Pesti Napló, 1934. április (85. évfolyam, 73–96. szám)
1934-04-18 / 86. szám
14 Szerclc PESTI NAPLÓ 1934 április 18 . Nincs vevő a rozspiacon. A rozsárak a legfélénkebb búzahossz idején sem tudtak jelentősebb árnyereségre szert tenni, most viszont a lanyhább tendencia mellett hanyatlik a rozs kurzusa is. A meglehetősen nagy kindilattal szemben alig van kereslet, amit azzal magyaráznak, hogy a rozs iránt megcsappant a hizlalók érdeklődése. Újből Norman lett az Angol Bank kormányzója. Londonból jelentik: Az Angol Bank kedden megtartott közgyűlése egyhangú lelkesedéssel az új pénzügyi évre is az eddigi kormányzót, Montague Normant választotta meg bankkormányzónak. Montague Norman most már tizenötödik éve viseli megszakítás nélkül ezt a tisztséget. Az eddigi alkormányzót, Harvey-t szintén újból megválasztották. Kombinált bútorok, hálók, ebédlők árban utólérhetetlen Kívánatra fizetési kedvezménytel n az MN ‹‹ bútor- rt. Vilmos császár út «3 DVU*mL áruház (Réth.rj UCCÍTÜ ‹‹«MK»M A budapesti élelmiszerpiac A napos időjárás egyszerre megváltoztatta a budapesti nagyvásártelep külső képét. Megszaporodtak a vidéki kocsik és van olyan község, ahonnan egy nap alatt kétszer fordul a teherautó friss áruval. Az élénk üzlet nem jár általános drágulással, sőt egyes tömegcikkeknél nagyarányú áresés állott elő a túlkínálat következtében A baromfipiacon nem volt egységes az irányzat. A rántani való csirke úgy az élőpiacon, mint a vágott állatoknál 5—10 fillérrel drágult. Az élő ruca és lúd ezzel szemben ugyanilyen mértékkel gyengült. A vágott ruca és lúd az előző napokban szenvedett árveszteségből ma 5—5 fillért behozott. A vágott puska 10 fillérrel drágult. A tojáspiacon a forgalom jelentéktelen, mert sincs kivitel. A vidéki árufelajánlás — mint mindig ebben az időszakban — csökkent. A zöldségfélék közül az elsőrendű cékla 2 fillérrel drágult, a rekeszes karfiol árát 1,5 pengővel leszállították, az új kalalábé is olcsóbb lett 5 fillérrel és 2 filléres árveszteséget szenvedett a paraj és a páska. Nagyarányú árveszteséget szenvedett a fejessaláta. A nagykereskedelmi forgalomban már másfélfilléres áru is volt és a legszebb tömött fejű saláta sem volt drágább 7 fillérnél. Ezt az árcsökkenést is túlhaladta a spárga árzuhanása. Az alig három hét előtt piacra került finom főzelék ára ma úgyszólván eladhatatlan. A nagy vásártelepen a gyengébb minőséget 10 fillérért kínálták, a legszebb fajtáért 90 fillért kértek, a kiskereskedelmi forgalomban pedig 20 és 100 fillér között mozgott a spárga ára. És ami a legszomorúbb a termelőkre és kereskedőkre nézve: még ilyen lecsökkentett ár mellett sem tudtak eladni a felhozott készlet egyharmadánál nagyobb mennyiséget. Az olasz zöldborsó árát 6 fillérrel csökkentették. A burgonyapiac megszilárdult. A szabolcsi és alsódunántúli árumennyiség nagy részét Ausztriába és Olaszországba szállították ki és ugyanoda került a Krüger és Woltmann burgonyakészletek javarésze is. A budapesti piacon kevés áru maradt, úgy hogy ez okból is kénytelenek voltak a nagykereskedők a termelői árak emelkedése folytán különben is megdrágult burgonya árát 0.3—0.5 fillérrel emelni. A mai budapesti élelmiszerpiac fogyásától (zárójelben nagykereskedelmi) árai kg-ként: Húsok és hústermékek: Marhahús (rostélyos és felsál) 100—220, leveshús (sartő, tarja, szegye) 73—160, borjúhús, comb 220—260, vesés 140—200, pörkölt 10—160, juhhús, hátulja 140—180, eleje 60 —110, malac, szopós, élő 140—180, sertéshús, karaj 180—240, tarja, comb 140—172, oldalas 116—112, zsírszalonna 110—132, háj 128— 140, budapesti zsír 120—132 fillér. Baromfi: Tyúk, élö 1 drb 180— 300 (160—240), 1 kg (100—105), csirke, élő, sütnivaló 1 drb 100— ,100 (170—250), 1 kg (200—225), fiatal, újdonság 1 drb (175—225), rue), élő, hízott 1 kg (115—120), sovány 1 drb 150—800, lúd, élő, hízott 1 drb 1.30—800, 1 kg (Holló), puska, élő, hízott 1 kg (100 —110), sovány (75—80), tyúk, vágott I. 1 kg 140—150 (110—120), II. 125—140 (90—105), csirke, vásott, vámtanivaló I. 1 kg 190—400 (110—220), II. 160—190 (80—140), sütnivaló L 1 kg 200-440 (140— 220), II. 160—200 (80—140), ruca, vágott, hízott I. 1 kg 150—160 (110—120), II. 110—150 (90—105) lúd, vágott, hízott I. 1 kg 150— 160 (110—120), II. 110—150 (90-105), puska, vágott, hízott I. 1 kg 150—160 (100—115), II. 120—140 (70—70) fillér. Tojás: Láda-teatojás: dunántúli4.5—6 (3.7—3.9), tiszavidéki (3.5—1.7), kosáráru (3.7—3.8), főzö- és aprótojás 3.5-4 (3.4) fillér. Halak: Ponty, élő 110—160, jegelt 80—120, harcsa, élő 300, jegelt 200, szeletelt 500—600, kecsege 250—500, fogas 320—600 keszeg 60 fillér. Tejtermékek: Tejföl 120—150 (ISO), teavaj, tömbben 220—260 (170—220), teavaj, márkázott 260 —280 (230—240), főzövaj 200—240, tehéntúró 40—80 (34), sovány tehéntúró 16—40 (12—16), juhtúró 150—300 (110—160), kevert túró 120—180 (80—100), juhsajt 120—200 (110), hazai ementáli 220— 480 (180—220), hazai trappista 140—200 (90—160) fillér. Szárazfőzelék: Bab, fehér, aprófezemü 18—36 (13,5—15), nagyszemfű 38—42 (20—21), színes 36—40 (16—22), borsó, hántolt, feles 40— 60 (18—32), hazai lencse 28—80 (18—56) fillér. Zöldségfélék: Gyökér I. 18—20(fl.5—7), II. 14—17 (5—6), vegyes zöldség 16—20 (5—6.5), sárgarépa I. 11—14 (4—6), II. 8—10 (3—4), zeller I. 35—50 (22—26), II. 20—30 (16—20), ÚJ (16—20), cékla I. 15—20 (10—14), II. 12-14, torma, vékony, erős 40—80 (20—40), nemesített, hazai, édes 70—100 (50—80), kalarábé 25—32 (22—26), idei 20—41 (18—25), kapor (10—15), karfiol, külföldi, levéllel (05—60), tisztítoit 70—120 (85—95), olasz, rekeszben (1000— 1050), póréhagyma (8—10), új hagyma 4—5 (1.5—1.5), vöröshagyma, érett, makói 8—12 (3.2— 3.5), közönséges 6—10 (2.8—3), fokhagyma I. 24—40 (14—18), II. 16—24 (8—12) fillér. Főzelékfélék: Paraj, tisztított 10—26 (8—12), gyökeres (5—16), közönséges sóska 13—24 (6—15), feketeretek 14—20 (8—13), hónaposretek 20—30 (6—24), zöldpaprika, apró (16—20), nagy (30—40), zöldborsó, külföldi 60 —80 (50—54), champignongomba 200—300 (160— 220), spárga, sole (140—150), hazai, vastag 110—160 (80—90), közép (40—50), vékony (10—20), uborka, ecetesnek (100—110), kovászolni való, olasz (150—200), salátának való, olasz 200—300 (110—140) fillér. Káposztafélék: Fejeskáposzta T. 60—90 (40—60), II. 50—60 (16— 35), kelkáposzta I. 70—120, ír. 30—70, új (26—40), vöröskáposzta (90), savanyúkáposzta 24—40, fejessaláta I. 16—20 (4—7), II. 4— 16 (1.5—6), szabadföldi (3—8) fill. Burgonya: Nyári rózsa S—14 (6—8.5), ősti rózsa (4.7—5.5), kifli 16—22 (9—12), Ella 7—10 (5.8—6), fojtott (15—24) fillér. Gyümölcs: Alma, nemesfaj I. 60—180 (50—100), II. 40—60 (35— 50), amerikai mogyoró 100—120 (80—82), aszaltSzilva I. (80—120), II. (60—80), szilvaiz (56—96), gyümölcsíz 100—120 (92—106), dió 140—180 (110—130), dióbél 360—440 (320—380), mogyoró (140—180), mogyoróbél 310—340 (240—270), mandulabél 310—600 (260—540) fillér. Déligyümölcs: Gesztenye, külföldi 48—68 (16—45), narancs, vörösbélü, olasz 80—100 (56—68), sárgabélü, olasz 54—90 (50—54), citrom I. 100 drb 6—8 (3—4), II. 100 drs, 4—6 (2—3), füge 90—140 (70—130), datolya (130—170), mazsola (180—240) fillér. Fűszer: Pannika, édes, nemes 380—460 (330—340), félédes, gulyás 300—320 (270-280), I. rózsa 280—300 (240—260), kék mák 50— 90 (40—44), pergetett méz (115— 125), bors (330—340), fahéj 920— 1000), japán rizs (44,5—48), burma rizs (47—50), fényezett rizs (48— 51), Karolinrizs (68—100), köménymag (180—200) fillér. A Pesti Napló külföldi tőzsdejelentései (Április 17-iki tőzsdezárlatok, zárójelben az előző napi zárlattal) Terménytőzsdék Újabb árhanyatlás Csikágóban Csikágó. A gabonapiacokon kezdetben a forgalom élénk volt, miután a délnyugati államokból beérkezett csapadékjelentésekkel és kedvezőbb terméskilátásokkal kapcsolatban nagyobb likvidiciók történtek, melyek tekintélyés árlemorzsolódásokat okoztak. Később a lemorzsolódott árnivón az árubizományosok vásárlásokba fogtak. A búzapiacon nagyobb eladások történtek, míg a vételkedv csekély volt. Később az északnyugati cégek és a helyi bizományosok vévéként léptek fel, sőt a besszpárt is fedezésekbe fogott. A tenyeripiac áralakulása a búzáéhoz hasonlított. Rozs a búza irányzatának hatása alatt csekély üzlet én alig tartott irányzat mellett 15/B00 centtel olcsóbbodott. Zabban nyitáskor nagyobb likvidációk történtek, később a közönség élénkebb érdeklődése folytán az árveszteségek megtérültek. A terményárak Indexszáma 1931 nolmójához viszonyítva ma 133,9% volt. Keddi Hétfől nyitta közép zárlat zárlat zárlat zárlat kcnt per pengő bushel per mm Newyork. Búza, }. sz. redwlnter (91.50) 90.—, ». sx. hardw Inter (92.50) M.—, 1. sz. north Manitoba (74.50) 73.575, rozs western II. (50.625) 49.375, takarmányárpa (51.125) 52.—, tengeri miied western II. (50.75) 50-375, búzaliszt first spring clear (585— 605) 570-590. Winnipeg. A búzapiacon a forgalom szűk keretek közt mozgott s az exportkereslet is jelentéktelen volt. Keddi nyitás, közép és zárlat: Búza májusra (66 ) 65.50, 65.75, 65.375, júliusra (66.75) 68.50, 66.50, 66.125, októberre (68.50) 68.125, 68.25, 67.75, zab májusra (31.) 30.50, 30.875, 31.50, júliusra (31.875) 31.25, 31.625, 32.25. Liverpool. Keddi nyitás, közép és zárlat: Búza májusra (4/3.25 : 8.34 P) 4/2.60, 4/2-625, 4/2.25: 8.17 P, júliusra (4/5.625: 8.73 P) 4/4.75, 4/5, 4/4.625 : 8.60 P, októberre (4/7.625: 9.05 P) 4/6.75, 4/7. 4/6.625, 8.93 P, decemberre (4/8.875, 9.26 P) 4/8, 4/8.25, 4/8, 9.15 P. Rotterdam. Búza májusra (2185) 2.775, júliusra (S—) 2.925, szeptemberre (8.175) 3.126, novemberre (8.225' S.IS holland forint 100 kg-ként, tengeri májusra (65.25) 54.—, júliusra (56.—) 34.— szeptemberre (55.50) 54.75, novemberre (56.75) 56.— holland forint 2000 kg-ként. Buenos-Ayres. Búza májusra (11.86) 6.TA, júniusra (5.77) 5.70, júliusra (5.83) 5.81; tengeri májusra (4.57) 4.57, júniusra (4.57) 4.56, júliusra (4.60) 4.00; zab májusra (3.80) 3.70. Rosario. BÚz a májusra (5.6.1) 5.6.1. júniusra (6.63) 5.63; tenger. májusra (4.15) 4.35. júniusra (4.40) 4.35. Bécs. Kenyérmagvakban az irányzat tartott volt. Takarmánycikkekben az üzlet csekéle volt. Árpa és zab irányzata szilárd. A lisztüzlet kissé megélénkült. A hivatalos árfolyamok nem változtak. Búza márki prompt ab Berlin 191—180, tavaszi búza 19/80 kg-os 190, rozs márki prompt ab Berlin 159.50—164.— sörárpa ab Berlin 172—176, búzaliszt, kiváló 32.60—33.60 I 31 60— 32.60, II. 30.60-81.60, III. 211.60-27.60, rozsliszt 2-23 márka. Újvidék. Az irányzat csendes, a forgalom nyugodt volt. Prága. Közepes látogatottság és vontatott forgalom mellett a piacon tartózkodás uralkodott. Búza és rozs ára nem változott. Zabban a kínálat növekedett. Árpa üzlettelenül tendált. A liszt-piacon az üzlettelenség a lisztárak 5—10 pontos olcsóbbodását okozta. Tengeriben a kínálat túlsúlya lanyha irányzatot és 2 pontos árveszteséget eredményezett. Hamburg. Külföldi gabona esjegyzései: Búza. Manitoba I. 4.45. II. 4.30. RRosafé és Barufio .1.2714. dunai árpa 2.90. Laplata árpa 2.80, Iaplatarozs 5.50, Laplatatengeri 2.95, dunai Gallo* 2.95, unclipped Platazab 2.10, clipped Plata 2.45 holland forint valamennyi áprilisi szállításra. »»«••1. Cukor 1 in N",wyork'„K"!,a centrifugál prompt (3.42) 3.42. májusra (1.39) í«' llTr,a fM6,l if - »«ptemberre ÍJ.51) 1.50. októberre 1.54) I.5.1, decemberre (1.57) 1.57 cent per libra. ... ki ndDIV. W*-On nyersenkor londoni szabadraktárból áprilisra 4/8-4/9. májusra 4/7.75-4/8.25. júniusra 4/8.75-4/10. júliusra 4/10 -4/11. augusztusra 4/11.50—4/11.75 szeptemberre 5/0-5/0.75, októberre 5/0.75-5/2, decemberit 5/2.75-5/3, januárra 5/3.15-5/4, márciusra 5/5.25-5/5.75, májusra 5/6.0-5/7 silling per cwt Az irányzat tartott. Külföldi cukortőzsde. Cseh cukor behajózásra készen 6/6. jávai fehércukor 6/7.50 silling per cwt. április—júniusi szállításra. « r^-j®"' Be'TMdi nyerscukor io kg-ként prompt Aussig loko 53.50— 14— cseh korona. Az irányzat csendes. Kávé Newyork Santos loko (11.25) 11.25. Rio loko (10.25) 10."5, májusra (8.16) 8.27, júliusra (8.36) 8.45, szeptemberre (8.49) 8.5», decemberre (8.49) 8.60 cent per libra. Zsír (v.,CE''Ká- Májusra régi (6.325) 5.30. új (5.90) 5.875, júliusra (5.95) 5.925, szeptemberre (6.15) 6.125 cent. Gyapot Newyork. JŰszakamerikai fully middling loko (11.80) 1l 80, áprilisra (11.60) 11.59, májusra (11.65) 11.63, júniusra (11.69) 11.67 J/T. artTM./11-76'. - n-74- augusztusra (11.79) 11.78. szeptemberre (11.86) 11.82, októberre (11.87) 11.88, novemberre (11.92) 11.93 decemberre (11.98) 11.99. januárra (12.04) 12.05 cent per libra. Alexandria. Sakellarydis fully gond fair májusra 11.88 júliusra 15.03. novemberre 15.07, januárra 15.10, felsőegyiptomi Asmuni áprilisra 11.49, júniusra 11.42, októberre 11.54, decemberre 11.60 talar per kantar. Liverpool. Északamerikai fully middling áprilisra 5.80, májusra 5.90, június—júliusra 5.89, augusztusra 5.88, szeptemberre 5.86, októberre 5.81, november—februárra 5.8.1, márciusra 5.84, április—júliusra 5.83, októberre 5.83, januárra 5.8.1, márciusra 5.84. Sakellarydis fully good fair májusra «.O1. júliusra 8.12. októberre 8.09. novemberre 8.10. december—januárra 8.09. márciusra 8.13. Upper májusra 6.47. júliusra 6.50. októberre 6.51. novemberre 6.34. decemberre 6.56. januárra 6.56. márciusra 6.58 penny per libra. Az irányzat lanyhuló. Fémek Newyork: Straits Jr. loko 55.37,4. májusra 5.37%. horgany loko 4.40, ezüst rúdban prompt 45.125. májusra 45.25. szeptemberre 46.05, Newyork réz loko 8.72%, elektrol.vt loko 8.50, prompt szállításra és 30—90 napra 8..171/s, aluminium loko 22.90, nikkel loko 35.—, fehérbádog 5.25, vas Northern pensylvaniai kohóból 20.77%, Buffalóból 19—, öntöttréz loko 22.25 áru, termelői exportréz df Hamburg 8.35, platina 37-38, ólom lako Newyork 4.25, ólom East St. I,olus 4-10 cent. London- hoz tartott, ón és horgany barátságos, ólom alig tartott. Vörösréz standard 33—33'/*, három hónapra 33s/n—33%, lesz. árf. .13, elektrolyt 36—36%, best, selected 35%—36%, ón standard 238%—238%, három hónapra 236%—237, lesz. árf. 238%, banción 312%, szfraits 241, ólom külföldi prompt és lesz. árf. 11%, három hónapra 11%, horgany prompt 15'/i«, három hónapra 156/i«, lesz. árf. 15'/»• — Nemhivatalos jegyzések: rúdezüst prompt 19%, későbbi szállításra 19'/e, finomezüst prompt 215/16, későbbi szállításra 21'/a, arany 134/8%, platina 155, öntöttvas 67%, réz strong sheets 62, belföldi aluminium 100, antimón reginus 39—40, nikkel bel- és külföldi 225—2 10, higany 10%—11, antimón kínai 24%— 25%, Wolframérc 38—40, fehérbádog 16%—16%, vörösrézszulfát 15%—16. perc n,h, 1 Báza: Máj. —.— 79.375 78.625 9.96 SO-10.11 Júl. 79.825 79 625 78.75 9.97 SO. 125 10.13 Szept. 80.— 80.75 80.— 10.13 81.125 10.25 Rozs: Máj. 52-50 52.25 52.125 7.67 SO. 75 7.11 Júl. —.— 54— 58.75 7.29 64 825 7.40 Szept 56— 56— 55 376 7.51 56.12» 7.60 Tengeri: Mij. 41— 42.25 42.875 5.75 42.75 5.711 Júl. 44.25 45— 45.25 6.14 45.625 6.18 Szept. —.— 47— 47.25 6.41 47.75 6.47 Zab: Máj. 26— 26.875 26.375 6.26 26.375 6.25 Júl. 26— —.— 27— 6.41 27— 6.40 Szept. 27 28— 28— 6.65 27.876 6.60 Értéktőzsdék Newyork javult Newyork. A tőzsde tartott irányzattal nyitott. Délután a hangulat barátságosabbá vált és szórványosan árjavulások is előfordultak. A spekuláció azonban továbbra is tartózkodó magatartást tanúsított. A kötvénypiacon egyenetlen volt az áralakulás. Az utolsó tőzsdei órában megélénkült a vásárlási kedv, úgyhogy számon vezető érték 2—3 dollárig terjedő árnyereségre tett szert. A részvényforgalom 940.000 darab volt. Zárlat: American Telephon 120.875, Anaconda Copper 18.25, General Electric 22.50, General Motors 38, Radio Corp. «.125, Royal Dutch 36, U. S. Steel 51.625, Young-kölcsön 40.75. Párizs egyenetlen Párizs. A tőzsde egyenetlen áralakulással nyílott. Bankrészvények árfolyama alig változott. Vegyi és szénértékek veszteséget szenvedtek, fémpapírok szilárdak. A kukuszban aranybányaértékekben eladások történtek. Kaucsuk- és petróleumértékek lanyhán tendáltak. A tőzsde egyenetlen áralakulással zárult. Zárlat: Banque de France 11000. Crédit Lyonnais 2030, Suez Canal 19225, Waggons Lits 97.50, Rio Tinto 1401, Schneider Creusot 1545, 4%-os magyar aranyjáradók 67, Totis 800, Danube—Save 175.50, Tutaza 111, Royal Dutch 1623. Frankfurt kedvetlen Frankfurt. Az esti tőzsdén kedvetlen volt a hangulat s az üzlet teljesen pangott. Zárlat (zárjelben a berlini zárlat): Farbenlndustrle (139.25) 139.—, Norddeutscher Lloyd (30.J6) 30.125, Gelsenkir-chen (62.125) 62.125. Zárlat: Kőszén Urikányi Zárlat: Nationalbank Államvasút Alpesi Rima Zárlat: Magyar aranylár. Magyar korona.ár. Bpceti köles. 1914 Reichsbank AEG Genfi 16-án 17-én 165— 165—167 Bécsi 16-án 17-én 152.75 152.— 15— 15.15 11.05 —.— 23.40 23.30 Berlini 16-án 17-én 8 7.95 0.40 0.40 50— 50.25 148.875 150.— 24.625 14.625 tőzsde Zárlat: NOBICI Budapesti kölcsön tőzsde Zárlat: Salgó Magyétr Köszém Magyar Cukor Magyar Vasútforg. tőzsde Zárlat: Farben Gestürel Harpener Siemens-Halske 16-án 17-én —.'— 142 ex 16-án 17-én 21.55 22.45 294.— 301 99— 101.50 —.— 17.10 16-án 17-én 139.625 139.25 96.50 95.375 92.25 92.— 138.50 137.75 Keddi devizazárlatok Budapest. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai. Devizák: Amszterdam 232.0—234.00, Belgrád 7.82—7.83, Berlin 135.80—136.80, Brüsszel 79.20—79.86, Bukarest 3.41—3.44, Kopenhága 79.10—70.70, London 17.71%—17.86%, Milánó10.00— 30.23, Newyork 1 43.30—345.80, Ontó 89.05-10.71, Párizs 22.33— 22.30, Prága 14.07%—14.13%, Szófia 4.12—4.15, Stockholm 91.35— 92.05, Varsó 64.650,0.35, Zürich 110.0-111.05 pengő. Valuták: Arizol font 17.70-18.10, belga 79.16—79.86, cseh korona 14.02-44.20, dán korona 118.90-70.70, dinár 7.80 —8.30, dollár :.4.1.80—H0.80, francia frank 22.30-121»10, holland forint 232.00-234.00, lengyel zloty 64.75-65.35, lej 3.4.'—3.4«, leva 4.00—4.15, líra 23.90—30.25, német márka 13.,.70—116.80, norvég korona 88.85—89.75, osztrák silling 78.70—80.70, svájci frank 110.70—111.65, svéd korona 91.15—86.05, kanadai dollár 338—340 pengő. — Bécs klíringárfolyama 80.154 pengő. Newyork, London kábel 5.15%, Berlin 39.45, Madrid 13.65, Amszterdam 67.75, Párizs 6.60%, Brüsszel 23.37, Milánó 8.3%, Miroh 32.40, Stockholm 38.59, Osló 25.91, Kopenhága 23.03, Bécs 19.00, Prága 4.16%, Budapest 29.80, Bukarest 1.01, Belgrád 2.38, Athén0.9414, Szófia 1.35, Helsinki 2.39, Varsó 18.95. — Pénzpiac: Naipi-pénz 1%, bankváltó DO naipra príma kereskedelmi váltó 1—1%%. Zürich. Párizs 20.38, London 15.95, Newyork 300.12, Aunsz-Buel 70.15, Milánó 20.46, Madrid 42.25, Amszterdam 209.17%, Berlin 121.30, Bécs 73.30, Milling 57.00, Stockholm 82.23, Osló 80.10, Kopenhágza 71.25, Prága 12.81%, Varsó 58.32%, Belgrád 7, Athén 2.04, Isztambul 2.43, Bukarest 3.06, Helsinki 7.03. Amszterdam. Berlin 56.17, London 7.62, Newyork 147.75, Párizs 9.74%, Brüsszel 34.51%, Zürich 47.10, Milánó 12.62%, Madrid 20.25, Osló 38.30, Kopenhága 34.05, Stockholm 39.30, Prága 6.15. Milánó. Párizs 76.90, London 00.00, Newyork 1165.00, Zürich 377.25, Amszterdam 797.00, Brüsszel 275.50, Berlin 460.23, Prága 49.20. London. Budapest 17.50, Newyork 5.150/a, Párizs 78.115, Brüsszel 22.08, Milánó 00.37, Zürich 15.93, Madrid 37.75, Liszerabon 110.10, Koppenhága 22.39, Helsinki 226.73, Berlin 13.08, Buenos-Ayres 36.37, Bécs 28.00, Prága 124.00, Athén 540.00, Rio de Janeiro 4.06, Bukarest 315.00, Varsó 27.35, Belgrád 223.00, Isztambul 640.00. Párizs. London 78.22, Newyork 1516.75, Brüsszel 354.05, Madrid 2071E, Milánó 120.70, Zürich 400.75, Amszterdam 10127.23, Stockholmi 404.00, Prága 63.10. Berlin. Radra 13.29—13.32, Buenos-Aires 0.0260-0.6300, Szófia 3.0470-3.0530, Brüsszel 58.46—58.58, Stppenhága 57.-57.76, Danzig 81.36—81.72, London 13.91—12.94, Helsinki 5.6940-5.7060, Párizs 16.50—16.54, Athén 2.4540—2.4390, Amszterdam 169.40-169.82, Belgrád 5.6640—5.5760, Osló (64.84—«(.%, Bécs 47.EO—47.30, Varsó «7.35—47.35, Lisszabon 11.76—11.78, Bukarest 2.48SO-2.4 20, Stockholm 66.53—«6.67, Zürich «0.92—81.08, Madrid 34.24—34.30, Prága 10.38—10.40, Newyork 2.5050—2.5110, Bécs. Budapest 124.395, Amszterdam 384.45—286.05, Belgrád 16.516, Berlin 165.50—166.50, Brüsszel 9.15—98.75, Kopenhága 90.20-07.23, London 21.676/8-21.87We, Madrid 57.00-57.60, Milánó 35.90—36.19, Newyork 418.50—4.23.50, Osló 108.25—109.15, Párizs 27.72—27.88, Prága 17.44—17.56, Szófia 4.96—5.00, Stockholm 111.00—112.00, Varsó 79.36—79.84, Zürich 115.99-136.79. Prága. Budapest, 707.35—709.35 névleg, Amszterdam 1628.62% —1632.62%, Belgrád 55.386655.6366, Berlin 947.00—949.50, Brüszszel 561.00—5611. 10, Bukarest 24.10—34.30, Isztambul 19.20—19.30 névleg, Zürich 117.75—779.75, Helsinki 54.67%—55.07%, Koppenhága 554.50—557.50, Lisszabon 113.85—114.65 névleg, London 124.00—134.60, Madrid 328.25-330 5, Milánó 205.85-206.65 Newrork 14.03—19.1.1. Osló 623.50—606.50, Párizs 138.53 -158.93, Szófia 251.25—23.33, Stockholm 640.50—613.50, Varsó 434.00-456.00, Bécs 569.18—570.65 névleg.