Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)
1937-01-24 / 19. szám
/ f 1942-ben Róma házai elérik a tengert Az 1941. évi római világkiállítás előkészületei Róma, január. (A Pesti Napló római szerkesztőségétől.) A pénzügyminisztérium ez évi költségvetésében tízmillió lírát vettek fel az 1941. évi római világkiállítás költségeinek első részletére. A világkiállítás — mint már közöltük— Róma egyik legérdekesebb részén, az úgynevezett Abbazia déllérire Fontonen épül majd fel Még egy, két évtizeddel ezelőtt ez a régi ostiai országút és a via Laurentina között elterülő, mintegy250 hektár nagyságú földdarab Róma környékének egyik legveszélyesebb, a pontuszi mocsarakkal is vetélkedő maláriaközpontja volt. Csak pár tucat szerzetes éldegélt egy kolostorban, amelyet Szent Pál lefejtésének helyén építettek. Egy évtizeddel ezelőtt kezdték meg a terület léssa*vol&«*t és rendezését. Ma már ez a rász Róma környékének egyik legfestőibb darabja: eukaliptusz- és pincaerdők váltakoznak rajta szántóföldekkel és legelőkkel. Itt épül majd fel a római világkiállítás, amelynek természetesen nemcsak Olaszországhoz, hanem a világ minden részéből összesereglő kiállítókhoz is méltónak kell lenni. Róma barátait (alig van a világon még egy hely, amelynek anynyi idegen barátja lenne, mint a háromezeréves olasz fővárosnak) bizonyára érdekli az a hír, hogy pár év múlva itt, a tulajdonképpeni város és a tenger között épül fel az új Róma, amely egészen Osta homokstrandjáig fog terjedni. A világkiállítás legfontosabb épületeit már úgy készítik, hogy azok későbbi időkben is megmaradhassanak és körülöttük létesítik majd a világkiállítás hiírása után az ezer meg ezer egylakásos kertes házból, villákból álló városnegyedet. Új nagy földalatti vasút Magától értetődik, hogy mindazok számára, akik ezen a területen laknak, lehetővé kell tenni a várossal való gyors összeköttetést. Már évek óta tervezik, hogy az egyre nagyob...adó Rómának forgalmát valamilyen módon megnyugtatóan át kell szervezni, de mindeddig nem tudtak végleges eredményt elérni. Először a villamosokat telepítették ki a belvárosból, majd autóbuszvonalakkal kötötték össze a belvárost az újabb negyedekkel, azonban mindezek a megoldások elégteleneknek bizonyultak Most a világkiállítás jó alkalom a probléma végleges megoldására. Hatalmas földalatti vasúthálózat épül, amely Róma központját részben az új városrészekkel, részben pedig Osztiával és a környékező villa telepekkel köti össze. A munkálatok már hamarosan megindulnak és az első szakaszon hatezer ember kezd dolgozni. A földalatti vasúthálózat központja a Termini pályaudvarnál lesz, innen a via Nazionale, a Piazza Venezia s via del Mare alatt fut el.. Rima mai határában a vasút a föld fölé jön és villámvonatként közlekedik egészen a római Lidóig. Csak hat helyen áll meg, áramvonalas vonatai másfélperces időközökben ezer embert szállíthatnak a városon kívülre. Ugyanilyen vasútvonal épül majd környékének legismertebb részei és legkedveltebb kirándulóhelyei, a Castellik felé. A világkiállítás idején a különvonatok nyolcvankilométeres sebességgel óránként 160 ezer embert szállíthatnak a városból az »Esposizione« felé és ugyanennyit vissza. Később, ha majd az első villanegyedek kiépülnek, még kibővítik az expresszvonathálózatot, ide az Osztra —Róma szakaszon a forgalmat azonnal (a kiállítás bezárása után) normális keretek között tartják fenn. Ez azt jelenti, hogy az, akinek a tenger mellett, Osztia legtávolabbi részén, Rómától SO—35 kilométerre lesz a villája, 21 és fél perc alatt érhet be az erodinamikus villámvonatokkal a város belsejébe, a Piazza Veneziára. (Mintha az, aki Vácon lakik, alig 22 perc alatt lehetne az Oktogonon.) Egészséges lakótelepeket 1942-ben, tehát öt év múlva kezdik felépíteni Róma új kislakásos kertes negyedeit és alig van a világnak még egy városa, amelyiknek igen szép környezetben lenne települése. Az elgondolás szerint az egész hatalmas területen munkások, tisztviselők, önálló középosztálybeliek laknának. Nem egymástól elválasztva, hanem keverten, az új Olaszország eszményeinek megfelelően — a fokozott társadalmi keveredés az együttélésben elősegítésére. Nem lednek tehát kimondott munkásvagy hivatalnok villacsoportok, hanem valamennyi egy-kétlakásos házat egyforma komforttal rendezik be és a településre felügyelő hatóságok államtják meg a jelentkezés sorrendjében, hogy kinek adják a telkeket és a házépítő hiteleket. Tökéletes kényelem A nagyvárosok településeinek legfontosabb problémáit, a közlekedés és a közművekkel való ellátás kérdéseit még az új villanegyedek házainak építése előtt intézik el. A gyorsvasút, mint mondottuk, óránként 100 kilométeres sebességgel viszi majd reggelenként munkába a kis házak lakóit és mihelyt e^'-e^V villa készen áll, már meglesznek az összes közművek, víz, gáz, villany, csatornázás, így kerülik el a városszéli települések kezdeti kellemetlenségeit. A mai pinea- és eukaliptuszerdőket teljes egészükben meghagyják és ezek keretezik majd a típusházakat. Az eddigi tervek szerint több mint százféle háztípust szerkesztenek, alkatrészeit nagyban gyártják és ezen a módon az építési költségeket a lehető legcsekélyebbre szorítják. Az új városrész építése ismét egy sereg embernek ad munkát. Az a hatezer ember, amelyik most a földalatti vasúthálózat építéséhez kezd, csak az első csapat. A többi ezer meg ezer kéz fokozatosan kapcsolódik a munkába a vil •'""•kiállítás meg nyit's'""g és utána folytatja egészen addig, amíg Róma el nem éri a tengert. Barcs Imre Vasárnap A PESTI NAPLÓ MELLÉKLETEI VIII. 1937 január 24 59 TUDOMÁNYOS ÉS TECHNIKAI Az „Engedélyezett Gondolkodók" és ős nevelés Bertrand Rüssel, a világhírű angol filozófus a nevelés, a tudományos szellem és a társadalmi rend nagy kérdéseiről .A nevelés és a társadalmi rend, ez a címe Bertrand Rüssel egyik nemrég megjelent könyvének, amelyben a nagy angol filozófus a pedagógia alapvető problémáját tárgyalja: milyen célt tűzzön ki maga elé a nevelés, miképpen egyeztessék össze a két kézenfekvő célt, kitűnő egyéniségeket és kitűnő polgárokat nevelni. Könyve elején kifejti Kussel, hogy az egyéni kultúra érdeke igen sok téren összeütközésbe kerül a polgárok nevelésével. Kétségkívül más nevelés kell az elszigetelt egyénnek és megint más a kollektív embernek, egy közösség részesének, tehát a polgárnak. Egyik legfontosabb összeütközés pont, tudomány állásfoglalása a kétes kérdésekkel szemben. A tudomány és itt elsősorban a természettudományra gondolok, kifejlesztett egy bizonyos módszert, amely lényegében a felfedezés módszere, vagyis a változásé. A tudományos beállítottság mindig nyitva hagyja az utat új felfedezések lehetőségére. Jelenlegi meggyőződéseit nem tartja véglegesnek és megdönthetetlennek és semmiesetre sem ragaszkodik a jelenlegi tudáskincs status quojához. Az okosan és eredményesen nevelt kollektív ember (polgár) nem képes a tudományos felfedezésre, mert ragaszkodik véglegesnek hitt ismereteihez, tiszteli fölötteseit, az idősebbeket, tiszteli az elmúlt nemzedékek nagy embereit és elborzad minden olyan állítás hallatára, amely szerint fölötteseinek, az öregeknek nincs igazuk, amely szerint jelenlegi nézetei és tudáskincse hamis. A modern állam, amely tudományra épül, éppen ezért jut nagy nehézségbe. »Némely állam jobban szereti a nem-ortodox embereket, akik új társadalmi elméleteket és új robbanószereket találnak fel, más államok viszont jobb szeretik, ha a fiatalemberek ortodoxok és ragaszkodnak a múlt nagy hagyományaihoz.« Később így ír Russel: »Korunk egyik ellentmondása, hogy a tudomány, amely a hatalom forrása és különösképpen a kormányhatalomé, előrehaladását főkép egy olyan lelkiállapotnak, beállítottságnak és észjárásnak köszönheti, amelyet leginkább anarchikusnak nevezhetünk. A tudományos észjárás sem nem kétkedő, sem nem dogmatikus. A szkeptikus szerint az igazság felfedezhetetlen, míg a dogmatikus szerint már fel is fedezték. A tudós szerint az igazság felfedezhető, noha még nem fedezték fel legalább is azon a területen, amelyen őolgozik. De azt mondani, hogy az igazság felfedezhető, már kissé túlzás az igazi tudós szempontjából, minthogy ő nem tartja felfedezéseit véglegesnek és abszolútnak, hanem hozzávetőleges megközelítésnek, amelyen javítani és változtatni lehet a jövőben. A tudományos szellem lényege a véglegesség hiánya. A tudós meggyőződései tehát tentatívok és nem dogmatikusak. De amennyiben tulajdon kutatásainak eredményei, személyesei és nem társadalmiak. Meggyőződései tehát azon alapszanak, amit ő maga megfigyel vagy amire ő maga következtetett és nem azon, amit a társadalom szerint egy jó polgárnak hinnie kell. Ez az ellentét a tudományos szellem és a tudománynak a kormányok által való felhasználása között igen könnyen megakaszthatja a tudomány előrehaladását, minthogy a tudomány módszerét egyre nagyobb mértékben fogják felhasználni a hiszékenység és a dogmatizmus megerősítésére. Ha nem akarjuk, hogy ez megtörténjen, szükséges lesz, hogy fiúkat, akik bizonyos mértékben hajlamosak a tudományos gondolkodásra, elkülönítsük. Ezeket nem szabad úgy nevelni, mint a többi polgárokat, hanem engedélyt kell nekik adni a gondolkodóira. Oly tanulók, akik a vizsgákon egy bizonyos fokot elértek, hasonlóan a »dr.“ betűkhöz, nevük elé majd odatehetik az »E. tr.«a betűket, amiből mindenki tudja, hogy ők Engedélyezett Gondolkodók. Az ilyen egyéneket aztán sohasem szabadna elmozdítani állásukból amiatt, mert, fölötteseiket hülyéknek tartják.s »komolyabban beszélve, az igazság egész fogalmát nehéz összeegyeztetni a jó polgár szokásos ideáljával. Lehetne persze azt mondani, amit a pragmatisták mondanak is, hogy az igazság hagyományos fogalma nem ér semmit és az igazság az, amiben kifizetődik hinni. Ha ez így van, akkor az igazságot egyszerűen törvénynyel lehet megállapítani Leigh Hunt annak idején igen kényelmetlennek találta azt a meggyőződését, hogy a régensherceg kövér, mert meggyőződése miatt börtönbe vetették. Ebből következik, hogy a régensherceg sovány volt. Ilyen esetben nehéz elfogadni a pragmatikus filozófiát. Több mint száz év előtli példát választottam, olyat, amely nem kavar fel politikai szenvedélyeket. De hasonló tények vannak, amelyeket jelenleg egyese tudományos gondolkodású ember sem mer tagadni, de amelyeket senki sem mer nyilvánosság előtt hangoztatni, mert börtönbe vetnék. A világ minden kormánya körülményes módszereket alkalmaz különböző igazságok és tények elleplezésére, amelyeket nem tart kívánatosnak és különböző fajtájú büntetéseket mér azokra, akik olyan ismereteket terjesztenek, amelyek a kormány szerint veszélyesek a népességre. Itt nem szolgálhatok példákkal, mert magam is a törvényekkel kerülnék szembe»« Arról ír ezután Rassel, hogy a kormányok elképzelése szerint a jó polgárok azok, akik a status quot csodálják és mindenre hajlandóak a fennálló rend megvédésére. Éppen ezért igen furcsa, hogy míg minden kormány ilyen típusú emberek nevelésére törekszik az összes más típusok elnyomásával, addig a kormányok is tűrik, sőt elősegítik a múlt nagy hőseinek kultuszát, akik mind a veszedelmes típushoz tartoztak.Az amerikaiak csodálják George Washingtont és Jeffersont, de börtönre vetik azokat, akik osztják politikai nézeteiket. Az összes nyugati nemzetek csodálják Krisztust, pedig feltétlenül gyanúsítottja lenne a Scotland Yardnak, ha ma élne és semmi.esetre sem kaphatna polgárjogot Amerikában, mert nem hajlandó fegyvert viselni.« Ez is csak azt világítja meg, hogy a jó polgár nem ideális ember. Hosszan foglalkozik Russel azzal a kérdéssel, hogy milyen lehet az egészséges nevelés. Az egyéniség kultusza bizonyos szempontból káros, de semmiesetre sem, annyira, mint az a nevelési módszer, amely mindenhol és mindenkor a fennálló viszonyok konzerválását tartja szem előtt. Az is bizonyos, hogy a mai civilizációban élő emebereket nem lehet elszigetelt egyénekké nevelni, hiszen mindnyájan bizonyos közösségekbe tartoznak. Az ideális megoldás a világállam lenne, az az állapot, amikor a földgolyó politikailag és gazdaságilag egyetlen nagy egység. Akkor sokkal könnyebb lesz olyan egyéneket nevelni, akik alkalmasak arra, hogy ebben a nagy közösségben éljenek.