Pesti Napló, 1931. október (82. évfolyam, 222–248. szám)

1931-10-18 / 237. szám

45 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1931 október 22 AZ IFJÚSÁG Ki nagyobb úr: a püspök vagy a számadó juhász? Írta: Bakos Ákos Péternek, a kis juhászbojtárnak kr­eatív nap-nap után úgy kijárt a szi­dás, sokszor a pásztorbot boldogabbik vége is, mint a pulinak odadobott kenyérhéja meg szalonnabőrke. •1— Ezt a gyereket ugyan az Isten nem­ juhásznak teremtette, de majd csinálok én juhászt belőle, ha a dereka beletörik is, — hajtogatta mérgesen az apja. Szegény, anyáitlan Péter az apja szemében nagyon bűnös volt. Mindig csak az olvasnivalón járt az esze. Tőle­ ugyan tilosba tévedhetett, far­kasveszedelembe kerülhetett a nyáj, ha valami­­szép mesébe merült. Köny­vet mindig az uraságok Laci fiától kapott titokban. Történt, hogy egy napon csuda­szép üveghintót pillantott meg a gyep szélén, az országúton Péter. Az üveg­hintónak még a kerekei is aranyosak v­oltak. Négy, kényes ló a hintó előtt, aranysallangosak és a hintó bakján kényes kék huszár ült a tulipánros­szfifű, büszke kocsis mellett. Az üveg­hintóban egy ezüstfejű, mosolygós arcú öreg pap dőlt hanyatt, a kegyel­mes püspök, Péter ijedtében szaladt volna to­vább, amikor egyszerre csak megtor­pantak a lovak és kinyílt az üveghintó üvegajtaja. „ — Te volnál, akit errefelé Olvanoa Péternek hívnak? — szólt ki a hintó­ból szépen muzsikáld hangján a püspök. —• A Pétert magammal vinném, ha kedve volna rá és embert nevelnék be­lőle, — mosolygott a püspök Péter­nek közben odasietett apjára. —­ Azt már bajosan, merthogy ma­gamnak is nagy szükségem van rá. Pétert mégis magával röpítette a püspök hintaja. Még aki említeni is meri előttem a­ g­yerek nevét, jaj annak. — fenyege­tődzött Péter apja. — Csúnyán kika­pott a puli is, hogy búsulni mert a kis gazdája után. * Szöktek az esztendők egymás után, de Büki János állta a szavát. Az idő fejét­ ezüstösre festette, derekát meg­hajlította, pásztorbotját is megkop­tatta. "Már­ a környéken mindenki tudott a Büki Péter nagy szerencséjéről, de szólni senki nem mert az öreg juhász­nak, aki mindenkit került. Még a fia sűrű üzeneteit sem merték közölni vele. Egy napon csoda történt. Az öreg juhász elgyalogolt a messzi állomásra és jegyet­ váltott a püspöki városház Ahogy megérkezett, mutatta neki az ufóit az a kéttornyú templom, amely­nek­ tövében állott egy naczy kert kö­zepében a címeresportájú püspöki pa­lota. — A fiamat keresném, akit vagy fcartr'ric esztendeje idehozott a püspök úri"— szólt oda az öreg juhász a hu-szárféle kapusnak. És csak csodáálko­dott, hogy az is, de meg­benn is a szép­séges palotában mindenki milyen haj­bókolva köszönti őt, a szegény juhász? embert. Még a napok is, gyűrűs, pi­rosszalagos papok. Ahogyan vezették az Öreget fel az emeletre a piros viz­sonyszőnyeges ga­radicson, szalad ám eléje egy viola­sely­emruhá­s, aranyláncos, arany ke­resztes pap. — Édesapám! —­tt már borult la az öreg juhász nyakába a kegyelmes püspök. Amikor a király járt vendégségben a püspöknél, akkor volt akkorai trakta, mint azon a napon. Ott ült az öreg juhász selyemtrónusban a fia jobbol­dalán a sok úri vendég között és kap­csolgatott velük aranybillikommal. Egyszer csak megszólalt: -- Hát eljöttem, édes fiam, mert már igen hívogat Szent Mihály arkangyal a nagy lovagolásra. Eljöttem, horry megbocsássak neked. Látom, hogy úr­nak úr lett belőled, de mindig bánha­tod, hogy elhagytál engemet, mert azóta bizony már számadó juhász is lehetet volna belőled. Mit akar Japán Mandsúriában? Aki újságot olvas, láthatja belőle, hogy a Távol-Keleten Kína és Japán háborús­kodik Mandsúria miatt. A Távol-Kelet (angol származású neve: Far east): Ja­pán, Kína, a Közel-Kelet (Near east): Görögország, Törökország... a Földközi tenger keleti partvidéke, az úgynevezett »Levante«,. ' '•'­. : Mandsúria Kína egyik tartománya, amelyre Japán­­ már 1895 óta pályázik. Akkor a formózai kérdésből kifolyóan Japán véres háborúban, legyőzte Kínát, elfoglalta Formózát és a Liautung félszi­­getet, amely Dél-Mandsúriát jelenti Muk­den fővárossal. De Németország, Francia­ország és Oroszország a simonosckii béke megkötésekor megfosztotta Japánt Dél-Mandsúria birtokától és azt kínai uralom alatt orosz protektorátus alá helyezte. Oroszország be is rendezkedett ott, Muk­den­től vasutat épített Port­-Arthurig, amelyet erős hadikikötővé fejlesztett. Ja­pánnak fájt az európai nagyhatalmak igazságtalansága, amely győzelme gyü­mölcsétől megfosztotta és 1904-ben, az első arra alkalmas pillanatban, hadat üzent Oroszországna, leverte és átvette az uralmat a delmandsúriai vasút felett, amely Dél-Mandsúria birtokát jelenti. Akié a vasúti vonal, az az úri Az európai és az amerikai diplomácia ezt az 1905-ben kötött portsmouthi béké­ben elismerte. A világháború ezen az ál­lapoton nem változtatott. De Kína nem akarja országában látni a hódító Japánt és mindenféle nehézséget támaszt vele szemben, bojkottálja a japán árut, tüntet a japánok ellen és állítólag meg is tá­madta a délmandsúriai vasúti vonalat. Japán erre azzal felett, hogy megszál­lotta egész Dél-Mandszúriát és nagy kér­dés, hogy valaha is kivonul onnan. Kell neki új letelepülési terület, mert egyike a világ legsűrűbb lakosságú országainak. 381.250 négyzetkilométer területen több mint 60.000.000 japán lakik. A gazdag és termékeny Mandsúria a szomszédságuk­ban van és a legmegfelelőbb gyarmatosí­tási terület. Egy halott lord utazik Anglia felé A New Zealand—Anglia között közle­kedő postahajó poggyászraktárában fa­ládával beborított érckoporsóban utazik egy halott lord, aki 77 évig élt és ami nagy sző, egyike volt, Anglia legőviláglátot­tabb, legkalandosabb életű embereinek. A neve: Barn of Oxford. Gyermekkorát Ang­lában töltötte el, Etonban nevelkedett, de 14 éves korában" már "midshipman­i tengerészapród volt A 7 éves Walpole és a Maiéra csatpat- * ' i " szállító hajóra osztották­­be. Akkor még Robert Walpole-ne­k hívták és tele volt kalandvággyal, utazási kedvvel. Kalandira nem is kellett sokáig várakoznia, mert a May­er a St. Paul Sziget partjai mellett, 1000 mérföldnyire minden civilizált világ­tól hajótörést szenvedett és a kis Robert négy matróztársával együtt h­árom hóna­pig élt a szigeten, a vadak között. Már le­mondott arról, hogy valaha is visszatér­jen a fehér­ emberek világába, amikor egy nap észrevették, hogy a messzeségb­en füst lebeg a tenger felett. A tengerészek nem haboztak egy pillanatig sem, ellopták a benszülöttek egy csónakját és a törékeny alkotmányon nekivágtak, a veszedelmes útnak és kétnapi küzdelem után el is érték az Orion nevű gtőzöst, amely visszavitte őket Európába. Hú­széves korában részt vett a Fidz­i- szi­getek annexiójában és két expedíciót ve­zetett olyan területekre, amelyeken fehér ember sohasem járt még. 1879-ben a török hadsereg­be vétette fel magát és mint Szulejmán basa hadsegéde részt vett az oroszok ellen vise­lt, háború­ban. Súlyosan megsebesült a Sipka-szoros­nál vívott harcban, amely négy napig tar­tott és 12.000 török halálával végződött. Amikor felgyógyult, visszatért Angliába, Sie nem maradt otthon,, hanem­­ minden idejét utazással töltötte el és nincs olyan földrész, amelyet keresztül-kasul be nem kóborolt volna. Végre is Auckland közelében Wety Zea­landon telepedett le és ott érte a halál. Sokszor kérték fel, hogy írja meg­ emlé­keit, de Lord Oxford mindig elutasította a kérést és­ kalandjait csak a kortársak emlékezete őrzi meg. A nagy utazó most a koporsójába zárva tér vissza Angliába, ahol Mannington­ban temetik el. Évszáza­dos r­ins Manningtonban,­ hogy­­ TEJO'ŐL bárkit is eltemetnek ott, a halottaskocsi­nak háromszor meg kell kerülnie a­ temp­lomot, csak azután mehet a temetőkertbe, így Robert Walpole, Lord Oxford még koporsójában is utazó marad. POSTA Vidtor Ibolya Kaposvár. Bizony ügye­sen jártál el, gratulálok. — Ifj. Lux Béla Zalaszentgrót, örülök, hogy ízlett a csokoládé. Nem is kellett hozzá jóét­vágyat kívánni ! — Friedmann Józsi Hercegszántó. Jelentkezésedet örömmel fogadom és szeretettel veszlek fel kis táborunkba. — Deutsch N­a Debrecen. Kis hu­godat is szívesen látom megfej­tőink között, tesük jelentkezzen bátran. — Sztolovits Jenő Nyírbátor. Neked igazán nincs okod panaszra, mert augusztus hó 2-án szép könyvet kaptál. — Federer Lacii Tibi és Magduska Budapest. Las­san-lassan mind hazatérnek az én kis pajtásaim, örömmel hallom, hogy rövi­desen ti is megérkeztek. — Kauczill Otti­lia Rákoshegy. Ha egy-egy rejtvényt nem is tudsz megfejteni, az nem baj, a fő, hogy a rejtvények nagyobbik részét negfejtsd. — Oszmann Gyurikét Csurgó. Csak hogy jól mulattál, Gyurika, a nyá­ron. Ki tudja? 1. Melyik Európa leghosszabb folyóját 2. Ki irta az töt hét « léghajón» cimü regényt ! 8. Él-e gróf Zeppelint 4. Hogy hívják az angol királyfi 5. Minek a rövidítése ai »$. k­tf 1 A hidroplánnal le lehet a vízre eresz­kedni? 7. Melyik városban van az Eiffel toronyi 8. Melyik országban van San Franasco. Megfejtések és jutalmak U 1331 oktolbar U-tkl «zámMll Pontrel­vényi Szeptember végén, össze-vissza: A gulya reng s » méla tengeré­sz Fá­nni» szemével a magasba néz. Töltőtollat nyert: Lar­graf Márta. Csokoládét nyertek: Molnár Iászló lOkospa­lota és Molnár BÖRS! Budapest. Könyvtu­rmot nyertek: Kntím* Trín Titánból és Pridafka Tmrlke Budapest. (Megfejtések ft nanon bellii postAr* adandók: PesH X»p!ö — Feltörök — Budapest, Rikóczi lit öt. címre. 0« JútMhUt osztunk ki a helyes meg­fejtük ktfét.l Pótlórejtvény —Andor, —oltán, —de, —éter, —ihor, —lemez, —ária, —állat, —ezsébet, —ezső. A helyesen kiegészített kezdőbetűk a fenti sorrendben egy hónap nevét adják. Mi a foglalkozása (Beküldte ifj. Márton 11' --K Ttv'n'dtt) Habakuk Tamás. Ruha Jóska. Csuha László.­­"' Hazai Babért. Hosszú percek! Peti Nap­ójából ... Ne olvassuk az unalmas klasszikuso­kat" — mondja a Pesti Naplóban valaki Az ifjúság melléklet élén. De mit csinál­junk, ha olvasni kell? Nemcsak olvasni, hanem tanulni, megtanulni. Mi közöm ne­kem például Ovidiushoz és miért kell tud­nom, hogy a paelignusok földjén született Kr. előtt 43-ban? Minden részvétem az övé, hogy számkivetésben halt meg romi-ban, de azt a drukkot, amit ma szenvedtem miatta, nem érdemeltem meg tőle. Úgy történt, hogy Bartos tanár úr el­­végezte háromnegyed tizenegykor a ma­­­gyalázatot és elővette noteszét. Nem tu­dom, hogy más is úgy van-e vele, de ne­kem minden tanárnál spurim van, hogy a notesze melyik oldalán van a nevem. A griff után, ahogy kinyitja, tudom, hogy fenyeget-e a kihívás veszedelme vagy nem. Hát elővette a noteszét. Már az is nyug­talanító, hogy Bartos latin tanár úrnak zöldfedelil­ébtesze van és nem fekete, mint a többi rendes tanárnak. Griffre éreztem, hogy a K-betűs oldalon van... Ügy is volt. .. Kovács! — hívta ki vészt jósló han­gon. ... Kovács sápadtan kelt fel helyéről és ment ki a katedrára. Rettenetes csend volt, mert a mult órán azt mondta a ta­nár úr, hogy ma írásbeli dolgozat lesz, ami elmaradt és így egész váratlanul ért mindenkit a felelet. Még a stréber Bla­govits, az örök jelentkező is drukkolt. — Mondja el kívülről az Arany­kor első sz sorát . Kovács mondhatta volna, hogy azt hitte, hogy írásbeli lesz, hogy ezért nem készült, de Kovács hősi jellem és külön­ben is Bartosnak dumálhat, az nem is­mer tréfát. Hát Kovács nyögdösve kezdte: »Aurea prima sata­st...« És tovább nem jutott. — Na, mi lesz! — rivalt rá Bartos. Nagy, néma csend. Bizonyisten, hallani lehetett, hogy milyen csend van. Kovács kidülledő szemével csak állt és hallga­tott. — Négyes, fiacskám, lecsiicssilhet«»! — vigasztalta a tanár úr. Kovács meggörnyedve a helyére balla­gott, láttam, hogy a szeme tele van könnyel... A legjobb tornász, milyen bil­enést, milyen támaszbalendülést csi­nál! Egy Ovidius miatti Bartos a notesz fölé hajolt, ötvenkét szív dobogása hallatszott a szorító csend­ben ... Nem lapoz... A K-nál marad. — Kratlert A szeplfis Kratler nagy léptekkel ment ki a vesztőhelyre. Megállt, nézett, várt. Az első két sort bevágta, mialatt Kovács kinn volt. — Mondja el maga... Krat­er felvetette a fejét és büszkén kezdte: iAurea prima sata'st aetas, qua« vin­dice nullo Sponte sua sinv lege fldem rectumque colebat...« Itt megállott és egy nagyot nyelt...' A dongó kirepült... — Na, mi lesz, mi lesz, mi lesz! — haj­szolta Bartos és hogy úgy lássék, mintha segítene, pedig be akarta csalni a dad­ba, kezdte a harmadik sort: ipoeva­ntefusciue abrrant...» És nézte azzal a két fenye-' gető szemével. Szegény Krat­er csak dadogta utána: iPoena metusque«, és elakadt. — Négyeske, négyeskel — simogatta­meg a­ fejét a tanár úr. — Lecsücsi­ sietsz. Kratler is helyére támolygott. Olyan­csendet­ még nem éreztem, ami ezután volt. Fordított! A larc élesen, Ku­boszosv fordult meg. Az én oldalamra. A szeme fenn van a lap elején. Lengyel! Csak én következhetem. Lábamat összeszorítot­tam, hamar a könyvbe néztem és lenyel­tem­' *nec verba m­inacia fixo Aere lege­bantur...* Többre nem volt időm, mert már hangzott: — Lengyel... Minth­a a lábam tőlem külön és fü­g­getlenül ment volna, míg kiértem a ka­­ted­rára. Felléptem, megáldottam ... Mi­, csoda percek, micsoda hosszú percek. — Na, fiam, mondja el maga... Ki akarom nyitni a számat, már kez­dem is: »Aurea prima...«, amikor mint égi szózat, megszólal a csengő... Tizen­egy órai­ Bartos egy szót se szólt, vette a note­szét és ment ki az osztályból. Egyedül­ maradtam a katedrán... Ha van mázli,­ akkor ez az!

Next