Pesti Napló, 1929. március (80. évfolyam, 50–73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

it * „Zászlóbontás" Emlékeznek még erre a szép szóra, — a régi világ politikai életében szinte ölelkező rímként tért minduntalan vissza és az akkori politikai tudósításokban ez a szó, hogy »zászló­bontás«, majdnem annyit szerepelt, mint ez a három szó: »helyzet«, »válság« és »kibonta­kozás«., Új és új pártok bontottak zászlót, vagy a régi pártok új vezérlettel, új lobogóval, vagy új szövetségekkel; a politikai élet nyáron mindig egy »zászlóbontással« zárult és ősszel egy »zászlóbontással« indult meg. Most megint zászlóbontásról leállunk és el tudunk képzelni néhány száz, vagy néhány ezer embert, aki azt mondja: végre! Csakhogy a párt, amely zászlót bont, nem valami új alakulat, még csak nem is, egy lélekvándorláson keresztülment régi párt, a párt, amely most zászlót akar bontani, a párt, amely most hódító körútra akar indulni az országban, az új párt, amely most szervezkedik... a régi egységes párt. Van valami furcsa és ellentmondó ebben a helyzetben. íme egy párt, amely hatalmasabb, mint előtte bármely párt és­ bármely pártha­taloma, a magyar parlamentarizmus történeté­ben. íme egy párt, amely egyszerűen letörte az ellenzéket az általános választásokon, s egész pártok úgy olvadtak el, mint az Antark­tis úszó jéghegyei. Vele szemben jóformán alig van ellenzék, széthulló pártforgácsok a baloldalon, néhány olyan magányos sziget, a jobb-, vagy balközépen, mint például Gaal Gaston, vagy néhány olyan politikus, aki ma az ellenzéken van, mind lehasadt és levált sziklája az egységespárti óriáshegynek,­­ például Kállaii Tibor, vagy Nagy Emil. A sza­badelvű párt hatalma, amely pedig egy em­beröltőn keresztül kezében tartotta Magyar­ország sorsát, csak árnyékhatalom hozzá ké­pest és feltétlenül dominálóbb helyzete van a pártpolitikának a parlamentben, az egész köz­hatalomban, mint mondjuk például a konzer­vatív pártnak Angliában, vagy a keresztény­szocialista pártnak Ausztriában. Ezzel a párt­tal szemben jóformán minden többi párt ellen­állása megtört,­­ és ehez a párthoz tartozni, vagy nem tartozni talán többet jelent, mint amit jelentett például a Tiszák uralma alatt a­ szabadelvű párthoz tartozni, vagy a két koalí­ciós­­ Vckerle-kormány alatt a függetlenségi párthoz, vagy az alkotmánypárthoz és a népi párthoz tartozni. Egészséges judiciummal tehát el sem le­het képzelni mást, mint azt, hogyha valami zászlóbontás történik, akkor az az egységes párt­­ ellen történik ... Annál is inkább, mivel az ország többsége feltétlenül ellenzéki, ellenzékként reklamálva a közszabadságokat,­ ellenzékként reklamálva egy messzenéző és koncepciózus közgazdasági politikát; azt a közgazdasági politikát, amely­nek nyomait sem tudjuk felfedezni — csak eredménytelenségeit; azt a közgazdasági poli­tikát, amelynek jóformán egyetlen mentő­körülménye az, hogy — nincs. Maguk az egy­ségespárti képviselők is — ellenzékiek sok te­kintetben, ha a közgazdasági szituációról be­szélnek, jóformán elmosódik minden pártkü­lönbség kormánypárt és ellenzék közt, mert az kormánypárt is, — ellenzék is. A kormány­párt épúgy belátja a helyzet sivárságát, a helyzet nyomasztó gondjait, mint az ellenzék,­­ a különbség legföljebb az, hogy az egysé­ges párt ettől a politikától várja a helyzet ja­­vu­lását, az ellenzéki politika és közvélemény pedig­ egy egészen más irányú gazdasági po­litikától. S mi történik ezek után? Az, hogy zászlóbontással — az egységes párt lép fel, az a párt, amely annyi »egyhangú választáson« hódított meg alanyi kerületet. Igen, az egysé­ges» párt — zászlót bont. Hatalma csúcsán — elől kezdi pályáját. Hatalmának birtoká­ban szervezkedik — a hatalomért, ezúttal a vármegyei hatalmon, a vármegyei választáso­kon keresztül. S hogy mennyire fundáltnak tartja ezt a mostani pozícióját és roppant túl­súlyát a párt, mutatja az, hogy szükségét látja egy­­ szervezkedésnek. Még csak most kerül a plénum elé a közigazgatási javaslat, de az egységes párton már megkezdték a szer­vezkedést — a vármegyei választási harcokra, mert hiszen a választás titkos lesz és titkos választójog mellett sohasem lehessen tudni... Szervezkednek és­­­zászlót bontanak« a vármegyei választások előtt — akár az álta­lános választások előtt. A különbség azonban óriási s a különbség idővel is mérhető. Eszten­dők teltek el a múltkori nagy »zászlóbontás« A baj kezdete a magyar nemzet ellen elkövetett vétségekről, illetve bűntettekről szóló törvény volt. Az 1921:VII. te„ ha jól emélkszem, pedig jól kell emlékeznem, mivel csekélységemnek is volt némi összeütközésem ezzel a törvénnyel. »Aki oly valót­lan tényt állít vagy terjeszt, amely alkalmas a ma­gyar nemzet megbecsülésének csorbítására vagy a magyar állam hitelének rontására, az vétséget kö­vet el s ezért öt évig terjedhető fogsággal büntet­hető.­ De lehetett az ilyesmiért, ha bizonyos kö­rülmények bűntetté emelték, tízévnyi, sőt esetleg életfogytiglan terjedhető fegyházat is kapni. Úgy egészen mellékesen pedig pénzbüntetést is, ki-ki vagyoni viszonyaihoz mérten, ez­er pengőtől száz­ezer pengőig. Nem mondom, hogy szép dolog, sőt ellenkezőleg, visszataszító és megbélyegzendő, ha az ember a nemzetét ócsárolja vagy az államának hitelét rontja, sőt határozottan rútnak tartom s főleg az utóbbinak tudatos és világosan bebizo­nyított elkövetése indokoltan meg is büntethető. Már azonban a nemzet becsületének megsértése, az olyasvalami, amit a legtöbb esetben igazán nem érdemes a nemzet nevében tudomásul venni. Egy nemzet, még egy kis nemzet is, olyan nagy és hatalmas valami, hogy még a hitvány for­rásból fakadó becsmérléseket is kiállja.. Mit árt az a Montblancnak, ha valaki azt ír­ja róla, hogy 2800 méter magas, mikor, ha jól emlékszem, 4810 méter magas. Vagy pláne, mit árt valaki az­zal akár a Gellérthegynek, ha ...köp az oldalára. Eg­y négyzetdeciméternyi területét elrúzítja néhány órára. De azért a Gellérthegy az Gellérthegy ma­rad. _ Nos, a magyar nemzet megbecsülése elleni vétségek azokban az esetekben, mikor valóban tör­tént becsmérlés, ilyesmik voltak. Egy részeg mun­kás elkáromkodta magát vagy egy bolond kora ki­fakadt Vakondtúrásnak nevezték a Montblancot. Szegény Montblanc. Mert azok az esetek, amikor valami alaposabb kritika miatt ítéltek el egyeseket, ezek a legtöbbször egészen más fejezet alá tartoznak. Itt ugyanis a baj folytatása jelentkezett. Ha nem is minden eset­ben, de legtöbbször nem a nemzetet vagy az álla­mot, hanem a kormányt, az uralmi rendszert, a közállapotokat, a hatóságokat illette a kritika. Er­ről is le kellett azonban szoktatni az embereket Különben már szolgálta a sajtószabadság, az egye­sülési és gyülekezési jog korlátozottsága is. Sőt a közigazgatási ellenőrzés mellett lezajlott nyílt vá­lasztások is, melyek egy kormánypárti mamut­többséggel ajándékozták meg a hazát. Csak kriti­kát nem! Ez e­­yik ki nem mondott, olykor azon­ban ki is mondott jelszava a kurzusnak. Tudni kell az vdo­­t, hogy sohse csinálhat vala­mit sikeresen a kormány, de bármiféle messze lát­ható hatalmasság se, hogy széles körökben után­zókra ne találjon. „Ha az elsőosztályú hatalmasok megbírálása tilos, vagy majdnem tilos, miért tűrje a kritikát a második- vagy harmadikosztályú ha­talmas, de m miért tűrje a minden hatalom nélküli, óta — az egységespárti zászló azóta megfa­kult, az ígéretek dáriusi kincseiről kiderült, hogy: valorizálhatatlanok, a sok beígért adó­politikai és más közgazdasági reformból alig lett valami, nem lett semmi, a közszabadságok beígért nagy restaurálásából sincs más itt, előttünk, mint a sajtónovellatervezet roncsai és legfeljebb — a házszabályrevízió. A »zászló­bontó« egységes pártról ezerszer is kiderült, hogy egyszerűen kormánypárt és még csak nem is egységes, mert csak­ ellentétei és belső viaskodásai tartják egyensúlyban. Az, hogy szükségét érzik a hatalom delén »zászlóbon­tásnak« — kritikája is ennek a »zászlóbontás­nak«, sőt önkritikája és önvallomása az egész egységes pártnak. Más zászlóbontásra van ma szükség, — nem valami új zászlóéra, de arra a lobogóéra, amelyet világtörténelmi na­pokban bontottak ki Magyarországon... a Kossuth Lajos lobogójára, amely a revízió lo­bogója, ép mert a jognak, szabadságnak, na­cionalizmusnak, demokráciának és magyar szabadelvűségnek lobogója­ ellenben szerepelni vágyó Senki Pál úri Igaz, sze­repelni jó. ...üllemes, ha az embernek üres politikai beszédeit, silány védőbes­zédott, unalmas pohárkö­szöntőit közlik a lapok. Egyes, állítólag politikai bűnösök, szélhámos ébredők, a bolsevistából sikerré vedlett kalandf­­ok boldogok, ha interjút írdi­at­nak le a lapokban. Ha kikerülnek a börtönből, mindegyik megírja az emlékiratait vagy regénye­ket gyárt s neheztelnek, ha a lapok nem ütik őket nagy embereiké. Egyáltalában nincs város, ahol olyan megveszekedett vágy élne a senkiknek a la­pokban­ való szereplésére, amiben különben a la­pok is hibásak, mert túlzott remélyi kultuszt űz­nek. Viszont azonban, mihelyt egy ilyen közéleti vagy börtönéleti nagyságról "valami kellemetlen jelenik meg, amit nem igazol száz százalékban a hatósági vizsgálat, rögtön rohan a bírósághoz kár­térítésért. A becsületéért, a becsületén ejtett csor­báért rögtön olyan összegeket akar a lapokon be­hajtani, amennyit egy évben nem tudott volna egész becs­ü­let­készletének kiárusításával keresni. Éz különös az, hogy a bíróságok egy része túlságosan engedékeny ezzel az iparággal szemben. Most a sajtóankéton sokan felszólaltak ugyan bírói oldal­ról is ellene, de tény, hogy ez a hajlam nem talál olyan ellenállást, amilyent megérdemelne. A helyzet az, hogy Magyarországon ma talán semmi se olyan hajléktalan, olyan kiközösített, mint a bátor kritikai szellem, az önzetlenség s a tisztesség elveinek követelése. Az önzés, a cini­kus nagyúri önzés vagy a mindenre kész koldus­önzés tombol szerteszét. Hihetetlen dolgokból akar­nak az emberek pénzt és előnyt kicsiholni. Ez is a kurzussal együtt kezdődött. Tény, hogy az emberek óriási tömege éveken át abból akart megélni, hogy ókeresztény. Ezen az alapon akart lakáshoz, állás­hoz, megbízásokhoz jutni. S mivel az a tévhit ala­kult ki, hogy a társadalom nem-keresztény réte­génél hallatlan kincsek vannak felhalmozva, egyes élelmes kurzisták keresztényi jellege megannyi vacuum cleanerré vált, mellyel ezek a keresztények a túloldalról pénzt, előnyt, pozíciót akartak el­szívni. Ilyen pénzszerzési előny volt különben az ellenforradalmi érdem is, aztán a fajmagyarság, mely már nemcsak a zsidókkal, de a nelu­ fajma­gyar keresztényekkel szemben is felvonultatta a kisajátítási igényt. Most aztán rájöttek arra, hogy a becsületen ejtett valóságos, de inkább vélt sérel­mek is értékesíthetők. Sporttá, és pedig professzio­nista sporttá lett a kártérítési perok megindítása, melyek olykor igen szép eredménnyel is jártak, így aztán főleg lapvállalatoktól, de magánosoktól is igen tekintélyes összegeket sikerült elperelni. * aki bírhatja Mnsd«n$«fere aaimban a beeswain.­tés fogalmat revideálni kell. Elsős­orban leg­alább is oly értelemben, hogy csak valaki er­kölcsi épségének megcsorbítása tekintessék ilyen­nek, ellenben szellemi képességeinek, műveltségé­ hta. SZÁSZ ZOLTÁN (A­udapest ) teljes heti rádióműsora Am 16 miét Budapest, 1929 80. évfolyam 50. szám Péntek, március 1 Egyes szám ára Budapesten, vidéken és­­ pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér NAPI­ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .... 4 pengő negyedévre ... 10 pengő SZERKESZTŐSÉG , Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20, sz. TELEFON­­ József 464-18, J 464—19. Szerkesztőség Bécsbeni I., Kohlmarkt 7.

Next