Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)
1936-05-21 / 117. szám
14 Csütörtok PESTI NAPLÓ 1936 május 21 Kanada bekebelezésére tett javaslatot egy amerikai képviselő London, május 20. A washingtoni képviselőház a házszabálybizottság elé utalta Sirowich képviselő törvényjavaslatát, amely szerint küldjön ki mindkét ház közös bizottságot, amely azt a kérdést tanulmányozza, miként lehetne Kanadát az Egyesült Államokba bekebelezni. A javaslat szerint a bekebelezés fő előnye Kanada számára az Egyesült Államok vasúthálózatának és mindig jégmentes kikötőinek használata, továbbá az amerikai tőkebeözönlés volna, míg az Egyesült Államok számára Kanada óriási lakatlan területei korlátlan letelepülési lehetőségeket és a munkanélküliség megoldását biztosítaná. A törvényjavaslat indokolása hangoztatja, hogy az Egyesült Államoknak új területekre van szükségük gyarmatosítás céljára, mert a jelenlegi határai megfojtják. Az egyesülés folytán keletkező új állam a világ legnagyobb angolul beszélő országa lenne. Két levél a Phönix-ügyben Kaptuk az alábbi két levelet: 1. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Mint blakjuknak előfizetője, mindig nagy figyelemmel olvasom a »csillagos« cikkeket. A szerdai lapban a Phönix biztosítottak ügyével foglalkozik. Teljesen osztom nézetét, hogy mi, akik a szánktól vontuk el a biztosítás díját, miért bűnhődjünk és kinek van joga az általunk oly keservesen befizetett pénzekből akár csak egy fillért is elvenni. A csillagos cikk írója igen helyesen kifejti, hogy hol volt az állami ellenőrzési Mi, biztosítottak pedig pont az állami ellenőrzésben bízva, adtuk oda pénzünket a biztosítónak, mert a háború előtti jó pénzben befizetett pénzünk odaveszése már úgyis megrendítette a bizalmat a biztosításban. Kérdem én és joggal: ha egy asztaltársaság keretében működő kis zugtakaréknak felelni kell a rábízott pénzekről, micsoda felelősséggel tartozik az állami felügyelet mellett működő oly nagy intézet, mint a Phönix? Azzal a kéréssel fordulunk mi, Phönix kisbiztosítottjai a magyar közönséghez, legyen bármely intézetnél a biztosításuk, emeljék fel szavukat 80.000 Phönix-biztosított érdekében, akiknek kétharmada szegény kisemberekből áll, akik öregségükre így akartak maguknak egy kis tőkét összehozni. Ne foszthassák meg őket keservesen befizetett filléreiktől. Kérjük őket erre, mert hiszen ők sem tudhatják, mikor juthatnak a mi sorsunkra! A biztosítóintézetek pedig jól vigyázzanak arra, hogy ez a kérdés megelégedésünkre intéztessék el, mert 80.000 biztosítottból, ha önhibáján kívül károsul, könnyen akad 8—10.000 önkéntes arra, hogy minden embertársa szeme elé tárja, hogy jártak el a Phönix-biztosítottakkal szemben. Kiváló tisztelettel Krets Gyula Homok ucca 8. 2. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! A Pesti Napló keddi számában a BIOSz igazgatója ír a Phőnix-ügyről. Mint biztosított, nem tudom magamévá tenni és a biztosítottak túlnyomó része nem tudja magáévá tenni az igazgató úr okoskodását. Ha valaki »üzletet« csinál, számolnia kell a rizikóval, hogy pénzének egy részét, esetleg az egészet elveszíti. De aki biztosítást köt, abban a hitben teszi, hogy — ha a kikötött időt megéri — legalább pénzét kapja vissza majdnem kamatmentesen. Ha ugyanis valaki — mondjuk — 20 évre biztosítást köt 5000 pengőre, akkor ha a biztosítási díjakat bankba fizetné be betétként, mág 3%-os kamat mellett is, 20 év múlva nem ötezer pengőt, hanem talán 7000pengőnél is többet kapna. Egyetlen esetben »jó üzlet« ez a biztosítottnak: ha a biztosítás megkötése után rövid idő múlva meghal, nem kell tovább díjakat fizetni és hozzátartozói megkapják a biztosítási összeget. Ezt a kockázatot viseli a biztosító intézet, ezért meg is érdemli, ha megérés esetén neki van szép haszna az üzletből. Ha a biztosítási üzlet »szabadipar« lenne, ha nem tudná az ember, hogy »állami felügyelet« áll a biztosítóintézetek felett, akkor minden biztosított előbb utánanézne, vajjon az intézet, ahol biztosítani akarja magát, milyen vagyonnal, milyen vezetéssel rendelkezik. Ha azután mégis a »gyöngébb« intézettel csinálna üzletet, magára vessen, ha veszteség éri. Amikor azonban mindenki előtt tudott dolog, hogy az állam felügyeletet gyakorol, amikor a biztosítási díjak egy bizonyos része az állam kasszájába kerül éppen e felügyeleti jog címén, mindnyájan hihettük, hogy nem érhet bennünket baleset, különösen nem érhet normális időkben. A háború »vis major« volt, akkor minden biztosított elvesztette a befizetésének 95%-át. Ez is abszurdum volt, de ugyanebben a szerencsében részesültek a betéttel rendelkezők, majd a hadikölcsön jegyzők. De hogy a pénz állandó értéke mellett a biztosított 25 vagy akármennyi százalékot elveszíthessen, ez olyan hiba lenne, amely — ezt jól jegyezték meg a BIOSz urai — minden biztosítótársaságra ki fog hatni. Mert ha ilyesmi előfordulhat, a közönség jogosan felteheti a kérdést: mi »biztosít« bennünket arról, hogy ugyanez az eset nem fog megismétlődni más, látszólag jobban megalapozott intézetekkel? Ha a BIOSz-nak van létjogosultsága, éppen az kellene, hogy legyen, hogy az államon kívül maga a BIOSz is járuljon ahhoz, hogy a biztosítottak sem 25, sem 2%-ot ne veszítsenek. Minél gyorsabban vállalják át a Phönix kötéseit, minél gyorsabban biztosítják a feleket, hogy anyagi veszteségeik mások szélhámosságai miatt nem lehetnek, annál inkább megnyugszik a közönség, a díjakat továbbra is pontosan fogja fizetni és ami a legfontosabb, megerősödik az emberekben a hit, hogy a biztosítás tényleg biztosítást, nem pedig kockázatot jelent. Mert a biztosított nem tartható abban a lelki állapotban, hogy állandóan attól féljen, hátha az az intézet is meginog, ahol ő van biztosítva. Az állam, ha a biztosítási díjakból leszedi a maga részét, viseljen valamelyes kockázatot is. Mert mit jelent az »állami felügyelet«, ha nem azt,hogy az állam a maga közegeivel ellenőrizteti, várjon a biztosítók a befolyt díjakat hogyan, mire, mikor költik el? Ha nem ezt jelenti, mire való az állami »felügyelet«? Nem tudom, hány embere az államnak van a »felügyelettel« elfoglalva, vájjon ezeket felelősségre vonták a bekövetkezett hiányokért vagy tovább is »felügyelnek«? Vagy abból áll-e felügyelet, hogy a biztosítók által beterjesztett jelentéseket egyszerűen tudomásul veszik.... A biztosítottak túlnyomó részének véleménye szerint a Phenixnél mutatkozó hiányokért valakinek vagy valakiknek felelniök kell. Egyes külföldi államokban, ahol nagyobb hiányok vannak, büntetőjogilag teszik felelőssé a vezetőket. Itt erről sem hallani, bár ha ez be is következne, a biztosítottaknak nem volna vigasz. A hiányokat el kell tüntetni. Két intézménynek egyrészt becsületbeli, másrészt anyagi érdek® e hiányok pótlása. Egyik az állam, melynek becsületbeli kötelessége e hiány részbeni pótlása, éppen azért, mert »felügyelt«, mert e »felügyeletért« díjaikat szedett, a másik intézmény pedig a BIOSz, illetve minden olyan biztosító intézet, mely Magyarország területén működik. Ezeknek anyagi érdeke, hogy a biztosítottak százezreinek bizalma minden biztosító intézet iránt szilárd maradjon. Csak így remélhetik, hogy a biztosítás intézménye tovább fejlődik. Nincs jogomban kételkedni a BIOSz igazgatójának kijelentésében, de legalább is tévedésben van, amikor azt írja, hogy »...a biztosított közönség a Phönix bukása óta is a legteljesebb nyugalommal folytatja biztosításait és köt új biztosításokat stb.. Ez csak olyan szólás-mondás lehet, mert ha az igazgató úr alaposabban fog utánanézni e kérdésnek, rájön, hogy igenis, lényegesen megromlott a »biztosítási légköri és a »legjobb« intézetekben biztosítottak között is rengetegen vannak, akik félnek, hogy hasonló sorsban lehet részük ... Tessék tehát az államnak és a biztosító intézetek összességének összefogni és minden biztosítottat »biztosítani«, hogy nem lehet és nem lesz káruk, akkor megnyugodnak a kedélyek, fizetik a további díjakat és kötnek újabb biztosításokat. Gondolják meg, a biztosított közönségnek sohasem állott módjában és jogában, hogy ő ellenőrizze az intézet működését. Reábízta tehát az államra és súlyos csalódás lenne, ha most arra ébred, hogy az állam nem tett eleget kötelességének. Ha ez elgondolás mégsem valósítható meg, úgy progresszív alapon károsodjanak a biztosítottak a veszteségben; azaz az 1—2 ezer pengős biztosítások lehetőleg ne károsodjanak, azután 5—10—15 és csak a 20 ezer pengőt meghaladó biztosítások szenvedjenek 20—30%-ot. Legigazságosabb azonban az állam és a BIOSz öszszefogása és a biztosított közönség teljes kártalanítása. Tisztelettel: Deák Miksa Brááccn át stb. Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved, akkor igyek reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérged bélgázfejlődést s elhárítja » nástódulásokat. Az orvosok ajánlják. Legendák asziámi ikrekéről (Saját tudósítónktól.) Két legenda forog napok óta közisi,ten a fővárosban. A két legendának két hőse van: két leány, akiket a Népligetben mutogatnak. Az első számú legenda szerint a leányokat Carmenctta spanyol artistanő hozta Budapestre. A Barcelona mellett lévő manrézia csodaembertőzsdén vásárolta ezer pengőért őket. A két leány összenőtt ikerpár: Conchita és Maria Suarez a nevük. Állítólag 18 évesek, egy spanyol teherhordó munkás gyermekei. Apjuk Don José Pereznek, a manréziai csodaembertőzsde vezetőjének adta el őket. Most a népligeti „Borzalmak házában” mutogatja őket Knapik Károly artista. Az emberek borzongva nézik a sziámi ikreket és közben a manrézai legendát suttogják. A második számú legenda szerint a leányoknak semmi közük Manrézához. A benfentesek tudni vélik, hogy a sziámi ikerpár soha nem volt testvér, soha nem nőttek össze, hanem ügyes trükkel Knapik Károly úgy ragasztotta össze őket, hogy a néző azt hiszi, a két leány oldala összenőtt. Knapikék a Gyöngyösi út 86. számú házban laknak, itt lakik Carmencita spanyol artistanő is. Carmencita mindenkinek azt mondja spanyolul, hogy a barcelonai Operaház prímabillerinája. Az asszony magyar, valódi neve Knapik Károlyné. A 2. számú legenda szerint a leányok sem spanyolok, de az még nem derült ki, hogy honnan kerültek a Népligetbe. Az ügyes artista trükkjén mosolyognak a hozzáértők és azt mondják, hogy az egész nem más, mint kegyes csalás: a közönséget károsodás nem éri, hiszen Knapik olyan elmésen csinálta, hogyha valódi sziámi ikrek lennének a leányok, akkor is ugyanazt látná a publikum, mint így. Özv. Székely Salamonná szül. Schweiger Irén és fia Andor mélységes fájdalommal jelentik, hogy a legjobb férj, drága jó apa Székely Salamon ny.m. Kir. kisérletügyi főigazgató, a II. oszt. m. kir. polgári érdemrend tulajdonosa stb. életének 76. esztendejében örökre itthagyott bennünket. Drága halottunkat csütörtökön, május 21-én délután 141 órakor temetjük az óbudai izr. temetőben." Gyászolják: nővére özv. Mocsári Lajosné, unokaöccse Mocsári Márton, unokahuga Ferenczi Ferencné és az egész rokonság. Drága emlékét szívünkben soha el nem múló kegyelettel fogjuk megőrizni. Minden külön értesítés helyett ! Megrendülve, porig lesújtva a nagy csapástól jelentjük, hogy elvesztettük drága jó testvérünket özv. dr. Szabó Jánosné szül. Berger Emmát ki három hét multán e hó 20-án 47 évi igen boldog házasság után követte jóságos férjét. Temetése e hó 2 -én (pénteken) délután 2 órakor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben levő családi sírboltba. Áldott legyen az Ő jóságos s nemes Lényének emléke. Budapest, 1936 május 21. Berkény Béla és dr. Fazekasné Berger Adrienne mint testvérei, valamint férje dr. Fazekas Lipót (Kalocsa) és fiuk Fazekas Gábor és az egész rokonság. Minden külön értesítés helyett. Fájó szívvel jelentjük, hogy idősebb cégfőnökünk , budai GOLDSERGER SÁNDOR főmérnök úr e hó 18-án Bécsben hirtelen elhunyt. Emlékét soha el nem múló kegyelettel fogjuk megőrizni. budai Goldberger Sándor és Társa cég és tisztviselői kara. Fájdalomtól porig sújtva közöljük, hogy drága jó édesanyánk, a legjobb testvér, anyós és nagymama ÖZV. KOHN FÜLÖPNÉ szül. Stern Fanny hosszú kínos szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat ma délelőtt 11 órakor temetjük a hőgyészi Kálmán Emil és családja temetőben. Hőgyész, 1936 május 21.