Petőfi-Muzeum, 1888 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1888-07-01 / 3. szám
175 PETŐFI ÉS A HONDERŰ 1844----1845-BEN. 176 tőjétől a következő gúnyos megjegyzést adja ki: „Mint halljuk (bár teljesednek !) lelkes ráczaink, kiknek az ,Életképek aradi levelezője már jó adag borsot tört orruk alá, hogy a ,kis, levelezőnek ,nagy igazságát, tettel czáfolják meg: a ,Helység kalapácsai halhatatlan szerzőjét Petőfi Sándort azon csodaszép ,néprománcz‘-ért, mellyben a ,tehéncsordást és ,kutyakölykök‘ burkoltatnak a halhatatlanság múmiájába,1) arany emlékkoszorúval fogják megtisztelni. Lám lám Г az érdem Liberiában is érdem marad! Daradi maradt Roppantó Pál Nyárhó 22-én.“ Ugyanott a 69. lapon pedig Young (t. i. Petr. Horv. Lázár) „Frescok a szivéletből“ czímű sorozatfélét inditván meg, ebben egy helyt igy szól: „Hatan valának az első helyen .... egy tiszt, ki mint látszék nem rég jutott a hadnagyi rajthoz, mert koronkint olly büszkén tekintgete végig egyenruháján, mintha tavaszhó 29-ke óta gömörmegyei táblabiró volna.“ sat. „Magyarországon olly átkozott hideg volt, mintha a természet is — mint mi (valami) szeretetreméltó izó — egyik magyar lap zsoldjába szegődött volna, hogy a honi hőséget a Haza javára á la grosso * I. hütögesse, s a fontoldiakat is la minuta mászásukban gyámolítsa. “ ’) Sőt figyelemmel olvasva a Petrichevich „Egy pár komoly szó a maga idején illetőleg a magyar szépirodalmat’)cz. czikkét, lehetetlen benne folytonos vonatkozásokat nem látni úgy a P. Divatlapra, mint Petőfire. Azt mondja, hogy irodalmunkban a nyerseség, neveletlen polémia, személyeskedő ingerkedés a Bajza kritikai lapjával kezdődött s az új nemzedék tízszeres hősiességgel folytatja ezt. „Nincs pöffeszkedő durvaság, irigy aljasság, nincs irodalmi betyárkodásnak olly neme, mellyre büszkék ne lennének az illyenek. Undok férgei az értelmiségnek, irodalmunk terebély fájának gyökerén rágódók.“ „A legköznapibb ficzkó — kinek egy-két népies költeménykéje tán sikerült, ki Schlegel és Engel könyveiből néhány tudós értekezést toldozott össze a művészet számára. . . azonnal a század emberének lenni hiszi magát, embernek, ki Magyarországnak egy új aerát nyitott, ki elhomályítá a multat, elnémítá az úgynevezett bi s Czélzás Petőfi „Néprománcz“ cz. költeményére. Pesti Divatlap. 1845. II. 435. 1. 14. szul 3. (Összkind. „Piroslik a kecskerágó...“ ez. a.) *) Erre a Pesti Div. lapszemléje a 629. lapon (1845. II) igy szól: „Fresco képek a szivéletből. I. Érzelmi anomáliák Youngtól, komoly szellemben és igy illedelmes modorban is. Sok jó van benne, azt nem tagadhatni, s élénkséget az által is akar iró czikkének adni, hogy Petőfyt (b és a P. Divatlapot ittott megcsípi. — Szunnyogcsipés, semmi egyéb.“ — a) Honderű. 1845 II. 41—45. 1. I 3. szul 22.