Pesti Napló, 1929. február (80. évfolyam, 27–49. szám)
1929-02-26 / 47. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1929 február 24 594 A walesi herceg tanulmányútja kiélesítene az angol bányamunkások és munkaadók harcát Rettenetes nyomor az északangliai bányavidéken • A dolgozó munkás bére kevesebb, mint a nemdolgozónak munkanélkülisegélye A walesi herceg megkomolyodott London, február 25. A walesi herceg most beszélte meg Baldwin miniszterelnökkel a bányavidéken tett tanulmányútjának eredményeit. Hogy mit mondott a walesi herceg Baldwinnek, azt persze nem lehet tudni. De annyi bizonyos, hogy a walesi herceg bányásztanulmányútjának volt egy egészen nem várt következménye: most még erősebben lángolt fel az ellentét a munkaadók és a munkások között. Erre végeredményben a walesi herceg feijelentései és beszámolói adtak okot. A kellemetlen séta A walesi herceg most járt először a bányászok között és határtalanul megdöbbentette az a rettenetes nyomor, amelyet az északangliai bányavidékeken tapasztalt. A herceg lelkiismeretesen tanulmányozta a bányászok lakásviszonyait. Felháborító nyomortanyákon élnek a szerencsétlenek ezrei. Számos bányászfaluban még nincs csatornázás. Sártenger borítja a falvakat. A walesi herceget filmoperatőrök kísérték útjában s lelkiismeretesen lefényképezték a bányászlakásokat. A filmek forgalomba kerültek s óriási felháborodást keltettek a közvélemény körében. A walesi herceg ezenkívül tanulmányozta a munkabérviszonyokat is. A munkások megmutatták neki munkakönyveiket és fizetési utalványaikat. A herceg könnyen meggyőződhetett arról, hogy számos bányász, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy dolgozhat, kevesebbet keres, mint amennyit munkanélkülisegély formájában kap, ha elveszti állását. A walesi herceg, enyhén szólva, csodálkozott ezeken az állapotokon és csodálkozását nem is titkolta. Több nyilatkozatban adott kifejezést megdöbbenésének és ezek a nyilatkozatok , megint óriási viharokra adtak alkalmat. A nyilatkozatok kellemetlenülérintették a bányavállalkozókat. Eddig sem voltak nagyon népszerűek, most még népszerűtlenebbekké lettek. Ezért most a munkásnyomor ódiumát szeretnék elhárítani magukról.. Kijelentik, hogy őket nem lehet az egész munkásnyomor bűnbakjaivá megtenni és az általános gazdasági válságra, tehát végeredményben a kormány politikájára hárítják a felelősséget a nagy nyomorért. Mindezeknek következményeképpen ezen a héten már számos vihar trolibolt az angol alsóházban A munkáspárti képviselők felhasználják a walesi hereesz nyilatkozatait és kevesen támadják a munkaadókat. A konzervatív képviselők viszont igyekeznek a munkaadók védelmére kelni. Azzal érvelnek, hogy sok bánya munkást keres és nem lehet munkásokat találni, tehát nem is lehet olyan súlyos a helyzet. Az egyik konzervatív képviselő kijelentette, hogy egy délwalesi szénbánya kétezer munkást keresett, de nem jelentkeztek elegen. Óriási vihar támadt erre, a szocialisták hazugsággal vádolták a konzervatív képviselőt, a miniszterek kellemetlenül, kínosan feszengtek helyükön. A kormánynak igen kellemetlen ez az ügy, most az új választások küszöbén. És különösen kellemetlen azért, mert mindezeket a viharokat a walesi herceg tanulmányútja kavarta fel. Annyi bizonyos, hogy a walesi herceg most már nem folytatja tanulmányútját, mint ahogy eredetileg tervbe vették. A délwalesi bányakerületeket már nem fogja meglátogatni. A kormány pedig azt ígéri, hogy igyekszik majd fellendíteni az angol szénkonjunktúrát. A munkások és a herceg Ha ezek az események ki is élesítették az ellentéteket a bányatulajdonosok és a bányászok között, ha komoly politikai küzdelmekre adtak is okot, mindez nem vont le semmit a walesi herceg népszerűségéből. Az angol trón várományosát eddig is szerették a társadalom legszélesebb rétegeiben, most azonban úgy látszik, hogy az erősebben baloldali munkásság is szimpátiával és szeretettel fordul feléje. Érdekes talán feleleveníteni a walesi herceg életének fontosabb adatait és momentumait. A walesi herceg: Edward Albert Christian George Andrew Patrick David 1894 június 23-án született. Négy testvére van és valamennyien modern gondolkozású, széleslátókörő, józan ítéletű angolok. A walesi hercest különösen rokonszenvezett mindig a modern életformákkal, a modern világnézetekkel és a szabadelvű, demokratikus felfogással. Az utóbbi években a külföld főleg csak mondáin oldaláról ismerte meg a walesi herceget. Sportteljesítményeiről, táncairól, párizsi kirándulásairól, világkörüli útjairól sokat írtak a lapok. Azonban a walesi herceg ezalatt élt egy másik komolyabb életet Tanulmányozta a politikát és az angol nép fontos problémáit. Általában környezetében mindenki komoly, gondolkodó és érző embernek ismeri. A kötelességtudás igen erős benne. A kötelességtudás legszebb tanújelét adta, amikor legutóbb apja halálos betegségének hírére, Kelet-Afrikából rohant minden lehető közlekedési eszköze apja betegágyához. Soha még ember nem tette meg ilyen szédületes gyorsasággal ezt az óriási utat két világrészen át. Most pedig egy érdekes elhatározásával keltett feltűnést a herceg. Kijelentette, hogy eladja, összes hátaslovait. Nem mintha nem szeretne lovagolni és főképpen lóháton vadászni. Erre az elhatározására az adott okot, hogy minden évben többször előfordul vele egy kis baleset, leesik a lóról. Ezek a balesetek mindig komoly ijedtséget és aggodalmat keltenek nemcsak családja körében, hanem az egész angol társadalomban. A király és az angol polgárság egyaránt féltek, mi lesz, ha az angol trón várományosa egyszer szerencsétlenül talál leesni a lóról. A walesi herceg, hogy megnyugtassa apját és az angol közvéleményt, eladja lovait. Nem fogtöbbé lóháton vadászni. A „megkomolyodás" Érdekes, hogy a walesi herceg már kisfiú korában is nagyon népszerű volt. Típusa volt az angol boy-nak. Karcsú, szőke, kékszemű, csinos fiú volt, mindig barátságosan mosolygott, közvetlenek, egyszerűek, póztalanok voltak a mozdulatai. Sokat sportolt és ezzel is mutatta, hogy mennyire igazi angol. Később is mindig megőrizte egészen fiatalos kedélyét, még akkor is, amikor már túl volt a harminc éven. Sokat járt társaságba, szeretett táncolni, szórakozni, szerette a jazzt. Barátait nem annyira a gótai almanach fokozatai, mint inkább személyes szimpátiája alapján válogatta meg. Sokat utazott, sokat, sportolt, és agglegény maradt, mert nem akarta feláldozni függetlenségét, szabadságát. A sajtó számos kitűnő pártit ajánlott neki, a walesi herceg azonban nem vett tudomást ezekről az ajánlatokról. Ez egy kissé csökkentette a népszerűségét, mert tekintettel arra, hogy a walesi herceg elmúlt már 30 éves, az angolok szerették volna, ha végre-valahára »megkomolyodik«. Az angol puritánoknak az sem tetszett, hogy a walesi herceg túlságosan mondáin életet élt. Az meg különösen nem, hogy állítólag intim álarcos bálok alkalmából női ruhába öltözött az angol trón várományosa. Azok az angolok, akik nagyon a szívükön viselik a királyság sorsát, már komolyan csóválták a fejüket, hogy mi lesz a walesi hercegből, hogy fog majd beválni, ha át kell vennie apái örökségét. Most azonban úgy látszik a walesi herceg tényleg megkomolyodott, legalább is ezt mutatják a legutóbbi események. Annyi bizonyos, hogy ma talán népszerűbb, mint valaha. Mihály Dénes új találmánya: a filmrádió. Balról: a rádió, a hangszóróval; jobbról: a filmfelvevő készülék ! • Könnyes tenyér irta: Geller! Andor Endre !Nemrég még úgy fütyültek a folyók a föld nehéz ágain, mint a rigók a rózsakerteken, a leveles halmokon és a bütykös hegyeken. De egy vércsöppes kés elvágta a torkukat (az ősz). S mint a holt arabokat, hosszú fehér lepelbe csavarta őket a Tél. A merev folyók mögött az egyik város jeges gyémántgyűrűhöz hasonlított, amint este körülfutott a lámpák aranya s a pincelakásaiból lépett ki az én Szegénylegényem (nagyon szeretem őt és a könnyeiről akar beszélni a szívem). Már ahogy kilépett és lépett egyet... ahogy rombolt vékony kabátját a fülére rántotta ... és vékony, főtt orra megszippant... látszott, hogy jó, álmodó és szegény legény, nem piperkőc. Mingyárt az eltűnt hattyúkra gondolt, akiket télen talán üvegkályhákban melegítenek a piros virágok tüzével... Alig vette észre, hogy Smittékhez ért (szegények ők is) és rázta a csingilingit, míg csak bedőlt előtte az ajtó és hósapkájában az öreg Smitt fogadta. Rézsút befordult mellette (jó estét!) és összecsapta a kezeit (szörnyű a hideg!). A lépcsőház is megdörrent ettől és íme, kifutott Anni, akihez szerelmes látogatóba jött. A szőke hajfonata ért előbb hozzá, csak azután a piros és fehér arca. — Olyat csattintott kuncogta a lányka... de mögötte odaszúródott az anya sárga, sovány, öntő orcája: — Ami... most... pszt! A legény nem tudta, mit mormogjon, belépett, ám mikor a kályha mellől fölemelkeit Vünk Mihály mészáros és hentesmester, meghökkent (mert látta rajta, hogy duzzadt Hasát vörös lángok festik pokolba és tokás arca kiizzadt a beszédben.) S Vünk Mátyás mits'in törődve vele, Anni keze után nyúlt és ropogva fölállt a székéről és szuszszánó hangját emeltebben fordította az öreg Smitthez: — Mondhatom, elég kukoricám van. Az ólaim jó ridegek. Emberek is lakhatnál». S ezért a bíróim vastagodnak. S tavaszra egy vagyon, egy zacskó aranynál több veri a kezemet, Smittné... S újra meghökkent az ifjú: — Éppen leánykéréshez jöttem, most viszik el tőlem Annit, viszik a disznók, pénzek és hájak közé. — Annikám, — remegte a szíve... de Vünk úr tompa szusszanása elnyomta. S a lányka gyertyát gyújtott, mert öreg szülői kérték erre (hiszen elég volt a hangulatos sötétségből Vünk úr!). S még az ifjú szeme is tág maradt, mikor a mészáros ujjain megvillantak a gyémántgyűrűk koponyái és az asztalra dobta bögyös pénztárcáját. S amíg a pénztárca szétnyílt, az én ifjúra hiába susogta: — Emlékezz Annikám a hattyúk mögött úszó hullámhajra... a rózsaképekre a víz tükrén... csattanó csókunkra: emlékezz! Már a mészáros lehúnyta pilláit s úgy tolta szét három csomóra a pénzt: — Számolják, — motyogta — nem hazudok, egyhónapi jövedelmem. A Smitték ujjai! Mintha szélmalomnak kerekei görbülnének, remegnének és megmerülnének a pénz vizében... sosem forogtatok ilyen szellőben... Annikám... bűzácskám, forognak, tombolnak a szélmalmaink, hull a pénz, hiszen ez már orkán! A Szegénylegény fehéren húzódott az ablakba, szinte az üvegben csillogott, mint a holdvilág galambja. Kerek szeme búsan nézte, hogy Anni is habzsolva keverte, rakta, tolta a pénzt. Végül imádkozó ujjakkal megállt fölötte. Vünk úr gyémántgyűrűi simogatóan rásüllyedtek, s az öreg Smitték keze áldást adóan egybefonta, betakarta őket. Házasság! S a hájember a szavaival már frakkba öltözött, csenszett a harang, míg betűzte a gomblyukába a mészárosok jelvényét, a »Kis malacot«... S az esküvő tervében az összes vérrel, hússal és zsírral dolgozók ott voltak... csupa« erő, csupa-bús testőri sereg! Igen Annikám. — Jaj, Istenem. kiáltott föl a legény hangosan — ez nem lehet, ezt nem engedem. Annikám! S betörve a szülők és Vnnk közé. Annii szájára dobta magát, melléhez húzta és hevesen kiabálta. — Anni, emlékezz, engem szeretsz! Aztán választ sem várva a kapkodóktól, járjongva ugrott ki a lépcsőházba, s mögötte az öregSmitt loholt, a kulcsot beülötte a kapuba, kicsapta előtte és bevágta utána. S míg kábultan, szomorúan álldogált kint, odabent tovább hömpölygött a zsíros szájból a házassági menet: a lakoma«.», zenészek... röffenő disznók... s Anni menyasszonyi tánca a négyszer vastagabb Vunkkal... Az én Szegénylegényem a sápadt hegedűjére gondolt, amely majd vigasztalóan fölgyúl esténként, mint a mindszenti gyertya: itt nyugszik Anni, befödte a pénz, a háj. Aztán álmos tájakra, ahol hóba burkolt koponyák susogják a szomorúságát. S látta a Lelket, amint kiszorul ma este a Smitték házából, s mint árva gyermek, mezítláb szalad az ő hegedűjátéka után. S a halálára gondolva úgy elkezdett sírni mint az őszi eső (ahogy az őszi eső sír, ha megért már minden és mégis üres sok kamra). S a legény engedte, hogy lehulljanak a könnyei, de aztán fölfogta őket a kezébe és vitte, vitte magával. S így lassan a tenyerei jéggel lettek tele és apró könnyházikókat épített rájuk a szeme. De voltak ottan sápadó tornyok is, amikben rongyos ruhájú tündér vacogott; voltak sovány bokrok, ahol a szegény szerelmesek bújtak meg: ez a két jéggel telt tenyér a világ őrült és fájdalmas, álmának látszott a pénz miatt. S mikor a szegény ifjú abbahagyta a sírást, ámulva látta, hogy csodálatos a keze. Egy lámpa alá szaladt megbámulni. S gyűrűsujjánál az éjjeliőr csöndesen hajnalt dudált és egy munkás fázva kidugta fejét a pincelakából. A dombon egy ősz koldus hevert holtan. S a ráncokba bujt karikák ablakain átfújt a szél és fölemelte a mezítlen árvákat az ágyaikról. Három öngyilkos feje is látszott de a kisujjnál szép volt a könnyből faragott szánkó, az álmodó hárfa és a ciprusi lombok ... Bizony kábultan nézte, nézte a könnyes, megfagyott tenyerét, míg több részeg munkás tántorgott el mellette, akik a Marseillaiset énekelték és bánatosan sírtak De most a város élő éjjeli őre rikoltan dudált: Hajnal! Ébredni! És egy agg koldus ballagott ki a csapszékből. De a legényem szíve indulatos volt és fájó: hirtelen odafutott Vünk Mátyás mészáros üzlete elé és a cégtábla kifestett disznójának képébe csapta a kömig szomorú városkáit...