Pesti Napló, 1938. május (89. évfolyam, 98–120. szám)

1938-05-05 / 101. szám

85 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1938 május 5 Egy szubjektív álláspont írta: Dr. Makay-Petrovics György A zsidótörvény javaslata tárgyalás alá ke­rül a képviselőházban. Remélni kell, hogy az izgalmak, amelyeket beterjesztése fölidézett és a szenvedélyek, amelyek már benyújtását meg­előzőleg föltámadtak és hónapok óta alig el­képzelt erővel viharzanak s nagy nyugtalan­ságban tartják nemcsak az érdekelteket, ha­nem az ország egész társadalmát is, akkorára valamennyire lecsillapodnak és a törvény­hozás nagy feladatához méltóan, a nemzet érdekében és csakis közérdekű szempontok mérlegelésével, nyugodt atmoszférában iparkodik ezt a rendkívül bonyolult és nehéz kérdést megoldani. Távol a politikai élettől és igazán semmi vágyat sem érezve a pártpolitikai harcokban való részvételre, mégis miért tagadnám, hogy én sem tudtam magam kivonni ezek alól az izgal­mak alól. Érdekeltségem személyileg semmi sincs benne, nincs semmi tekintetben és mégis hetek óta nyugtalanságban tart ez az ügy éppen úgy, mint ahogy lehetetlen az embernek szabadulnia a legutóbbi óriási jelentőségű világtörténelmi esemény, az Anschluss roppant és lenyűgöző ha­tása alól sem, érezve, hogy annak következmé­nyei még nagyon erőteljesen fognak jelentkezni a nemzetközi politikában. Nem lévén tényezője a közéletnek, csak mint embert, mint magyar embert érintett és foglal­koztat ma is folytonosan ez a törvényjavaslat. Emlékeket idézett fel bennem, nagyon régi és nagyon szép és mély emlékeket, érzések — el­szunnyadt és eltemetetteknek vélt érzések — éb­redtek föl a lelkemb­en s oly erővel vettek hatal­mukba, hogy elsősorban azok befolyásolják most ebben a kérdésben felfogásomat és gondolkozá­somat. Hogy aztán hol az igazság: ezekben, a sok tapasztalaton és igazi átélésen alapuló őszinte és spontán érzésekben-e, vagy a politikusok elgon­dolásában és hogy váljon figyelembe kell-e venni az ilyen tapasztalatokat, amilyenek az enyémek és bizonyára még nagyon sok másoké az ország­ban,­­ azt döntsék el az arra hivatottak. Én első­sorban ember vagyok, éspedig — ezt büszkén vallom — jó magyar ember és nagyon vallásos keresztény s igaz emberi érzések törnek most föl a lelkemből. Képzeletem visszaszáll a boldog gyermek­korba, a kis csanádmegyei faluba, ahol víg gye­rekek, keresztények és zsidók, játszottuk együtt pajtásságban vidám játékainkat, nem törődve soha egymás vallásával. Azután a gimnáziumi évekbe, a szarvasi ősi iskolába, ahol sem a taná­rok, sem a tanulók nem ismertek felekezeti kér­déseket, pedig mélyen vallásos irányú és érzésű volt ennek az evangélikus intézetnek a szelleme ,, ahol egész életemre kiható, ma is nagy szere­tettel ápolt baráti viszonyaim szövődtek zsidó tanulótársaimmal is. Köztisztviselői, vármegyei szolgálatom első éveinek emlékét egy bölcs és nemes atyai bará­tomnak, a vármegye zsidó vallású főügyészének a jóakaratára, szeretetére, segítő és támogató taná­csaira való hálás visszaemlékezés aranyozza be, ma is áldom ezt a kiváló, puritán jellemű, nagy­tudású és lelkes magyar érzésű embert a haló porában is. Polgármestere lettem a világháború alatt egy jeles, színmagyar nagy­városnak, Makónak. Justh Gyula szelleme lebegett még akkor e város felett, amelynek több mint kétezer volt a zsidó lakója. A háború kitörésekor épü­lt föl ott az izraelita templom és eltettem emlékül a főrabbinak templomavató beszédét. »Boldogságunk halkan ünnepel. Ünnepünknek máskor forró lett volna a hangulata, égő a színe,­­ most fájó merengés üli meg az áhítatot; lelkünk megriadva el-elkom­orul. Testvéreink távol, de ők is szentélyben, a harc­mezőn. Téged szolgálnak, megdicsőítve nemze­tünk becsületét, méltóságát, históriai érvényesü­lését; a magyar történeti dicsőség templomát épí­tik s föl is szentelik szívük vérével.« Így kezdő­dött a hatalmas beszéd s a végén imává vált: »Oltalmazzad nemzetünket. Vezéreld a dicsőség útján, tedd a nevét ragyogóvá az erkölcsi és tör­téneti nagyság erényeivel. Ez­ a szellem élt — tanúsítom, mint sok pol­gármester komoly felelősséggel — a világháború idején a makói zsidóságban. Kifogástalan haza­fiságot tanúsított és érzésben velünk egybeforrva szenvedte át e nehéz idők gyötrelmeit. Az anyagi áldozatkészségben, amely olyan impozáns méretű volt Makón az egész lakosság köipbe® a háború alatt, a zsidó polgárság hátra nem maradt. So­raikból többen haltak hősi halált és két makói zsidó fiatalember — egyikük arany vitézségi ér­mes — még e hősi tettekben oly gazdag háborúban is az egészen feltűnő és kiváló haditettek sorozatát vitte véghez. A kommunizmus sem ragadta el őket, egyetlenegy kommunista akadt a makói zsidók között, arról is kiderült, hogy elmebeteg. És végü­l a román megszállás alatt sem tántorod­tak meg, a zsidó templomban gyakran jajdult föl akkor az egybegyűltek szívéből a megalázott és meggyalázott magyar nemzet fájdalma. De békeidőben is, — és ez így volt általában köztudomás szerint a vidéki városokban — ami­kor alkotni kellett valami nagyobbszabású, huma­nitárius vagy kulturális célú intézményt, soha nem vonta ki magát a zsidóság az áldozatok alól, sőt sokszor aránytalanul is igénybe vettük az áldozatkészségét. És soha életemben nem tudok, de nem is aka­rok elfelejteni két dolgot. Amikor a kommunisták által felizgatott tömeg előtt el kellett rejtőznöm, egy idős, özvegy zsidónő adott nekem lakásában példátlan bátorsággal és önfeláldozó jósággal menedéket, veszélynek téve ki önmagát és csa­ládját. Amikor pedig éjszaka évadján el kellett hagynom a várost, akkor egy szegény, öreg zsidó, aki az utcánkban lakott, két nap és két éjjel — amíg megmenekülésemről hír nem érkezett — imádkozott, böjtölt és gyertyát égetett megszaba­dulásomért. Pedig soha semmit sem tettem neki, sőt nem is beszéltem vele sohasem. Később, mint országgyűlési képviselő, a fő­városba kerülve, sok ismerőst és sok jóbarátot szereztem a budapesti zsidó vallású középosztály köréből is. És­ meg kell mondanom, hogy ebben a társadalmi rétegben sok igen nagy intelligen­ciájú, erős emberi szolidaritástól áthatott, meg­értő, jólelkű és — lelkiismeretemre mondom — nagyon magyar érzésű, a nemzeti eszmények iránt lelkesedő embert ismertem meg, akiknek barátsága és szeretete nagy értéke az életemnek. Ilyen szubjektív érzések és ilyen erős emlékek élnek most és újulnak meg nagy erővel a lelkem­ben. Lehet, hogy elfogulttá tesznek, de nem tehe­tek ellenük. Átérzem a fájdalmat, amit most a zsidóság érez, megértem gyötrődésüket és látom sok-sok család mélységes aggodalmát és kétségbe­esését a sorsa és jövője miatt. Hiszem én, hogy a kormányt jószándék vezeti, hogy ő tudja legjob­ban, miért kellett ezt a javaslatot beterjeszteni, hogy talán még nagyobb szenvedélyek kirobbaná­sát akarta ezzel meggátolni és hogy a fennforgó viszonyok között nem is cselekedhetett máskép­pen. De nem érintve a törvényjavaslat tárgyi ren­delkezéseit, a fékevesztett és a tisztalátást elhomá­lyosító felajzott indulatok és szenvedélyek tobzó­dása idején valami ellenállhatatlan erő hajtott és kényszerített, hogy elmondjam egyszerű szavak­kal a magam szűkebb körében szerzett tapaszta­lataimat, amikor az arra talán hivatottabbak hall­gatnak. Megszólaltattam őszintén és minden ér­dek nélkül érzéseimet és úgy vélem, hogy az em­beri természet igaz hangjai ezek az érzések. 4illliillliillliillliillliillliillliilllitliliillliil­liillliillliill I Szent Ist­ván inneni év 1 ft szivarkája a legnemesebb dohányfajtákból készült (­­ Szent István cigaretta f­ej a választékos ízlésű dohá­nyos szivar­kája, művészi kivitelű dobozban ( | Ara 25-ös dobozban 2.­ P — Nikoftex minőségben 2.25 P ( ar pápa Krisztus keresztjéről Vatinkánvárosból jelenti a Középeurópai Ka­tolikus Kurir. XI. Pius pápa szerdán is fogadott nagyobb csoport fiatal házast, akik előtt rövidebb beszédet tartott, de ebben a beszédben célzott Hitt­ler római látogatására is. A pápa kiemelte, hogy­ kedden, május 3-án a Szent Kereszt ünnepe volt és így szólott: „ Napjaink szomorú és sajnálatos eseményei között Rómában is lejátszódik valami, mert meg-­ jelenik ott egy kereszt, amely nem Krisztus ke­resztje. Végül felhívta a zarándokok figyelmét arra, hogy mindenkinek saját maga életén keresztül kell Istenhez eljutnia. Ossietzky meghalt Berlin, május 4. Ossietzky Károly író agyhártyagyulladás kö­­vetkeztében az egyik berlini klinikán szerda dél­után meghalt. A 49 éves Ossietzkyvel a háború utáni kulturális élet egyik érdekes alakja tűnik el az élők sorából, író és szociológus volt. 1928-ban vette át a Weltbühm* szerkesztését és ettől kezdve sűrűn jelentek meg ,a folyóiratban kisebb-nagyobb tanulmányai, amelyek erős pacifista meggyőződésről tettek tanúbizonyságot. Később egyre inkább belekeveredett a különböző poli­tikai mozgalmakba s ennek következtében 1931 novem­berében hazaárulásért másfél esztendőre ítélték. Ami­kor kiszabadult, védőőrizetbe helyezték és itt volt akkor is, amikor 1936-ban, általános meglepetésre 1935. évi Nobel-békedíjat neki ítélték. A Nobel-bizottság döntésének következtében tiltotta meg tudvalevőleg a német kormány azt, hogy német állampolgárok a Nobel-díjat elfogadják. Ossietzky Nobel-díja körül egyébként ismeretes bonyodalmak keletkeztek: a díj átvételével megbízott ügyvéd az összeg nagy részét elsikkasztotta, úgyhogy Ossietzky kezeihez a díj el­enyésző töredéke jutott csupán. Ossietzky már régebben betegeskedett, a hosszas fogság is aláásta amúgy is gyenge egészségi állapotát, úgyhogy halálának híre nem jön váratlanul. London és Párizs engedékenységet ajánlanak a cseh kormánynak Prága, május 4. Jól értesült körökből származó hír szerint Osusky párizsi cseh követ Prágába érkezett, hogy a nyugati hatalmak tanácsaival hozzájáruljon a szudétanémet kérdés megoldásához. London és Párizs azt tanácsolta, a cseh kormánynak, enyhítse a Henlein karlsbadi köve­teléseivel szemben tanúsított elutasító magatartását. A tanácsok a cseh, a német és a tót nyelveknek az egész állam területén való törvényes egyenjogúságát és az iskolák igazgatása terén engedmények nyújtását sür­getik. A nyugati hatalmak ezenkívül a helyi önkor­mányzat kiépítését és a kisebbségek állami szállítások­ban való részvételének engedélyezését ajánlják. Ezeknek a határozatoknak a végrehajtására vegyes nemzeti ellenőrzőbizottságot küldenek ki. Prágában Hitler olaszországi látogatása után angol lépést várnak. Anglia szándéka az, hogy Csehorsz­ág­nak a német-cseh kérdés belpolitikai téren való vég­leges megoldását tanácsolja. ítyís­z Ucoz lakás- Mtoc V­AGY ZSIGMOND VI., Lázár ucca 3

Next