Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)

1936-05-21 / 117. szám

14 Csü­törtok PESTI NAPLÓ 1936 május 21 Kanada bekebelezésére tett javaslatot egy amerikai képviselő London, május 20. A washingtoni képviselőház a házszabá­lybi­zottság elé utalta Sirowich képviselő törvényja­vaslatát, amely szerint küldjön ki mindkét ház közös bizottságot, amely azt a kérdést tanulmá­nyozza, miként lehetne Kanadát az Egyesült Álla­mokba bekebelezni. A javaslat szerint a bekebe­lezés fő előnye Kanada számára az Egyesült Álla­mok vasúthálózatának és mindig jégmentes kikö­tőinek használata, továbbá az amerikai tőkebe­özönlés volna, míg az Egyesült Államok számára Kanada óriási lakatlan területei korlátlan letele­pülési lehetőségeket és a munkanélküliség megol­dását biztosítaná. A törvényjavaslat indokolása hangoztatja, hogy az Egyesült Államoknak új területekre van szükségük gyarmatosítás céljára, mert a jelenlegi határai megfojtják. Az egyesülés folytán keletkező új állam a világ legnagyobb an­golul beszélő országa lenne. Két levél a Phönix-ügyben Kaptuk az alábbi két levelet: 1. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Mint b­­lakjuknak előfizetője, mindig nagy figyelem­mel olvasom a »csillagos« cikkeket. A szerdai lapban a Phönix biztosítottak ügyével foglalkozik. Teljesen osz­tom nézetét, hogy mi, akik a szánktól vontuk el a bizto­sítás díját, miért bűnhődjünk és kinek van joga az általunk oly keservesen befizetett pénzekből akár csak egy fillért is elvenni. A csillagos cikk írója igen helye­­sen kifejti, hogy hol volt az állami ellenőrzési Mi, biz­tosítottak pedig pont az állami ellenőrzésben bízva, adtuk oda pénzünket a biztosítónak, mert a háború előtti jó pénzben befizetett pénzünk odaveszése már úgyis megrendítette a bizalmat a biztosításban. Kérdem én és joggal: ha egy asztaltársaság keretében működő kis zug­takaréknak felelni kell a rábízott pénzekről, micsoda felelősséggel tartozik az állami felügyelet mellett működő oly nagy intézet, mint a Phönix? Azzal a kéréssel fordulunk mi, Phönix kisbiztosított­jai a magyar közönséghez, legyen bármely intézetnél a biztosításuk, emeljék fel szavukat 80.000 Phönix-biztosí­tott érdekében, akiknek kétharmada szegény kisembe­rekből áll, akik öregségükre így akartak maguknak egy kis tőkét összehozni. Ne foszthassák meg őket keserve­sen befizetett filléreiktől. Kérjük őket erre, mert hiszen ők sem tudhatják, mikor juthatnak a mi sorsunkra! A biztosítóintézetek pedig jól vigyázzanak arra, h­ogy ez a kérdés megelégedésünkre intéztessék el, mert 80.000 biztosítottból, ha önhibáján kívül károsul, könnyen akad 8—10.000 önkéntes arra, hogy minden embertársa szeme elé tárja, hogy jártak el a Phönix-biztosítottakkal szemben. Kiváló tisztelettel Krets Gyula Homok ucca 8. 2. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! A Pesti Napló keddi számában a BIOSz igazgatója ír a Phőnix-ügyről. Mint biztosított, nem tudom ma­gamévá­ tenni és a biztosítottak túlnyomó része nem tudja magáévá tenni az igazgató úr okoskodását. Ha valaki »üzletet« csinál, számolnia kell a rizikóval, hogy pénzének egy részét, esetleg az egészet elveszíti. De aki biztosítást köt, abban a hitben teszi, hogy — ha a ki­kötött időt megéri — legalább pénzét kapja vissza majdnem kamatmentesen. Ha ugyanis valaki — mond­juk — 20 évre biztosítást köt 5000 pengőre, akkor ha a biztosítási díjakat bankba fizetné be betétként, mág 3%-os kamat mellett is, 20 év múlva nem ötezer pengőt, hanem talán 7000­­pengőnél is többet kapna. Egyetlen esetben »jó üzlet« ez a biztosítottnak: ha a biztosítás megkötése után rövid idő múlva meghal, nem kell to­vább díjakat fizetni és hozzátartozói megkapják a biz­tosítási összeget. Ezt a kockázatot viseli a biztosító in­tézet, ezért meg is érdemli, ha megérés esetén neki van szép haszna az üzletből. Ha a­ biztosítási üzlet »szabadipar« lenne, ha nem tudná az ember, hogy »állami felügyelet« áll a bizto­sítóintézetek felett, akkor minden biztosított előbb utána­nézne, vajjon az intézet, ahol biztosítani akarja magát, milyen vagyonnal, milyen vezetéssel rendelkezik. Ha azután mégis a »gyöngébb« intézettel csinálna üzletet, magára vessen, ha veszteség éri. Amikor azonban min­denki előtt tudott dolog, hogy az állam felügyeletet gyakorol, amikor a biztosítási díjak egy bizonyos része az állam kasszájába ker­ül éppen e felügyeleti jog címén, mindnyájan hihettük, hogy nem érhet bennünket bal­eset, különösen nem érhet normális időkben. A háború »vis major« volt, akkor minden biztosított elvesztette a befizetésének 95%-át. Ez is abszurdum volt, de ugyan­ebben a szerencsében részesültek a betéttel rendelkezők, majd a ha­dikölcsön jegyzők. De hogy a pénz állandó értéke mellett a biztosított 25 vagy akármennyi száza­lékot elveszíthessen, ez olyan hiba lenne, amely — ezt jól jegyezték meg a BIOSz urai — minden biztosító­társaságra ki fog hatni. Mert ha ilyesmi előfordulhat, a közönség jogosan felteheti a kérdést: mi »biztosít« bennünket arról, hogy ugyanez az eset nem fog meg­ismétlődni más, látszólag jobban megalapozott intéze­tekkel? Ha a BIOSz-nak van létjogosultsága, éppen az kellene, hogy legyen, hogy az államon kívül maga a BIOSz is járuljon ahhoz, hogy a biztosítottak sem 25, sem 2%-ot ne veszítsenek. Minél gyorsabban vállalják át a Phönix kötéseit, minél gyorsabban biztosítják a feleket, hogy anyagi veszteségeik mások szélhámosságai miatt nem lehetnek, annál inkább megnyugszik a kö­zönség, a díjakat továbbra is pontosan fogja fizetni és ami a legfontosabb, megerősödik az emberekben a hit, hogy a biztosítás tényleg biztosítást, nem pedig kocká­zatot jelent. Mert a biztosított nem tartható abban a lelki állapot­ban, hogy állandóan attól féljen, hátha az az intézet is meginog, ahol ő van biztosítva. Az állam, ha a biztosí­tási díjakból leszedi a maga részét, viseljen valamelyes kockázatot is. Mert mit jelent az »állami felügyelet«, ha nem azt,­­hogy az állam a maga közegeivel ellenőrizteti, várjon a biztosítók a befolyt díjakat hogyan, mire, mi­kor költik el? Ha nem ezt jelenti, mire való az állami »felügyelet«? Nem tudom, hány embere az államnak van a »felügyelettel« elfoglalva, vájjon ezeket felelősségre vonták a bekövetkezett hiányokért vagy tovább is »fel­ügyelnek«? Vagy abból áll-e felügyelet, hogy a bizto­sítók által beterjesztett jelentéseket egyszerűen tudomá­sul veszik.... A biztosítottak túlnyomó részének véle­ménye szerint a Phenixnél mutatkozó hiányokért vala­kinek vagy valakiknek felelniök kell. Egyes külföldi ál­lamokban, ahol nagyobb hiányok vannak, büntetőjogilag teszik felelőssé a vezetőket. Itt erről sem hallani, bár ha ez be is következne, a biztosítottaknak nem­ volna vigasz. A hiányokat el kell tüntetni. Két intézménynek egyrészt becsületbeli, másrészt anyagi érdek® e hiányok pótlása. Egyik az állam, melynek becsületbeli kötelessége e hiány részbeni pótlása, éppen azért, mert »felügyelt«, mert e »felügyeletért« díjaikat szedett, a másik intézmény pe­dig a BIOSz, illetve minden olyan biztosító intézet, mely Magyarország területén működik. Ezeknek anyagi ér­deke, hogy a biztosítottak százezreinek bizalma minden biztosító intézet iránt szilárd maradjon. Csak így remél­hetik, hogy a biztosítás intézménye tovább fejlődik. Nincs jogomban kételkedni a BIOSz igazgatójának kijelentésében, de legalább is tévedésben van, amikor azt írja, hogy »...a biztosított közönség a Phönix bu­kása óta is a legteljesebb nyugalommal folytatja bizto­sításait és köt új biztosításokat stb.. Ez csak olyan szólás-mondás lehet, mert ha az igazgató úr alaposab­ban fog utánanézni e kérdésnek, rájön, hogy igenis, lényegesen megromlott a »biztosítási légköri és a »leg­jobb« intézetekben biztosítottak között is rengetegen vannak, akik félnek, hogy hasonló sorsban lehet ré­szük ... Tessék tehát az államnak és a biztosító intézetek összességének összefogni és minden biztosítottat »bizto­sítani«, hogy nem­ lehet és nem lesz káruk, akkor meg­nyugodnak a kedélyek, fizetik a további díjakat és kötnek újabb biztosításokat. Gondolják meg, a biztosított közönségnek sohasem állott módjában és jogában, hogy ő ellenőrizze az inté­zet működését. Reábízta tehát az államra és súlyos csaló­dás lenne, ha most arra ébred, hogy az állam nem tett eleget kötelességének. Ha ez elgondolás mégsem valósítható meg, úgy progresszív alapon károsodjanak a biztosítottak a vesz­teségben; azaz az 1—2 ezer pengős biztosítások lehetőleg ne károsodjanak, azután 5—10—15 és csak a 20 ezer pen­gőt meghaladó biztosítások szenvedjenek 20—30%-ot. Legigazságosabb azonban az állam és a BIOSz ösz­szefogása és a biztosított közönség teljes kártalanítása. Tisztelettel: Deák Miksa Brááccn át stb. Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés ér­zése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved, akkor igyek reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, csökkenti a mérged bélgázfejlőd­ést s elhárítja » nástóduláso­kat. Az orvosok ajánlják. Legendák a­­sziámi ikrekéről (Saját tudósítónktól.) Két legenda forog napok óta közisi,ten a fővárosban. A két legendának két hőse van: két leány, akiket a Népligetben mutogatnak. Az első számú legenda szerint a leányokat Carmenctta spanyol artistanő hozta Budapestre. A Barcelona mel­lett lévő manrézia csodaembertőzsdén vásárolta ezer pengőért őket. A két leány összenőtt ikerpár: Conchita és Maria Suarez a nevük. Állítólag 18 évesek, egy spanyol teherhordó munkás gyermekei. Apjuk Don José Pereznek, a manréziai csodaembertőzsde vezetőjének adta el őket. Most a népligeti „Borzalmak házában” mutogatja őket Knapik Károly artista. Az emberek borzongva nézik a­ sziámi ikreket és közben a man­rézai legendát suttogják. A második számú legenda szerint a leányoknak semmi közük Manrézához. A ben­fentesek tudni vélik, hogy a sziámi ikerpár soha nem volt testvér, soha nem nőttek össze, hanem ü­gyes trükkel Knapik Károly úgy ragasztotta össze őket, hogy a néző azt hiszi, a két leány oldala összenőtt. Knapikék a Gyöngyösi út 86. számú házban laknak, itt lakik Carmencita spanyol artistanő is. Carmencita mindenkinek azt mondja spanyolul, hogy a barcelonai Operaház prímabilleri­nája. Az asszony magyar, valódi neve Knapik Ká­rolyné. A 2. számú legenda szerint­­ a leányok sem spanyolok, de az még nem derült ki, hogy honnan kerül­tek a Népligetbe. Az ügyes artista trükkjén mosolyog­nak a hozzáértők és azt mondják, hogy az egész nem más, mint kegyes csalás: a közönséget károsodás nem éri, hiszen Knapik olyan elmésen csinálta, hogyha va­lódi sziámi ikrek lennének a leányok, akkor is ugyan­azt látná a publikum, mint így. Özv. Székely Salamonná szül. Schweiger Irén és fia Andor mélységes fájdalommal jelentik, hogy a legjobb férj, drága jó apa Székely Salamon ny.­m. Kir. kisérletügyi főigazgató, a II. oszt. m. kir. polgári érdemrend tulajdonosa stb. életének 76. esztendejében örökre itthagyott bennünket. Drága halottunkat csütörtökön, május 21-én délután 141 órakor temetjük az óbudai izr. temetőben." Gyászolják: nővére özv. Mocsári Lajosné, unokaöccse Mocsári Márton, unokahuga Ferenczi Ferencné és az egész rokonság. Drága emlékét szívünkben soha el nem múló kegyelettel fogjuk megőrizni. Minden külön értesítés helyett ! Megrendülve, porig lesújtva a nagy csapástól jelent­­­jük, hogy elvesztettük drága jó testvérünket özv. dr. Szabó Jánosné szül. Berger Emmát ki három hét multán e hó 20-án 47 évi igen boldog házasság után követte jóságos férj­ét.­­ Temetése e hó 2 -én (pénteken) délután 2 órakor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben levő családi sírboltba. Áldott legyen az Ő jóságos s nemes Lényének emléke. Budapest, 1936 május 21. Berkény Béla és dr. Fazekasné Berger Adrienne mint testvérei, valamint férje dr. Fazekas Lipót (Kalocsa) és fiuk Fazekas Gábor és az egész rokonság. Minden külön értesítés helyett. Fájó szívvel jelentjük, hogy idősebb cég­főnökünk , budai GOLDSERGER SÁNDOR főmérnök úr e hó 18-án Bécsben hirtelen elhunyt. Emlékét soha el nem múló kegyelettel fog­­­juk megőrizni. budai Goldberger Sándor és Társa cég és tisztviselői kara. Fájdalomtól porig sújtva közöljük, hogy drága jó édesanyánk, a legjobb testvér, anyós és nagymama ÖZV. KOHN FÜLÖPNÉ szül. Stern Fanny hosszú kínos szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat ma délelőtt 11 órakor temetjük a hőgyészi Kálmán Emil és családja temetőben. Hőgyész, 1936 május 21.

Next