Pesti Napló, 1918. április (69. évfolyam, 78–102. szám)
1918-04-02 / 78. szám
Keld«. PESTI NAPLÓ 1918. április22 'érdekében és az emberi jogok érvényesítésére. Wekerle Sándor miniszterelnök a tárgyalások kezdete óta állást foglalt a romániai zsidóság emancipációja érdekében. Mindenki tudja, milyen elnyomott rabszolga sorsban élnek a romániai zsidók. Minden remény megvan rá, hogy a romániai zsidók emailációja, ez a berlini szerződésben már indított ígéret, ezúttal nemcsak ígéret lesz, hanem tényleg be is fog következni, mertaiefevate Siialsira megvan minden gararcii. Emberi szempontból talán ez lesz a legszebb eredmény, ha tényleg bekövetkezik. Annyi bizonyos, hogy Bukarestben, ahol a megszállás ideje alatt a mi hadseregünk rokonszenvet szerzett, magának, ahol az osztrák, főként magyar lisztek emberséges bánásmódjukkal megszerettették magukat a lakossággal, ez az intézkedés föltétlenül kedvező és ránk hasznos benyomást tenne. Amikor híre ment Bukarestben, hogy megbízottaink Wekerle iniciatívájára erélyesen állást foglaltak a romániai zsidóság emancipációja mellett, az irántunk tapasztalható szimpátia lényegesen megnőtt. Minthogy a zsidók Románia gazdasági életében igen jelentékeny szerepet játszottak, ha a békeszerződés valóban ki fogja vívni a romániai zsidóság emancipációját, akkor ennek a föllépésnek értékes gazdasági következményei is lesznek. Az erő mellett a barátság szempontja érvényesül a román béke létrehozásánál és ez a szempont nyilvánul meg kétségtelenül a dinasztia kérdésben is. Nyilván el volt rá készülve a világ, hogy a békét diktáló központi hatalmak követelni fogják a hűtlen és megbízhatatlan dinasztia eltávolítását. Úgy látszik, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert a béketárgyalás vezetői előtt az a szempont az irányadó, hogy a győző helyzetét semmiképpen sem kell kihasználni. Minthogy a jövőben őszinte és zavartalan barátságban kívánunk élni Romániával, el kell kerülni azt, hogy sebet üssünk az ország függetlenségén él önrendelkező jogán, azzal, hogy dinasztiáját, amelynek megtartásához vagy elbocsájtásához egyedül Romániának van köze, mi válaszszuk meg. * A központi hatalmak békeszerződése Romániával legközelebb nyilvánosságra kerül. Majd a békeszerződés szövege b Be fogja bizonyítani, hogy a Pesti Napló itt közölt fejtegetései helyesek-e és hogy mennyi az, és mi az, amit és amennyit Magyarország érdekében a magyar kormány meg tudott valósítani. Egyelőre egy fontos és egyben megnyugtatóis: a román béke, e speciálisan és életbevágóan magyar kérdés megoldásánál, elsőrendű szerep jutott Wekerle Sándor miniszterelnöknek, akit, minthogy köztudomás szerint gróf Czernin Ottokárhoz a legmelegebb politikai barátság fűzi, a külügyminiszter minden törekvésében odaadóan támogatott és támogat. Wekerle reálpolitikája, hogy ne mondjuk üzleti zsenialitása és Czernin tehetséges diplomáciája valószínűen jó , munkát végeznek együtt. A békeszerződés, ha nyilvánosságra kerül, de tellja bizonyítani, hogy irányítói és végrehajtói a világháború legmagyarabb problémáját valóban a magyar szempontoknak megfelelően derülni, oldották és az is ki fog a tárgyalásokon az ötletes és nem mellékes mottót: valóban apunk-e fát, még pedig minél több fát és minél kevesebb oláht. Herczeg Géza. 'áfáink Szerdán * ScíiHtpfiin JSladái* ' Zákodi öceém. Csütörtökön: Vészi Tilargit ! Három franciai háborús könyvről. Pénteken: jVdáms Sándor-; Kálmán. Szombaton : Szomoly Hrazsó József császár" című színművéről (Kritika). Vasárnap : Kcsztrolanyi Irezsik: Hűség. ••••iMji ! Ma Ipmiz Irta: jobbágy Jenő A Vjajó, selymesen csuszva, dölyfösen eszem. !•".'.•/.,és teknőtestét emberek vonszolták a szerelmes vizen. A víz körülkapta és megölelte komor menyasszonyát és fodrokkal aprón paskolva nekiesett a fenék falának, hogy bágyadtra csókolja rajta a festékét, mint festett nők ajkáról szokták buta hajnaltájban, amikor a korállajkak didergős kékbordót öltenek. A hajó potrohos mocsári bogárként rakodva iparkodott a város felé, két, árbócnyi áradzójával félelmes két csáppal taszította-merte a vizet. A hajóhúzók — mint valami állatok — most húzták először a hajót. A tíz nehézcsontú eres ''éli paraszt egy csomóban topogott, zsaér emberek, utas élők, facér béresek, napszámba járók voltak, tíz darab ember, Tallér Gyuris Illés, Pipic Csipak Antal, Zsemberi János, Kajla Bálint Péter, Vízhányó Angyal János, Danks András, Tari János zavaros tarka színfoltban, összemoló göngyöleg. A tiz ember földtelenség béres katonái húzták a hajót, miként a padra láncolt gályarabok, a tiz ember gombolyag, dülöngő-vergődő tömeg, a nap perzselte és fogyasztotta őket, izzadást csorgasztott, eret ömlesztett róluk, néhol fűre, néhol száraz rögre, néhol fekete földbe, hol a víz leért, ott kerek ló született, míg be nem szikkadt, mosolyogva fölnevetett. Négyrét görnyedtek, káromkodtak, röstelték magukat, önmaguk előtt, hogy gyengék erre, busa parasztfejüket előlóditva lógatták, ahogy a kehes nyüvölt lovak, mert messzi faluból húzták a hajót a város felé és nem bírták az ötlónak valót. Szűkült a mellük és forró párát panaszkodott. Fáradtak voltak. A földek és a rétek lassan maradoztak mögöttük, látra fordultak és nehezen jöttek. És itt kínlódtak a süppedékes parton és kéreg horzsolódott a tenyerükről. A kötél, ami kantárba szokta vágni a lovak elejét, nekifeszítve a mellüknek. Odacsavarva, sőt a kantár is rajtuk, abba fogták be őket, hogy ne vágja meztelenségüket a feltűrt ingen át. A kötelet így meg amúgy marokra fogták és ökölre, jobb állása van-e igy, tán emígy? Az egyik nadrág' zsebébe dugta kétoldalról a tenyerét, nekiszorította a beleinek, előredütötte magát, azt gondolta, hogy könnyebb. A másik marokra kapta a kötelet, kinyújtózkodott, fejét meresztett Ifpr'ít ''ö t liffM'Wotta, UgV drlf·'oztí phrírpl¡‹› magát. Mások egész súlyukkal ráfeküdtek a kötélre, vagy nekihajoltak féloldalt, hogy lopva pihenhessenek és kiegyenesedjenek. Ilyenkor kezüket csak ugráltatták a kötélen, ahogy a gyerekek teszik, ha lovat játszanak és két madzag közt viháncol az utas. De hasztalan volt a lopott pihenés, a lábak nem akartak tovább menni. A fölsőtestek ugyan még rázkódva billegtek, a karok még bírták valahogy, a lábak azonban roggyanással roskadni akartak. Radélután dereka mállott, öt óra volt, a lábak nem akartak felkelni, otthagyni a helyet, ahova tették őket, nem értették, hogy késő van és muszáj, hát tiltakoztak és ólmot kötöttek magukra. Míg az egyik láb emelkedett és a csigázott izmokerek játékosan meginogtak rajta, a másik láb jönni dehogy is akart. Megragadt a süppedékes partba, ami hitta, föl kellett hát rántani erőszakkal, kidülledett szemmel, a halántékon lüktető nagy érrel és kidobni magasról tompán, ahogy nagy testű, húsosidomú lovak munkára buzdulva, szinte öntudattal húzzák a rakott kocsikat és megzeng az utcakő szikrát sírva vasas patájuk alatt. A szívtelen hajó látta és meg se szánta őket, meg se sajnálta. Méltósággal úszott a kövér vízen, érezte, hogy ő az ur, ura a tíz zsellérnek, mert magához kötötte őket az orfa kötelével. A hajó kivül komor volt és zárkózott és méltóságos, mint a nagyurak, belül kicsinyes, sem ilyen és rosszagy, mint a nagyurak. Odabenn a testében krumpliszsákok és tótgarabolyok között asszonyok, lányok és három surbankó legény. Hogy szürkült a menyecskék sokallották az időt és k'"11 "ők a ba,ó o ""'-a, te*""" -t a szemük elött, várták a városig de ez csak mumus on, ahol már megint kitűnően van-trmálva a magyar politikáról, a várogi reform egy újabb ellenséget fedez-Fel: a főrendiházat. Arról írnak Bécsben, hogy ha kompromisszum nélkül és házfejloszlatás után kerülne a választójogi javaslat a főrendiház elé, akkor nem lehetne neki többséget szerezni s nem maradna hátra más, mint a főrendiház gyökeres reformja és ez ismét egy esztendei huzavonát idézne elő. A főrendi mumus tehát, melyről az utóbbi időben keveset hallottunk, ismét bevolu.'H a magyar politikába. Rajtunk most a sor, hogy ijedezzünk tőle. Mielőtt azonban megijedt! .'.Ok, gondoljuk át kissé a dolgot s kérdezzük meg: csak akkor volnának ily sötéten és ily konokul reakciósak azok a veszedelmes magyar mágnások, ha a választások után terjesztenék eléjük a demokratikus reformot? Hátha nem is lenne szükség választásokra; hátha a választójogi törvény keresztülmenne a képviselőházban, akár a munkapárt távolléte mellett, akár úgy, hogy a kormánynak egy lendületes és erőteljes fellépése — mely többször kifejtett meggyőződésünk szerint ma még talán nem késett el — a viszszatérő hatalom reményével összetartott többség szavazatainak egy részét megszerezné? Ebben az esetben nem sorakoznának a főrendek és nem tennék szintén szükségessé a felsőház hosszadalmas reformját? Elvégre még akik a kompromisszum bekövetkeztét hirdetik, azok is úgy képzelik a dolgot, hogy egyrészt Tiszáék, akik egy esztendő óta fokról-fokra engedtek eredeti választójogi magatartásuktól, s másrészt a mai kisebbség félúton találkoznának. Így létrejönne egy olyan választójogi javaslat, mely nem elégíthetné ki a demokrácia őszinte híveit és nem hozná meg azt a közéleti nyugalmat, melyet a választójogi probléma elintézésétől várunk, ahhoz azonban még ez a kompromisszumos javaslat is elég radikális volna, hogy a főrendek, ha szándékuk és erejük van hozzá, obstruáljanak ellene. Más kérdés az, hogy — a szándékban egyáltalán nem kételkedünk — rendelkeznek-e a reform főrendi ellenségei ezzel az erővel. Lehetséges-e, hogy feudális elen,álláson megtörjön az az akarat, melynek kivitelét királyi kézirat kezdeményezte, s melynek szükséges és halaszthatatlan voltáról a magyar nép óriási többsége rendületlenül meg van győződve? Bevalljuk, hogy ezzel a tényezővel, a főrendi ellenállás kérdésével nem számoltunk mindaddig, míg Bécs nem figyelmeztetett reá. De ha már figyelmeztetett akkor meg kell állapítani, hogy ha komoly ez a veszedelem, akkor egyformán kell számolni vele akár most kerül majd a választójogi javaslat a főrendiház elé, akár választások után, akár a tárgyalás alatt álló paragrafusokat küleít át a képviselőház a főrendeknek, akár em hiti valamivel az úgynevezett nemzeti veszedelmeket. Mint mondottuk, nem lehet olyan enyhén reformálni és kiterjeszteni a választójogot, hogy a főrendiházban fele-lős ellenzéke ne verődjék össze. Ezt a veszedelmet azonban a főrendi mumust, egy hannalig sem becsüitik túl. Az általános választójog gondolata nem a mágnástábláról indult, s m,den a király a múlt év április ,ut-án azt írta Tisza Istvánnak, hoszú a magyar nemzetnek a jelen világmérkőzés sorerinti napjaiban tanúsított bámulatra méltó erőkifejtése és hazafias magatartása fölött c. -olt bálás elismerését a választójogunk oht-n kiterjesztésében óhajtja kifejezésre juttatni, amely a magyar állam létérdekeinek tekintetbevételével a jelen nagy idődnek és a nép által hozott áldozatoknak megfelel, akor tvívánvalóan nem a született törvényhozókra gondolt kik éppen elegendő választófogrrel rendelkeznek. Nem a főrendeket vezette a mai igazságügyminiszter a királyi várba, nem ők vettek részt a választójogért rendeleti demonstrációban. Viszont ők nem is fognak zavarogni, ha akaratuk és meggyőzőseik ellenére ez a jogkiterjesztés vétrre valósággá válik s a hosszú küzdelem elcsendesül. A főrendi mumustól tehát nem félünk. Sőt egyenesen mulatunk rajta, hogy a jó ké