúttal a konzervatív elemek a némzet forrodiakonban lazafiatlannak minősíthetik a többségi blotek politikáját és hiénáét ország gyengülésének hirdethetik a parlamentáris kormányzat meghonosítását. Lugano, augusztus 31. Az angol követ tegnap délután a pápai államtitkári hivatalban átnyújtotta az Egyesült Államoknak a pápai békejegyzékre adott válaszát, amelyet Lansing államtitkár írt alá. Amsterdam, augusztus 31. Az amerikai kormány a pápa békejegyzékére adott válaszának ez a szövege: Minden szivet, amelyet a rettenetes háború el nem vakított és még nem keményített, kell, hogymegindítson a pápa őszentségének ezen megható felhívása, valamint ama humánus és nemes indítóokokereje, amelyek a jegyzőket előidézték. Sürgősen kell óhajtanunk, hogy ráléphessünk a béke amaz ösvényére, amelyre a pápa minden meggyőző művészetével rámutat. Ám botorság volna, hogy erre az ösvényre lépjünk, i ám az nem vezérel minket valóban a béke felé. Válaszunknak a száraz tényezőan kellalapulnia és semmi egyeben. Nem a harc puszta megszüntetése ,az,ami kívánatos, hanem a , biztos és maradandó béke. Ezt az életeitalálás arcot nem szabad még egyszer megküzdetnnk. A józan ítélkezés dolga, hogy ez ellen biztosítsuk magunkat. őszentsége lényegében fiztjavassolja, hogy visszatérjünk, a status quo abnte héliumhoz és általános megbocsátás, leszerelés és a nemzetek megegyezése történjék meg a dömlőbiróságielvalapján, hogy ugyanilyen megegyezés útjánmegszerezzuk, mia tengeriek szabadságai és hogy Franciaország és Olaszország területi igényeinek, a zavaros Balkán-pro- Mómiirak és Lengyelország id.elyreállitásárnak ügyét egy engesztelékeny kiegyezésre bízzuk, mint aminő az ily béke légkörében elérhető -és hogy, emellett auranépek törekvései, amely címek politikai sorsa és fajrokonsága ez .irány- Társások E heten a következő tárcákat közöljük: Vasárnap: Kvadzip Gyula: Szent szia .z®mwj Dezső Irta: Hatvany Lajos Majolika rengetegből, nagy csirrenve előrecsörtető ordas, sóváran, soványan, megnyúltál, megelevenült parcellán, lelkes sérre,úgy jár-kél közöttünk, barokk bánatának fura fioritúráival sonor szavával és sonor mondatával, Szomory Dezső. Vannak, akik imádják és akik bámulják, rajongói a hímes, a színes, a díszes, a sujtásos, a tulipános, a pazar pompának. De vannak, akik gyűlölik, akik utálják, akik csak nevetik, sőt megvetik, puritán hívei az egyszerű erőnek és kendőzetlen igazságnak. Ő maga pedig, a Dezső, maga Szomory, ennyi haragok és ennyi szerelmek, mintegy elemében e végletek közt, mint kecses rejtély, lázas talány, körúti sfinx, fashionable faun, rajongó szemfényvesztő, őszinte hazug, szemérmes exhibitionista, mesebeli álkirályfi, gonosz próféta, magasztos csibész, kávéházi tükrökben öntükröző Narcis, felkínált kokott s egyben fejedelmi spleenjének bársonyos csendjébe vonult him — Duse, viszi, viszi, sétáltatja nagyon is tudatos öntudatlansággal, ami romlatlan és konvenciós irodalmunkon keresztül, mindig titokzatos és ingerlő, de azért nem mindig komolyan veendő, fantasztikusan romlott játékait. Ha az ember végigfárad és végigcsodálkozik azon a jól orchestrált veszett zenebanán, ami a Szomory novellája, önkéntelenül ezt kérdi: Mi célja? Mi ez? De oly faggatós oly ideges kérdéssel, ahogy föl-fölriadünk egy-egy éjszakán s hirtelen elibünk rémlik, hogy vannak drótsövényeken fennakadt embercafatok és Paquinnél öltözködő dámák, vannak kolerás fogolytáborok, szörnyű kiáltozásokkal és éktelen párolgásokkal és vannak udvari összejövetelek, halk illatokkal és suttogó mozdulatokkal; van ez, van az, van minden s a minden egész össze-vissza van, Istenem, gyászosan , groteszk, éktelen, kavarodásban. Mást nem tehetünk, nem, nem, csak belekapálódzva a sötét semmibe, így lehet kiáltani föl: Mi ez közüleim? Mi ez bennem? Ki vagyok én? S mi a világ? Jaj, jaj, jaj! ó jaj! Ha az élet igennel vagy nemmel, de határozottan felelne ezekre a jajgató kérdéseinkre, ha, mint a szent hitrege tartja, Isten fia jött volna közibénk, hogy a túlvilágra biztonsággal mutasson, ha követhetnők Dosztojevszky elomló áhítatát, ki parázna testünknek minden szomorú tényét symbolummá magasztosítja, akkor az olyan irat, mint Szomoryt, esküszöm, hogy kártékony férgül, valóban el kellene tapodni. S ha igazuk volna azoknak a viszás apostoloknak, kifordult prófétáknak, kik Nietzschével, Goethével, nem a vallásnak keserű malasztját, nem a lemondást és önsanyargatást, hanem az életet, az érzéki, diadalmas létet komolyan hirdetik. Szomory szintén nem járna sokkal jobban. Legfölebb, hogy e föl világosult társadalomnak különös belátásából és kegyéből, gummifalu, magános zárkában volna helye. Mert annyi biztos, hogy ha az élet akár igennel, akár nemmel, de határozottan felelne a léthez intézett jajgató kérdéseinkre, Szomoryt mindenképpen ki kellene küszöbölni az emberek köréből, kitérő, gúnyos, majom tán tiszteletlen és groteszk válaszáért. De az élet nem felel, a világ néma és a tárgyaknak nincsenek kényeik, mint a hajdani melegszívű és meleghangú költő, a megható Virgilius vélte. A természet élő és élettelen jelenségei egyaránt csak ijedt és ijesztő fintorral fordulnak felénk. Áhítatra, komolyságra, jámborságra és lelkesedésre fitymáló csontujjal egyaránt lecsap a fricskás halál. S a halál e gesztusával, bizonyára csak Szomory gesztusának, a teljesen nihilista fintornak, a semmit komolyan vevő, semmit sem tisztelő, minden konvenciótól és szeméremtől ment, az élettel, a művészettel, az emberrel, a természettel és önmagával űzött, végletes és merész játéknak van igaza. S ha még a természetes halál fölé a mesterséges haláloknak oly idénye szakad reánk, mint amelyet most, minden jobb érzésünk szégyenére megadatik érnünk, akkor a megalázó s emberhez méltatlan katonai reglementtől kezdve, egészen a municiógyáros biláncáig, a hadvezérek arcpiritón kegyetlen és ostoba kiáltványaitól egészen a gimnazista sihederek hősi haláláig minden a tragikus Arlekint, a Parnasszusnak amerikai clownját látszik igazolni, aki halálos játékainak kihívó orcátlanságát avval tetézi, hogy a maga zörgő csontvázára ezüsthangú csörgőket aggatva, ■ boszorkányos furulyáknak hol vidám, hol meg elborult nótáira* rekedt kacajjal, hisztérikus sírással és