Pesti Napló, 1926. augusztus (77. évfolyam, 172–196. szám)
1926-08-01 / 172. szám
Vasárnap ekedésnek a lehetőségét eddig teljesen kizártnak tüntette fel, így dolgozik a történelem: egy esemény, mely váratlanul következik be, aktivitássáváltoztatja a tö-megek apáthiáját. A sok tanulság közül mely ebből levonható, nem utolsó, hogy a tömeg apáthiája is oly egészségtelen az államéletben, mint a tömeg forrongása: bármily vastag is a hamu, van egy kis parázs alatta, míg a nép életképes. A parázsnak hamuval való betakarása mindig veszedelmes; a lelkek tüzének nyíltan, szabadon kell lobognia a közös otthon, a haza oltárán. Amit prózailag úgy fejezhetnék ki hogy minden országnak és minden kormánynak csak egy »nem veszedelmes« bázisa lehet: a polgároknak minél teljesebb politikai szabadsága, az egész nép minden rétegének, egyenlő feltételek mellett való politikai érvényesülése. PESTI NAPLÓ 1926 augusztus 17 A Pesti Napló számára írta: Arthur Henderson, az angol alsóház tagja, volt belügyminiszter Copyright by the Pesti Napló Azt hiszem, nincs olyan gondolkozó ember, aki tisztán ne látná azt a mélységeselégedetlenséget, amely fekete felhőként függ Európa fölött. Még csak arra sincs szükség, hogy az ember keresztülutazzék Európán, annyira nyilvánvaló, hogy a háború után bekövetkezett elégedetlenség még most is fennáll. Némelyekazt hitték, hogy az elégedetlenségből keletkezett zavarok voltaképpen a háború likvidálásának a következményei. Lehet, hogy az az okoskodás részben helytálló. De semmiesetre sem magyarázhatja meg teljesen azokat a gazdasági, társadalmi és politikai zavarokat, amelyekkel szemben az egyes kormányok megfeszített erővel küzdenek. A háború után való időkben többször részt vettem szocialista és munkásértekezleteken Európa különböző részeiben. Ezek az értekezletek mindig azzal a sokrétű problémával foglalkoztak, amelyet így szoktak emlegetni — a népek jóléte. Mély benyomást tett rám, hogy Nagybritannia megoldásra váró kérdéseinek hasonmását majdnem az összes országokban megtaláltam. Nagybritanniában a háború után való leveksúlyosabb időszaknak mondható a szakszervezeti és munkásmozgalomban, mint az az időszak, amelyet az utóbbi huszonöt esztendő foglal magában. A depresszió nyomán a munkások százezrei nem találtak munkát, a béreket praktikus módon lenyomták és ezenfelül még olyan adóterheket is raktak rájuk, amilyeneket a háború előtti években hiába keresünk. A munkáskonfliktusok megszaporodtak, egyik-másik közülük a munkások hatalmas rétegét érintette. Főképpen a bányászat körében uralkodtak rossz viszonyok, a béreket többízben újból kellett megállapítani s vizsgálóbizottságokat kellett ebbe a szakmába kiküldeni. Nem csoda, ha az utóbbi esztendőkben a nyugtalanság növekedett, úgyannyira, hogy végül egy nagyáltalános sztrájkban robbant ki. A kontinensen ugyanilyen politikai és indusztriális megnyilatkozásokat lehet észrevenni, sőt némely helyen a nyugtalanság még magasabb hullámokat vet. A diktatúrák ilyen vagy olyan formában több helyen felütötték fejüket. A Franciaországban sorra következő kormányválságok azt mutatják, hogy itt is válságos ahelyzet. Vannak pillanatok, amikor azt a benyomást nyeri az ember, hogy Európa pesszimizmusba süllyedt s a koncentrikus nemzetközi akciót lehetetlenné teszik a Népszövetség kebelében dúló viszálykod,....Solti.: Az egyes kormányok a legégetőbb problémákkal a háború előtt dívó stílusban bíbelődnek — ahelyett, hogy nyiltan szembefordulnának velük s gyakorlatilag fognák meg őket. Ezzel szemben Amerikában bámulatos fellendülés. A nagy amerikai köztársaság gazdagsága szinte fantasztikus arányokat öltött. A milliomosok hétről-hétre szaporodnak, de ugyanakkor a munkásság életszínvonala is emelkedett. Hiszen olvashatjuk, hogy vannak olyan munkások, akik a saját autójukon mennek a gyárukba. A filmipar szédületes arányokat öltött. Az Európa felé induló hajók tömve vannak amerikaiakkal, akik Európába mennek szórakozni. Az adók alatt görnyedező európaiak, irigykedve hallják, hogy Amerikában csak az fizet jövedelmi adót, akinek az évi jövedelme az ötezer dollárt meghaladja. Ilyen s ehez hasonló jelekből vesszük észre Amerika gazdagságát. Az amerikai munkás - magasabb életszínvonalát nem szabad egyedül abból a tényből megmagyarázni, hogy Amerika természeti forrásai gazdagabbak és hogy ezeket a forrásokat jóval később kezdték kiaknázni, mint ahogyan Európában a gazdasági élet fellendülése bekövetkezett. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az amerikai tőke igen korán felismerte a magas bér nagy előnyét, ugyancsak felismerte a leszorított munkabérek szomorú következményeit. Az amerikai tőkések tudományosan dolgozták fel az olcsó termelés törvényeit. Ők azért tettek szert oly nagy haszonra, mert magas béreket fizettek s ezek a magas bérek lehetővé tették a nagyarányú termelést alacsonyabb költségek mellett. Európában azt hitték — de így hiszik még ma is — hogy olcsón csak akkor lehet termelni, ha a munkásbérek alacsonyak. Alig akad itt egy-egy tőkés, aki felismeri, hogy az alacsony munkabér tulajdonképpen lecsökkentett vásárlóképességet jelent. Amerikában még sokáig eltarthat az a gazdasági politika, amely magas hasznot hoz a tőkének s magas bért a munkásnak. Európában szó sem lehet ilyesmiről mindaddig, amíg egyrészt gyilkos verseny uralkodik a termelésben, másrészt pedig a termelés szervezettsége alacsony fokon áll. Láthatjuk ebből, hogy a tőke érdeke és a munkás érdeke szögesen szembenáll egymással. Az egyik arra törekszik, hogy a profitját megtartsa, s ha lehet növelje, a másik pedig arra törekszik, hogy életszínvonalát fentartsa, s ha lehet emelje. A kettő között levő »marge« sokkal keskenyebb Európában, mint Amerikában. Ez az oka annak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban aránylag összhang uralkodik a munkaadó és a munkás között, míg Európában egymásután támadnak a konfliktusok és az elégedetlenségek. Az európai kontinens e kétségtelenül kedvezőtlen gazdasági helyzetét csak növelték a békeszerződés következtében beállott gazdasági viszonyok. Ezek a békeszerződések ahelyett, hogy véget vetettek volna a háború súlyos gazdasági következményeinek, ellenkezően meghosszabbították és intenzívebbé tették azt. Nem szabad itt megfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy Amerika háborús költsége aránytalanul kisebb volt Európa háborús költségénél. Mindehez hozzá kell még adni azt is, hogy úgy Angliában, mint a többi európai országokban a politikusok képtelenek voltak megbirkózni az eléjük meredő feledatokkal. A legyőzött és győző országok munkásai egyaránt most súlyosan fizetnek úgy a háborúért, mint a békéért, s ez mindaddig így lesz, míg a helyzettel bátran szembe nem nézünk. Hollandia képviseli a magyar érdekettet Dél-Amerikában és Kínában Alügyminisztériumi beszélgetés a holland—magyar kapcsolatokról Hága, július 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) Azon a 26 ezer magyar gyereken kívül, akiket évenként Hollandia barátságra immár huzamosabb ideje vendégszerető szívére ölel, a holland kormány szintén olyan értékes szolgálatokban részesíti Magyarországot, amelyekről már csak azért is illik egyszer külön megemlékezni, mert azok a nagyközönség előtt nem elég ismertek minden vonatkozásukban. Magyarország megcsonkított állapota s a háború következtében bekövetkezett pénzügyi és gazdasági összeomlása még mindig nem engedhette meg a magyar kormánynak, hogy egyes olyan távolfekvő világrészekben és országokban állítson fel diplomáciai vagy konzuli képviseletet, ahol fontos magyar érdekek kívánnák azt meg, így ezekben az országokban — általános nemzetközi szokás szerint — olyan Magyarországgal különös barátságos viszonyban álló országok képviselik a magyar érdekeket, amelyek erre vonatkozóan a magyar kormány kívánságának és felkérésének eleget tettek. Hollandia és Olaszország ez a két ország, amely e szempontból a legtöbb szolgálatot teszi Magyarországnak . Hollandia ma még mindig három nagy, más világrészbeli országban képviseli a magyar érdekeket: Argentínában, a Brazíliai Egyesült Államokban és Kínában. Hogy ezekre vonatkozóan, de általában a holland—magyar politikai kapcsolatokra vonatkozóan is néhány felvilágosítást szerezzünk, van Karnebeek holland külügyminiszter távollétében. Beelarts van Blokland Jonkheerhez fordultunk, aki a hágai külügyminisztériumban a diplomáciai ügyek leintézője. Beelarts van Blokland érdeklődésünkre a következőképpen volt szíves nyilatkozni: — A holland kormány szívesen tett eleget a magyar kormány kívánságának, amikor egyes távollévő országokban a magyar érdekek képviseletére kérte fel. E képviseletek közül Brazília az, ahol körülbelül a legtöbb magyar vonatkozású ügye akadt képviseleteinknek, mert például Sao Paoloban s a környékén erős magyar kolónia van, akiknek ügyesbajos dolgaikban segítségükre kellett sietni a legutóbbi forradalmi események után is. — De itt van ezenkívül nemcsak Brazíliában, de Argentínában is, ahol szintén képviseljük a magyar érdekeket, a kivándorlás problémájával kapcsolatban felmerülő ügyek egész sorozata, amely leköti figyelmünket. Kínában kevesebb dolgunk van magyar ügyekkel, itt shanghaji főkonzuluunk van ezeknek intézésével megbízva. — Mindez azt hiszem bőven igazolja, hogy viszonyunk Magyarországhoz a legbarátságosabb, de vonatkozik ez különben minden államra egyaránt. — Viszont belgazdaságunk részben s bizonyos ágakban a munkanélküliséggel küzd s ezért a bevándorló munkásságot, amely itt akar kenyeret és elhelyezkedést biztosítani magának, bizonyos ellenőrzés alá vesszük. Az itt dolgozó magyar munkásság semmi panaszra nem adott okot különben. Eddig szólnak a kapott értékes felvilágosítások, amelyek újból igazolják, hogy a magyar közvéleménynek minden oka megvan arra, hogy hálával gondoljon arra az országra, amely annyi jelét adta s adja hozzánk való barátságának "it