Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)

1937-01-24 / 19. szám

/ f­­ 1942-ben Róma házai elérik a tengert Az 1941. évi római világkiállítás előkészületei Róma, január. (A Pesti Napló római szerkesztőségétől.) A pénzügyminisztérium ez évi költségvetésében tízmillió lírát vet­tek fel az 1941. évi római világkiállí­tás költségeinek első részletére. A vi­lágkiállítás — mint már közöltük­­— Róma­­ egyik legérdekesebb részén, az úgynevezett Abbazia déllé­rire Fontonen épül majd fel Még egy, két évtizeddel ezelőtt ez a régi ostiai országút és a via Laurentina között elterülő, mintegy­­250 hektár nagy­ságú földdarab Róma környékének egyik legveszélyesebb, a pontu­szi mocsarakkal is vetélkedő malária­központja volt. Csak pár tucat szer­zetes éldegélt egy kolostorban, ame­lyet Szent Pál lefejtésének helyén építettek. Egy évtizeddel ezelőtt kezd­­ték meg a terület léssa*vol&«*t és rendezését. Ma már ez a rász Róma környékének egyik legfestőibb da­rabja: eukaliptusz- és pincaerdők váltakoznak rajta szántóföldekkel és legelőkkel. Itt épül majd fel a ró­mai világkiállítás, amelynek természe­tesen nemcsak Olaszországhoz, ha­nem a világ minden részéből össze­sereglő kiállítókhoz is méltónak kell lenni. Róma barátait (alig van a vi­lágon még egy hely, amelynek any­nyi idegen barátja lenne, mint a há­romezeréves olasz fővárosnak) bizo­nyára érdekli az a hír, hogy pár év múlva itt, a tulajdonképpeni város és a tenger között épül fel az új Róma, amely egészen Ost­a homok­strandjáig fog terjedni. A világki­állítás legfontosabb épületeit­­ már úgy készítik, hogy azok későbbi időkben is megmaradhassanak és körülöttük létesítik majd a világ­kiállítás hií­rása után az ezer m­eg ezer egylakásos kertes házból, vil­lákból álló városnegyedet. Új nagy földalatti vasút Magától értetődik, hogy mindazok számára, akik ezen a területen lak­nak, lehetővé kell tenni a várossal való gyors összeköttetést. Már évek óta tervezik, hogy az egyre nagyob­...ad­ó Rómának forgalmát valamilyen módon megnyugtatóan át kell szer­vezni, de mindeddig nem tudtak vég­leges eredményt elérni. Először a vil­lamosokat telepítették ki a belváros­ból, majd autóbuszvonalakkal kötöt­ték össze a belvárost az újabb ne­gyedekkel, azonban mindezek a meg­oldások elégteleneknek bizonyultak Most a világkiállítás jó alkalom a probléma végleges megoldására. Ha­talmas földalatti vasúthálózat épül, amely Róma központját részben az új városrészekkel, részben pedig Osz­tiával és a környékező vi­lla telepek­kel köti össze. A munkálatok már hamarosan megindulnak és az első szakaszon hatezer ember kezd dol­gozni. A földalatti vasúthálózat köz­pontja a Termini pályaudvarnál lesz, innen a via Nazionale, a Piazza Ve­nezia s via del Mare alatt fut el.. Ri­ma mai határában a vasút a föld fölé jön és villámvonatként közleke­dik egészen a római Lidóig. Csak hat helyen áll meg, áramvonalas vona­tai más­félperces időközökben ezer embert szállíthatnak a városon kí­vülre. Ugyanilyen vasútvonal épül majd környékének legismertebb ré­szei és legkedveltebb kirándulóhe­lyei, a Castellik felé. A világkiállí­tás idején a különvonatok nyolcvan­ki­lométeres sebességgel óránként 160 ezer embert szállíthatnak a városból az »Esposizione« felé és ugyanennyit vissza. Később, ha majd az első villa­negyedek kiépülnek, még kibővítik az expresszvonathálózatot, ide az Osztra —Róma szakaszon a forgalmat azon­nal (a kiállítás bezárása után) nor­mális keretek között tartják fenn. Ez azt jelenti, hogy az, akinek a ten­ger mellett, Osztia legtávolabbi ré­szén, Rómától SO—35 kilométerre lesz a villája, 21 és fél perc alatt érhet be az erodinamikus villámvonatok­k­al a város belsejébe, a Piazza Ve­neziára. (Mintha az, aki Vácon la­kik, alig 22 perc alatt lehetne az Ok­togonon.) Egészséges lakótelepeket 1942-b­en, tehát öt év múlva kezdik felépíteni Róma új kislakásos kertes negyedeit és alig van a világnak még egy városa, amelyiknek ig­en szép környezetben lenne települése. Az elgondolás szerint az egész ha­talmas területen munkások, tiszt­viselők, önálló középosztálybeliek laknának. Nem egymástól elválaszt­va, hanem keverten, az új Olasz­ország eszményeinek megfelelően — a fokozott társadalmi keveredés az együttélésben elősegítésére. Nem lednek tehát kimondott munkás­vagy hivatalnok villacsoportok, ha­nem valamennyi egy-kétlakásos há­zat egyforma komforttal rendezik be és a településre felügyelő hatóság­ok államtják meg a jelentkezés sorrend­jében, hogy kinek adják a telkeket és a házépítő hiteleket. Tökéletes kényelem A nagyvárosok településeinek leg­fontosabb problémáit, a közlek­edés és a közművekkel való ellátás kér­d­éseit még az új villanegyedek há­zainak építése előtt intézik el. A gyorsvasút, mint mondottuk, órán­ként 100 kilométeres sebességgel viszi majd reggelenként munkába a kis házak lakóit és mihelyt e^'-e^V villa készen áll, már meglesznek az összes közművek, víz, gáz, villany, csator­názás, így kerülik el a városszéli települések kezdeti kellemetlenségeit. A mai pinea- és eukaliptuszerdő­ket teljes egészükben meghagyják és ezek keretezik majd a típusházakat. Az eddigi tervek szerint több mint százféle háztípust szerkesztenek, al­katrészeit nagyban gyártják és ezen a módon az építési költségeket a le­hető legcsekélyebbre szorítják. Az új városrész építése ismét egy sereg em­bernek ad munkát. Az a hatezer em­ber, amelyik most a földalatti vasút­hálózat építéséhez kezd, csak az első csapat. A többi ezer meg ezer kéz fokozatosan kapcsolódik a munkába a vil •'""•kiállítás meg nyit's'""g és utá­na folytatja egészen addig, amíg Róma el nem éri a tengert. Barcs Imre Vasárnap A PESTI NAPLÓ MELLÉKLETEI VIII. 1937 január 24 59 TUDOMÁNYOS ÉS TECHNIKAI Az „Engedélyezett Gondolkodók" és ős nevelés Bertrand Rüssel, a világhírű angol filozófus a nevelés, a tudományos szellem és a társadalmi rend nagy kérdéseiről .A nevelés és a társadalmi rend, ez a címe Bertr­and Rüssel egyik nem­rég megjelent könyvének, amelyben a nagy angol filozófus a pedagógia alapvető problémáját tárgyalja: mi­lyen célt tűzzön ki maga elé a neve­lés, miképpen egyeztessék össze a két kézenfekvő célt, kitűnő egyénisége­ket és kitűnő polgárokat nevelni. Könyve elején kifejti Kussel, hogy az egyéni kultúra érdeke igen sok té­ren összeütközésbe kerül a polgárok nevelésével. Kétségkívül más nevelés kell az elszigetelt egyénnek és megint más a kollektív embernek, egy közös­ség részesének, tehát a polgárnak. Egyik legfontosabb összeütközés­ pont­­, tudomány állásfoglalása a kétes kérdésekkel szemben. A tudomány és itt elsősorban a természettudományra gondolok, kifejlesztett egy bizonyos módszert, amely lényegében a felfede­zés módszere, vagyis a változásé. A tudományos beállítottság mindig nyitva hagyja az utat új felfedezések lehetőségére. Jelenlegi meggyőződé­seit nem tartja véglegesnek és meg­dönthetetlennek és semmiesetre sem ragaszkodik a jelenlegi tudáskincs status quojához. Az okosan és ered­ményesen nevelt kollektív ember (polgár) nem képes a tudományos fel­fedezésre, mert ragaszkodik végleges­nek hitt ismereteihez, tiszteli fölötte­seit, az idősebbeket, tiszteli az elmúlt nemzedékek nagy embereit és elbor­zad minden olyan állítás hallatára, amel­y szerint fölötteseinek, az öre­geknek nincs igazuk, amely szerint jelenlegi nézetei és tudáskincse hamis. A modern állam, amely tudományra épül, éppen ezért jut nagy nehézség­be. »Némely állam jobban szereti a nem-ortodox embereket, akik új tár­sadalmi el­méleteket és új robbanósze­reket találnak fel, más államok vi­szont jobb szeretik, ha a fiatalembe­rek ortodoxok és ragaszkodnak a múlt nagy hagyományaihoz.« Később így ír Russel: »Korunk egyik ellentmondása, hogy a tudo­mány, amely a hatalom forrása és kü­­lönösképpen a kormányhatalomé, elő­rehaladását főkép egy olyan lelkiálla­potnak, beállítottságnak és észjárás­nak köszönheti, amelyet leginkább anarchikusnak nevezhetünk. A tudo­mányos észjárás sem nem kétkedő, sem nem dogmatikus. A szkeptikus szerint az igazság felfedezhetetlen, míg a dogmatikus szerint már fel is fedezték. A tudós szerint az igazság felfedezhető, noha még nem fedezték fel legalább is azon a területen, ame­lyen ő­o­lgozik. De azt mondani, hogy az igazság felfedezhető, már kissé túlzás az igazi tudós szempont­jából, minthogy ő nem tartja felfede­zéseit véglegesnek és abszolútnak, ha­nem hozzávetőleges megközelítésnek, amelyen javítani és változtatni lehet a jövőben. A tudományos szellem lé­nyege a véglegesség hiánya. A tudós meggyőződései tehát tentatívok és nem dogmatikusak. De amennyiben tulajdon kutatásainak eredményei, személyesei és nem társadalmiak. Meggyőződései tehát azon alapszanak, amit ő maga megfigyel vagy amire ő maga következtetett és nem azon, amit a társadalom szerint egy jó pol­gárnak hinnie kell. Ez az ellentét a tudományos szellem és a tudomány­nak a kormán­yok által való felhasz­nálása között igen könnyen meg­akaszthatja a tudomány előrehaladá­sát, minthogy a tudomány módszerét egyre nagyobb mértékben fogják fel­használni a hiszékenység és a dogma­tizmus megerősítésére. Ha nem akar­juk, hogy ez megtörténjen, szükséges lesz, hogy fiúkat, akik bizonyos mér­tékben hajlamosak a tudományos gon­dolkodásra, elkülönítsük. Ezeket nem szabad úgy nevelni, mint a többi pol­gárokat, hanem engedélyt kell nekik adni a gondolkodóira. Oly tanulók, akik a vizsgákon egy bizonyos fokot elértek, hasonlóan a »dr.“ betűkhöz, nevük elé majd odatehetik az »E. tr.«a betűket, amiből mindenki tudja, hogy ők Engedélyezett Gondolkodók. Az ilyen egyéneket aztán sohasem sza­badna elmozdítani állásukból amiatt, mert, fölötteseiket hülyéknek tartják.s »komolyabban beszélve, az igazság egész fogalmát nehéz összeegyeztetni a jó polgár szokásos ideáljával. Le­hetne persze azt mondani, amit a pragmatisták mondanak is, hogy az igazság hagyományos fogalma nem ér semmit és az igazság az, amiben kifizetődik hinni. Ha ez így van, ak­kor az igazságot egyszerűen törvény­nyel lehet megállapítani Leigh Hunt annak idején igen kényelmetlennek ta­lálta azt a meggyőződését, hogy a ré­gensherceg kövér, mert meggyőződése miatt börtönbe vetették. Ebből követ­kezik, hogy a régensherceg sovány volt. Ilyen esetben nehéz elfogadni a pragmatikus filozófiát. Több mint száz év előtli példát választottam, olyat, amely nem kavar fel politikai szenvedélyeket. De hasonló tények vannak, amelyeket jelenleg egyes­e­­ tudományos gondolkodású ember sem mer tagad­ni, de amelyeket senki sem mer nyilvánosság előtt hangoztatni, mert börtönbe vetnék. A világ min­den kormánya körülményes módsze­reket alkalmaz különböző igazságok és tények elleplezésére, amelyeket nem tart kívánatosnak és különböző fajtájú büntetéseket mér azokra, akik olyan ismereteket terjesztenek, ame­lyek a kormány szerint veszélyesek a népességre. Itt nem szolgálhatok pél­dákkal, mert magam is a törvények­kel kerülnék szembe»« Arról ír ezután Rassel, hogy a kor­mányok elképzelése szerint a jó pol­gárok azok, akik a status quot cso­dálják és mindenre hajlandóak a fennálló rend megvédésére. Éppen ezért igen furcsa, hogy míg minden kormány ilyen típusú emberek neve­lésére törekszik az összes más típu­sok elnyomásával, addig a kormá­nyok is tűrik, sőt elősegítik a múlt nagy hőseinek kultuszát, akik mind a veszedelmes típushoz tartoztak.­­Az amerikaiak csodálják George Wa­shingtont és Jeffersont, de börtönre vetik azokat, akik osztják politikai nézeteiket. Az összes nyugati nemze­tek csodálják Krisztust, pedig feltét­lenül gyanúsítottja lenne a Scotland Yardnak, ha ma élne és semmi.esetre sem kaphatna polgárjogot Ameriká­ban, mert nem hajlandó fegyvert vi­selni.« Ez is csak azt világítja meg, hogy a jó polgár nem ideális ember. Hosszan foglalkozik Russel azzal a kérdéssel, hogy milyen lehet az egész­séges nevelés. Az egyéniség kultusza bizonyos szempontból káros, de sem­miesetre sem,­ annyira, mint az a ne­velési módszer, amely mindenhol és mindenkor a fennálló viszonyok kon­zerválását tartja szem előtt. Az is bi­zonyos, hogy a mai civilizációban élő emebereket nem lehet elszigetelt egyénekké nevelni, hiszen mindnyá­jan bizonyos közösségekbe tartoznak. Az ideális megoldás a világállam lenne, az az állapot, amikor a föld­golyó politikailag és gazdaságilag egyetlen nagy egység. Akkor sokkal könnyebb lesz olyan egyéneket ne­velni, akik alkalmasak arra, hogy eb­ben a nagy közösségben éljenek.

Next