Pesti Napló, 1938. május (89. évfolyam, 98–120. szám)
1938-05-05 / 101. szám
85 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1938 május 5 Egy szubjektív álláspont írta: Dr. Makay-Petrovics György A zsidótörvény javaslata tárgyalás alá kerül a képviselőházban. Remélni kell, hogy az izgalmak, amelyeket beterjesztése fölidézett és a szenvedélyek, amelyek már benyújtását megelőzőleg föltámadtak és hónapok óta alig elképzelt erővel viharzanak s nagy nyugtalanságban tartják nemcsak az érdekelteket, hanem az ország egész társadalmát is, akkorára valamennyire lecsillapodnak és a törvényhozás nagy feladatához méltóan, a nemzet érdekében és csakis közérdekű szempontok mérlegelésével, nyugodt atmoszférában iparkodik ezt a rendkívül bonyolult és nehéz kérdést megoldani. Távol a politikai élettől és igazán semmi vágyat sem érezve a pártpolitikai harcokban való részvételre, mégis miért tagadnám, hogy én sem tudtam magam kivonni ezek alól az izgalmak alól. Érdekeltségem személyileg semmi sincs benne, nincs semmi tekintetben és mégis hetek óta nyugtalanságban tart ez az ügy éppen úgy, mint ahogy lehetetlen az embernek szabadulnia a legutóbbi óriási jelentőségű világtörténelmi esemény, az Anschluss roppant és lenyűgöző hatása alól sem, érezve, hogy annak következményei még nagyon erőteljesen fognak jelentkezni a nemzetközi politikában. Nem lévén tényezője a közéletnek, csak mint embert, mint magyar embert érintett és foglalkoztat ma is folytonosan ez a törvényjavaslat. Emlékeket idézett fel bennem, nagyon régi és nagyon szép és mély emlékeket, érzések — elszunnyadt és eltemetetteknek vélt érzések — ébredtek föl a lelkemben s oly erővel vettek hatalmukba, hogy elsősorban azok befolyásolják most ebben a kérdésben felfogásomat és gondolkozásomat. Hogy aztán hol az igazság: ezekben, a sok tapasztalaton és igazi átélésen alapuló őszinte és spontán érzésekben-e, vagy a politikusok elgondolásában és hogy váljon figyelembe kell-e venni az ilyen tapasztalatokat, amilyenek az enyémek és bizonyára még nagyon sok másoké az országban, azt döntsék el az arra hivatottak. Én elsősorban ember vagyok, éspedig — ezt büszkén vallom — jó magyar ember és nagyon vallásos keresztény s igaz emberi érzések törnek most föl a lelkemből. Képzeletem visszaszáll a boldog gyermekkorba, a kis csanádmegyei faluba, ahol víg gyerekek, keresztények és zsidók, játszottuk együtt pajtásságban vidám játékainkat, nem törődve soha egymás vallásával. Azután a gimnáziumi évekbe, a szarvasi ősi iskolába, ahol sem a tanárok, sem a tanulók nem ismertek felekezeti kérdéseket, pedig mélyen vallásos irányú és érzésű volt ennek az evangélikus intézetnek a szelleme ,, ahol egész életemre kiható, ma is nagy szeretettel ápolt baráti viszonyaim szövődtek zsidó tanulótársaimmal is. Köztisztviselői, vármegyei szolgálatom első éveinek emlékét egy bölcs és nemes atyai barátomnak, a vármegye zsidó vallású főügyészének a jóakaratára, szeretetére, segítő és támogató tanácsaira való hálás visszaemlékezés aranyozza be, ma is áldom ezt a kiváló, puritán jellemű, nagytudású és lelkes magyar érzésű embert a haló porában is. Polgármestere lettem a világháború alatt egy jeles, színmagyar nagyvárosnak, Makónak. Justh Gyula szelleme lebegett még akkor e város felett, amelynek több mint kétezer volt a zsidó lakója. A háború kitörésekor épült föl ott az izraelita templom és eltettem emlékül a főrabbinak templomavató beszédét. »Boldogságunk halkan ünnepel. Ünnepünknek máskor forró lett volna a hangulata, égő a színe, most fájó merengés üli meg az áhítatot; lelkünk megriadva el-elkomorul. Testvéreink távol, de ők is szentélyben, a harcmezőn. Téged szolgálnak, megdicsőítve nemzetünk becsületét, méltóságát, históriai érvényesülését; a magyar történeti dicsőség templomát építik s föl is szentelik szívük vérével.« Így kezdődött a hatalmas beszéd s a végén imává vált: »Oltalmazzad nemzetünket. Vezéreld a dicsőség útján, tedd a nevét ragyogóvá az erkölcsi és történeti nagyság erényeivel. Ez a szellem élt — tanúsítom, mint sok polgármester komoly felelősséggel — a világháború idején a makói zsidóságban. Kifogástalan hazafiságot tanúsított és érzésben velünk egybeforrva szenvedte át e nehéz idők gyötrelmeit. Az anyagi áldozatkészségben, amely olyan impozáns méretű volt Makón az egész lakosság köipbe® a háború alatt, a zsidó polgárság hátra nem maradt. Soraikból többen haltak hősi halált és két makói zsidó fiatalember — egyikük arany vitézségi érmes — még e hősi tettekben oly gazdag háborúban is az egészen feltűnő és kiváló haditettek sorozatát vitte véghez. A kommunizmus sem ragadta el őket, egyetlenegy kommunista akadt a makói zsidók között, arról is kiderült, hogy elmebeteg. És végül a román megszállás alatt sem tántorodtak meg, a zsidó templomban gyakran jajdult föl akkor az egybegyűltek szívéből a megalázott és meggyalázott magyar nemzet fájdalma. De békeidőben is, — és ez így volt általában köztudomás szerint a vidéki városokban — amikor alkotni kellett valami nagyobbszabású, humanitárius vagy kulturális célú intézményt, soha nem vonta ki magát a zsidóság az áldozatok alól, sőt sokszor aránytalanul is igénybe vettük az áldozatkészségét. És soha életemben nem tudok, de nem is akarok elfelejteni két dolgot. Amikor a kommunisták által felizgatott tömeg előtt el kellett rejtőznöm, egy idős, özvegy zsidónő adott nekem lakásában példátlan bátorsággal és önfeláldozó jósággal menedéket, veszélynek téve ki önmagát és családját. Amikor pedig éjszaka évadján el kellett hagynom a várost, akkor egy szegény, öreg zsidó, aki az utcánkban lakott, két nap és két éjjel — amíg megmenekülésemről hír nem érkezett — imádkozott, böjtölt és gyertyát égetett megszabadulásomért. Pedig soha semmit sem tettem neki, sőt nem is beszéltem vele sohasem. Később, mint országgyűlési képviselő, a fővárosba kerülve, sok ismerőst és sok jóbarátot szereztem a budapesti zsidó vallású középosztály köréből is. És meg kell mondanom, hogy ebben a társadalmi rétegben sok igen nagy intelligenciájú, erős emberi szolidaritástól áthatott, megértő, jólelkű és — lelkiismeretemre mondom — nagyon magyar érzésű, a nemzeti eszmények iránt lelkesedő embert ismertem meg, akiknek barátsága és szeretete nagy értéke az életemnek. Ilyen szubjektív érzések és ilyen erős emlékek élnek most és újulnak meg nagy erővel a lelkemben. Lehet, hogy elfogulttá tesznek, de nem tehetek ellenük. Átérzem a fájdalmat, amit most a zsidóság érez, megértem gyötrődésüket és látom sok-sok család mélységes aggodalmát és kétségbeesését a sorsa és jövője miatt. Hiszem én, hogy a kormányt jószándék vezeti, hogy ő tudja legjobban, miért kellett ezt a javaslatot beterjeszteni, hogy talán még nagyobb szenvedélyek kirobbanását akarta ezzel meggátolni és hogy a fennforgó viszonyok között nem is cselekedhetett másképpen. De nem érintve a törvényjavaslat tárgyi rendelkezéseit, a fékevesztett és a tisztalátást elhomályosító felajzott indulatok és szenvedélyek tobzódása idején valami ellenállhatatlan erő hajtott és kényszerített, hogy elmondjam egyszerű szavakkal a magam szűkebb körében szerzett tapasztalataimat, amikor az arra talán hivatottabbak hallgatnak. Megszólaltattam őszintén és minden érdek nélkül érzéseimet és úgy vélem, hogy az emberi természet igaz hangjai ezek az érzések. 4illliillliillliillliillliillliillliilllitliliillliilliillliillliill I Szent István inneni év 1 ft szivarkája a legnemesebb dohányfajtákból készült ( Szent István cigaretta fej a választékos ízlésű dohányos szivarkája, művészi kivitelű dobozban ( | Ara 25-ös dobozban 2. P — Nikoftex minőségben 2.25 P ( ar pápa Krisztus keresztjéről Vatinkánvárosból jelenti a Középeurópai Katolikus Kurir. XI. Pius pápa szerdán is fogadott nagyobb csoport fiatal házast, akik előtt rövidebb beszédet tartott, de ebben a beszédben célzott Hittler római látogatására is. A pápa kiemelte, hogy kedden, május 3-án a Szent Kereszt ünnepe volt és így szólott: „ Napjaink szomorú és sajnálatos eseményei között Rómában is lejátszódik valami, mert meg- jelenik ott egy kereszt, amely nem Krisztus keresztje. Végül felhívta a zarándokok figyelmét arra, hogy mindenkinek saját maga életén keresztül kell Istenhez eljutnia. Ossietzky meghalt Berlin, május 4. Ossietzky Károly író agyhártyagyulladás következtében az egyik berlini klinikán szerda délután meghalt. A 49 éves Ossietzkyvel a háború utáni kulturális élet egyik érdekes alakja tűnik el az élők sorából, író és szociológus volt. 1928-ban vette át a Weltbühm* szerkesztését és ettől kezdve sűrűn jelentek meg ,a folyóiratban kisebb-nagyobb tanulmányai, amelyek erős pacifista meggyőződésről tettek tanúbizonyságot. Később egyre inkább belekeveredett a különböző politikai mozgalmakba s ennek következtében 1931 novemberében hazaárulásért másfél esztendőre ítélték. Amikor kiszabadult, védőőrizetbe helyezték és itt volt akkor is, amikor 1936-ban, általános meglepetésre 1935. évi Nobel-békedíjat neki ítélték. A Nobel-bizottság döntésének következtében tiltotta meg tudvalevőleg a német kormány azt, hogy német állampolgárok a Nobel-díjat elfogadják. Ossietzky Nobel-díja körül egyébként ismeretes bonyodalmak keletkeztek: a díj átvételével megbízott ügyvéd az összeg nagy részét elsikkasztotta, úgyhogy Ossietzky kezeihez a díj elenyésző töredéke jutott csupán. Ossietzky már régebben betegeskedett, a hosszas fogság is aláásta amúgy is gyenge egészségi állapotát, úgyhogy halálának híre nem jön váratlanul. London és Párizs engedékenységet ajánlanak a cseh kormánynak Prága, május 4. Jól értesült körökből származó hír szerint Osusky párizsi cseh követ Prágába érkezett, hogy a nyugati hatalmak tanácsaival hozzájáruljon a szudétanémet kérdés megoldásához. London és Párizs azt tanácsolta, a cseh kormánynak, enyhítse a Henlein karlsbadi követeléseivel szemben tanúsított elutasító magatartását. A tanácsok a cseh, a német és a tót nyelveknek az egész állam területén való törvényes egyenjogúságát és az iskolák igazgatása terén engedmények nyújtását sürgetik. A nyugati hatalmak ezenkívül a helyi önkormányzat kiépítését és a kisebbségek állami szállításokban való részvételének engedélyezését ajánlják. Ezeknek a határozatoknak a végrehajtására vegyes nemzeti ellenőrzőbizottságot küldenek ki. Prágában Hitler olaszországi látogatása után angol lépést várnak. Anglia szándéka az, hogy Csehországnak a német-cseh kérdés belpolitikai téren való végleges megoldását tanácsolja. ítyísz Ucoz lakás- Mtoc VAGY ZSIGMOND VI., Lázár ucca 3