Pesti Napló, 1926. január (77. évfolyam, 1–25. szám)

1926-01-22 / 17. szám

8 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1926 Január 21 Botrányos belső harcok középpontjába került a Petőfi Társaság A Múzsa Rt. irodalompártolása — üzleti alapon — Szávay Gyula volt főtitkár nyilatkozik a Jókai-bélyeg és „ragjegy"-akcióról (Saját tudósítónktól.) A Petőfi Társaság belső harcai mind szélesebb hullámokat vernek. Az Est részletesen ismertette ezeknek a Petőfi Társaság keretén belül lezajló küzdelmeknek hátterét, a bonyolult ügy középpontjában a Petőfi Társaság Jókai-bélyegei, Jókai-so­sje­ttvei, valamint »ragjegyei állanak, amelyeket a társaság súlyos anyagi helyzetének a megja­vítására bocsátott ki. Az egész akciót Pekár Gyula és Császár Elemér kedzeményezésére Pásztó Mártonnak egy irodalmi és művészeti ügyekkel foglalkozó ügynöknek adták át, akit a Petőfi Társaság a két vezetőjég fiához már egy közösen végzett, sikertelen munka emlékei fűztek. Pásztó alapította a Múzsa részvénytár­saságot, amely rövid ideig a nem sok vizet za­vart­­»Magyar Múzsa« című, a kurzus szolgála­tában álló irodalmi újságot adta ki. Az elnöki tanács „egyéni akciója" Szávay csakhamar észrevette, hogy Pásztó Már­ton adminisztratív képességei ugyan igen nagy jövedelmeket biztosítanak neki magá­nak, azonban a Petőfi Társaság, amely az ak­ciót megindította és amelynek égisze alatt a jövedelem befolyt, a bevételekből egyetlen fü­lért sem látott. Szávay, mint a Petőfi Társaság főtitkára, megindította a küzdelmet Pásztóék garázdálkodása ellen és sikerült is elérnie, hogy az akció lebonyolítását a Petőfi Társaság maga vette kezébe. Azonban Pekárnak és Csá­szárnak nem tetszett a helyzet ilyetén alaku­lása és mindent megkíséreltek, hogy új a a Múzsa részvénytársaság, illetve Pásztó Márton kezébe jutassák a társaság Jókai kiadványai­nak terjesztését és forgalombahozatalát. Különböző puccszerű intézkedések után a Petőfi Társaság elnöki tanácsa szembehelyez­hető­e a közgyűlés határozatával, az akció vi­telét újból a Múzsa rt.-nek adta át, egyúttal meghosszabbítva az akció időtartamát is, négy hónapnál. Szávay Gyula ezt a határozatot a társaság szempontjából a lehető legkárosabbnak tartotta,, megfellebbezte a belügyminiszterhez, aki a főváros tanácsát meg is bízta a vizsgálat lefolytatásával. Ebből az ügyből keletkezett a harc, amelynek során a fajvédők estilap­ja már a legdurvább modorban támadja meg Szávay Gyulát, akinek a legsúlyosabb visszaéléseket veti szemér­e. Az elnök úr nyilatkozik Alig enyhébb tónusban fűzi nyilatkozatát a fajvédő lap támadásaihoz a Petőfi Társaság elnöke, Pekár Gyula, aki kijelenti, hogy Szávay Gyulát eddig kímélte, de a történtek után vád­jaival a nyilvánosság elé lép. Kijelenti, hogy a közgyűlésen, amely visszavonta Pásztótól a megbízatást, »diplomáciai« elfoglaltsága miatt nem volt jelen, jelenlétében a tervezet nem vált volna határozattá, miután a Petőfi Társasághoz nem méltó az ilyen kereskedelmi ügyleteknek a lebonyolítása. Szávay Gyula azért tiltakozott az elnöki tanács összehívása ellen, mert a tag­jegy-akció lebonyolításánál szabálytalanságo­kat követett el. Az elnöki tanács azonban Csá­szár Elemér elnöklete alatt bizottságot küldött ki Szávay ügyeinek megvizsgálására és az ered­mény Pekár szerint a Szávay Gyulára vonat­kozó súlyos adatok megállapítása volt. A házi­vizsgálat eredményéről jegyzőkönyvet vet­tek föl. Pekár Gyula azt sem hallgatja el, hogy igen rossz néven veszi volt elnökségi társától, hogy »destruktív« lapokhoz fordul ebben a kér­désben és váteszként fölidézi a bekövetkezendő belügyminiszteri vizsgálat Szávayra nézve min­den bizonnyal terhelő eredményét is. Szükségesnek tartottuk, hogy az egész ügyre vonatkozólag kérdést intézzünk Szávay Gyulához, aki a következőkben világította meg az ellene irányuló akció hátterét: — Pekár Gyula, a Társaság elnöke, teljesen Csá­szár Elemérnek a hatása alatt áll, aki spiritusz rek­toraiként mozog a háttérben. A Petőfi Társaság aka­ratnyilvánításai — nem csekély mértékben az én be­folyásom alatt — nem egyeznek meg Császár Elemér és Pekár Gyula intencióival. Pekár és Császár még a Magyar Múzsa-ügyből kifolyólag lekötelezettjei Pász­tóna­k, a­kinek érdekeiért a Petőfi Társaság érdekeit is figyelmen kívül hagyják. Például, mikor már kö­rülbelül peres viszonyban álltunk a Muzsa-részvény­társasággal, Pekár maga járt el a belügyminiszté­riumban, hogy a beadványainkat mutassák meg Pásztó Mártonnak, miután intern felterjesztéseink P­ásztóna­k való kiadását annakelőtte a minisztérium már megtagadta. — Ki kell jelentenem, hogy Pekár Gyula állításai egytől-egyig valótlanságok, ezekből a valótlanságok­ból folynak következtetései. Így például nem igaz az, hogy eredetileg Pásztó nevére kérték a belügy­minisztérium engedélyét, az erre vonatkozó kérvény, mint ez a minisztérium irattárában egykönnyen meg­állapítható, eredetileg is már a Petőfi Társaság ne­vére szólott. Pekár és Császár mit sem mulasztottak el, hogy az embereket Pásztó érdekében leszereljék, így például Váradyt, a Petőfi Társaság ügyészét egyenesen presszionálták, hogy térjen el Pásztóval szemben elfoglalt intranzigens állásfoglalásától. Ezt Várady többízben maga mondotta el nekem. Ki kérte a vizsgálatot? — A vizsgálat megindítását a Petőfi Társaság belső ügykezelésére vonatkozólag én magam kértem saját elhatározásomból a belügyminisztériumtól és miután ez január 18-áig nem történt meg, a vizsgálat megindítását éppen a társaság érdekében újból meg­sürgettem. Mindkét erre vonatkozó ügyirat a belügy­minisztérium aktái között megtalálható. Pekár ezzel szemben azt állítja, hogy a vizsgálat megindítását ő szorgalmazta. Átkutattam az ügyben föltalálható összes iratokat, Pekárnak azonban ilyen fölterjeszté­sét nem találtam a Petőfi Társasággal foglalkozó ügyiratok között. — A nyilatkozat hazugságot halmoz hazugságra, amelyekkel egyenként nem is tartom szükségesnek foglalkozni. A fajvédő lap és Pekár Gyula rágalmai egyaránt bírói megítélés döntése alá fognak kerülni. Pekár és Császár a maguk házi boszorkánykonyhá­jukban különféle vádakat koholtak ki, a Társaságot pedig semmiről sem tájékoztatják, csak dodonai ki­jelentésekkel, sejtelmes bejelentésekkel igyekeznek hangulatot támasztani. Az állítólagos házivizsgálat­ról egyáltalában nem tudok. „Bizonyos célok érdekében..." Majd megkérdeztük Szávay Gyulát, hogy miképpen látja az ügy további fejlődését.­­• A Petőfi Társaság tagjainak nagy része mel­lettem van. Itt tulajdonképpen két irányzat harcáról van szó, egyik oldalon állunk mi, akik a Petőfi Tár­saságot régi múltjához méltóan akarjuk vezetni, a másik oldalon állnak Császár Elemér és Pekár Gyuláék, akik bizonyos célok érdekében igyekeztek és igyekeznek lekötni társaságunkat. Főtitkári állá­somról lemondottam, miután ezekkel az urakkal nem vagyok hajlandó együtt dolgozni, azonban továbbra is az egyesület tagja maradok. Voltak itt a háttér­ben dolgok, amelyek a nyilvánosságra kívánkoztak, de nem akadt bátor ember, aki ezeket a társaság plénuma elé merte volna vinni. Meg vagyok győ­ződve­ arról, hogy ez az ütközet tiszta helyzetet te­remt. Pekárék hároméves mandátuma március 15-én lejár, új emberek kerülnek majd a társaság élére és bekövetkezik a Petőfi Társaság renesszánsza, amely homlokegyenest ellenkezni fog mindazokkal a ter­vekkel, amelyeket a Pekári Császár-féle­ boszorkány­konyhában főztek ki. Az ELVJE villamosvasúti szakcsoportja akar válni az egyesületből (Saját tudósítónktól.) A Magyarország csütörtöki számában részletes tudósításban számolt be az Ébredő Magyarok Egyesületé­ben lappangó válság újabb fázisáról. Az ÉME vezetősége Eckhardt fajvédő képviselővel az élén a legutóbbi napok egyikén tartott érte­kezleten abba a helyzetbe került, hogy kény­telen volt elejteni Rákóczi Béla ügyvezető igazgatót, aki a kerületvezetők értekezletén már nem is vett részt. Az Ébredő Magyarok Egyesületében kitört válság folyamatát tulajdonképpen az úgyne­vezett villamos szakcsoport indította meg. A villamos szakcsoport, amely a BESZKAR al­kalmazottaiból rekrutálódik, kifogásolta Rá­kóczi Béla ügyvezető igazgató néhány állás­foglalását és az országos vezetőségtől a sze­rintük sérelmes ügyek helyes elintézését kérte. Az akkoriban szárnyrakelt hírek szerint Rá­kóczi Béla ügvvezető iagazgató Eckhardt Ti­bornak, az ÉME elnökének kedves embere. Eckhardt azonosította magát Rákóczi intézke­déseivel és így a villamos szakcsoport moz­galma egyelőre nem ért el eredményeket. Később a mozgalom, amely Rákóczi Béla el­len irányult, kiterjedt, úg­yhogy a január 18-án tartott kerün­etvezető értekezleten már az egyes résztvevők kijelentették, hogy Rákóczi Béla jelenlétében nem tárgyalnak és amennyiben az országos vezetőség Rákóczi ügyvezető igazgatót nem menti fel, ők hagy­ják el a helyiséget és kilépnek az egyesü­letből. Eckhardt Tibor csak az ajtóból tudta vissza­hívni a távozni készülő kerületvezetőket és a tanácskozást ezután Rákóczi Béla részvétele nélkül folytatták le. Ez a látszólag személyi ügy régi, éles ellen­tétet takar, amely az Ébredő Magyarok Egyesü­letében gazdasági okok miatt támadt. Az egye­sület ugyanis néhány esztendővel ezelőtt, ami­kor virágkorát élte, egyremásra állította fel szervezeteit, Budapesten is, a vidéki városok­ban is. Ezek a szervezetek akkoriban nagy len­dülettel kezdtek munkához és a szervezéssel megbízott helyi vezetők, vagy a központból ki­küldött tisztviselők gyors munkát végeztek. Erre módjuk is volt, mert minden tagnak be­lépésekor bizonyos tagsági díjat kellett befi­zetni, ami az adminisztráció költségeit bizto­sította. Később, a vidéki szervezetek látogatottsága erősen megcsappant és a fővárosban is egyre kevesbedett azoknak a szervezeteknek száma, amelyek aktív életet éltek. Ezzel természetesen a tagdíjbefizetések nagymérvű csökkenése is együttjárt és a szervezetek kezdtek összezsugo­rodni. Az ÉME központi vezetősége presztízs­kérdést csinál abból, hogy lehetőség szerint mértéket tartsanak az egyes szervezetek meg­szüntetésénél vagy összevonásánál és így fenn­tartottak különböző szervezeteket akkor is, amikor azok már nem voltak életképesek, illetve tagdíjaik messze elmaradtak a kiadások összege mögött. Ezeket a szervezeteket a központi vezetőség fontos előőrsöknek tekintette és a központból anyagilag támogatta, úgyhogy bár nagy nehézségek árán, de folytatni tudták működé­süket. Ez annyit jelentett, hogy olyan szerveze­tek is megmaradtak, amelyek jóformán semmi tagsági díjat nem fizettek be az ÉME pénz­tárába. Egy szervezete volt az Ébredő Magyarok Egyesületének, amelyik mindig mintaszerű pontossággal fizette meg a tagsági járulékot: a villamos vasúti szakcsoport. Ennek a pontos­ságnak viszont az volt a magyarázata, h­ogy a BESZKÁR bérelszámoló osztálya minden ÉME-tag villamvasúti alkalmazottnak hi­vatalosan levonta fizetéséből a tagsági járu­lékot és közvetlenül fizette be az Ébredő Magyarok Egyesületének pénztárába. Ezzel az adminisztrációs lépéssel biztosítani tudták a tagdíjfizetések pontosságát és talán nem tévedünk, ha ebben jelöljük meg az okát annak is, hogy miért maradt aránylag leg­intaktabb szakcsoport a villamosvasutasoké. Amikor azután köztudomású lett, hogy az ÉME vezetősége a különböző szervezeteket a központ pénzéből támogatja, azok a szervezetek kezdtek ez ellen tiltakozni, amelyeket mint pontos fizetőket ez elsősorban érintett. — A mi pénzünkön ne csináljanak hiába­való akciókat! — adták ki a jelszót a villamos­vasúti alkalmazottak körében — és így indult meg a mozgalom. Erősen kifogásolták többek között azt is, hogy Rákóczi Béla már több ünnepélyt és gyű­lést szervezet, amelyek ráfizetéssel végződtek. A villamosvasúti alkalmazottak szakcso­portja, miután Rákóczi Bélával szemben diadalt aratott, várakozó állásponton van és várakozó álláspontra helyezkedtek a vidéki szervezetek is, de nyilvánvaló, hogy a szakadási mozgalom nem áll meg. Az érdekelt villamosvasutasok hangs­úlyozzák, hogy tisztára gazdasági indító okai vannak kiválási szándékuknak és továbbra is ezen a gazdasági alapon akarnak meg­maradni. Ma még nem lehet előre tudni, hogy a szakadási mozgalomnak mi lesz a vége. Micsoda zaj­laal az Uránia, Mozgóképotthon és Capitol környékén 9 leni fiain? Az nevetnek az emberek.

Next