Pesti Napló, 1937. március (88. évfolyam, 49–71. szám)

1937-03-07 / 54. szám

PESTI NAPLÓ 1937 március 7 Vasárnap Összegyűjtötték Kiss József hagyatékát Több ismeretlen vers kézirata került nap­fényre. A költő megőrzött emléktárgyaiból múzeumot rendeznek be s­aját tudósítónktól. Az évekkel ezelőtt elhunyt jeles magyar poéta, Kiss József kultusza ügyében figye­lemreméltó mozgalom indult meg Miskolcon. A költő hívei már régóta gyűjtik az emléktárgyakat, amelyek utána maradtak. A gyűjtés munkáját dr. Serbu Adolf tanítóképzői­ntézeti igazgató irányította. Ma már jónkra a költő családtagjai által megőrzött relikviák­ból gazdag kollekció van együtt és belőle most Kiss József múzeumot rendeznek be. Borsod megye így örö­kíti meg nagy fia emlékét, aki 1843 november 8-án Arczócsolton látott napvilágot. A költői hagyatéknak irodalomtörténeti nézőpontból legbecsesebb darabjai a nyomtatásban meg nem jelent költemények eredeti kéziratai. Hosszas szunnyadásából előkerült a poéta egykor sokat emlegetett Jehova című hatásos versének első kézirata, melyet 1893-ban Jászai Mari szavalókörútján harmincöt magyar városban zajos sikerek között adott elő. A hagyatékban két ismeretlen költeményt talál­tak: az egyik Hajóvontatók, a másik pedig A csáti botok címet viseli. Hangulatos lírai költemények. Utóbbinak az adja meg az érdekességet, hogy két va­riációban maradt meg. Szövegeiben lényeges eltérések vannak és ma már természetesen­ nem lehet eldönteni, hogy a költő melyik feldolgozást tartotta igazinak. Becses ereklye a Művészetnek fényes álma című vers eredeti kézirata. Ez volt Kiss József utolsó költeménye, melyet betegsége miatt már befejezni nem tudott. A reszkető kézzel írott utolsó sorok jellegzetesen mu­tatják, hogy — amikor papírra kerültek — akkor már az öreg poétának alkonyodott. Értékesek a hátrahagyott verstöredékek és irodalmi jegyzetek is. Tanulságosan illusztrálják a lelkiismeretes gondosságot, amely Kiss József költői pályáját egész életén át jellemezte. A mostani ereklyegyűjteményben meglepő a leve­lek nagy tömege. Ezek jobbára üdvözlő írások, amelye­ket egy-egy költeményének megjelenésekor az ország különböző részéből intéztek a poétához. Az érdekes kol­lekcióból kitűnik, hogy Kiss Józsefnek balladáival volt legnagyobb sikere. Amikor Roboz Ágnes, Czobor Er­zsiké és Rabasszony című balladái napvilágot láttak, garmadával kapta a gratuláló leveleket, amelyeket túl­nyomó részben asszonyok és leányok írtak. Sok levél érkezett hozzá Ausztriából és Németországból is, ami­kor költeményeit Sturm Albert és Steinbach József for­dításaiban német nyelven adták ki. A németekre a Simon Judit című híres költeménye volt legnagyobb hatással. Leveleikben folyton ezt emlegették. A több évtizeden át felhalmozódott leveleket Kiss József gon­dosan őrizte és bizalmas emberei előtt még élete alko­nyán ie szívesen olvasott fel belőlük részleteket. A gazdag levelezést hivatalos írások egészítik ki, amelyek visszatükrözik a költő országos elismerését. Ereklyéi között pihennek a művészi kiállítású dísz­oklevelek, amelyeket életében kapott. Ott látjuk a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság tagválasztási diplomáit, amelyekhez a temesvári Arany János Kör, a kassai Kazinczy Kör, a bácsbodrogi Irodalmi Társa­ság, a Reviczky Társaság és a nagyszalontai Arany­­emlékegyesü­let díszes üdvözlő iratai csatlakoznak. Eze­ket a költő életének különböző szakában intézték hozzá, amikor az irodalmi társaságok tiszteletbeli taggá vá­lasztották. A megtisztelő relikviáknak koronáját a Ferenc József rend lovagkeresztje alkotja, amellyel a király a poétát agg korában tüntette ki. Az érzékeny le­lkű költő igen büszke volt a fejedelmi kitüntetésre és az érdemkeresztet még halálos ágyán is nézegette. Kiss József a legboldogabb házasságban élt. Felesé­gét végtelenü­l szerette és Hamupipőke névvel becéz­­gette. Minden irodalmi tervében kikérte a tanácsát és amikor egy-egy költeménye megszületett, azt először mindig neki olvasta fel. Szokása volt az is, hogy vers­köteteinek megjelenésekor a nyomdából kikerült első példányt a feleségének nyújtotta át. A selyembe kötött első példányok most ott sorakoznak egymás mellett hagyatékában. Mindegyikhez dedikációt írt. Házassátrá­nak harmincadik évfordulóján látott napvilágot költe­ményeinek gyűjteményes kiadása. Ekkor a feleségének ajánlott példányra ezeket az érdekes sorokat írta: Az én kedves házikeresztemnek A harm­incévés háború végén És egy remélhetőleg még elég Hosszú hadjárat elején. A múzeumi tervezők most érdekes ideát valósítanak meg. A tanítóképzőintézet egyik tágas szobáját úgy rendezik be, hogy az Kiss József egykori dolgozószobá­ját lehető hűséggel tükrözze vissza. Összegyűjtötték a poéta régi bútorait, amelyeket annak idején a békeidők hírneves bútorgyárosa, Thék Endre tervezett és készí­tett. Már ott áll a sokat emlegetett nagy íróasztal, amely mellett a poéta népszerű versei születtek. Kö­rötte a karosszékek, amelyekben a régi irodalmi élet szereplői valamikor áhítattal hallgatták az ősz mester bölcselkedéseit. A szobát környező üveges szekrények­ Nyugalomba vonult politikusok A nagy emigrációs hullám 1918-tól 1920-ig tar­tott. Ebben az időtájban hagyták el Oroszorszá­got a polgári politikusok, a vagyonos osztály H­rcuifsen, Denikin és Köleseik katonái. Wrang'd 12­­.000 embert vitt magával. Katonái ma a vírus minden táján élnek. Kolcsak-katonák Kínában Japánban és Dél-Amerikában telepedtek le. Az emigrációban élő orosz monarchisták, a forradalmat követő néhány esztendő bizonytalan­sága után, amikor már meggyőződhettek arról hogy a Pani birodalom egyelőre összeomlott 1921-ben Reichenhallban kongresszust tartottak Megválasztották az »orosz monarchisták legfelsőbb tanácsát«, majd a kongresszus kimondta, hogy orosz cárul kizárólag a Romanov dinasztia tagját a volt cár jogos örökösét ismeri el. De amiko kérdést tettek fel, hogy kit kell tekinteni az 1918 m­lus 17-én Ekaterinburgban meggyilkolt II Miklós cár »jogos« örököséül, a kongresszus ke partra szakadt. A többség Nikoláj Nikolajevics nagyhercege a világháborúban az orosz hadsereg főparancs­nokát­­ jelölte annak ellenére, hogy a cári örö­kösödési jog értelmében a korona Cyril nagyher­cegét ileti meg. A monarchisták tudniillik nerv­­-Ulíni-Vi0írbo,Platani, Cyril »forradalmi« fellépé­séi 1917-ben. A nagyherceg a forradalom másod napján ,vörös kokárdát tűzött a mellére s ezeket a szavakat intézte a fellázadt tengerészekhez­. A háziszolgám és én egyetértünk abban hogy Oroszország a fronton, de a front mögött is elveszít mindent, ha a régi kormány a helyén marad Ezt az igazságot csak az uralkodócsalád nem akarná belátni. Az 1921. évi kongresszust követő évek az orosz mornelisták széthúzásának jegyében múltak el Az egyenesenség csak nőtt közöttük, amikor 1924-ben C­yni nagyherceg a »minden oroszok császárának«, »imnernfornak« kiáltatta ki magát ámbár ezzel a tettével sem emelkedett híveinek száma. Ni­kola­j Nikolajevics f­agyherceg 1929-ben be­következett halála után azok, akik továbbra sem­ben ereklyéi pihennek. Ott vannak megmaradt ruha­darabjai is, amelyek a költő megőrzött frakkja kön­ fel csoportosulnak. Ezt akkor készíttette, amikor kitűnt** tését Ferenc Józsefnek audiencián megköszönte. Emlí­­tést érdemel, hogy a közeljövőben megnyíló mazeolit helyiségben az a lámpa fog világítani, mely Kiss Jó­­zsef dolgozószobájában függött. Varsó, március. (A Pesti Napló varsói szerkesztőségétől.) Húsz éve annak, hogy összeomlott a hatalmas orosz cári birodalom. 1917 márciusában mondott le a trónjáról II. Miklós cár s Kerewski vette át a hatalmat. Ugyanakkor hagyták el Oroszorszá­got az első emigránsok, akik közé a cár benső hí­vei, a cári család és az arisztokrácia tagjai, vala­mint magasrangú katonatisztek tartoztak­. Ezt az első emigránscsoportot csakhamar követte a máso­dik. 1917 novemberében a bolsevisták elűzték Ke­­renskit s a bolsevista forradalom az emigránsok egy más társadalmi fokon álló csoportját ter­melte ki. Most, amikor húsz év letelte után a szovjet­birodalom még mindig a forradalom napjait éli, amikor Sztálin egymásután küldi másvilágra a bolsevizmus legnagyobbjait, felvetődik az a kér­dés: vájjon milyen tevékenységet fejt ki az orosz emigráció, van-e számottevő politikai szervezett­sége,­ ereje, befolyása, hogy kívülről elősegítse a szovjet bukását, hogy adott pillanatban átvegye a hatalmat a felszabadult Oroszországban? A cári család sorsa A cári család ama tagjai, akiket megkímélt a gyilkos kéz, szétszéledtek az egész világon. Cyril nagyherceg Párizsban él, ahol »császárnak« kiál­tatta ki magát. Fivére André, feleségül vette Matilda Krzessinskát, a híres lengyel balett­táncosnőt, II. Miklós cár barátnőjét, aki Cyril nagyherceg hozzájárulásával a Krasinska her­cegnő nevet vette fel. Dimitrij nagyherceg, Rasputin gyilkosa, pezs­gőgyár képviselője volt Párizsban, később egy amerikai milliomosleányt vett feleségül, akinek Cyril »császár« Iljinska hercegnő nevet adomá­nyozta. Dimitrij húga, Mária, egy amerikai divat­szalon vezetője, aki a munkában leli boldogságát, mint ahogy ezt az emlékirataiban is megírta. A cár húga, Xénia, Angliában tartózkodik , amióta a férjét eltemette, az angol uralkodócsalád kegydíjából él. Olga, a cár másik húga, akinek első férje Oldenburg herceg volt, most Dániában maga festette akvarelleket árul. Férje, egy volt orosz­ gárdaőrnagy, az egyik dán arisztokrata istállómestere. Fiatal nagyhercegek Párizsban, Berlinben, Newyorkban nehéz munkával keresik a kenyerüket, akarták elismerni Cyril trónkövetelési igényeit, hol ezt, hol azt a grófot, herceget, vagy nagyher­ceget szemelték ki cárjelöltnek. Az orosz monarch­ista emigránsok központja éveiken át Berlin és Prága volt. Berlinben éltek a volt állami tisztviselők, katonatisztek, arisz­tokraták. Prágában tudósok, írók, politikusok és­­ kozákok telepedtek le. Ma Párizs a monarchis­ták és az orosz intellektuelek központja. Itt élik le napjaikat álmodozva, visszasóhajtva a »régi jó időket«, nem törődve a napi politikával, a való­sággal. Nyugalomba vonult politikusok ők, akik elvi vitákat rendeznek egy 1910-ben a Dumában benyújtott törvényjavaslatról. Hadvezérek — hadsereg nélkül Az orosz emigránsok középpártja a liberális párt. Központja eleinte Prágában volt, ahol egy­­időben különböző orosz népköztársaság ötven me­nekült minisztere élt. A liberálisok vezére a 77 éves Pavel Milukov, a híres történész, az orosz liberalista párt megalapítója, az első átmeneti forradalmi kormány külügyminisztere. Milukov, Párizsban a legnagyobb emigránslapot, a »Posh­ed­­nija Novosti«-t szerkeszti. Hitler uralomrajutása óta az orosz szocialis­ták is Párizsba költöztek. A francia fővárosba tette át székhelyét a két szocialista párt: a men­­sevikik és a szociálforradalmárok. A szocialisták nem hagyták el Oroszországot mind márt a bolseviki forradalom után, hanem az ország északi részeiből a biztosabb déli vidékekre költöztek. A kommunisták eleinte elég humánu­san bántak velük és maga Lenin is hetven men­­sevik-családot látott el szabályos szovjetútlevéllel. Lenin régebbi barátainak akart ily módon — köl­csönös megegyezéssel — szabad »elvonulást« biz­tosítani. Ez a menseviki csoport az emigráció első éveit Berlinben töltötte s az ottani menseviki párt balszárnyát alkotta. Tíz év után az orosz kormány elvette útlevelüket s ezzel állampolgár­ságukat is elvesztették. Kéthetenként megjelenő közlönyük, a Socialisticseskij Viestnik hasábjain gyakran igen heves viták láttak napvilágot. Ab­ban megegyeztek, — a polgári liberális csoporttal együtt — hogy Oroszországban restaurációról vagy forradalomról szó sem lehet. Az orosz bol­­­­sevizmus — szerintük — lassú, de biztos evolúció­val halad a nemzeti eszmék és a magántulajdon elve felé. A mensevikik balszárnyának vezérei Dán és Abramovics, akik a II. Internacionále munkáiban is részt vesznek, összeköttetést tartanak fenn Cser­­novval, a szociálforradalmárok balszárnyának ve­zérével is. Csernovnak is van lapja, a Prágában megjelenő Wolia Rossii. 1922-ben utasított ki a bolsevista kormány hatvan intellektuelt családjával együtt: tanáro­kat, tudósokat, publicistákat. Ezek közt volt Trockij és Zinovjev is. Ők voltak a »bolsevizmus ideológiai ellenségei«. Zinovjev — mint ismeretes­­— visszatért Oroszországba, ahol az első trockista összesküvési perijén halálra ítélték és kivégezték. A mensevikik és a szociálforradalmárok jobb­­szárnyának felfogása lényegesen eltér a bolseviki kormánnyal szemben tanúsított taktikát illetőleg. E felfogás szerint a bolseviki uralmat csakis forradalom döntheti meg és e két politikai cso­port tagjai készek adott jelre fegyverrel kezük­ben a szovjet ellen indulni. Párizsban kitűnően szerkesztett lapot, a »Sovriemiennoje Zapinski«-t adják ki. Vezéreik: Pleehanov, Petriesov, Av­­ksientiev és Rudniev. A s­zociálforradalmárok jobbszárnyához tarto­zik Kerenski is, akinek Párizsban megjelenő lapja, a » Novaja Rossija« élesen támadja a bol­seviki rendszert. Az orosz emigráció balszárnya, — ugyanúgy, mint jobbszárnya, a mormrchisták — egymás­­közti meddő vitákra pazarolják érdemes tudásu­kat. Nem olyan álmodozók, mint a monarchisták, sokkal nagyobb bennük a tettkészség és a hely­­zet valódiságának helyes megítélése. De tettkész­­ségü­kre mint nehéz súl­y nehezedik — sami erőtl­­ épségük, tehetetlenségük. Hadvezérek hadsereg nélkül, akiknek egyetlen fegyverük egy erősen megfakult zászló, a két hetenként megjelenő lap. Hévvel lobogtatják ezeiket az emigrációs lan°es­­kaknt és szentül meg vannak győződve, hogy előbbre vitték ügyüket. A cári család még életben lévő tagjai, a mo­narch­isták­ és liberálisok, mensevikik és szociáli­­s ur­rad­alm­árok. Wrangen, Denikin és Kolcsak ka­tonai együttvéve sem jelentenek komoly ves­zélyt a szovjetnek. Ez a szomorú valóság. Siller Rezső BBBM—aa—­ Fakult zászlók, fakult egzisztenciák Az orosz emigráció politikai jelentősége

Next