Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)
1939-02-12 / 35. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 103. február IS 37 IRODALMI NAPLÓ Móra Ferenc öt éve halt meg; humora azóta fogalommá nemesült az olvasók egy részében, neve a kedvelt íróké között szerepel, működése pedig doktori disszertáció témája lett. Gaál Ferike Jolán könyvet írt róla. Móra számára élményt jelentett az írás és a betű, szerelmese volt a tudománynak. Érthető is: őseinek, szüleinek szelleme nem fáradt ki hosszú kulturális élményekben. Szülei tanulatlanok voltak, de ez az iskolázatlanság nem azonos a tudományos ösztön hiányával. Mert Móra szüleiben lefojthatatlan kíváncsiság égett, a családot kielégíthetetlen tudásszomjúság gyötörte. Az öreg Móra Márton a tisztelettudó magyar parasztok áhítatával becsülte a betűt, a nyomtatott írást pedig szentnek tartotta. Móra Ferenc semmiben sem különbözött apjától. Élete végéig tisztelte a »mesterségét« s a romantikus lelkek missziós hitével tekintett az írókra, önudatos volt, tisztelte önmagát, bár nem reklámozó, szerénytelen nyilatkozatokban, hanem Arany János szemérmes öntudatával. A külvilágtól elzárkózott s ha előadás keretében vagy írásban a nyilvánosság elé lépett, rögtön ünnepélyessé vált s makacs elvhűséggel küzdött gondolataiért. Életének és művészetének lényegét könnyű meghatározni: vérében tisztult magyarságszeretet lobogott és sohasem tagadta meg faji és vérségi alkatát. Írásaiban oda tért vissza, ahonnan kiindult: a legtisztább magyarsághoz, annak romlatlan és primitív tanyai életformájához, sajátos világszemléletéhez. Nem kellett elparasztkodnia, hiszen fellépése idején az újnépiesség mozgalma csak a levegőben lógó irodalmi lehetőség volt, amelyet még észre kellett venni, tudatosítani kellett a nyugateurópai szellemáramlatok kaotikus küzdelmében. Nincs egyetlen nyilatkozata sem, amely elítélné a magyar irodalom asszimilációját: különleges irodalmi magatartását nem a szavak uszályaként termette ki. Miért lett volna szüksége arra, hogy egy negatív munka elvégzése árán unszolja magát bele Móra Ferenci irodalomszemléletébe! Paraszti volt gyors elhatározásában, csodálatos kitartásában, megőrzött különállóságában: az impresszionizmus ragályos divatja eleinte nem fertőzte meg egyéniségét; kár, hogy egész pályáján nem tudott független maradni s nem tudta kifejteni azt az ünnépies programot, melynek célja nem csupán az, hogy az író humoros paraszti történeteket közöljön az olvasóval, hanem ezen túlemelkedően az, hogy vállalja a sürgető problémák megoldására irányuló közös nemzeti akaratot. Igaz humorából rengeteg rejtett gúny, támadás cseng. Mennyi humánum, milyen kiapadhatatlan szeretet vezényelte s a szeretet minő tudományossággal párosult benne.e Ész-C8 szívember volt egyszerre. Paraszti fajának érdekes példányává fejlődött. Irodalmunkban ő az első, aki európaivá vált anélkül, hogy talpa alól egy pillanatra, is elveszítette volna a parasztok szellemi talaját. Tudós volt és költő, európai és magyar, úri és paraszti. Mindez a véglet kiegyenlítődött benne, harmóniába olvadt. Főként paraszti és úri mivoltának összhangja csodálatos. Élő bizonyítéka, mennyire kifinomulhat a parasztiság — adott környezetben, adott feltételek között. Mert a magyar paraszt a legméltóságteljesebb úr, tapintata, előzékenysége és egész magatartása alapján. »Vérei«-ben egy kicsit önmagát is szerette, hiszen lírikus lélek volt és sohasem tagadta meg társadalmi osztályával vállalt közösségét. De az egyéni ösztönt túlnőtte az a ragaszkodás, mely minden sorából kiérzik, a tágabb családi szervezet, a nemzet iránt. Minthogy európai volt és magyar, könnyen felismerhette a különbséget : a magyarság és Nyugat-Európa népeinek életszínvonala között. Hasonlító életszemlélete könnyen megtalálta a honi hibákat, ha nem is korbáccsal támadt neki népünk siralmas helyzetének. felismerte ugyanis, hogy a humor kitűnő keret véres észrevételek számára; humora báránybőrébe belerejthette a farkast. Van azonban az éremnek egy másik oldala is: humora feloldozta az alól a kötelesség alól, hogy a tényeket magyarázza és részletezze; feloldozta továbbá az életértelmezés kötelezettsége alól is. Móra csak ábrázolt. A hibákat megállapította, de a javítás módjára nem adott ötleteket. Humora kitűnő volt, de néha visszaélt vele: végletekig használta ki a mosolyogtatás eszközeit s mindent egészséges humorára bízott. Míg ő maga mosolyog és az olvasót is mosolyogtatja, a problémák felszakadó java könnyeket fakaszt az olvasó szemében. Mert Móra világa nem idilli és nem napsugaras. Parasztjai nemcsak adomáznak és pipáznak, hanem káromkodnak és bírálnak. Reális keretben, józanul jelennek meg. Nem ünnepi figurák, kifényesített csizmában, mint valami elrontott Jókai-film alakjai. Az asszonyok sem ájtatos, patyolatba öltözött vasárnapi menyecskék, akik imakönyvet szorongatnak eszüntetett kezükben. Nem is jóságos anyókák, szülő és szenvedő nők, vérzők, rongyosak, fenyegetők és kétségbeesettek. Mórának több olyan elbeszélése van, amelyekből ha kihagynék a humoros részeket, sötét ibseni világ meredne elénk. Ezt kellett volna megtennie Mórának: bírálni a saját humorát, és megrostálni a jeleneteket hatásuk és fajsúlyok szerint. Ha a tények konkrét értelmezése elől el is zárkózott, legalább ne terelte volna el a figyelmet a problémáról azzal, hogy a panaszok metsző élét és a sikolyok szúrós jegyét letompítja humorával. Híres Ének a búzamezőkről c. regényében apotheózist írt a magyar földről és a magyar parasztról. De mennyivel elgondolkoztatóbb, nevelőbb lett volna, ha az ábrázolás felszínein túl történetfilozófiai értelmezést is adott volna gyönyörű gondolatainak, ő azonban kitért a problémák mélyebb értelmezése elé. Miért? Hiszen a legmélyebbre törő sorsproblémák »terra incognitá«-ját az Ének a búzamezőkről megjelenésének idejében már hatalmas alkotások ismertették. Szabó Dezső próféciáit már vérébe asszimilálta a fajszerető magyar köztudat és az értelmiség előtt nem volt ismeretlen Kodolányi János és Németh László működése sem. Illyés Gyula sem sokáig váratott már magára. Móra azonban inkább sejtetett, ahelyett, hogy határozott körvonalakkal rajzolta volna meg gondolatait. Igaz, korában nem minden veszély nélkül vállalkozhatott volna erre. De ha a problémákat olyan súlyos voltukban értékelte és ábrázolta volna, amilyenek valójában voltak, szerepe jelentősebb lenne irodalomtörténeti szempontból is. Baráth Ferenc. • Falk Géza: Barangolás zeneországban. A kitűnő szerző, akinek eddigi írásait a zenei közönség nagy tábora ismételten elismeréssel fogadta, ezúttal érdekes ifjúsági könyvvel lép a nyilvánosság elé. Azt a célt tartja szeme előtt, hogy az ifjúságot rávezesse a zene birodalmának óriási gazdagságára, megmutatván a zene minden szépségét, értékét, fejlődést előmozdító szellemi anyagát. Feltárul a könyvben az olvasó előtt a zene múltja és jelene az ősember egyszerű sípjától a modern zenekar hangszínkáprázatáig, az ősi zenei együttestől a mai zenekari és kamarazenei együttesig. Megismerjük a hangjegyírás fejlődését, a hangszerek kialakulását, a zenekar életét, a karmester munkáját, a zenei stílusok kibontakozását, a zenetanulás előnyeit, valamint a zenei pályáknak nagy erkölcsi és anyagi előnyeit. Ingyes munka Falk Gézának ez a könyve is; bizonyos, hogy szívesen fogadja az, akinek szól: az ifjúság. • Tiszta víz. Falu Tamás, a kitűnő lírikus, a prózának is régi szerelmese. Hosszú, érdemes irodalmi pályáján sohasem alkotott középszerűt. Mindig eredeti, finom, érdekes és elmélyülő. Most pompás kis lélektani regényt írt Tiszta víz címmel, s e könyv a szellemesség és érzelmesség ritka hajtása korunk kiábrándult világában. Három falusi ember lélekváltozását írta meg Falu Tamás ebben a regényében: a patikusét, a patikusnéét és a doktorét. Csendben éldegélnek ők meghitt, de lelki hármasban. Egyszerre gyógyforrás bugyborékol fel a kis faluban, élelmes vállalkozó fürdőhellyé varázsolja a kis tót falut, s a három hős lelke megborzolódik, a nagyvilági élet szerelmi kavarodást idéz elő náluk. Mind a három új emberrel kezd szerelmi kapcsolatot, de már nem a régi alapon. Ám szerencsére a forrás, amilyen meglepetésszerűen tört elő, úgy is apad el, a fürdőhelyet likvidálják, az új szerelmesek eltűnnek, s a mindennapi élet csendes kispolgári viszonyainak tiszta vize megint a régi sima élet útjára viszi a hősöket. Ez a nem nagy igényű cselekmény szellemes stiláris és adatbeli fordulatok egész zuhatagjával válik érdekessé. Egy csomó remekművű kis Falu Tamás-vers bujkál a próza sorai, szavai mögött. (Kettő teljes szövegében közölve is van benne.) Kitűnők a főalakok, az epizódisták, és érdekes a kiváló írónak az az újítása, hogy érdekesnél érdekesebb adatokat sző bele elbeszélésébe. Pl. a karbidról, statisztika az emberiség sör- és kávéfogyasztásáról, az euthanasiáról stb. stb. Mindezt könnyedén szövi bele munkájába s a lelki és tárgyi érdekességek váltakozása állandó élénk érdekkeltéssel köt bennünket ahhoz a kis bájos falusi világhoz, amelyet olvasás közben irigykedve megszerettünk, s melynek képei soká vibrálnak bennünk. Kellemes, értékes, szép könyv Falu Tamásnak ez az új regénye. (r) • Ibby Gordon: Im Zeichen des Skorpions. Női versek és ezzel a megállapítással nem akarjuk őket sem megdicsérni, sem leszólni. A költőnőnek ez az első munkája, amelyet megismertünk és úgy hisszünk, hogy egy induló művészi pálya első állomását jelentik a kis kötetben foglalt versek. Biztató ígéretnek véljük néhány szép és emberi sorát, viszont a kezdetnek tulajdonítjuk, hogy nem tud szabadulni szembeszökő modorosságoktól. Ha majd világosabban látja önmaga, hogy merrefelé tart és mit akar, akkor majd nyilván szebbet és jobbat alkot. (bi) • Beküldött könyvek. A következő könyvek érkeztek szerkesztőségünkbe: Ifj Zsadányi Hagy Árpád: Április. (Versek. Szerző kiadása). — Keleti Márton: Az elpusztult saroküzlet. (Szerző kiadása). — Hajnal Gábor: Nem istenekkel önmagaddal. (Versek. Szerző kiadása). — Juó Sámuel: Fáklyászaféta. (Versek. Szerző kiadása). • Francia szavak a magyarban. Hatalmas magyar tudományos mű készül, a magyar nyelvtudomány enciklopédiája, a Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve. Kiadója, a Magyar Tudományos Akadémia, igazi tudo-« mányos »Grundrisst« tervez, melynek pontosan kialakított és nyomtatásban is megjelent programjából nem sorrendben, hanem aszerint, ahogy a szerző elkészül vele, jelennek meg az egyes részek. Még a messze távlatú Gombocz Zoltán rakta le a monumentális mű alapjait, ő dolgozta ki módszertanát is (Nyelvtörténeti módszertan), mostani szerkesztői, Melicsi János és Németh Gyula is e tudománynak alapvető vezérei. Ezúttal az I. kötet 12. részének fa jelzésű kötete jelent meg Bárczi Géza tanár tollából A magyar nyelv francia jövevényszavai címmel. A mű a tudományos alaposságnak, világosságnak, akribeianak igazi mintája. Végigmegy a magyar-francia érintkezések egész történetén 1034-től, midőn Szent István előkelő francia zarándokokat lát vendégül, egész máig, a Párizsban élő magyarok (munkások, írók, filozopterek) élete nyelvbeli jelenségeinek feltárásáig. Kutatja a francia szellem hatását helynevekben, közszavakban, kifejezésekben, fordulatokban, rendszerezi az átvételek hang-és alaktani törvényeit. Egészben ez a francia hatás nem nagy nyelvi tekintetben. (Azért mondjuk, hogy nyelvi tekintetben, mert egyébként település- és gazdaságtörténeti szempontból sokkal nagyobb, hogy csak egy példát mondjunk: a tokaji szőlőművelésnek meghonosítása francia telepesek munkája volt. Közszavaink közül kétségtelenül francia eredetűek: kilinct (ó-francia clinche), lakat (loquet), tárgy (large), szekrény (serin), mécs (meche), paraj (poray) zománc (smalz), dézsma (desma), formint (fourmint). Tulajdonneveink közül francia eredetűek: Lajos, Jolán s a helyneveink közül egészen bizonyosan a hegyaljai Tália. Mindez csak egy marék abból az érdekes pozitív és negatív anyagból (mert nagyon érdekesek Bárczi Gézának azok a fejtegetései is, amelyek azt mutatják ki, hogy mely szavak, kifejezések nem francia eredetűek azok között, amelyeket sokan annak tartanak), amely ez érdekes tudományos mű lapjain felsorakozik. Egyszerű, szinte keresetlen stílusa tarka érdekességeket takar. £ Mrm Tolaa franciául le kiadni. Lib. M. Hegyaljai Kiss Géza: Csillagtüzek Hegyaljai Kiss (Ha nem politizál ternelbe még akkor sem, mikor germán anyai őseiről beszél. Semmit sem élel ki, mert a hangoskodást, a feltűnést nem tudja összeegyeztetni papi mivoltával. Kötetében Appen és a halk mértéktartás és a művészi eszközök szerénysége jelenti a legnagyobb értéket. Nem vállakozik akrobatamutatványokra s félreáll a modern költői jelszavak handabandái elől. Költői célja nem az, hogy láncszeme legyen egy felszínes folytonosságnak, hanem önmaga lábán akar megállni: ragaszkodik a »letfrni költői eredményeket s nem hajlandó elvetni Szabolenkát azért, mert helyette »modernebbek« verik a dobot. Ellenkezőleg: egyik versében megemlékezik róla s a sorok között szinte tanítványi tiszteletét rejti el iránta. Nemes konzervativizmusa azonban nem jelent perspektívátlanságot, mert éles kritikai tekintettel tudja átmérni költészetünk értékeit; majd Csokonainál, majd Petőfinél köt ki, de Gárdonyi és Ady újszerűségét is tudomásul veszi. Konstruktív szellem: oktat, nevel, magyaráz és vezet. Kötete első négy ívét Nagy-Magyarország különböző városainak, vidékeinek szenteli; valóságos riporteri beszámolót ad egy-egy városról, vagy faluról. Színes, találó és tömör képbe rendszerezi történelmi és irodalmi, művészeti és földrajzi ismereteit. Tisztult szemlélete és kiegyensúlyozot világi fölfogása a természet romlatlanságát dicséri. A természeti jelenségekben sem keresi a zajos és nagyvonala mozzanatokat: riasztó mennydörgések, falupusztító fergetegek helyett vadgalambbúgásról énekel, nyugodt tájain nem száguldanak végig heves orkánok, csak a szél zizegteti a fűzfákat és a halk szellő »rezzenti meg az esti levélkét.« »Esti levélke halk rezzenetére Lelkem megremeg s félve felfigyel. Tűnőben a nyárt Az ősz jönne már Szép elmúlása bús gyötrelmiret« Egyszerű, de egyszerűségében pallérozott és keményveretű. Tiszta egyházi szónoklat nyelvén szól verseiben: mindenki költője, mindenki vezetője, mint a Jó egyházfiak. Újszerű cikornyák helyett Arany és Petőfi szótárát forgatja, s noha Ady iránt érzet rajongását el is árulja, Ady zabolátlanabb hevessége, rendkívüli öszszetettsége nem befolyásolta verseiben. Hegyaljai Kiss Gézának ez csak nyeresége lehet, mert ez a befolyásolatlanság független hajlamait jelzi. Mint költő nem is tudná Adyt magába szervesíteni, magába ooani. Csak örülni lehet, hogy ilyen nemes függetlenségben tölti be sajátos szerepét, amely lehet, hogy esztétikai szempontból hálátlan, de nemzeti szempontból értékes, hasznos és dicséretes.