Pesti Napló, 1927. január (78. évfolyam, 1–24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

Szombat PESTI NAPLÓ , 1927 január 1­3 Mit várhatunk az új országgyűléstől ? Írta: gróf M­áviássy Gyula Nagy politikai alkotásokat, melyek leg­alább utólag igazolják a választások erősza­kosságait? Vagy inkább a középúton való újabb taktikázást, várakozást és tétlenséget! Én azt hiszem, hogy inkább az utóbbi le­hetőség fog megvalósulni. Sőt talán ez lesz a jobb eshetőség is. Főleg, ha helyes közgazda­sági és szociális politikával párosulna. Nem azért, mert nincsen szükség a politika terén nagyszabású koncepciókra, nagy lépésekre előre, hanem azért, mert nem várok jót a kor­mánytól, a tétlenség pedig még mindig többet ér a rossz alkotásoknál. Politikai téren elsősorban a közszabadság kiépítésére volna szükség. Olyan rendszerre, amely nem él hamis jelszavakkal és valóban az, aminek magát kiadja, amely nem hajtja meg a magyar hátgerincet, a nemzeti megúj­hodás e legelső feltételét. Ilyen tevékenységet pedig a mai pártkolosszustól nem várok. Ez az óriás, politikai mammut az álparlamenta­rizmus szülöttje. S az álparlamentarizmus megtestesítője csak az álparlamentarizmus ta­laján tarthatja magát fenn. Nem tudom felté­telezni, hogy ezt az alapigazságot a mai hata­lom elfelejtse, hogy magával ellentétbe jöjjön, öngyilkoságot kövessen el. Várhatjuk-e tőle a választási rendszer re­formját? A jelölés mai rendszerének eltörlését, a titkosságot? El fogja-e a kormány magától azt a fegyvert dobni, amely a győzelmet szá­mára biztosította? Meg fogja-e magát legjobb hatalmi eszközétől fosztani? Pedig erre volna a legégetőbb szükség. Hihető-e, hogy a kor­mány arra gondol, hogy nemsokára a szabad választás útján összeállított Ház váltsa fel a mostanit? Fogja-e akarni politikai betegsé­günk egyik főokát megszüntetni? Nem kell-e inkább attól tartani, hogy szerves törvényekkel fogja a többségi abszolutizmust még jobban biztosítani® Fogja-e a pártabszolutizmus a sajtószabad­ é alaot­ helyreállítani? Ha erre el volna hatá­rozna, miért hallgatta el e szándékot a válasz­tások alatt? Nem nyilvánvaló-e, hogy teteme­sen megkönnyítette volna szerepét, ha világo­san kijelenti, hogy azt a törvényt el fogja tö­rölni, amely a sajtóval szemben fentartja a há­borús időkből eredő rendkívüli hatalmat és le­hetővé teszi, hogy a kormány a neki nem tetsző lapot elnémítsa és anyagilag tönkretegye? Ki kételkedik abban, hogy a választás kilátásain javított volna a kormány, ha az esküdtszékek helyreállítását beígéri? Mivel ezt nem tette, joggal­ lehet feltételezni, hogy kielégítő sajtó­szabadságot nem fog a mostani többség adni. Mikor volt annyi politikai pér, annyi poli­tikai büntetés és üldözés, mint az utóbbi idő­ben, mikor hallottuk annyiszor a vezető állam­férfiaktól azt a szép szót: »független bíróság«? Talán azt várhatjuk az új többségtől, hogy ha­tározott lépést fog a törvényes király vissza­hozatala felé tenni? Az országgyűlés többsége alighanem legitimista érzésű, de mégsem vá­rok tőle jóirányú, erélyes, céltudatos iniciatí­vát, mert a vezetés, az abszolút hatalom Beth­lené, aki pedig saját elvi szempontjából éppen olyan könnyen kísérletezhetik a királyválasz­tással, mint a restaurációval, és akitől én a leg­jobb esetben az egész kérdés kitolását, elnapo­lását várom, mert ez felel meg legjobban poli­tikai mentalitásának és ugyanakkor hatalmi érdekeinek. Igaz, hogy az időnyerés még min­dig jobb a rosszirányú megoldásnál, de az or­szág igazi érdekei azt kívánják, hogy idővesz­teség nélkül óvatos és tapintatos, az ország külpolitikai érdekeit nem veszélyeztető módon, de következetes munkával készítsük mindenütt elő a törvényes királyságot és az ezeréves alkot­mányt, az egyetlen igazán törvényes rend hely­reállítását. Sajnos, már az igazi legitimisták körében is gyakran hallom, hogy nem szabad arra gon­dolni sem, hogy a kiskorú uralkodót vissza­hívjuk. De én ezt súlyos hibának tartom. A jövőnket semmi sem biztosíthatja jobban, mintha a fiatal király és családja itt élne kö­zöttünk, hogy ne lehessen konkolyhintegetés­sel, hamis szubjektív impressziókkal, intrikák­kal a bizalmatlanságot király és nemzet között nagyra növelni, hogy a fiatal uralkodónk ma­­gyar levegőben, a magyar társadalom szeretete­ és tisztelete által környezve nevelkedjék fel,­ hogy ő megismerjen minket, m­i­nt és családját, mielőtt tényleg uralkodnia kellene. Tudom, hogyha Buda várában élne a király és fenkölt­lelkű anyja, olyan belsfí' 'harmónia, bizalmi atmoszféra keletkeznék a királyi család és a nemzet között, amitől, sok század óta nem él­­veztünk. Biztos, hogy a kiskorú király vissza­jövetele nem egy nehéz kérdést vetne fel, de nehézség, hátrány és veszély nélkül fontos lé­­pést előre sohasem lehet csinálni. A politika feladata megállapítani, hogy mi a nemzet, fő­érdeke, amelyért a mellékérdekeket fel­ kell tudni áldozni, amelynek útjában álló nehézsé­gekkel meg kell tudni küzdeni. Fő érdekünk e­­ kérdésben pedig az, hogy a király és a nemzet teljes szolidaritása, elválaszthatatlansága, egy­másrautaltsága mentel előbb jusson kifejezésre és valósuljon meg abban a tényben, hogy a nemzet önszántából adja vissza a koronát a törvény szerint való birtokosának. Sajnos azonban ezeket a hasznos, ezeket a szükséges iniciatívákat nem várom a jelenlegi országgyűléstől. Ehelyett mi valószínű? mi­lyen jövőbeli működés felel meg a múltjának? Valószínű, hogy az összes ellenzéki pártokkal el fogják hitetni akarni, hogy a végső meg­oldás az ő szellemükben fog történni. Alig­hanem sok Bethlenbarát fogja az ellenzéknek bizalmasan mondani, hogy a miniszterelnök­­ lassan leépíti a pár­tab­szol­utizmust, csak le­gyen türelemmel. A közvélemény még nincsen preparálva, a bolsevizmus veszélye sem szűnt meg addig, míg Oroszországban a Szovjet ho­nol. Ezzel ellentétben a liberálisoknak azt fog­ják suttogni, hogy a numerus clausus rövid átmenet. Eddig is csak azért nem törölték el, mert a keresztény tábor sötétségben él és a közvélemény sem érett még meg azon szabad­elvűség számára, amely Bethlent áthatja. De lassan megneveli pártját és a nemzetet, bízza­nak csak benne. Az első lépés már megtörtént, amikor a »keresztény« szót ki akarják küszö­bölni a többségi párt elnevezésből. A fajvédők fülébe pedig ugyanakkor bizal­masan azt fogják súgni, hogy a numerus clau­sus-féle átmenet nagyon hosszú lesz. A válasz­tások előtt kellett ugyan a liberális zsidó sza­vazatokra tekintettel lenni, de Bethlen a régi marad és nem fogja a keresztény politikát fel­adni. A névváltozás puszta névrövidítés, semmi más. Nekünk legitimistáknak egészen bizalmasan fogják közölni a benfentesek, hogy a miniszterelnök meggyőződéses, sziklaszilárd legitimista, nem is lehet más. Konzervatív haj­landósága, józan esze minden más feltevést kizár, a közvetítők szerint négyszem között ezt a miniszterelnök be is vallja, csak múltja és a külpolitikai érdek tartja vissza attól, hogy nyíltan hangoztassa álláspontját. Különben ma még úgysem lehet semmit sem csinálni. Ma­­gyis csak varrni kell, míg a király nagy­korú lesz­. A királyválasztóknak a miniszter­elnök más barátjai azt fogják magyarázni, hogy elméleti fejtegetéseivel már előkészítette a király választásához való jogot, mivel azon­ban a többség legitimista és semmi esetre sem állt még egy jelölt mellé a választás előtt az egyik valószínű trónkövetelőnek olyan hely­zetbe kell jutnia, hogy a nemzet a trónrajutás­tól valami kézzelfogható hasznot remélhessen. E suttogások, felvilágosítások, e tanácsok azonban mind egyéni akciók lesznek. Bethlen nem lesz felelős értük. A miniszterelnöktől nem lehet számonkérni, ha a felelőtlenek ígére­teit nem váltja be. Aki felsült, az vessen követ­­ önmagára. Miért volt olyan hiszékeny. Közben pedig tényleg édes-kevés fog bármely irány­ban történni. A párturalom főhatalmi eszközei talán formát cserélnek, egyes visszaélések ta­lán eltűnnek, de a várt abszolutizmus bázisa meg fog maradni. Amit a balkéz ad, azt a jobbkéz vissza fogja venni. A legitimizmus ügye pedig tovább fog posványosodni, a mai rezsim fen­marad, mindig nehezebb lesz a régihez vissza­térni, mert mindig több magánérdek fog az utóbbihoz kapcsolódni, több fogja magát kom­promittálva érezni, fog félni a törvényes rezsim helyr­eállításától. S még az lesz a jobbik eset, mert még az a kísérlet sincsen kizárva, hogy külpolitikai előnyök ígérgetésével esetleg vala­melyes más irányú kísérlet történjék. E lehetőségekkel szemben magamtartása adva van. Határozott ellenzékiség, míg nincsen biztosíték, hogy a kormány a helyes politikát követi. Késhegyig menő küzdelem. Ha ellenben a szükséges szabadságokat a kormány helyre­állítaná, ha a törvények uralmát, a jogfolyto­nosságot tényleg előkészítené, akkor nekem is el kellene a múltat felejteni és a kormány mun­káját kellene sikerhez segíteni. Bárcsak ezt te­hetném!­ ­s Az ODOL-t az egész világon mindenütt használják­ még a legkisebb helyeken is. Az ODOL nélkülözhetetlen higiénikus szer­v

Next