Pesti Napló, 1938. április (89. évfolyam, 73–97. szám)
1938-04-17 / 87. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1938 április 17 49 BAOGH JENŐ/ Tisza István volt igazságügyminisztere beszél édesapjáról, Deák Ferenc titkáráról Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1910-ben az erdélyi, marosújvári kerület a Házba új munkapárti képviselőt küldött be, aki három évvel képviselővé választása után Tisza István kabinetjében igazságügyminiszter lett. Az új honatyát Balogh Jenőnek hívták. Balogh Jenő kimagasló egyénisége azóta egybeforrt nem egy olyan nagyjelentőségű jogalkotással és tudományos működéssel, amelyek őt — politikai súlya nélkül is — közéleti értékeink legnagyobbjai közé emelik. Ma 74 éves Balogh Jenő és mint a Dunántúli Reformédus Egyházkerület főgondnoka tagja a felsőháznak. Tisza István kormányának pecsétőre már exteriőrjében is a háború előtti konzervatív politikus típusának képviselője. Majdnem mindig fekete ferencjózsefet hord, magas, csukott keménygallérral, fekete nyakkendővel. Egyszerűséget, tisztes puritánságot árul el egész lénye, így öltözött politikai ideálja és fegyvertársa, Tisza István is. Az olyan kivételes egyéniségek, mint Balogh, Jenő, akik közéleti tevékenységüket a személyi érdekek teljes kikapcsolásával, kizárólag a köz iránti kötelességteljesítésben látják, a legnehezebb »interjú-alanyok«. Különösen, amikor az újságíró az általános vonatkozású kérdések keretein belül meg szeretné rajzolni a magánember portréját is. Hogy mégis sikerült a nyilvános szerepléstől magát mindig távoltartó Balogh Jenőt megszólalásra bírnom, azt elsősorban az interjú tárgya magyarázza. A fiúi kegyelet, amely nem mondhatott nemet, amikor Balogh Jenőt arra kértem, hogy apjáról beszéljen. A felsőház folyosójának egyik pamlagán ülünk. Egy kis ideig maga elé mered Balogh Jenő, mintegy rendezgetve magában a múlt emlékeit. — Ez a felszólítás fájdalmas emlékeket újít meg lelkemben — mondja. — Közel 30 éve, hogy elköltözött édesatyám, akinek Isten után a legtöbbet köszönhetek, — de a veszteség érzése ma is elevenen él bennem és holtomig fog tartani. S csak azért nem térek ki a felszólítás elől, mert ennek az egyszerű és nemes életnek több olyan részlete van, amely a mult század vidéki középosztályának életviszonyait és általában közéletünknek többször méltatlanul bírált részleteit érinti. — Mint körkép vonulnak el lelkemben apám életének főbb állomásai — mondja azután a kegyelmes úr. — Atyám, Balogh Gábor születési helye Köveskál, Zala megye mezővárosa, hol atyám édesanyjának családja, a Győrffyek hoszszú idő óta birtokos köznemesek voltak. A környezet már az elemi oktatás éveiben sok alkalmat adott az okulásra atyámnak, mint eszes és tanulni vágyó gyermeknek. Anyai nagybátyja, Győrffy Antal, elvégezve a pápai főiskolát, mint nyugalmazott kapitány élt birtokán, hol őt az alispán. Kerkápoly István gyakran meglátogatta-A vidéki szellemi élet korántsem volt oly elmaradt, amint azt általában feltüntetni szokták: a közeli rokonok közt voltak tudományosan képzett, széles műveltségű férfiak, az egyik: Mórocza, Dániel, herceg Batthyány prefektusa, a másik rokon, nagyapám sógora, tudományos könyveket olvasó birtokos, aki folyóiratokat járat és könyvtárt tart. Az elemi iskolára felügyelt a református prédikátor (akkor így hívták a lelkészt), Márton Gábor, a pápai főiskola nagynevű újjászervezőjének fivére, maga is tudós ember. Iskolapadban Jókai Mórral, Petőfivel, Kerkápoly Károllyal és Kozma Sándorral — Atyám nemes életének második érdekes periódusa: 1836—1845. folytatja a kegyelmes úr — amikor atyám a pápai főiskola tanulója volt. Ennek a négyszázesztendős iskolának ez volt a fénykora. Tanárai közt Tarczy Lajos, a fizikus, már az Akadémia tagja, Bocsor István, a történelem, Zádor György, a jogtudományok tanára, ez utóbbi 1848-ban Deák mellett államtitkár, később semmítőszéki bíró. Atyám mindig eminens osztályában tanulótársai többek között Jókai Mór, Kerkápoly Károly, később egyetemi tanár, Andrássy Gyula mellett államtitkár, majd miniszter, Kozma Sándor, később kitűnő főügyész és más jelesek, sőt átmenetileg Petőfi is. A főiskolán nyugati nyelveket is tanítottak: az önképzőkörben Petőfi első költeményeit, Jókai egyik elbeszélését olvassa fel. — A jogi tanfolyam bevégzése után atyám egy évig Zala megye főfiskálisának, Barcza Sándornak patvaristája és főnökével együtt hivatalosan, főleg úrbéri és bűnügyekben beutazta az egész megyét. Egyik tagosítási ügy tárgyalásakor Kehidán Deák Ferenc a főügyésszel együtt atyámat is meghívta ebédre s mikor a könyvtárszobában felszolgálták a feketekávét, atyám látta, hogy a tágas teremnek mind a négy falát könyvállványok foglalják el megrakva könyvekkel. Ebéd után, beszélgetés közben Deák Petőfi költeményeiből többet könyv nélkül mondott el vendéljei előtt, dicsérve e versek szépségét. Zala megye gyűlésein ekkor tartotta Deák már országos hírű beszédeit. Szemben a Forintos György táblabíró által indított, a szegényebb nemesség egy részét lázító »nem adózók«-mozgalommal, atyám természetesen a haladás pártján, az »adózók« táborában volt. Deák Ferenc mellett — 1864 augusztusától atyám Pesten jurátus volt Bertha Sándor táblai ügyvéd mellett, egy év múlva, miután letette az ügyvédi vizsgát, vármegyéje másokkal együtt, mint fiatal ügyvédet felküldte a pozsonyi országgyűlésre, a megye követei mellett az írásbeli teendők végzésére. Ismeretes, hogy Deák ekkori követválasztásnál a Forintos-párt részéről előfordult erőszakoskodások miatt nem fogadta el követté történt megválasztatását, de 1848 márciusában többen felkeresték őt Kehidán s az ország érdekében rábírták, hogy Pozsonyba menjen. Nyomban ezután egyik követ, Csuzy Pál lemondott, mire helyére Zala megye egyhangúlag Deákot választotta meg. Deák megjelenésétől kezdve az országgyűlés végéig atyám végezte mellette a titkári tennivalókat, ami életének egyik legkimagaslóbb élménye volt. A szabadságharc kitörésekor a fiatal ügyvéd — aggódó özvegy anyjának esdeklése ellenére — beállt közhonvédnek: kezdetben Aulich, később Klapka hadtestében végigküzdötte a szabadságharcot. Csak 1849 október 6-ikán, amikor Klapka tábornok letette a fegyvert, — térhetett vissza özvegy édesanyjához szülővárosába. Az abszolutizmus alatt Az abszolutizmus korszakáról beszélgetünk. — Az abszolutizmus évei alatt — mondja a kegyelmes sír — atyámat, mint volt honvédtisztet az osztrák hatóságok sokakkal együtt szintén zaklatták, elvették ügyvédi oklevelét, idézésekkel bosszantották, az üldözés csak akkor enyhült, amikor Klapka a Magyarországról kapott panaszok alapján Genfben nyilatkozatot adott ki, melyben tiltakozott a komáromi vár átadásakor kötött megállapodás megszegése ellen. — A szabadságharc leveretése után atyám érthető elkeseredésében teljesen visszavonultan több évig élt szülővárosában és szeretett özvegy édesanyja segítségével a családi birtokot kezelte. Már ekkor jelentkezett későbbi legfőbb kedvtelése: a komoly, különösen társadalomtudományi és történelmi, de párhuzamosan szépirodalmi munkák olvasása. A mult század 60-as és 70-es éveiben atyám barátai és rokonai biztatására Devecser mezővárosban, Veszprém megyében, ügyvédi gyakorlatot, folytatott, nagy uradalmak és a zirci cisztercita rend ügyésze is volt. Deák Ferenc életében mint a DerA-pártnak meggyőződéses tagja, a közéletben is részt vett. Később családi okokból, főleg fiainak neveltetése végett Győrbe költözött, itt már csak családi körben, kevés számú barátaival a református egyház önzetlen és áldozatkész szolgálatában visszavonultan töltötte életét. Szórakozása ekkor a régi és újabb könyveinek tanulmányozása volt. Naponként délelőtt is, délután is sok-sok órát töltött olvasással. Már az ötvenes években különösen kedvelte Macaulay, Mommsen, Lamartine, a szépirodalmból Victor Hugó, Dumas stb. műveit, megindulásától kezdve megrendelte a Budapesti Szemlét, természetesen megvoltak könyvei közt a magyar írók jelentékenyebb munkái. A későbbi évtizedekben ezeket a könyveket kiegészítette az utóbb megjelent kiváló munkák beszerzésével. Súlyos betegségében, ami a nyolcvanadik éven túl támadta meg, a klasszikus ókor történetírói voltak kedvenc olvasmányai és még a legutolsó napjaiban is oly élénken emlékezett az Aeneis minden részletére, mint legjobb férfikorában. Nem titkolhattam meglepetésemet Balogh kegyelmes úr előtt, amikor édesatyjáról emlékezve, a múlt században ritkaságszámba menő haladó gondolkozású és klasszikus műveltségű férfiút állított elém. Meg is jegyeztem, hogy édesapjához hasonló típus bizonyára ritkaságszámba ment az akkori középosztályban. — Igen, — mondja — egyes íróink szívesen tüntetik fel a múlt század magyar középosztályát úgy, hogy az a haladástól elmaradt, mulatozásra volt hajlandó stb. Azért részletezem ezt a munkás, csendes életet, amelynek történetében a régi magyar középosztály nyolc évtizede tükröződik, hogy ezt cáfoljam. Atyámnak Badacsony közelében voltak nagy szőlői, de soha nem, ivott szeszes italt, szívesen meghallgatta, ha Beethovent, vagy magyar dalokat zongoráztam előtte, de cigány, vagy mulatozás sohasem fordult elő programjában, még kávéházba, és klubokba sem járt, nem kártyázott és így tovább. Ugyanilyen életet folytattak barátai is. Dr. Balogh Jenő Balogh Gábor Amikor még nem voltak állami ösztöndíjak — Szíveskedne Excellenciád valamit saját magáról is elmondani — kérem Balogh Jenőt. — Mondottam, hogy én nem akarok szerepelni, de talán annyit elmondok magamról is, amennyi alkalmas atyámnak a tudás és képzettség iránti megbecsülése jellemzésére. Atyám nem volt úgynevezett gazdag ember, de takarékosan kezelte örökségét és ügyvédi gyakorlattal szerzett vagyonát. Amikor azonban egyetemi tanulmányaim befejeztével arról szerzett tudomást, hogy egyetemi magántanári képesítésem végett nagyobb terjedelmű jogtudományú munkát kell befejezzem és külföldi egyetemet kívánatos látogatnom, külföldi könyvtárakat felkutatnom, nyomban közölte: édes fiam, erre ne legyen gondod, mert tanulmányaid folytatása végett annyi időt tölthetsz külföldön, amennyit szükségesnek tartasz, könyvedet, pedig, ha elkészülsz vele, én fogom kinyomatni. Akkor még nem voltak állami ösztöndíjak. Atyám költségén voltam külföldi egyetem hallgatója s a többezer forint áldozatot, amelyet erre a tanulmányútra és később első nagyobb kötetem kinyomatására fordított, úgy tekintette, mint valami természetes atyai kötelességet. Ezekkel az adatokkal azt óhajtom kimutatni, hogy a múlt század dunántúli magyar köznemeseinek jelentékeny része, bármint, ócsárolják is őket, könyvszerető, nagyműveltségű, a tudományt és képzettséget megbecsülő férfiak és a haladás munkásai voltak. Fényes politikai múltjának több jelentékeny fázisát említem Balogh Jenőnek. A közvetlen háború előtti időt, 1913-at, amikor Tisza István igazságügyminisztere lett. Említem híres büntetőjogi törvényalkotásait, a királyság védelméről szóló törvényét s az 1914-es évi sajtótörvényt, amelyek miniszterségének kimagasló alkotásai közé tartoznak. Válasz helyett Balogh Jenő fürgén felugrik, összeszedi iratait és mosolyogva figyelmeztet az interjú előfeltételére (hogy magáról nem kíván beszélni!). És már el is tűnik magas korát meghazudtoló frissességgel az ülésterem bordó függönyei mögött.