Pesti Napló, 1938. április (89. évfolyam, 73–97. szám)

1938-04-03 / 75. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1938 április 3­­3 Összetört a legendahős Kétszer jutott bicikli miatt a halál torkába a világ legtragikusabb sorsú kifutója A géztől még alig látszik, de a madártej már ízlik neki .­­Modern, mai legenda történt alig fél éve a Pesti Napló hasábjain. Az egyik vasárnapi számban riport szá­molt be arról, hogy egy sze­gény kifutófiú a Dunába ugrott. Tettének oka: ellopták a harmadik biciklijét. Az öngyilkos­jelöltet kimentették s felépülése után Zsuffa András, az öngyilkos kifutó elmondotta, hogy a fővárosban garázdálkodó biciklitolvajok há­rom gépét lopták el. Már az első eset után is csak ruhái elzálogosításával tudott új kenyér­kereső szerszámot venni magának, a második Dbringin­t viszont már nem volt képes pótolni. Kölcsönkapott egyet a cégtől. A harmadik gé­pét a Hollán utcában lopták el. Mikor lejött és hűlt helyét meglátta, nekiindult a Dunának. A Margithíd közepén átvetette magát a korláton. Pár nappal a riport megjelenése után pénzadományok érkeztek a Pesti Napló szer­kesztőségébe, Zsuffa András számára. Többen címe után érdeklődtek és néhány nap ő lett a hőse a jószívűség modern legendájának. A Pesti Napló olvasóinak jeszíve közel 200 pen­gőt, több öltöny ruhát és egy vadonatúj, remek versenybiciklit juttatott a derék fiúnak. A nyár derekán járt utoljára a szerkesztő-­­ségben, örömtől könnyes szemmel, vadonatúj f­aringivel. »Csoda történt velem« — mondta és_ nem volt nála boldogabb ember a Rákóczi úton. Aztán elkarikázott, csillogó verseny­gépén. Zsuffa András most a Rókus kórházban fekszik, teljesen összetörve, ő az egyik leg­súlyosabban sérült áldozata a nagymezőutcai úrvezető ámokfutásának, aki a múlt héten öt embert és egy kocsit ütött el autójával. (Saját tudósítónktól.) Egyheti nyöszörgés után szombaton szólalt meg újra Zsuffa András. Sérülései nagyon súlyosak és most is nehezen jön ki szó a száján. — Egy betűöntődében kézbesítettem a cég le­velét — mondja szaggatottan. — Már csak néhány kézbesítés volt hátra. Tulajdonképpen ellenkező irányba indultam, mint ahol később a szerencsét­lenség­ történt. De közben eszembe jutott, hogy talán rövidíthetek az úton valamit. Megfordultam hát gépemmel és a Nagymező utca felé kari­káztam. — Amint a sarokra értem, nagy csattanás hallatszott. Gondoltam, megnézem, mi történt. De akkor már mindegy volt, megnézem-e, vagy nem. Abban a pillanatban egy autó jobb első kereke elkapta az én biciklim első kerekét. A hátsót a másik kerék kapta el, úgyhogy valósággal keresztbeállított gépemmel együtt az úttesten az autó. Erre még emlékszem. — Aztán minden összefutott a szemem előtt. Csak egy pillanatra eszméltem fel. Láttam, mentőautóban vagyok. Orrom-szám tele volt vér­rel. Az úttest, amelyre tekintetem esett, hirtelen bukfencet hányt. Újra elájultam. — Ennyi volt az egész... Zsuffa András egyik látogatója, aki ágya mel­lett áll s a szerencsétlenségnek is szemtanuja volt, közbevág: — Dehogy ennyi volt. Cipelt az autó magával téged. A »bringi« pozdorjává tört és én elbúcsúz­tam tőled. Persze, csak úgy magamban. De na­gyon szomorúan. „A Duna puhább volt" Zsuffa tehát másodszor került bicikli miatt a halál úgynevezett torkába- Azt állítja, hogy az első, az öngyilkosság, kevésbé volt kellemetlen. A Dunán nagyot csattant ugyan, de az még­sem fájt úgy, mint most a kötözés. És a Dun­a puhább is volt, mint az autó hűtője, mely össze­vissza törte. Különösen az éjszakákra panaszkodik. .Nem húnyja le a szemét és rettenetes belső fájdalmai vannak-Gézek mögül beszél. Az egész kifutófiúból alig látszik valami. Arcáról minden bőrt leradírozott a Nagymező, utca aszfaltja, feje betört, mellén keresztbefut a vastag kötés. Csak a karjai pihen­nek a takarón, tele hegedő sebekkel. Láztábláján ez áll: »Fract. claviculae« és »Vul­, cont. capitis«. Kezelőorvosa mondja, hogy több más mindent is rá lehetett volna írni a táblára, szegény fiú annyira összetört. De ré­szint nem fért oda, részint úgyis ez a lényege sérüléseinek. Megint a biciklire terelődik a szó. »A halált­hozó bringire«, mint Zsuffa találóan emlegeti. — Tessék elhinni, mondja, én vagyok a világ legpech­esebb kifutója. És a világon az egyetlen, aki — félek a biciklitől. * (Ennek gyakorlati jelentősége alig van. Amint meggyógyult, újra nyeregbe kell szállnia, mert »enni muszáj és az apjának is jólesik, ha küld néha pár pengőt haza«.) A népszerűség áldásai Zsuffa betegágya körül sok a látogató és ren­geteg az ajándék. »A bicikli hősét«, ahogyan egyik ábrándosarcú nagynénje nevezi, sokan is­merik és sajnálják. Az ágy mellett befőttesüvegek, ibolya, madár-fej és hőmérő, valószínűleg mosolyog a kötések alatt. — Idegen emberek jönnek hozzám és kérdezik, én vagyok-e az a híres áldozat. Pedig vagyunk itt többen is híresek, akik mindnyájan abból a nagymezőutcai háborúságból kerültünk ki. (Az ámokfutó áldozatai majdnem egy sor ágyat megtöltenek. Lábtörés, csonttörések). Zsuffa esete egyike a legsúlyosabbaknak. Maga panaszolja, hogy arccsontjainak egy­része,­ úgy érzi, más helyen vannak, mint ahol eddig hordta őket. Csak az egyik szemét tudja kinyitni, azzal néz körül hálásan a látogatókon. De ez a szeme is nagyon véres. — Bokszolókoromban kikészítettek párszor, de mi volt az ehhez képest?! Én bizony nem is tudtam, hogy ilyen van. Vállravetett biciklivel a hatodik emeletig Beszámol még arról is, hogy mi minden történt vele, mióta a Pesti Napló olvasóközönsége a nyá­ron boldoggá tette őt. Októberig hordta a hajóskapitányi öltönyt, amit egy gellérthegyi villában kapott. De csak ünnepnap vette fel és olyankor mindenki meg­fordult utána a Hernád utcában. Hosszasan dicséri az ajándékbiciklit is. Szinte csengett, ha hozzányúltak a vázához. Tiszta acél volt az egész. Élvezet volt rajta inkasszálni s jobban vigyázott rá, mint bármi másra a vilá­gon. Nem vett hozzá bonyolult lakatot, mert ki­tűnő védekezést talált fel, a főváros minden biciklitolvaja ellen. Ahová csak ment, mindenüvé magával vitte a gépet. Előfordult, hogy a hatodik emeletre kellett felcipelnie, de »a nyugalom min­denesetre, megérte«. Barátai­ sokszor kinevették. Ő viszont jól tudta, miért őrzi annyira szemefényét. A vick szidták, az ügyfelek nem értették, a szakácsnők — A madártej már ízlik — Aztán: — Nagyon népszerű lettem suttogja. — teszi hozzá és Z­suf­fa András megbámulták és Zsuffa András így járta az eme­leteket. Vidáman, vállán bringivel. — Minden kockázatot ki akartam zárni,­­— mondja tudálékosan a Rókus-kórház hófehér ágyán. Oda a ruha, a bringi, az egészség Az ámokfutó autósra viszont igazán nem gon­­dolhatott. Most oda a bicikli. Barátai már elmondták, mi történt a géppel Nem maradt egy ép négyzetcentiméter sem rajta. Jobban összetört, mint a gazdája. Ócskavasnak esetleg elkelne, de annak Zsuffa nem adja el. — Ezzel tartozom neki, — állítja. Tönkrement Zsuffa ruhája is. Szép, szilvakék öltöny volt. Most csupa vér s ahol nem vérfoltos, ott rongyos. Részletre vette, még nincs teljesen kifizetve. De azért ki fogja fizetni. Tön­krement Zsuffa tavasza is. A kezelőorvos szerint hosszú hetekig ágyban kell maradnia s gondos utókezelésre van szüksége. Nyár előtt aligha lesz belőle épkézláb ember. Muszáj lesz biciklizni mégis Kilenc éve maga tartja el m­­gát. Alig múlt húszéves. Sorsa, ki tudja meddig a biciklihez köti. Csak így keresheti meg kenyerét. Nincs más megoldás. Az ápolónő állítja, hogy éjszakánként, ha mégis lehunyja pár percre szemét, Zsuffa lázál­mában nyöszörög: — Nem akarok biciklizni.­... Félek tőle!... (Pedig mégis muszáj lesz.) Konkoly Kálmán Vértes Marcel párizsi kiállításának sikere Colette-ról festett portréját megvásárolta a francia állam Párizs, tiprik­a, (A Pesti Napló párizsi Merke­ztőségétől.) Vértes Marcel, a Párizsban »beérkezett« magyar eredetű rajzoló gyűjtemén­yen kiállítása, amelyet egyik előkelő párizsi kiállítóhelyiségben most mutatott be a franciáknak, meglepte még azokat is, a­kik régóta tud­ják, hogy az illusztrátornak indult művész kifejezési skálája régóta túlnőtt a könyvillusztráció miniatűrjein és a mondáin finomságokon. Vértes az elmúlt esztendők­ben szerencsés kirándulásokat tett a mozi és a színház területére s kosztüm- és díszlettervei igazi és jól megérde­melt sikert szereztek számára eredetiségükkel, gazdag fantáziájukkal és érzéki tarkaságukban is egységbe olvadó harmóniájukkal. Vértes, akit a francia kormány nemrég a becsületrenddel tüntetett ki, ma az igazán beérkezett európai művészek között előkelő helyet fog­lal el Párizsban, Londonban és Newyorkban is. Új kollekciója érdekes kirándulás a monumentalitás és a portréfestészet új területeire. Van a kollekcióban néhány kép, amiket már Vértes illusztrációs múltjából »klasszikusokként« ismerünk. De az igazi meglepetést azok a közel kétméteres portréi keltették, amelyek a francia társaság előkelőségeit transzponálják egy külö­nös, rajzból és festői hatásokból kombinált, fanyar, merész és megdöbbentően hatásos formanyelvre. A ja­pán grafikus mesterek, Manet és az angol portréfestők legjobb tradícióit egyesíti és bővíti ezekben a kompo­zíciókban Vértes egy mély, de könnyed expresszív stí­lusba. A francia kritika lelkesen és elismeréssel üdvözölte Vértes új munkáit és egyik Colette-ről, a híres írónő­ről készült portréját megvásárolta a francia állam a Luxembourg-múzeum számára, ami nagy kitüntetés ide­gen eredetű művész számára. (a. I.) Vértes Marcel gyűjteményéből mai képes mellékle­tünk mutat be néhány szép reprodukciót. A tavasz irodalmi sikerei DR. LANGER NORBERT Ötnyelvű kölcsönkönyvtárában! Sinclair Lewis: A tékozló szülők A. Cronin : KéztáMa a kapu alatt Rachmanova: Halhatatlan szerelmes Bozzay Margit: Vörös köd Charles Plisnier: Háiom házasság Gervais: Nehéz orvosnak lenni Kinában P. Krassnoff: Katharina die Grosse Rival: Sechs Frauen und ein König (Heinrich VIII.) Grete v. Urbanitzky: Unsere Liebe Frau von Paris Kenneth Roberts: Die grüne Lady Paula Stuck : Viermal Liebe John Freeman : Das Orchideenschiff Andrássy út 58. Dorothy Sayers : Aufruhr in Oxford W. Baumgart: Leidenschaften am Kap Dr. Busz : »De Fu«. Chinesisches-Ällzuehinesisches Rustam Khan Urf: Tagebuch eines Sklaven M Yurlova : Kosak Maria, russische Frontkämpferia Webb Miller: Ich fand keinen Frieden (Tagebuch eines Auslandskorrespondenten) Claude Farrére : Les imajinaires Francois Mauriac: Plongées Sinclair Lews: The prodigal parents Richard Atdington : Seven against Reeves Pietro Palermo: La signora dei cielo stb., stb. Havonta csak P 1.50 Házhozküldés! (Tel.)

Next