Pesti Napló, 1920. augusztus (71. évfolyam, 182–206. szám)

1920-08-01 / 182. szám

Vasárnap X X Eddig x x x x gyilkolta meg Verebélyi bankigazgatót (.Saját tudósítónktól.) Szombaton estig, a hét zavargót tartóztattatt le, az értelmi szerző megszökött 4 őrség megfeszített munkáját úgyszólván tel­jes siker koronázta és a Lipót-körúti vérengzés testesei közül hét embert sikkerült elfogni, de a főkapitányságon bizony asra veszik, hogy még a vasárnapra éjszaka folyamán további négy istirátlib­ín"s Tier-, így tehát összesen tizenegy résztvevője a vérengzésnek rendőrkézre kerül. Nyomról-nyomra mutatja a vizsgálat, hogy a Club-kávéház elleni támadást gondosan előké­szíte­tték a felbujtók, akiknek szintén a nyomában van a rendőrség. Az előállított verekedőik közül van a rendőrség. Az előállított verekedők X­X­X­VI. kerüle­ti szálló szobaasszonyát, aki jó viszony­ban volt a Varsányi gyilkosával , aki nyilván­valóan tudhatott a készülő véres aktusról. Az asszony egyelőre tagad, a házkutatás alkalmával azonban megtalálták a szálló mk udvarában a gyil­kos véres nadrágját. A közvetlen közelből leadott lövés nyomán ugyanis Varsányi vére ráfröccsent gyilkosa nadrágjára. A nyomozás teljes erővel folyik. xxxxxxxxx x xxxxxxxxx x xxxxxxxxx X X X előadásaiból kiderül, hogy a Club­bá viatázbeli verekedést már régebben megbeszél­ték, többször találkoztak a kiszemelt résztvevők egyik korcsmáiban s a költs­égeiket bizonyos hely­ről fedezték, sőt a társaság tagjai még zsebpénzt is kaptak. A csoportnak a vezetője — aki jelenleg rackenben van — adta ki az utasítást és ő lőtte le Fromraer-pisztolyával Varsányi ügyvédet. A Oldb-kévéházi csata részleteit aprólékosan kidolgo­táta, sőt hogy egészen biztosak legyenek dolgukban, egy villanyszerelővel percekkel a támadás előtt elvágatták a telefondrótokat s ezért Orfio kapott a rendőrőrszem összeköttetést. A felfogott X X verekedő közül X töb­ben vallják, hogy Varsányit a szökésben lévő ve­zető gyilkolta meg. X X X a nyomozás­­vezetőije kihirdette a letartóztatást elrendelő inégzést sXXXXXX XX X X X ' A nyomozást egyébként X |vegyes bizottság folytatja le. X X X X B±a társál is törvények szerint, a btkönyv 153. piabaszába ütköző lázadás, azonkívül gyilkosság pászt folyik az eljárás.­­ Az üggyel kapcsolatban letartóztatták egy m modern alkímia az elem —• Az atom — A rariloatív anyagok és jogaraik — Az atomok felrobbantása — Az atom­b­olygó és az atommagé A testek tömege látszóla­gos-- Az elemek szétbontása és teremtése — A nit­rogén szétrobbantása — Az energiák. (Ji történelmin-Mindenki előtt ismeretes az a tény, hogy a a testek meg tudják változtatni térfogatukat s hogy ezt a változást a testeken mi is elő tudjuk idézni.­­Alacsonyabb hőmérsékletnél a testek összehúzód­nak, tehát kisebb tért töltenek be s nyomásnál ki­seb­b térfogatra szoríthatók össze. Már az ókorban se tudták, hogy tévedés azt hinni, bár a Mtazat. azt­­mutatja, hogy egy darab vas vagy üveg vagy ühmi­féle test teljesen, a folytatólagosság meg­sziktése, szakadékok nélkül tölti be azt a teret, a­melyet elfoglal. Nem. Az, hogy a testek összenyom­hatók és a legnagyobbít­hatók, azt mutatja, hogy minden teet részekből áll s hogy ez­gészek kösz sza­kadék, üres tér ven. Persze, a csakack'fa oknak, az üres tereknek nagyon kicsinyeknek kell lenniök, Íaszar,­ sem sza­bad szemmel, sem mikroszkóppal nem láthatunk belőlük semmit. Tehát rendkívül kicsiny, mikroszkóppal sem felsm­erhető alkotóré­szekből kell a testeknek összetéve lenn­i, amely alkatrészek azonban nem lehetnek'' megelakítás nélkül egymás mellé helyezve, hanem távolságok­nak kell lenni közöttük, amelyek pl. a h­őmérsék­ let változásával vagy nyomással megnagyobbítha­­tók vagy megkisebb­íthetők. Ez így is van. Kisérleti megfigyelések és bi­zonyítékok alapján ma már mindenki tudja, hogy az egész anyagi világ kb. 90 elemből épül fel s hogy minden elemet atomok alkotnak. Minden atom­nak megvan a meghatározott tömege, ugy hogy egy­ugyanazon anyagnak az atomjai egyneműek és egy­forma tömegűek, tehát a különböző anyagok atom­jai tömegükben és egyéb sajátságaikban egymás­tól megkülönböztethetők. S miután körülbelül 30 elem van, felvettek 90 atomot is. Az „atom" görög szó s azt jelenti, hogy oszthatatlan. Azt akarták ezzel a szóval kifejezni, hogy minden elem ato­mokból áll, hogy az elemek végső alkatrészei az atomok, amelyeket további, kiseb­b részekre bontani sem­­iféle móckm nem lehet. Az atom osz­thatat­lan és váltahatatlann így­vonásokban ezek voltak az ismereteink az anyag szerkezetéről, mindaddig, amíg az u. n. radioaktív anyagokat, fel nem fedezték. A radioak­tív anyagok, am­int az uránium, a rádium, a tho­rium­, a­­xilenium, az aktiniu­m stb., olyan anyagok, amelyek állandóan különös természetű sugarakat bocsátanak ki magukból, amelyek pl. a fényképező lemezeket meg­feketít­ik, még akkor is, ha azok fe­kete papirossal voltak mindenfelől befedve, suga­rakat, amelyek egynémely testet fluoreszkálásra birnak, sugarakat, amelyek a levegőt és egyéb gá­zokat elektromos vezetékké tesznek, úgy hogy min­den elektromossággal megtöltött test, ha pl. urá­niumot visznek a közelébe, elektromos töltését nem tudja megtartani, hane­m a vezetővé vált levegőn át lefolyatja a földibe. De nemcsak az eredeti ra­dioaktív testeknek van ilyen tulajdonságuk. Nem sokkal a rádium felfedezése után Ouriené észre­vette, hogy minden test, mely a rádium közelé­ben van, maga is radioaktívvá válik. Egy darab papiros, egy darab üveg, egy fa- vagy ércdarab, mely a rádium közelében­ van, maga is radioaktív sugarakat lövel ki magából. Ezek a testek azon­ban ezt a tulajdonságaikat csak viszonylagosan rö­vid ideig tartják meg, azután ismét inaktívvá vál­tak. Ez a feltűnő tény, hogy 1. 5. vannak átmeneti radioaktív testek, zseniális elmélethez v­ezette Rutherford-t, a kiváló angol fizikust.. Ahhoz az el­mélethez, hogy a radioaktív testek atomjai nem változatlanok, hanem szétesnek. A radioaktív tes­tekben eszerint olyan erők lépnek fel, amelyek az atom belső kapcsolatát megbontják és az ato­mot felrobbantják. Az atomok változatlanságának és oszth­atatlansságának hite ezzel kézzelfoghatóan megdőlt. De ha­­osztható az atom, akkor, ő is részekre bontható s ezeket, a részeket ki leh­et és ki kell­ mutatni. Ki is á­utatták. Az uránium, rádium, tho­rium, aktinium s a testak származékainak atomjai héliumatomokb­ól és negatív elektronokból (nega­tív elektromosságot tartalmazó elektromosság ato­mok) állanak. Az atom, az a parányi test, amelyet az anyagi világ végső alkotórészének és perthatátlannak ér változhat.att annak­ gondoltunk, maga is egy külön kis világ, épp oly bonyolult és össszetett, mint az egész naprendszer. Ö is részekből áll, részekből, amelyek nem töltik be teljesen a teret, hanem sza­kadékokat, űrt hagynak egymás között. De mi tartja öss­ze őket? Az elektromos erő. Rutherford kimutatta, hogy minden atomnak van egy rendkí­vül kis térfogatú, pozitív elektromosságú magva s a mag körül bizonyos határozott távolságban negatív elektronok keringenek, miként a bolygók a jiap körül. Ebből ismét egy meglepő tény következik. Az atommag pozitív elektromos töltése határozza meg az atom tömegét. Az atom tömege tehát egy olyan tulajdonság, amely függvénye, következménye az atom elektromos töltésének, az atom tömege tit­kát látszólagos tömeg, épp úgy, mint ahogy látszó­lagos a negatív elektron töm­ege. A testek töm­ege tehát, amelyet­­gyermekko­runk óta a legkézzelfoghatóbb valóságnak éreztünk, csalóka látszat. Amikor a gyerek beleütközik az asztalba, amikor első lépéseit teszi az ifjú a vi­­lá­gban ,mindnyájunknak minden tapasztalata, minden kitörölhetetlen benyomásunk a tömeg té-­ nyét bizonyítja.­­ mégis. A testek tömegét mint hatást ve­sszi észre a gyermek, amikor fejét bele­üti az asztalba, s a katona, akit eltalál a srapnell. Csakhogy ezt a hatást nem okozza egy különös, önálló valami, amit mi eddig tömegnek neveztünk, hanem az az elektromos töltés, melyet az atomok magva hordoz. A tömeg tehát nem elsődleges, nem önálló, hanem következmény, látszat. Ezek­ a megfigyelések és következtetések a kémiának és fizikának egészen új területeit nyi­tották meg. Az atomok összetétele utáni vizsgálat alá vették az atomm­agtúnakat. A velük foglalkozó tudomány az atommagvak fizikája. Ennek az új tudományágnak a jövője ma még egyszerűen be­láthatatlan. Ez­ a tudomány, amennyiben teljesen megvalósul, feltárja számunkra az egész anyagi világ rejtélyét, minden titkát s Végeredimtéstybett az atomok mesterséges szétbont­lsához s talán mes­terséges össz­etevéséhe­z is fog vezetni, tehát az al­kimisták régi nagy állmának és­ reményének a meg­valósításához, az anyag s az élet szétszedéséhez és teremtéséhez. PESTI NAPLÓ 1920. augusztus 1. 3 X X X X a kormányzóil­los kör kiterjesztésit A bizottság elfogadta — a képviselők egy része nem akarja megadni (Saját tudósitónktól.­ A közjogi bizottság szombat délután letúgatta és elfogadta a kor­mányzó jogkörét»«» kiterjesztéséről szóló törvény­javaslatot, a­rt­elyet­­a kormány legközelebb a nem­zetgyűlés elé terjeszt. Beavatott politikai forrás­ból arról értesül a Pesti Napló, hogy a törvény­javaslatnak a Házban való tárgyalása során szá­mos képviselő a javaslat ellen fog felszólalni. Már a bizottságban is felvetődtek különböző ellenvéle­mények, csak bizonyos kautélák mellett akarták egyesek a javaslatot megszavazni, de bizonyosra veszik, h­ogy olyan ellenzéke lesz a tervezetnek a Házban, amely mindenesetre nehézzé teszi ma­jd a kormány helyzetét. Az ülésről a következő félhivatalos jelentést adták ki: A Magyar Távirati Irod­a jelenti: A nemzet­gyűlés közjogi bizottsága a miniszterelnök és az igazságfigyrasiánter jelenlétében letárgyalta az ál­lamfői hatalom gyakorlásáról szóló törvény 13. §-ának módosításáról szóló javaslatot 63 azt rész­leteiben is elfogadta. , Olcsóbb gabonát és nagyobb fejadagot! A nemzetgyűl­és mai ülésén Szabó József nem­zetgyűlési képviselő a következő indítványt jegyez­te be az in­dítványkönyvbe: „Utasítsja a nemzet­gyűlés a kormányt, hogy a közfogyasztás céljaira igénybevett terményekből előállított őrlemények árának megállapítása tárgyában kiadott ül kit. minisztériumnak 6112—1920. M. E. számú ren­deletét módosítsa olyképen, hogy a követelhető legmagasabb lisztárak métermázsánként a követke­zőkben állapíttassák meg: búzadara 1500, finom tésztaliszt 1000, főzőliszt 500, búzakenyérliszt, egységes rozsliszt, egységes árpa liszt, valamint ezen lisztek bármily keveréke 150­0. Hogy indít­­ványoon első pontja végrehajtható legyem, utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a termés be­takarítására előirányzott összeg métermázsánként 2.0 10 koronáról legalább 120 koronára szállittassék le. Ezzel kapcsolatosan az 1920. évi termésből eredő és közcélra beszolgáltatandó búza, rozs, két­szeres és árpa térítési árának megállapításáról szó­ 16 m. kir. minisztérium 6000—1920. M. E. szám­ú rendeletét módosítsa olyképpen, hogy a közcélok­­okra beszolgáltatandó 100 kg. tiszta sulyu huzai térítési ára 500 korona helyett legfeljebb 300 ko­rona, 100 kg. tiszta sulyu rozs, kétszeres és árpa térítési ára 500 korona helyett legfeljebb 850 ko­rona legyen. Utasítsa továbbá a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a m. kir. közélelmezési miniszté­rium 46.000. IV.a. 1020. számú rendeletét, amely szerint az ellátatlanok részére kiszolgáltatandó maximális fejadagot ha­vi 4 kg, lisztben állapítja meg, módosítsa olyképen, hogy a kiszolgáltatan­dó havi fejadag legalább 12 kg.-ra emeltessék az ezen ellátás mindazokra kiterjesztessék, akiknek évi jövedelme a $6.000 koronát meg nem, haladja Az indítvány megindokolására előreláthatóan a szerdai ülésen kerül a sor. Zacskó-irodalom | leszédíti az embe^^T kofákba a lilaszinü, s piros kacérsá^^amelylyel az utcasarkok es-oázisai túnulják magukat. A zamat­az arányvilágos olcsiasslg sürű­n húzza ki a hároit és ötly^nákat a néps­zerü negyed­kilókért, az utca ped^T mintha zacskólevél hullana a fákról, tele van--papirosstűl, amiben a kofa átnyújtotta a ham­issan kimért csendéletet. Miután a zacskót is belemérik a ringtátába, azt is ki szoktam élvezni és elolvasom. Mert a zsac­sikó nem néma és üres pa­piros, mint régen, ma benyomtatott vagy beírt papírból készül és olyat­, mint egy kiszakított em­léklap a múltból. Tegnap is m­ajd megfúltam m­eghatottságom­ban egy szilvamagtól, amikor egy zacskóról Ősbuda­vára egyik vendéglőjének étlapját olvastam le. Cikcakkos vonallal volt aláhúzva a Jambo-szelet.

Next