Pesti Napló, 1935. június (86. évfolyam, 124–146. szám)
1935-06-04 / 126. szám
Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1935 86. évfolyam 126. szám Ára 16 fillér ( Kedd, Június 4 ELŐFIZETÉSI ÁRAK» Egy bóra . . . 4.5 pengő Negyedévre , 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap . , , , , 82 fillér NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL« VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455-50-161 57-1, 464—18, 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, elkéyetési-, utazási- és könyvoshely VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben ! L, Kohlmarkt 7. a Kisebbségi nevelés Azt szeretnők, ha nálunk a kisebbségi magyarok iránt megnyilatkozó érdeklődés több volna néhány leírt mondatnál vagy rétori siker keresésénél. Aki az utódállambeli magyar újságokat olvassa, az gyakran megdöbben nemzettestvéreink panaszán, hogy a magyarországi közvélemény keveset törődik velük, sőt olykor olyan hangon foglalkoznak velük, hogy jobb volna, ha nem foglalkoznának. Komoly, mélyreható gondoskodás ritkán jut el hozzájuk. Ebben sok igazság van. E sorok írójának egyszer valamelyik utódállambeli barátja ezeket mondta: — Találkoztam tavaly valakivel Budapesten, aki büszkén említette előttem, hogy fejből el tudja sorolni a magyar képviselőház tagjainak neveit. De amikor megkérdeztem tőle: tudja-e, ki a romániai magyar párt elnöke, nemmel felelt. Az erdélyi magyarság politikai vezetője nem érdemel annyi figyelmet, mint a hazai belpolitika nagyságai, akik olykor csak egy parlamenti közbeszólással szolgálják a magyarság ügyét. A magyar közönségből hiányzik a kisebbségi nevelés. Nemcsak a tömeg, hanem az intellektuális társadalom is legfeljebb csak némely közkeletű fogalmat hallott a kisebbségekről, de ezeknek a jelentőségével sincs egészen tisztában. De mit is csodálkozunk ezen, amikor nemcsak a középiskolában nem tanítják a kisebbségi kérdés alapvető lényegét, hanem az egyetemeken sem fordítanak minderre kellő gondot. A budapesti egyetemen miért nincs a kisebbségi jognak külön tanszéke? Pedig kisebbségi szakértőkben nem szűkölködünk, hiszen Faluhelyi Ferenc pécsi vagy Buza László szegedi egyetemi tanárok elsőrangú kisebbségjogi szakemberek, a budapesti egyetem rendkívüli profeszszora, Mengele Ferenc elismert kapacitás a kisebbségi szaktudományban. Nincs nálunk kisebbségi intézet, amelynek ne legyen egyéb feladata, mint a magyar kisebbség életére vonatkozó adatok gyűjtése és feldolgozása. Példát vehetnénk a németektől, akik óriási áldozatokat hoznak a kisebbségtudomány fejlesztésére. Csak a legkiválóbbat említjük meg, a stuttgarti Deutsches Auslandinstitutot, amelynek vezető célja a külföld és az anyaország németsége között a kapcsolatot fenntartani és a külföldi németség jelentőségének súlyt kölcsönözni. Nálunk, fájdalom, csak kísérlet történt ilyen Magyar Kisebbségi Intézet létesítésére, de ez sem jött létre. Faluhelyi Ferenc pécsi egyetemi tanár füzete, amely erről a törekvésről beszámol, szomorúan ecseteli a mi szalmalángtempónkat. A Magyar Kisebbségi Intézet megteremtése érdekében megindított első ankéton .1928 december 14-én 44 érdeklődő jelent meg a magyar társadalom minden rétegéből, de már a másodikon 1929 január 23-án csak 14-én és a harmadik ülésen február 6-án csupán 7-én. Meghatottan említjük meg, hogy Apponyi Albert mindegyik tanácskozáson jelen volt. El is készítettek egy szép memorandumot a kormányhoz, amelyben feltárták a Kisebbségi Intézet nagy hivatását, de hogy azóta történt volna ebben az ügyben valami, azt nem tudjuk. Hogy milyen szükség volna erre a szervezetre, éppen eléggé illusztrálja az, hogy nemrégen az egyik utódállambeli magyar lapban felhívást olvastunk arra, hogy akinek nélkülözhető magyar könyve van, legyen az ismeretterjesztő vagy szórakoztató, küldje be az ottani magyar párt irodájába, hogy a könyveket a nép között kiosszák. Mert a falusi népkönyvtárakat az új impériumok átvételénél szétszórták, az iskolákból a magyar könyveket kihajigálták és eladták a piacon és a népnek semmi olvasmánya, foülig szeretne és akarna magyar könyvet olvasni. Oly sok akadályt gördítenek manapság az utódállamokban még a vallásos előadások megtartása elé is, hogy csak a könyv az egyetlen kultúreszköz, amivel a magyar lelkek erejét ébren lehet tartani. Miért nem tudjuk mi kicsiben utánozni a stuttgarti intézet hatalmas példáját, hogy az utódállambeli magyaroknak könyveket küldjünk,olyanokat, amiket be is engednek, hogy azok a nép közé jussanak! Az utódállamok magyarsága a maga fogyatékos eszközeivel igyekszik a közönségnek a kisebbségi nevelést megadni. Látjuk ezt abból a nagyszabású előadássorozatból, amit a napokban rendezett Nagyváradon a Romániai Magyar Párt kisebbségi szakosztálya. Olyan ismert magyar kisebbségi politikusokon kívül, mint Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, Páll Gábor, Hegedűs Nándor, az új generáció tehetséges tagjai vettek részt ezen a szemináriumon. Nem politikai propagandát szolgált ez a ciklus, hanem tisztára oktatást és nevelést. Az előadások témáját megirigyelhetnők, mert nem emlékszünk rá, hogy Budapesten valaha is eszébe jutott volna valakinek, hogy egy ilyen ciklust rendezzen és ezzel közelebb vigye a magyar társadalom mélyenjáró érdeklődését elszakított testvéreinkhez, akik pedig a mi szolidaritásunkra annyira rászorulnak. Íme, milyen kérdések szerepeltek a napirenden. A Népszövetséghez benyújtott magyar petíciók sorsa. A numerusz valabikusz a nemzetközi kisebbségi szerződések tükrében. A közigazgatási önkormányzat jelentősége a kisebbségekre. Megtagadhatja-e egy ország a nemzetközi kisebbségi egyezmények respektálását. A magyar kisebbségek gazdasági jogegyenlősége. A nemzetközi szerződések értéke több e mint az országok belső jogalkotásainak jelentősége. A hontalan kisebbségi magyarok bizonytalan sorsa. Kisebbségi könyvtár létesítése. Mennyi nagy kérdés, amelynek ismeretétől és korrekt megoldásától a magyarok millióinak élete és boldogulása függ. A romániai magyarság ezt a ciklust saját erejéből rendezte és bennünket megelégedés tölt el, hogy erdélyi magyar testvéreink képzettsége és önzetlen iparkodása lehetővé tette ilyen nívós és előkelő munkaprogram összeállítását. Vajjon csak az utódállamod magyarságát fóg-e mn4&zskr& a ntegiapUmil Az anyaország magyarsága többet tud-e ezekből? Milyen kevesen vannak köztünk, akik nem bámulnak értelmetlenül, amikor ezeket a témákat hallják! " Az utódállamok magyarsága a magyar történelemről, a magyar múltról fogyatékos tájékozottsággal rendelkezik. De ezen nincs mit csodálkozni, mert hiszen az iskolákban ezt nem tanítják és otthon a gondokban őszülő nem tudja az iskolát pótolni. Egy szabadkai magyar gyermek előtt használtam nemrégen ezt a mondást, hogy »több is veszett Mohácsnál« és nem értette meg: mi ez? Szókincséből olyan kifejezések, mint kuruc, aradi vértanuk, Kossuth-bankó hiányoznak. Magyarország földrajzát nem ismerik és ha debreceni nagytemplomról, tihanyi visszhangról, Gellérthegyről, hortobágyi délibábról mesélsz neki, csakugyan azt hiszi, hogy mindez csak mese. De ők ebben nem vétkesek, senki sem tanítja őket rájuk és nincs mögöttük az állami hatalom, amely ezeknek az ismeretéhez hozzásegítse őket. De mit szóljunk ahhoz, hogy mi sem tudunk többet az ő világukról? Ki ismeri nálunk politikai szervezeteiket, irodalmi törekvéseiket, vezető férfiaikat, kulturális intézményeiket, sajtójukat, állami és közigazgatási berendezéseiket, ipari és kereskedelmi életüket, agrárviszonyaikat, iskoláikat, nevelési rendszerüket? Hányan tudják azt nálunk, hogy mit jelent Jugoszláviában a bánságok beosztása, mit jelent Csehszlovákiában a tartománygyűlések kiépítése és milyen rendkívüli jelentősége van a román közigazgatás amaz újításának, hogy nem lehet senki tagja a törvényhatóságoknak és képviselőtestületeknek, aki szóban és írásban nem bírja a román nyelvet? Ha van nálunk közönyösség az utódállamok magyarságának sorsdöntő bajaival szemben, azt nem testvéri szeretetünk hiánya, hanem tátongó tájékozatlanságunk okozza. Pedig nekünk könnyebb volna mindezeket a tudnivalókat megszerezni,mint utódállambeli magyar testvéreinknek a magyar, történelem és irodalmi múlt ismeretét, mert bennünket ebben nem gátol semmi és senki, mögöttünk nent áll a csendőr és szolgabíró, velünk van az államhatalom és itt vannak nagyszerű tudomásnyos és társadalmi intézeteink, amelyek ezt a feladatot elvégezhetnék. Az erdélyi magyarság május végi nagyváradi előadásciklusának jó mementónak kell lennie számunkra, a magyar társadalomi kisebbségi neveléséhez mi is hozzáfoghatnánk. A Nemzeti Színház átszervezése és a kormány kultúrpolitikai tervei a Ház előtt Hóman miniszter bejelentette: készül a törvény a gazdasági tömegnevelésről — A tanerők képzését az egész vonalon revideálják— Nyilatkozat a tehetségek támogatásáról és érvényesüléséről — Miért volt szükség a Nemzeti Színház teljes átszervezésére? — Az öncélú adminisztráció és a belső szellem elfajulása — Elfogadták a kultusztárca költségvetését Kozma belügyminiszter a Kenyeres-Kaufmann-ügyről (Saját tudósítónktól.) A képviselőház hétfői ülésének napirendjén a kultusztárca költségvetésének tárgyalása szerepelt, a folyosót a vitával kapcsolatban elsősorban azok az események foglalkoztatták, amelyek a Nemzeti Színházban történtek s még két témája volt a folyosói beszélgetéseknek: Eckhardt Tibor és Gömbös Gyula miniszterelnök lovagias ügyének hétfőn délben történt elintézése és az a kérdés, hogy Matolcsy Mátyás a vasárnapi Pesti Naplóban megjelent nyilatkozata után kilép-e a nemzeti egység pártjából vagy sem. A fiatal agrárpolitikus fél hétkor érkezett a parlamentbe. Gömbös miniszterelnökhöz hívták, Ivády Béla pártelnök és Antal István igazságügyi államtitkár is jelen volt a beszélgetésnél, amelynek során tisztázták a tisztázandó kérdéseket. A Nemzeti Színház átszervezésével kapcsolat