Pesti Napló, 1936. október (87. évfolyam, 224–250. szám)
1936-10-10 / 232. szám
Ma: Női Napló és Gyermek Napló Budapest, 1936 87. évfolyam 232. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengd Negyedévre 10.80 pengd Félévre 21 60 pengd Ara 16 fillér Szombat, október 16 Egyes Mámára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapodon 24 fillér Vasárnap « 32 fülér NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATALI VII ker. Rákóczi út 54 Telefon 1-435-69-tól 51 ig, 1-434-19 tol 17-ta (sorozati Jegypénztár, hirdetési-, elSEz®tési-, utazási- és könyvosztályi VII, Erzsébet körút 1820. Szerkesztőség Bécsben« L. Kohlmarkt 7. Az alföldi gondolat írta: Gróf Széchenyi Károly Az Alföld vizeinek hasznosítását, azaz fokozottabban hajózásra való berendezését és ezzel legalább egyenrangú jelentőségű öntözésre való előkészítését ma már a közvélemény is sürgetően fontosnak találja: a problémához fűződő nagyarányú gazdasági érdek a közérdeklődést már felkeltette. A kormány is a kérdés megoldásának útjára lép, amit a Körösök hajózhatóvá tételének elhatározása is bizonyít, bárez még csak egyrésze annak az elgondolásnak, melynek nyomán az egész Alföld és ezzel a trianoni Magyarország kétharmada megérezné a nagyvonalú befektetés áldásos hatását. Az Alföldnek fokozatosan öntözhetővé tételéhez elsőrendű gazdasági érdek fűződik s ennek kapcsán a nagyarányú fejlődési lehetőségek már csak azért is bizonyosra vehetők, mert a berendezkedés arányában fel lehet venni a harcot az Alföld aszályos éghajlatával és az elmúlt években egyre gyakoribb terméskatasztrófáttal ellensúlyozni ,mérsékelni ,lehetenek. JV tapasztalatok azt is bizonyítják,hogy bizonyos terményekben még egyébként is kétszeresére, sőt háromszorosára lehet fokozni a terméseredményeket Ha tehát tekintetbe vesszük, hogy ez olyan terményekkel történik, mint például a tengeri, amely nem romlandó áru, sem pedig szezoncikk, mint mondjuk a zöldségneműek s ha alacsony áron is, de kivitelre alkalmas, kétségtelenné válhatik mindenki előtt, hogy hazánknak primordiális érdeke, hogy minél több szántóföldterületet tegyünk öntözhetővé. Felbecsülhetetlen jelentősége van azonban a víznek terméketlen és szikes területek megjavításában és termőfölddé való átalakításában is. Ebből a szempontból nézve viszont a telepítési lehetőségek új perspektívája bontakozik ki, ami e kérdések szolgálatában ismét súlyosa® esik latba. Alföldi vizeink hasznosítása ebben a vonatkozásban annál is inkább figyelemreméltó, mert ebben az esetben a telepítés gondolata az osztályellentéteket nem fokozza és nem jelenti mások javainak kártalanítással vagy anélkül való igénybevételét. Alföldi vizeink hasznosításának elsőrendű gazdasági fontosságát tehát aligha kell indokolni és értékes közlemények, kimutatások és adatok a közvéleményt már jócskán tájékoztatták is. Amilyen fontos a gazdasági szempont, legalább olyan jelentősége van a problémához fűződő szociális lehetőségeknek. Minthogy méltán úgy érezhetjük, hogy közeledünk a megvalósításhoz, időszerűnek látszik annak megtárgyalása is, hogy a nagy alföldi gondolat sikeres kivitele mennyi és milyen munkaalkalmat és lehetőséget rejt magában és milyen szerepet játszhatik a szociális problémáink megoldására irányuló törekvésben. Mindenekelőtt külön kell választani a tervet és a munkásviszonyok szemszögéből nézve,felosztani állami munkára és az ezekből eredő munkaalkalmakra, továbbá pedig ennek kapcsán a mezőgazdaságnak öntözésre való fokozatos berendezkedésére és megvizsgálni, hogy ez utóbbi megint mennyi munkaalkalmat és kereseti lehetőséget jelent. Az Alföld vízproblémáinak teljes megoldását különféle feladatokra lehet szétbontani, amelyek azonban egymással többé-kevésbé összefüggenek. Elsősorban a Körösök hajózhatóvá tétele, a Duna—Tisza csatorna, a Tisza Szolnok felőli részének Tokajig nagy hajózásra való berendezése és a Sajó kanalizálása Bánrévig, továbbá pedig mind a rendezett vizek öntözési szempontból való előkészítése, illetve a magángazdaságok rendelkezésére bocsátása és azokhoz való közelebbvitele. E megoldandó tervekbe, bár nem szorosan véve alföldi vonatkozásban, de mégis vízügyi problémáink szerves megoldásába beleillik a Sió csatornázása, illetőleg hajózhatóvá tétele és a Balatonon még a jövőben építendő kikötők. A szakértők becslése szerint e munkálatok összköltsége kereken 250 millió fokozatos befektetését jelenti, mégpedig a következő felosztásban: a Körösök és a Berettyó hajózhatóvá tételének összes munkája 20 millióra, a Duna—Tisza csatorna költsége 90— 100 millióra, a Tisza Szolnok felőli részének nagy hajózásra való berendezése 40 millióra, a Sajó kanalizálása Bánrévig 30 millió pengőre, az öntözési lehetőségek biztosítása és a víznek a magángazdaságok részére való elérhetővé tétele mintegy 60 millióra s végül a Sió fentebb említett munkálatai a balatoni kikötővel együtt 15-4 millióra tehető. Ezek csak hozzávetőleges számok, melyekből azonban kitűnik, hogy 15 évre felosztva, évi 16 millió pengő részösszeggel az egész és a minden idevonatkozó kérdést átfogó elgondolás megoldható volna. E befektetett összegeknek munkabérek alakjában munkáskezekbe jutása a következő százalékos arányban oszlik meg: a Körösök hajózhatóvá tételére a közeljövőben elkezdendő 7 milliós befektetés és még a jövőben elvégzendő munkák összes költségéből, 20 millióból 60 százalék esik munkabérekre és az egész befektetés 25 százaléka kifejezetten földmunkásbérekre; a tiszai munkálatok befektetésének 60 százléka munkabérekre, összesen 25 százaléka a földmunkabérekre, a Sajó munkálatainak körülbelül 65 százaléka munkabérekre és 30 százaléka földmunkabérekre. A Sió munkálatainak 50 százaléka munkabérekre kifizetett összeget jelent és az összes költség 30 százaléka földmunkásoknak és napszámosoknak jut. A vizek öntözési célokra való előkészítési munkájában 65 százalék esnék munkabérekre és a befektetés 35 százaléka kifejezetten földmunkásodó részére. A Duna—Tisza csatorna építésénél foglalkoztatható összmunkaerő, a földmunkáknál 3,2 millió, az építőmunkáknál 2,6 millió, az iparban pedig körülbelül 2,7 millió munkás napszámegységet jelent. E munkánál összesen 801 millió munkás napszámegységgel lehet számolni. A Duna—Tisza csatorna építése körül foglalkoztatható összes munkaerő a tervnek 8 év alatt való kivitelét feltételezve, átlag évente 200 napon át 5300 munkás alkalmaztatását jelenti. A Körösök hajózhatóvá tételénél befektetett összegből általában munkabérekre esnek 12 millió pengő és ebből szorosan földmunkabérre 5 millió; a Tiszának Tokajig nagyhajózásra való berendezésénél általános munkabérre 24 millió pengő, ebből földmunkára kereken 10,000.000; a Sajó kanalizálásánál munkabérre 18 millió, földmunkára 9,000.000; a Sió munkálatainak költségéből 90 millió általános munkabérre és szorosabban vett földmunkára 5,700.000 pengő; az öntözési befektetésből összesen 42 millió és csak földmunkásoknak 22.750.000 pengő kerülne kifizetésre. A fentiekben részletezett munkák végrehajtása révén kereken 53 millió pengő esik földmunkásbérekre. Egy pengő 60 filléres napszámot véve alapul, 32.781.251 munkanapot, illetve napszámot nyerünk s ezt a Duna-Tisza-csatorna adataival kiegészítve, összesen 35.281.251 földmunkás napszám egységre lehet számítani, az építi és gyáripari munkásnapszámokon kívül! A csatorna építésén felül az egész elgondolás kivitelénél a fentebb említett módon, 15 évre beosztva és évenként 200 munkanapot számítva, összesen 163.906 földmunkásra van szükség. Évenként tehát ez az állami befektetés 15 esztendőn keresztül 200 munkanapon 10.927 földmunkásnak és napszámosnak nyújt biztos munkával megélhetési lehetőséget. Nem is szólva a gyáripari és építőipari munkásságról és a szellemi munkások és fiatalság különböző vonatkozásű nagyarányú elhelyezkedési lehetőségeiről. Ha ezeket az adatokatszemléljük, szembeszökővé válik az alföldi gondolatnak mélyreható szociális értéke és jelentősége. Ahogyan az állami munkák megkezdődnek, abban az arányban lehet számítani a magángazdaságnak is az öntözésre való fokozatos berendezkedésére. Mindenki ösztönösen és a vizek rendelkezésre állásával arányos ütemben, meggyőződésem szerint állandóan fokozódó jelleggel fogja az öntözés gondolatát magáévá tenni és ez a kérdéskomplexum szociális vonatkozásban további nagy értéket jelent. Egy katasztrális holdnak öntözésre való berendezése, átlagos nivellálási munkát feltételezve a tapasztalatok alapján, 100 pengőre tehető, így tehát száz katasztrális holdnak öntözésre való berendezése bizonyos műszaki befektetéseken kívül, tisztán földmunkában, tízezer pengő befektetést jelent. Mindenesetre későbbi "kihatásában a magángazdaságoknak busásan meghozza a befektetési költségeket, addig is azonban azt jelenti, hogy a 150. pengős napszám alapján 140 embernek lesz körülbelül 50 napon keresztül keresete és munkaalkalma. Az Alföld vízügyi problémáinak megoldása és az öntözési lehetőségek százszázalékos megteremtésének kapcsán mintegy 200 ezer hold öntözhetővé tételét érhetjük el. Természetesen csak a jövő fogja megmutatni, hogy ennek a 200 ezer holdnak a tulajdonosai milyen mértékben kívánják az állam által rendelkezésre bocsátott vízügyi lehetőségeket igénybe venni. A magyar mezőgazdasági kultúrának nagyfokú haladását tekintetbe véve, amely különösen az elmúlt évtizedekben ötlik szembe, remélhető, hogy 35—10 év alatt ez a 200 ezer hold berendezkedik az öntözésre. Az első években valószínűleg kisebb mértékben, később majd fokozódó számokat kapunk — mindamellett remélhetjük, hogy már az első években is évenként 3—4 ezer holdat rendeznek be öntözésre, ami további 400 ezer pengő befektetést jelent, amelynek azonban úgyszólván, teljes összege földmunkásbérekre fizetődik ki. Ez további mintegy 2500—3000 földmunkásnak, mégpedig különösképpen kubikosnak megélhetési lehetőségét biztosítja két hónapon át tartó munkában. Ha tekintetbe vesszük, hogy ez az egyik legnagyobb teljesítményű munkástípus már évtizedek óta fokozódó mértékben munkátlanul és tétlenül kénytelen megküzdeni az egyre súlyosbodó gazdasági viszonyokkal és ha az egész alföldi gondolatnak úgy gazdasági, mint szociális vonatkozásait szem előtt tartjuk, igazán meggyőződhetünk arról, hogy mindent el kell követnünk, hogy e kérdések végleges megoldásának útjára lépjünk.