Petőfi-Muzeum, 1888 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1888-01-01 / 1. szám
EGY KÖLTEMÉNY TÖRTÉNETE. 3 Egy költemény története. Ha előttem a múlt kitárja Képzeményim hű panorámája, Tévelygő szememnek Elfáradt sugára Képeden pihen meg. Gyermekkorom bűvös-bájos panorámájának főalakja! ki most is, mint egy szép tündérrege hőse él képzeletemben, most is, az élet tövis koszorúját viselve, ama rég eltűnt napokat mint rózsákat látom virulni a tövisek között. 1849 márcziusának 28-ik napján 1 és 2 óra között lehetett délután, midőn nővéremmel a gyermekkor boldog öntudatlanságával,— csupán a jelennek élve, a verőfényes tavaszi napnak örülve, szaladgáltunk keztünk kavicsos utam. A ház felől férfi lépteket és idegen hangokat hallva, oda szaladtam. Atyánkat láttam a házból kisietni, és egy ali Sándor! kiáltással karjaiba zárni azt a kis borzas embert, ki kardját kezében és podgyászát karján tartva előtte állott. (Húsz év múlva ugyanazon nap, s talán épen azon órában halt el szegény jó atyám. Szelleme elszállt bálványozott barátja nagy szelleméhez). Mert a kis borzas ember nem volt más, mint Petőfi Sándor. „Pihenni jöttem hozzád pár napra,“ mondá. — Atyám szobájába vezette, ahonnan nem sokára mindketten ebédhez jöttek. Ekkor elmondta terveit, hogy miután ő Mészáros Lázár hadügyminiszterrel a nyakravaló kérdése miatt összeveszett, véglegesen a Királyhágón túl szándékozik lakását áttenni. E czélból most Bem altábornagyhoz utazik s később családját is Erdélybe szállítja át. Márczius 30-án reggel atyám még ágyában pihent, midőn Petőfi e szavakkal nyitott be hozzá: „Miklós Írni akarok, hol juthatok iró szerekhez.“ — „Itt Íróasztalomon mindent találsz“, mondá atyám. Petőfi állva az Íróasztal előtt, néhány sort látszott írni. Ekkor kiegyenesedve atyámhoz fordult e szavakkal: „Láttál-e te jó költőt, ki szép író is egyszersmind ? “ Atyám nem tudott határozott feleletet adni e kérdésre. „Nem, bizonyosan nem láttál, mert kívülem nincsen jó költő, ki szépen írna. S te ez egyik szép tulajdonságomat akarod megölni e rossz tollal! Adj mást“,mondá a tollat messze dobva magától. Amint a költeményen látszik, két tollal volt írva, hanem egy szellemmel, milyen csak a Petőfié lehetett. Vahot Imre azt jegyezte meg róla, hogy húzás vagy javítás alig volt található műveiben. Ezt az állítást teljesen igazolja e költemény, melyet mint atyámtól később sokszor hallottam elbeszélni. 1*