Pesti Napló, 1918. május (69. évfolyam, 103–128. szám)
1918-05-01 / 103. szám
Szerda munka idején vagy sem. Az ipari üzemekhez nélkülözhetetlen szerek, mint vas, benzin, foszfor és miegymás miatt a kormány kiutalásától és szállítási engedélyétől függ- Az államszocializmusnak egy travestált formájához érkeztünk el, ma a miniszterek szakácsnők, pincemesterek, magazinőrök, botosispánok. Ilyen időkben igazán lehetetlen, hogy hetenkint változzék az ország adminisztrálása és a kereskedő, az iparos, a gazda ne tudja kihez, hová és mihez forduljon. Magyarország ma egy óriási gépezet. Ez már nem a hétvezérek boldog nomád társadalma, amikor patriarkális módon, szinte önmagától látódott el minden, a marhának való kaszálótól a legendás bifsztekig, ami nyereg alatt puhult. Közben pedig elhanyagolják azt a csekélyet is, azait meglehetnének, így például még mindig hiába várjuk az intézkedést a marhahús 20 koronás ára ellen. Békében 1,60 korona volt ennek az ára. Irigyyék meg, a nyolcvan krajcáros marhahús az a demokrácia, a tizenhárom forintos, az pedig sarcolás, akármilyen grófi szavalatokkal is garnírozzák ezt. Budapest, április 30. A debreceni változtás. Debecenből jelentik. A város harmadik kerületében, amely báró Láng Lajos halálával üresedett meg, kedden volt a képviselőválasztás. Két jelölt volt: Sebess Dénes igazságügyi államtitkár és dr. Nyíri Ernő. Minthogy már az első órában nyilvánvaló volt Sebess Dénes nagy többsége, Nyiri visszalépett. Az elnök erre Sebess Dénest egyhangúan megválasztott képviselőnek jelentette ki. Hogy vesztett háborúk után miképpen születnek meg a bűnbakok, azt most Romániában közvetetlenül lehetett megfigyelni. Amikor Averescu tábornok az előzetes békét aláírta, még csupa izgalom és forróság volt a román levegő. Ideges, fullasztó és bizonytalan volt az élet Iassiban. Senki sem tudta mi fog történni. A pártvezérek egymást vádolták, majd a királyt is szorongatták, akinek családi életét teljesen földúlta a politikai viszálykodás. Mária királynő az asszonyi szubjektivitás SZÍVÓS makacsságával szövögette a maga femininizü ententebarát politikáját s egyszer Katalin cárnő véres kancsukáját érezte a kezében, máskor Stuart Mária vértanúi csipkegallérjában kényezett a tükör előtt. .Az anyjától befolyásolt Károly trónörököst, mint mondják, a királynak majdnem naponként házi fegyelmi büntetéssel kellett sújtania. A nyilvánosság előtt mindenki hű volt a régi elvhez, de alattomban minden politikus csak azon dolgozott, hogy saját bőrét megmentse. Engesztelő áldozatot kerestek, akire bűnüket rákenhetik. És egyszerre csak Bratianu és Take Ionescu mellett Ferdinánd királyból is bűnbak lett. Ebben az időben történt, hogy Ferdinánd király flrisa ..Kor is találkozást keresett gróf Czernin külügyminiszterrel. Gróf Czernin a Bukarestben töltött három esztendő alatt mindenesetre megtanulhatott annyit, hogy itt minden politikus, bármely párthoz tartozott is, állandóan kettőt akart: Erdélyt és Bukovinát a monarkia romjain. A különbség köztük csak annyi volt, hogy az egyik cselekvő közbelépéssel elő akarta idézni ezt a romlást, a másik pedig türelmesebb és tartózkodóbb politikával meg akarta várni, amíg ez a romlás a monarkián belül, automatikusan elkövetkezik. A király egyedül való eltávolításának tehát diplomáciánk nem tulajdoníthatott gyakoriati jelentőséget, főként, mivel megvolt a reménység, hogy a törvényes uralkodó nem ellensége a békének és kész kinevezni azt az alkotmányos miniszterelnököt, aki a velünk való tartós békét megkötheti. Kétségtelen, hogy erős akaratú, önálló ítéletű király talán még más fordulatot adott volna az 1915. évi augusztusi eseményeknek. De Ferdinánd király gyönge, tájékozatlan, könnyen befolyásolható férfi volt, aki trónörökös korában csak ritkán s akkor is csak kényszerűségből foglalkozott politikával s ha elpuhult, kábító szórakozásai közben valami le tudta még kötni a figyelmét, az talán egyedül a hadsereg volt. Mint királyt most egyszerre a legsúlyosabb politikai problémák közé sodorta az élet. Egy ilyen lágy, tehetetlen és elborult szemű uralkodó egyéni érzése nem sokat jelent, de annyit mégis tudtak és tudnak ma is a kiszpontihatalmuk, hogy ez a benső érzés, ha bátortalanul és halkan is, de feléjük hajlott. Ilogy a hadüzeneten mégis ott vibrált a király kezeirása, ezt nem utolsó sorban az akkori udvari élet példátlan feslettségén keresztül lehet megérteni. Ebben a tikkasztó s a hátsó cselédszobákig hódítóan beillatosított levegőben nemcsak az ensente aranypénzeinek jelképes angyalkái röpködtek, hanem a nemzetközi félvilág eleven démonjai is, akik minden homályos zugból csakis egyetlen, gyönge férfiidegzet behálózására nyújtották ki fehér húsú, csábító karjukat. Mexandrov kapitány, az orosz kémszövetség főnöke, ha még életben van valahol, nyilván maga sem csodálkoznék azon, ha ma már mások is tudják, milyen célból surrant be lopva a fekete szemű Szeverszkaja orosz táncosnő a királyi palotába s ki bukott bele szédülten az elegáns Mderini olasz énekesnő brilliánsoktól ragyogó szépségébe. Azt sem volna nehéz megállapítani, hogy a kéz, amely a végzetes okiratra a végzetes aláírást odakanyarította, mitül reszketett úgy: a szőke Mária királyné szuggesztív akaratától-e, vagy pedig az ártalmasan megszokott, a király asztalára ügyesen odacsempészett Beiudiktin likőrtől, amelybe titkos kezek naponként nagy cdag erős francia konyakot kevertek. . De ez csak Ferdinánd király egyéni tragédiája volt, lényegében s a dolgok végső summájában a király csak azt tette, amit a politikusok túlnyomó többsége, a nemzet akkori akarata kívánt, s ilyen értelemben, ha férfinek gyönge is, de uralkodónak alkotmányos volt. A béketárgyalást megelőző napokban Margilomari már elvált Carpéktól, akikhez addig valami kompromisszum féle kötötte. A konzervatív párt vezére ugyanis nem helyeselte Carpék szertelen politikáját, amely a négyes szövetséggel szemben is túlságosan egyoldalú óhajtott lenni és olyan diktatúrát szemelt ki kormányzó formának, amely inkább beillett volna Barbarossa Frigyes idejébe, mintsem a világháború századába. Ferdinánd királynak gróf Czerninnel való találkozásáról csak néhány beavatott román poli A román trón sorsa Ji moldvai pártok taktikázása. Bűnbak keresés ~ Ji királyi család viszálya — Táncos tök a királyi palotában — Miért maradt meg a király? — Ji királyi pár válásának hire fényen, apró, közepes, óriás, csecsemő, meglett, öreg poloskák kiéhezett irdatlan sokasága rohant az új lakoma felé mint egy imperialista hadsereg. Lesznyák Tiborkiugrott az ágyból, kirohant a szobába s ott is világot gyújtott. Az ablakokból, szekrényekből, kályhából, díványból rőt bogarak hallgatag, éhes rajvonalakban iramodtak az alkor felé. Olyan volt a szoba, mint egy mikroszkópikus világtörténelem. Lesznyák Tibor ledobta magáról éjjeli ruháját. Azután őrült gyorsasággal felöltözött emberré dobálta magát. Előrántotta batyuját, kitárta a szekrényt, a kasznit és mindenét bedobta a batyuba, inget, könyvet, ruhát rendetlen rendben. Aztán a batyut a szoba,közepére tette, az ablakokat meglátta s leült a batyu tetejére. Leült és élete egy elmélyült nagy sötétség volt. Elvesztette a csatát, az egyetlen nagy döntő csatát, élete egyetlen mérését a boldogság felé. És itt, a meghalt szobában, a rohanó kis éhes bestiák közt feljött egész élete, mint egy keserű iz. Minden veresége, visszahullott vágya, ő sohasem vágyhat, sohasem tervezhet, sohasem pihenhet. És legjobban égette ez a mosolygó öreg asszony, ez az anyává képzelt kegyetlen nő, akit most gyűlölt a visszarúgott jóság életpótló gyűlöletével. De holnap férfi lesz egy óráig, kegyetlen férfi s arcába vágja gyalázatos csalását s megvert életét. Batyuját hátára vette, kiódalgott az elveszett paradicsomból. Nem merte a város egyetlen alvó szállóját felvenni. Kiment a sötét mezőre. Egy bokor védelmében ráült batyujára, felöltőjét összehúzta s elúszva keserűjébe fekete végtelenjén — a hideget nem érezve — mély szemeket tátott a hallgató csillagokra. IV. Reggel jókor felkérte lánynak két kollégáját és betoppant az öreg asszonyhoz. Az öreg szemei karikásak voltak, arcán átrohant könyeknek nyoma, fehér arca világított, mint a frissen esett hó. Lesznyák Tiborból kihűlt a keserűség: — Én Nagysádban biztam, olyan jónak nézett ki és Nagysád engem kegyetlenül . . . A szoba tele van poloskával és én bevezettettem a villanyt. A szegény kis asszony arcán méltóság ömlött el s felegyenesedett, mint a kilökött vízsugár. • — Én nem akartam megcsalni. Visszatéritek mindent. — És egy nagy könycsepp hullott aszodt mellére. Ez az arc olyan mély tragédia, olyan becsületes fájdalom volt, hogy Lesznyák Tibor a két tanú felé fordult. — Nagyon köszönöm fáradságukat, kérem, hagyjanak magunkra. A tanuk elmentek- Lesznyák Tiborból kiszepegett a fájdalmas gyermek. — Ez lett volna az első boldogságom. Olyan borzasztó volt az életem. Én nagyjágat anyámnak néztem. És mégis így bánt velem. Mit vétettem, hogy volt lelke meg nem mondani? Az asszony csendes nyugodtan beszélt, de hangja szánalom és fokozódó sírás volt: — Egy pesti család hozta be ide ezelőtt félévvel. Azóta nincs egy nyugodt percem. Nem bírom már tovább. Ez a szoba volt egyetlen jövedelmem. Elpróbáltam mindent, visszajöttek. Most lebontattam a vakolatot, felszedettem a padlót, újból festettem, befüstöltettem mindent. Minden éjjel felmentem háromszor, az utolsó napokban máregyet sem láttam. Jogom volt hinni, hogy nincs több és arra a pénzre olyan szükségem van. Az este, mikor lefeküdtem, olyan kétségbeesetten kértem az Istent, hogy ne legyen semmi baj. Mikor aztán a tanító úr lefeküdt és egy darabig csend volt, egy kicsit megnyugodtam és elszunvadtam. Egyszerre aztán felriadtam, hallottam a tanító úr lépteit, mintha a szívemen járt volna. Mikor pedig kiment ki kapun, tudtam, hogy minden veszve van. Én nagyon sajnálom a tanító urat, én nem csaltam meg soha senkit, visszatérítek mindent- s , ha kell, megfizetem az éjjeli szállását is. Csak azt ne higyje, hogy csalni akartam.• És szegény kis ember-gombolyagból fekete sírásszálak bomlottak. Lesznyák Tibor nézte ezt a zokogó kis vén asszonyt. A harag lezuhant benne, mint egy kidöntött sötét fenyő. Végtelen szánalom tette széles öleléssé életét. Minek kellett ennek a két tragédiának egybe botolni, az idő és tér végtelenjén miért nem kerülhette el egymást ez a két szerencsétlen? Szelíd szavakat hallatott: « — Ne tessék sírni. Én nem haragszom, szegény nagyság nem tehet róla. Én voltam a hibás, miért siettem. A költségeket majd megosztjuk. Az öreg asszony hallgatta e szavakat s kitárt szenvedése végig tapogatta ezt a másik szenvedést. Ugy jött fel benne a jóság, mint a "felkergetett vér. — Nem, nem. Van egy kis megtakarított pénzem. Majd csak lesz, ahogy lesz. Szegény, szegény tanitó úr. Egymásra néztek és nézésük szent, tiszta, nagy emberi ölelkezés volt. És a mérhetetlen világ mélyén, az egymásnak bomló tragédiák rohanásában, a borzadalmas élet-hallucinoidő fekete kuszáltságában, a végtelen idő tovaszakadó partján a két nyomorult ember-élet ,csodálatos és szépséggel gagyogott egymás felé. PESTI NAPLÓ 1918. május 1.3