Petőfi-Muzeum, 1888 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1888-07-01 / 3. szám
143 HOL IS HOGYAN ESETT EL PETŐFI? 144 betört volt, a gyergyóiakból állott 82-ik zászlóaljunk Zalatnáról berendeltetett Borgó-Prundra, de Maros- Vásárhelyre érkezve, újabb rendelet folytán Háromszéknek irányult menetünk. Sz.-Udvarhelyen, Csíkszeredán, Kászonon és K.-Vásárhelyen át Esztevényre jutottunk. Itt találtuk Bem apót kis seregével. Csatlakozván hozzá, vezetése alatt Sepsi-Szt.-György felé húzódtunk, honnan az oroszok, néhány ágyulövésünkre visszavonultak. Innen Bem másnap az ojtozi szoroson át Moldvába ment az ottani csángók és oláhok felkeltésére, ottan hagyva zászlóaljával a most Gidófalván nyugalomban élő Tuzson János honv. alezredest, aki a határhoz már közel állomásozó török csapat parancsnokával érintkezvén, pár napi ottlét után visszahozta zászlóalját Háromszék területére. Bem említett eltávoztával Gál Sándor ezredes lett S.Szentgyörgyön parancsnokunk. Alatta julius 22-én Báró Heydte Hidvégről Előpatakon átlőve az oláh határezreddel és könynyű lovas csapatával előőrsünket a Benedek mezejéről visszanyomta Szemerjáig, de innen visszavertük. Azután két nappal Brassó felől támadást intézett ellenünk a Tömösön bejött egész osztrák-orosz erő Clam-Galias vezetése alatt. Utóbbi az osztrák haddal az Olt jobb partján hatolt előre és szemerjai állásunkban támadott meg. A csata késő éjig folyt. Szemerját az osztrákok röppentyűvel gyújtották fel. A túlnyomó erőtől nyomatva, mármár visszavonulásra kényszeríttettünk, midőn éjféltájt a most Csik- Szt.-Simonban nyugalomban élő Endes József őrnagy a Bikából zászlóaljával sietve megérkezett s részünkre döntötte el a csatát, midőn az ellenséget Ilyefalván túl üldöztük Brassó felé. Az orosz had az Olt bal partján a kilyéni fennsíkon foglalt volt állást. A csatába nem vegyült, s az osztrákok vereségét látva, szintén Brassó felé vonult vissza. Azutáni napon a szövetséges osztrákorosz hadak félve a mi támadásunktól, intézkedtek a Tömösi szoroson leendő visszavonulhatók iránt. Alaptalan félelem! A csata után alig szedtük össze magunkat, néhány nap múlva útra indultunk Csik-Szeredán, Székely-Udvarhelyen át Székely-Kereszturnak, hová július 30-án este 11 óra tájt megérkezvén, a helység alsó része mellett tábort ütöttünk. Az elmondottak , habár nem tartoznak is szorosan a jelen kérdés megfejtéséhez, hadtörténeti szempontból talán mégsem fölöslegesek, s megvilágításul szolgálhatnak az akkori erdélyi véderő csekély számáról, elosztottságáról s folytonos menetben és harczban létéről. Julius 31-én hajnalban, midőn sorakoztunk s kevés száraz kenyerünket elosztottuk, — ott termett