Pesti Napló, 1926. augusztus (77. évfolyam, 172–196. szám)

1926-08-01 / 172. szám

­Vasárnap ekedésnek a lehetőségét eddig teljesen ki­zártnak tüntette fel, így dolgozik a törté­nelem: egy esemény, mely váratlanul kö­vetkezik be, aktivitássá­­változtatja a­ tö-­­megek apáthiáját. A sok tanulság közül mely ebből levonható, nem utolsó, hogy a tömeg apáthiája is oly egészségtelen az államéletben, mint a tömeg forrongása: bármily vastag is a hamu, van egy kis pa­rázs alatta, míg a nép életképes. A parázs­nak hamuval való betakarása mindig ve­szedelmes; a lelkek tüzének nyíltan, szaba­don kell lobognia a közös otthon, a haza oltárán. Amit prózailag úgy fejezhetnék ki hogy minden országnak és minden kor­mánynak csak egy »nem veszedelmes« bá­zisa lehet: a polgároknak minél teljesebb politikai szabadsága, az egész nép minden rétegének­, egyenlő feltételek mellett való­ politikai érvényesülése. PESTI NAPLÓ 1926 augusztus­­ 17 A Pesti Napló számára írta: Arthur Henderson, az angol alsóház tagja, volt belügyminiszter Copyright by the Pesti Napló Azt hiszem, nincs olyan gondolkozó ember, aki tisztán ne látná azt a mélységes­­elégedetlenséget, amely fekete felhőként függ Európa fölött. Még csak arra sincs szükség, hogy az em­ber keresztülutazzék Európán, annyira nyilvánvaló, hogy a háború után bekö­vetkezett elégedet­­­lenség még most is fennáll. Némelyek­­azt hitték, hogy az elé­gedetlenségből ke­letkezett zavarok voltaképpen a­­ há­ború likvidálásának a következményei. Lehet, hogy az az okos­kodás részben helytálló. De semmiesetre sem magyarázhatja meg teljesen azokat a gazdasági, társadalmi és politikai zavaro­kat, amelyekkel szemben az egyes kormá­nyok megfeszített erővel küzdenek. A háború után való időkben többször részt vettem szocialista és munkásértekez­leteken Európa különböző részeiben. Ezek az értekezletek mindig azzal a sokrétű problémával foglalkoztak, amelyet így szoktak emlegetni — a népek jóléte. Mély benyomást­ tett rám, hogy Nagybritannia megoldásra váró kérdéseinek hasonmását majdnem az összes országokban meg­találtam. Nagybritanniában a háború után való levek­­súlyosabb időszaknak mondható a szakszervezeti és munkásmozgalomban, mint az az időszak, amelyet az utóbbi huszonöt­ esztendő foglal magában. A de­presszió nyomán a munkások százezrei nem találtak munkát, a béreket praktikus módon lenyomták és ezenfelül még olyan adóterheket is raktak rájuk, amilyeneket a háború előtti években hiába keresünk. A munk­áskonfliktusok megszaporodtak, egyik-másik közülük a munkások hatal­mas rétegét érintette. Főképpen a bányá­szat körében uralkodtak rossz viszonyok, a béreket többízben újból kellett megálla­pítani s vizsgálóbizottságokat kellett ebbe a szakmába kiküldeni. Nem csoda, ha az utóbbi esztendőkben a nyugtalanság növe­kedett, úgyannyira, hogy végül egy nagy­­általános sztrájkban robbant ki. A­ kontinensen ugyanilyen politikai és indusztriális megnyilatkozásokat lehet észrevenni, sőt némely helyen a nyugta­lanság még magasabb hullámokat vet. A diktatúrák ilyen vagy olyan formában több helyen felütötték fejüket. A Francia­országban sorra következő kormányválsá­gok azt mutatják, hogy itt is válságo­s a­­helyzet. Vannak pillanatok, amikor azt a benyomást nyeri az ember, hogy Európa pesszimizmusba süllyedt s a koncentrikus nemzetközi akciót lehetetlenné teszik a Népszövetség­ kebelében dúló viszálykod,..­..Solti.: Az­ egyes kormányok a legégetőbb problémákkal a háború előtt dívó stílus­­ban bíbelődnek — a­helyett, hogy nyiltan szembefordulnának velük s gyakorlatilag fognák meg őket. Ezzel szemben Amerikában bámulatos fellendülés. A nagy amerikai köztársa­ság gazdagsága szinte fantasztikus ará­nyokat öltött. A milliomosok hétről-hétre szaporodnak, de ugyanakkor a munkásság életszínvonala is emelkedett. Hiszen olvas­hatjuk, hogy vannak olyan munkások, akik a saját autójukon mennek a gyá­rukba. A filmipar szédületes arányokat öltött. Az Európa felé induló hajók tömve vannak amerikaiakkal, akik Európába mennek szórakozni. Az adók alatt görnye­dező európaiak, irigykedve hallják, hogy Amerikában csak az fizet jövedelmi adót, akinek az évi jövedelme az ötezer dollárt meghaladja. Ilyen s ehez hasonló jelekből vesszük észre Amerika gazdagságát. Az amerikai munkás -­ magasabb élet­színvonalát nem szabad egyedül abból a tényből megmagyarázni, hogy Amerika természeti forrásai gazdagabbak és hogy ezeket a forrásokat jóval később kezdték kiaknázni, mint ahogyan Európában a gazdasági élet fellendülése bekövetkezett. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az amerikai tőke igen korán fel­ismerte a magas bér nagy előnyét, ugyan­csak felismerte a leszorított munkabérek szomorú következményeit. Az amerikai tőkések tudományosan dolgozták fel az olcsó termelés törvényeit. Ők azért tettek szert oly nagy haszonra, mert magas bére­ket fizettek s ezek a magas bérek lehetővé tették a nagyarányú termelést alacso­nyabb költségek mellett. Európában azt hitték — de így hiszik még ma is — hogy olcsón csak akkor lehet termelni, ha a munkásbérek alacsonyak. Alig akad itt egy-egy tőkés, aki felismeri, hogy az alacsony munkabér tulajdonkép­pen lecsökkentett vásárlóképességet jelent. Amerikában még sokáig eltarthat az a gazdasági politika, amely magas hasznot hoz a tőkének s magas bért a munkásnak. Európában szó sem lehet ilyesmiről mind­addig, amíg egyrészt gyilkos verseny ural­kodik a termelésben, másrészt pedig a ter­melés szervezettsége alacsony fokon áll. Láthatjuk ebből, hogy a tőke érdeke és a munkás érdeke szögesen szembenáll egymással. Az egyik arra törekszik, hogy a profitját megtartsa, s ha lehet növelje, a másik­ pedig arra törekszik, hogy életszín­vonalát fentartsa, s ha lehet emelje. A kettő között levő »marge« sokkal keske­nyebb Európában, mint Amerikában. Ez az oka annak, hogy az Amerikai Egyesült­ Államokban aránylag összhang uralkodik a munkaadó és a munkás között, míg Euró­pában egymásután támadnak a konfliktu­sok és az elégedetlenségek. Az európai kontinens e kétségtelenül kedvezőtlen gazdasági helyzetét csak nö­velték a békeszerződés következtében be­állott gazdasági viszonyok. Ezek a béke­szerződések ahelyett, hogy véget vetettek volna a háború súlyos gazdasági követ­kezményeinek, ellenkezően meghosszabbí­tották és intenzívebbé tették azt. Nem sza­bad itt megfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy Amerika háborús költsége aránytalanul kisebb volt Európa háborús költségénél. Mindehez hozzá kell még adni azt is, hogy úgy Angliában, mint a többi európai országokban a politikusok képte­lenek voltak megbirkózni az eléjük meredő fele­datokkal. A legyőzött és győző országok mun­kásai egyaránt most súlyosan fizetnek úgy a háborúért, mint a békéért, s ez mind­addig így lesz, míg a helyzettel bátran szembe nem nézünk. Hollandia képviseli a magyar érdekettet Dél-Amerikában és Kínában Alügyminisztériumi beszélgetés a holland—magyar kapcsolatokról Hága, július 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) Azon a 26 ezer magyar gyereken kívül, aki­ket évenként Hollandia barátságra immár hu­zamosabb ideje vendégszerető szívére ölel, a holland kormány szintén olyan értékes szolgá­latokban részesíti Magyarországot, amelyekről már csak azért is illik egyszer külön megemlé­kezni, mert azok a nagyközönség előtt nem elég ismertek minden vonatkozásukban. Magyarország megcsonkított állapota s a háború következtében bekövetkezett pénzügyi és gazdasági összeomlása még mindig nem en­gedhette meg a magyar kormánynak, hogy egyes olyan távolfekvő világrészekben és or­szágokban állítson f­el diplomáciai vagy kon­zuli képviseletet, ahol fontos magyar érdekek kívánnák azt meg, így ezekben az országok­ban — általános nemzetközi szokás szerint — olyan Magyarországgal különös barátságos vi­szonyban álló országok képviselik a magyar érdekeket, amelyek erre vonatkozóan a magyar kormány kívánságának és felkérésének eleget tettek. Hollandia és Olaszország ez a két ország, amely e szempontból a legtöbb szolgá­latot teszi Magyarországnak . Hollandia ma még mind­ig három nagy, más világrészbeli országban képviseli a magyar érdekeket: Ar­gentínában, a Brazíliai Egyesült Államokban és Kínában. Hogy ezekre vonatkozóan, de általában a holland—magyar politikai kapcsolatokra vo­natkozóan is néhány felvilágosítást szerez­zünk, van Karnebeek holland külügyminiszter távollétében. Beelarts van Blokland Jonkheerhez fordultunk, aki a hágai külügyminisztérium­ban a diplomáciai ügyek leintézője. Beelarts van Blokland érdeklődésünkre a következőképpen volt szíves nyilatkozni: — A holland kormány szívesen tett eleget a ma­gyar kormány kívánságának, amikor egyes távol­lévő országokban a magyar érdekek képviseletére kérte fel. E képviseletek közül Brazília az, ahol kö­rülbelül a legtöbb magyar vonatkozású ügye akadt képviseleteinknek, mert például Sao­ Paoloban s a környékén erős magyar kolónia van, akiknek ügyes­bajos dolgaikban segítségükre kellett sietni a leg­utóbbi forradalmi események után is. — De itt van ezenkívül nemcsak Brazíliában, de Argentínában is, ahol szintén képviseljük a magyar érdekeket, a kivándorlás problémájával kapcsolatban felmerülő ügyek egész sorozata, amely leköti figyel­münket. Kínában kevesebb dolgunk van magyar ügyekkel, itt shanghaji főkonzuluunk van ezeknek intézésével megbízva. — Mindez azt hiszem bőven igazolja, hogy vi­szonyunk Magyarországhoz a legbarátságosabb, de vonatkozik ez különben minden államra egyaránt. — Viszont belgazdaságunk részben s bizonyos ágakban a munkanélküliséggel küzd s ezért a be­vándorló munkásságot, amely itt akar kenyeret és elhelyezkedést biztosítani magának, bizonyos ellen­őrzés alá vesszük. Az itt dolgozó magyar munkásság semmi panaszra nem adott okot különben. Eddig szólnak a kapott értékes felvilágo­sítások, amelyek újból igazolják, hogy a ma­gyar közvéleménynek minden oka megvan arra, hogy hálával gondoljon arra az országra, amely annyi jelét adta s adja hozzánk való barátságának "­it

Next