Pesti Napló, 1925. november (76. évfolyam, 247–271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

2 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1925 november 1 rakta a világ szeme elé és meggyónta ne­künk utolsó gondolatát is. Pedig én úgy »ejtem, mentül többet elárult lelke csoda­tartalmából, az ember csak annál többet sejt még benne. Az ilyen gigászi lélek olyan, mint a kék égboltozat: impenetra­bilis az emberi szemnek s mentül jobban sikerül látószerveinket messzelátókkal fel­szerelnünk, mindig csak azt látjuk, hogy mindig több lesz, amit el nem érhet a sze­münk. Ilyen az emberi nagyság is. Ha így nem volna, lehetetlen lenne, hogy a nép vagy nemzet, ha egyszer felismert egy nagyságot, cserben tudja hagyni holnap,­­akit még "tegnap bálványozott. Mert min­den nép nem a nagyságot magát és reális elemeit szereti, hanem önönmagát, a maga illúzióit. Nagynak látja a nép azt, aki fan­táziáját meg tudja mozdítani, és ha kép­zelete egyszer munkába lépett, akkor ez ve­t­eti már s ha bálványa nem tart vele irányt és lépést, összetöri a nagyságot is könyör­telenül, melyet még tegnap követett s megy egy másik után, amely hatalmába keríti fantáziáját. Különböző nagyságok közt az a különbség, hogy az igazit, ha bukott is, mind nagyobbá, felségesebbé, tündöklőbbé teszi az idő; a nem igazit pedig elkoptatja. Amaz nemes patinát kap az időtől, emez emésztő rozsdát. Mi teszi ki az igazi, a reális állam­férfiúi nagyságot, ezen a kérdésen Széche­nyi István életével a kezemben gyakran eltűnődtem. Azt hiszem az, ha kora szük­ségeit, az idő szavát megértette és cselek­véssé, alkotássá, valósággá váltja a maga megismert igazságait. Magyarország sokáig karddal, utóbb megyei és országos üléseken küzdött az osztrák törekvések ellen, küzdött ereje fogytáig. Az osztrák ezalatt gondosan kí­mélvén a nemesi privilégium­oka­t, lassan megfosztotta a nemzetet államisága attri­bútumaitól: a pénzügyek kezelésétől, a hadseregétől, a vám és kereskedelem inté­zésétől, a külügyek és hadügyek intézmé­nyeitől és igazgatásától. A XVIII. század­ban már teljes apátiába süllyedt a magyar. Arisztokráciája Bécsben bálozott, az ud­var, mint nagyszabású házasságközvetítő, keresztül-kasul házasította a magyar és osztrák mágnásvilágot. A helyzet az volt, hogy már akadt erdélyi mágnás is, aki el­osztrákosodott és akadt Magyarországon olyan, aki még magyar volt. Ekkor került a sor a­­ középnemes­ségre, melynek válo­gatott világát elvitték Bécsbe a testőr­ségnek. De itt avatkozott a Gondviselés a mi dolgunkba. A fiatal testőrök a bécsi fénytől nem vakultak el, hanem csak annál­­jobban meglátták a magyar sötétséget. És tőlük indult ki az az irodalmi mozgalom, nagyobbrészt persze hazafiságból vállalt dilettáns munka, mely sötét éjszakánk ke­leti egére az első derengő sugárt vetette. És jött Széchenyi és körülnézett a nemzet sivár mezőin. És szinte isteni su­gallatnak látszik, ahogy revelálódott előtte a nemzet feltámasztásának nemcsak felsé­ges gondolata, hanem egész munkája, a teendők gazdag sora, a feladatok tömege, és mint ifjú katona megtette a vállalt misszió első lépését, megalapította, mert nyelvében él a nemzet, a nyelv, a tudás, a kultúra templomát, az Akadémiát. És jött a többi. Nem gravámeneket hánytorgatni, nem újat húzni a bécsi ha­talommal, hanem dolgozni, alkotni, tere­­­teni. Mert a magyar faj fentartásához, a nemzet felemeléséhez erő és gazdagság kell, amihez csak ezeken az utakon lehet eljutni. És írta a serkentő, buzdító, tanító, gáncsoló és korholó könyveket, röpiratokat és mondotta beszédeit a nyelvről, a hitel­ről, a közteherviselésről, a színházról és mindenről, amire egy élni óhajtó nemzet­nek szüksége van. És a Dunán elindította az első hajót és a felséges víz zúgó habjai fölé építette az­ első állandó hidat és ke­resztülfúrta a várhegyet, és szabályozta a vizeket és döngette mint egykor Botond Konstantinápoly kapuit, a hajózás akadá­lyát, a Vaskaput. És tervezte a Nemzeti Színházat, és alapította a Nemzeti Kaszi­nót, hogy a társadalmat is mozgósítsa élet­adó munkája keretében és megcsinálta a lóversenyt és részt vett az országgyűlés munkájában. Gigantikus elm­éjében és nagy szívében ott formálódott ki a jövendő Ma­gyarország, amely nem volt, hanem lesz. Ily egybefoglaló agyvelő csak egy volt Ma­gyarország ezeréves történetében. Nagy királyaink amit alkottak, ahol rendelkez­tek egy dicső jogar minden hatalmával. Neki nem adatott ilyen hatalom. Neki csak fajszeretetének, nemzete imádatának, ha­zájáért való rajongásának varázserői áll­tak rendelkezésére, hogy egy enyésző or­szágot, egy pusztuló nemzetet, egy fogé­kony nemzedéket nekilendítsen a boldog­ság és élet útjának. Hogy mint lendült neki, mint sarjadt az ő vetéséből egy csodálatos termés, mint bonyolódtak az ő nagyszabású tervei más tervekbe, konfliktusokba és törekvésekbe, és mint égett el végre ő maga a nagyságá­nak tragikus tüzében, ezt vannak még köz­tünk akik látták, ezt tanulják az utódok iskolában és innen indult ki az a hihetet­len lehetőség, hogy a saját nemzedékünk katasztrófája után is, kirabolva, kifosztva, megcsonkítva még van élet és remény mi­bennünk. A gondviselés adta nekünk a kellő órá­ban azt az óriást, akit ellenfele nevezett el a legnagyobb magyarnak. De profund is kiáltozunk fel ma a gondviseléshez, hogy miért felejtkezett meg rólunk most, legna­gyobb ínségünk napjaiban, hogy adósunk maradt egy második Széchenyivel, aki ál­lamférfiúi inspirációjával ma is meglátná és megmondaná nekünk, mit kell hazánk romjai közt tennünk, hogyan kell cseleked­nünk, mi a fontos és a mentő feladat és munkába állítaná ezt a szétzilált, önző és szűk szemhatárú nemzedéket, amelynek legjobbjai sem tudnak többet, mint hogy mikép szokás egy országot rendes viszo­nyok közt elkormányozni. De hogy mikép­pen kell a félholtat föléleszteni, a megnyo­morítottat talpraállítani, a néppé széthul­lott nemzetet, öntudatára ébreszteni, az el­hízott gőgöt szerénységre tanítani, a kap­zsiságot önzetlenségre kényszeríteni, le­mondással, áldozatkészséggel példát adni, lélekben nagynak, munkában serénynek, haza- és emberszeretetben példásnak lenni, nagyjaink emlékéhez, vértanúink béréhez, és nagy múltunkhoz méltónak lenni, erre napjaink szelleme, erkölcse és cselekedetei nem tanítanak meg bennünket. Forduljunk hát Széchenyi szellemé­hez, ünnepeljük az Akadémiával emlékét, keressük ösvényeit, hogy a gondviselés megkönyörüljön rajtunk és halhatatlan­ságba tért nastyjainknak kedves legyen ál­dozataink füstje. A francia Mi­m­oüd írifcfejai a lapi Tauominos Akadémia simin és M­ójin Párizs, október 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) A Magyar Tudományos Akadémia a jövő hónap elején ünnepli megalapításának százados évforduló­ját, amelyet különös kegyelettel óhajt emlékezetessé tenni, nemcsak az országon belül, hanem kifelé, az ország határain kívül is. A főtitkári hivatal meg­hívta az ünepségekee, nemcsak a hazai tudományos testületeket, hanem ékeshangú latin nyelvű meghívó ment a külföldi tudományos intézeteknek, így a párizsi Institut de France-nak is, amely a francia­országi legelőkelőbb tudományos testületeket foglalja magába. Mikor a meghívó Párizsba érkezett, még de Monzie, Magyarország barátja volt a kultuszminisz­ter, aki különös lelkesedéssel karolta fel azt az esz­mét, hogy az Institut de France is képviseltesse ma­gát a Magyar Tudományos Akkadémia jubiláris ün­nepség­ein, így tehát nemcsak hogy engedélyt adott az Institut de Francénak a magyarországi utazásra, de ezenkívül megbízta Coville urat, a kultuszminisz­térium egyetemi osztályának igazgatóját, hogy lép­jen érintkezésbe a magyar hatóságokkal a magyar­országi út előkészítése és hiánytalan lebonyolítása ügyében. Coville úr ezután a párizsi magyar követ­ség útján érintkezésbe lépett a magyar kultuszmi­nisztériummal, illetve a Magyar Tudományos Aka­démiával s ezeken a tárgyalásokon keresztül tisztáz­ták a magyarországi utazás részleteit is. E megállapodások szerint az Institut de France-ot — így tehát annak valamennyi Akadémiáját — az eddigiek szeri­nt öt tagból álló küldöttség fogja a Tudományos Akadémia ünnepségein képviselni, a kül­döttség elnöke pedig Georges Lecomte, a­­neves író, a Société des Glus de lettres, a francia akadémia tagja lesz. A küldöttség október 31-ikén, szombaton este indul az Orient Expressen Párizsból, így tehát november 21kán, hétfőn reggel érkezik Budapestre, ahol a pályaudvaron az Akadémia, illetve a kultusz­minisztérium képviselője fogja fogadni a bizottságot. Intézkedés történt arra vonatkozóan is, hogy a magyar határon minden könnyebbség megadassék a francia küldöttségnek, a párizsi magyar követség pedig előzékenyen díjmentes vízumot is bocsátott a küldöttség tagjainak rendelkezésére. Kedves epizódja volt az előkészítő tárgyalások­nak az a pontja, mikor a francia akadémikusok az­iránt érdeklődtek, hogy a budapesti ünnepségekre magukkal vigyék-e történelmi nevezetességű díszru­hájukat, a zöld frakkot. Mint értesülünk, a magyar hatóságok e kérdezősködésre igennel válaszoltak,­­ így tehát a Magyar Tudományos Akadémia jubiláris ünnepségeiről a nevezetes zöld frakk sem fog hiá­nyozni. Dr. Göllner Aladár Szilágyiak mozgalmat indítanak Vanczák kiszabadítására (Saját tudósítónktól.) A Kispolgárok és Földmű­vesek Pártszövetsége (Demokratikus Szövetség)­­kép­viselő tagjai értekezletet tartottak, melyen bejelen­tették, hogy Cserty Józ­ef nemzetgyűlési képviselő a párt tagjai sorába lépett. Melegen méltatták azután Baross Jánost legutóbbi külpolitikai akciójáért és beszédéért. Elhatározták továb­bá, hogy Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselő halottak napján nagyatádi Szabó István sírjára koszorút helyezzen. Széchenyi emlékének törvénybeik­tatása alkalmával a parle­mentben Szakács Andor fog felszólalni Elhatározta a Szövetség, hogy a Kossuth Lajos emlékének, vala­mint a 19 iki vértanuk emlékének hasonló megörökí­tésére tör­vény­javaslatot terjeszt elő és szorgalmazni fogja a Petőfi emlékét megörökítő javaslat törvénybe iktatását is. Ennek előkészítésére Hegymegi Kiss Pált és Szakács Andort bízta meg a Szövetig. Elhatározták, hogy a fogházbüntetését töltő Van­czák János kiszabadítása érdekében kegyelmi kérvényt nyújtanak be a kormányzóhoz. Ennek előkészítésére Létay Ernőt kérték fel. Sürgetni akarják továbbá a Munkásbiztosító Pénztárak autonómiájának visszaadását, a polgári és elemi iskolai tanítók státusrendezési sérelmének or­voslását.A költségvetés vitájában a legintenzívebben részt vesznek, minden tagjuk felszólal és minden egyes miniszteri tárca költségvetését alapos bírálat­ban részesíti. A vitát Hegymegi Kiss Pál fogja vezetni. Felké­rték Baross Jánost, hogy a Blokktól nyert megbízása értelmében a hitbizományok és a vagyon­váltságföldek tárgyában szólaljon fel. A földreform végrehajtása ügyében pártközi értekezlet egybehívá­sát kívánják. VI. kerület, Szerecsen utca 35. sz. Telefon: 83-74 Grevelfieser 1-től THE INTERNATIONAL FIVE (Augmented) PALMER JONES énekes és táncos néger jazz-bandje a Jardin de ma Soeur-ből szerződtetve »FLORENCE« a néger pacsirta ALEXANDER & EVELYNE, ELLYNOR & EUGEN KŐVÁRY mondáin táncospárok

Next