Pesti Napló, 1922. május (73. évfolyam, 99–122. szám)

1922-05-16 / 110. szám

\ \\ Vázsonyi és Rassay őket hátbatámadó pártok ellen Választói gyűlés a Lipótvárosi Demokrata Szerben / (Saját tudósítónktól.) A Lipótvárosi Demokrata­­Körben ma pártgyű­lés volt, melyen Vázsonyi­­Vilmos és Krassn­y Károly nagyszabású politikai be-szédet mondottak. A gyűlést dr. Gál Jenő nyitotta m­­eg, aki bevezető szavaiban rámutatott arra, hogy a a demokrata polgárságnak mindenütt az egész or­­szágban össze kell fognia a kormány reakcionárius­i politikájának megbuktatására. Nagyon könnyű pro­grammot adni — mondotta — a mai szomorú és vál­ságos időkbe­n. Akarjuk a régi Magyarország szabad­ságát, gazdagságát, azt akarjuk, hogy szabadon jár­hassunk az utcán, szabadon nevelhessük a gyerme­keinket, szabadon élhessünk az iparunknak, bolt­jainknak és ne a korrupció, hanem a kereskedelem szabadsága vigye előre az országot. \ | r­assay a kormányzati rendszer ellen A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Rassay­­Károly állott fel szólásra: I — Őszintén megvallva, nem szívesen jöttem el Isen* a gyűlésre, mert úgy érzem, hogy Budapest­­szabadelvű gondolkodású közönségének nincs szük­sége arra, hogy ma gyűlésekre menjen és úgy ér­tsem, hogy amikor a budapesti demokratikus és sza­­­adelvű gondolkodású közönség meg tudott egyezni ,Ősry zászló követésében, ezzel el kellett volna dőlnie­­minden agitációnak, mert minden öntudatos polgár-nak tudnia kell, hogy hová álljon. Azt mondják, hogy nincs presszió, nincs erőszak. Hát aki látja napról-napra megismétlődni azokat a jelenségeket, hogy a gyűléseket sorra betiltják, jelöltjeinket le­tartóztatják — ma is két távirat érkezett hozzánk, amelyben jelöltjeink letartóztatását jelentik — egy­szerű plakátokat, melyeken csak annyi van, hogy: Éljen ez és ez a képviselőjelölt, nem engedélyeznek, ny. tisztában lehet a kom­ány választási rendszerével. Mi mindannyian igyekeztünk legjobb meggyőződé­sünk szerint összeegyeztetni az igazságos érdekeket f és jogos érzékenységeket azért, hogy Budapest kö­­zönségét megkíméljük attól, hogy dilemma elé kerül­jön, amikor le kell adnia szavazatát. Ezzel szemben azt kellett látnunk, hogy olyan emberek is, akik az­előtt az egységes fronton küzdöttek, vagy talán in­kább követelőztek, egyszerre különböző lobogók alatt indultak meg. Ez egyszerűen hátbatámadási kísérlet, amely azonban hajótörést fog szenvedni Bu­dapest népének józan ítéletén. Hiába , hoznak akár­milyen tiszteletreméltó nevet, hiába dobnak bele a közvéleménybe akármilyen nagy, de kontroverz gon­dolatokat, értem a legitimitás gondolatát, egyet nem tudnak elhomályosítani:' 'Azt az igazságot, hogy ma nevű személy,Meg múlik az ország sorsa, most nem másod- fő harmadrendű kérdésekért kell küzdeni, ha­nem azért, hogy a jelenlegi kormányzati rendszerrel szemben olyan erős ellenzéki tá­bor legyen, amely kevés lesz a nemzeti­ek al­kotmányos rendjét visszaállítani. . . A nemzeti polgári párt kijelenti, hogy ő ment a szélsőségektől és egyedül jogosított a szabadelvű­­nés­ hirdetésére. Azt hiszem, hogy ama jellemzés Titán, amelyet Vázsonyi adott erről a pártról, n­ekem nem kell szót vesztegetnem ennek a pártnak jellem­zésére. De nem tudom elfelejteni azt, hogy ez a párt nyolc halottnak koporsója fölött igen hamar meg tudta­ nyugtatni a lelkiismeretét és csak akkor talált magában újból ellemzék­i vellemitásokat, amikor az­­egyik nagytőzsdés párttagnak nem is az élete, csak a­­'jövedelme volt veszélyeztetve. Hát igazuk van. Mi­­nem­ azt a régi szabadelvűséget akarjuk hirdetni, a amely kis klikkeknek elhelyezkedést biztosít, nekünk nemcsak a belvárosi nagytőzsdésnek megosztott jö­vedelme fáj, hanem az a sok, elvett exisztencia, ami­k­or derékban törték ketté olyan kisemberek exisz-tenciáját, akik családjukkal lettek emiatt földön­futóvá. Éis ha nekem volt bátorságom ahhoz, hogy megmondjam a keresztény kurzussal szemben, hogy népámitáson alapul, akkor érzek magamban bá­torságot, hogy megmondjam: nem azt a szabadelvű­­séget akarjuk, amely újra a megmaradt klikkeknek­­akkarja a hatalmat a kezére játszani. Vázsonyi beszéde ! A nagy tapssal fogadott beszéd után Vázsonyi fi­ámos állott fel szólásra és a következőket mondotta: — Am­i ellen mi küzdünk, az egy hosszú nevű párt, amely a választások előtt még azt hirdette, hogy egyenesen a keresztény kurzust képviseli. Most mint egy megbolondult delejta, amely elvesztette mágnes­ségét, majd a keresztény kurzus felé, majd pedig a liberalizmus felé mutat, úgy hogy senki sem tudja, hogy tulajdonképpen merre megy most már ez a kur­zus. (Derültség.) A kurzus megbolondult. Nem­ tudja m­ár önmagáról, hogy keresztény kurzus-e, vagy pe­dig valami jövőben születendő nem tudom miféle régi, munkapárti átfestett agrárius és merkantitis, kúsgazda és latifundiumos keresztény és nagy zsidó szabadelvűség­e. (Élénk derültség.) Kis a kurzus meg­hibbant. Nem tudja már önmagáról, hogy micsoda, mert hiszen, aki a nevét sem tudja már, ott a legve­szedelmesebb apoplexia kezdődik. (Derültség.) Egy örvendetes jelenség tárul elém. Örvendetesnek mon­dom, bár szomorú, mert szomorú az általános válasz­tójognak rendeleti úton való elkobzása, szomorú a Választókerületeknek tisztán a párt érdeke szerint t­aló felosztása, szomorú a nyílt szavazásnak egész Európába páratlan intézményét újra életbeléptetni Magyarországon de van benne örvendetes is, és ez azt mutatja, hogy a­ kurzus már nem tudja magáról, hogy merre­felé menjen, reszket a keresztény néptől, a ke­resztény tömegektől és nem mer többé erre a randevúra elmenni. (Élénk derültség és taps.) — Félelmetes volt ez az irány, amíg félre tudta vezetni a tömegeket, amíg ki tudta ölni a magyar nép lelkéből azt a szeretetet, mely a magyar léleknek jel­lemzője. Ezt a magyar lelket tudták egy pilanatra megmérgezni, és egy általános választójog alapján tudták egybehozni a gyűlöletnek parlamentjét, de ime már tudatára ébredtek annak, hogy az ámítás többé nem használ. Kezd ébredezni az igazság, hogy mindegy az, hogy valaki keresztény-e vagy zsidó. Az a kérdés, hogy dolgos ember-e, vagy pedig mások munkájának eredményéből akar megélni. Nem sikerül többé elválasztani a munkást a munkástól, a kispol­gárt a kispolgártól, a középosztálynak tagját a közép­osztálytól; nyilvánvaló most már, hogy mi a cél, amely őket vezérelte. A cél semmi egyéb, mint a forradalom előtti cenzusos rendszernek helyreállítása, a forra­dalom előtti" Magyarország kiváltságos tár­sadalmi felépültségének visszaállítása, a kon­junktúrák és magánmonopóliumok rendszeré­nek újra való felépítése és mindezt csinálni akarták a nép segítségével, a nép ellen.­­ Ez a kurzus, amely elindult a keresztény demo­krácia szent jegyében, épp úgy lesz­ámolt a demokrá­ciával, mint leszámolt a­ kereszténységgel. Amint ha­zug volt a kereszténysége, mert nem a szeretetet, ha­nem a gyűlöletet hirdette, úgy hazug volt a demokrár­ciája, mert a népiszony jelei mutatkoztak rajta, ami­kor feltámadt benne a rossz lelkiismeret és amikor első leszámolásra kellett a nép előtt megjelenni. Ez az irányzat, amely egységes pártnak nevezi magát, nem meri és nem tudja megmondani nyílt színen, hogy mit akar. Ezt a szövetségesei mutatják. Mert nem lehet valaki egyszerre a Wolffok és Vassok külö­nítményének politikáját hirdető és nem lehet másfelől az a szabadelvűség és munkapárt renaissanceát hir­dető különítmény politikájának egységesítője. A kör­­négyszögesítését és a reakcionáriu­s szabadelvűséget,­­a szobae­ivil reakciót­ még nem találták fel. .(Derült­ség.) Csak azokról kell beszélnem, akik a hátunk mögé állnak és minket hátba támadna.Jó, akik zavart akar­nak előidézni a­ mi sorainkba­n, isszik be akarják csem­pészni magukat­ a budapesti és városi nép lelkébe azzal, hogy ők is a szabadelvűséget képviselik. Hát én először is számon kérem tőlük, zászlóbontásuknak első hitvallása az volt, hogy ők minden szabadelvű ellenzéki párttal meg­tagadnak minden közösséget. Ezzel az egy ponttal árulták el maguk­at éss céljaikat. Számon kérem tőlük, hogy vidéki városokban ébredő jelölteknek kellett az ő javukra visszalépniük, hogy az ő szabadelvű lobogójuk diadalra jusson. Azt mondják, hogy amidőn én a Stinnes-párt nevet ad­tam nekik, a nagytőke gyűlöletét hirdetem. Nem! Én kispolgári politikus vagyok, mert azt val­lom, hogy a nagy tömegek politikáját kell csinálni és az államnak célja a gyengék ol­talmazása, nem pedig az erősek és izmosak táplálása. Tisza István a­ nemzet halottja és nem egy csoport korteseszköze . Találkozom itt folytonosan azzal a mondással, hogy ezek az urak Tisza István politikáját folytat­ják. Erre én azt mondom: Tisza István az ő tragikus halálával a nemzetnek lett a halottja, nem pedig egy csoportnak kortes-eszköze és a kegyeletet azok sértik­, akik korteskedésre­ akarják az ő nevét fel­használni. Miért nem emelték fel Tisza István lobo­góját akkor, amikor az a lobogó véres volt a Ber­mina-úton? Lessingnek van egy meséje az újgörögökről, akik magukat a nagyszerű Hellas utódainak tekin­tik. Ez­ a mese az elesett nemes arab paripáról szól, melynek holttestében darázs-sereg vert fészket ma­ Kának és azután dongva járta be Hellast, dongva hirdette mindenfelé, a darázs, aki mézet sohasem gyűjt, csak édességet szokott másoktól elvenni, te­hát kitűnő konjunkturapolitikus, (élénk derültség) — tudjátok meg, mi nem vagyunk közönséges dara­zsak, mi nemes paripától származunk. (Élénk de­rültség.) Ez jut eszembe, amikor ebben a küzdelem­ben egy egész embernek és férfinek nevét használják fel, aki soha meg nem alkudott és sohasem ismerte a kormányozható ellenzékiséget, az ellenzéki kormány­pártiságot, a szabadelvű reakciót, a reakcionárius szabadságot. Mi milliárdosok numerus claususa Csak egyet akarok még megjegyezni: fia ezek­kel az urakkal szemben, akik a numerus claususnak kormányát feltételesen támogatják, elfogadom a milliárdosok numerus claususát. Csak a szegény em­berek numerus claususát nem fogadom el és nem fo­gadom el azt­ a politikát, amely a keresztény demo­kráciának lobogója alatt ennek az országnak mást, mint szegénységet és lerongyolódást hozni nem tol­dott. Mert hova lettek a független kis exisztenciák, hova lett a kisiparos, kiskereskedő, közhivatalnok, magánalkalmazott, aki családját szerény keresmé­nyéből el tudta tartani, de független volt! Hova lett a lateinerosztály, amely büszkén tartotta meg egye­nes gerincét? Mindannyian lerongyolódtak, úri koldu­sok lettek. Hiába akarják a vidéki lakosságot azzal áltatni, hogy a papírbankó összegyűl az ő fiókjaiban. Mit ér számukra mindez, amikor csak az a­ politika érhet valamit, amily Magyarországot regenerálja, amely a termelő munkát megindítja. Vázsonyi beszédét szűnni nem akaró tapssal és élj önzéssel fogadták. Ezután a gyűlés véget ért Ugyn nyílt ellenzékbe hívja Lukács Lászlóékat Szterényi megkérdezi Budapestet, hogy a mai rendszert fenn akarja-e tartani (Saját tüdős Hónktól.) "Az Erzsébetvárosi Kör", am­ely a pokolgépes merénylet rombolá­sait még nem hozta teljesen helyre, ma­gázon kívül, a Károly-körúti Werner-féle étteremben rendezte pártvacsoráját. A kört tagjait, akik ezúttal vendégek voltak, az „idegenben" is ösz­szeforrasztotta az együvétartozás, és meleg kö­zösségben ünnepelték a hetedik kerület két liberális jelöltjét: báró Szterényi Józsefet és Ugron Gábort, akiknek meghallgatására össze-, gyűltek. A beszédek sorát Ehrlich G. Gusztáv el­nök nyitotta meg, aki a múltról és a jelenből sok találó dolgot mondott. Szterényi Józsefet kívánták ezután hallani, s a liberalizmusnak és a kereskedelmi és ipari demokráciának valóságos hitvallása hangzott­ el okos és stílusos beszédben. — Most az a kérdés lesz eldöntendő. —­ mondta — habár, sajnos, csak Budapesten, mert a vidéken csak nagyon sporadikusan nyílik­ erre a választásokon alkalom, váljon a polgár­ság túlnyomó részben liberális-e vagy sem. A­ miniszterelnök is nagyon fontosnak jelezte eztt az időpontot, mert — mint mondta — száza­dokra dől el most az ország sorsa. Másra nemi célozhatott ezzel, mint a dinasztikus kérdésre. Igen na^e^ente^gy^ események előtt állunk, arról kell tanúságot tenni, vájjon Budapest, népe meg akar-e maradni a mai rendszer meg Jflf, vagy pedig ,visszahivja-e a liberális kor-', szakot. — Nem védi a liberalizmust a maga egé­szében, amelynek voltak hibái is, de kimondja, hogy a liberalizmus a biztos alap, amelyből a jövőnek ki kell nőnie. Igaz, hogy azok, akik még nemrégen az egész modern világ liberaliz­musával szembehelyezkedtek, most, a válasz­tások előtt a liberalizmust harsogják, de ugyan­azon a napon. Ugyanarról a helyről a legsöté­tebb reakciót is támogatják. Pontosan ugyanez történik az ipar és kereskedelem jelszavával. A mai súlyos helyzetben a legfontosabb feladat lett volna az ipar és kereskedelem támogatása és hogy ehelyett mi történt, szomorúan láttuk. Folytonos helyeslés szakította meg a be­szédet, amelyet a végén zajosan megéljeneztek. Majd Ugron Gábor emelkedett szólásra és nagy érdeklődés közben reflektált bizonyos politikai nyilatkozatokra. A minisztereknek és a kor­mánypártiaknak már nem is tartja szükséges­,­nek felelni. — A szép szavak, amelyeket, hangoztatnak — úgymond — olyanok, hogy akár mi is el­mondhatjuk. A szavak mögött azonban nem állanak tettek, de állanak mögöttük egyének, csoportok és testületek, amelyek miatt a sza­vakban megbízni nem lehet. Nem a kormánypárt köréből elhangzott szavakra reflektál tehát, hanem arra a be­szédre, amelyben egy kívül álló párt illusztris vezére megállapítja a saját pártjára nézve ti szabad civil­ség legitimitását.­­ Ha Lukács László Deák Ferencről vezeti­ le a szabadelvűséget, le kell vezetni Kossuthról és Irányi" Dánielről De nem a származása fon­tos, nem azt kell keresni, hanem egyesülni, kell a liberalizmusban. Nem haragszik a szavakért, éppen azért nem, mert ő az erősebb, de nem hagyhatja szó nélkül, amikor Lukács László garanciákat em­leget Hol a garancia abban a pártban, amely-­ nek tag­jai, úgy Lukács, mint a többiek, vagy politikai gyakorlattal rendelkező férfiak és" még sem akarják látni, hogy attól a kormány-­­ tól, amelyben benn van Gömbös Gyula a legsö­­­­tétebb reakciósokkal, mit, sem várhatnak. Csak-­­ hamar rá kell jönniök, hogy a Gömbös vezér­kari kapitány által összeállított párt Gömbös Gyuláé lesz és nem Bethlen Istváné. A nyílt, becsületes ellenzékben lenne tehát a helyük és­­ reméli, hogy legközelebb már­ ott is látja őket... 2 Kedd PESTI NAÍ­LÓ 1922 május 16.

Next