Petőfi-Muzeum, 1889 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1889-11-01 / 6. szám
381 A Petőfi-irodalomhoz. 382 vételei közül az alábbiakban közlünk egy néhányat a Parádi Kálmánnáln. fordításában: „Legszebb költeményeit, a „Czyprus lombok Etelka sírjára“ czímű dalokat meghalt kedvese emlékére írta. Ha soha többé egy sort nem ír is, ezek elegendők lettek volna világhírnevét megalapítok E költemények alaphangja, a kedves halottnak szentelt emlékezet Byron Lord „Abydosi ará“-jára emlékeztet, amint panaszos hangon énekli meg bánatát.“ ............. „Mai költőink — meglehet — fennakadnak azon, hogy ő mindig csak életéről, boldogságáról énekel. De még egyszer ismétlem, hogy szerelmi dalai telve vannak eredetiséggel, korlátlan szenvedélyyel, gyöngéd indulattal és teljesen hiányzik belőlük az érzékiség. Szivünket legjobban megragadja, midőn megszentelt igaz szerelemmel énekel drága hitveséről.“ .... „Próbát tett a regényírással is, de abban nem nagy eredményt tudott elérni. Egyetlen regénye a „Hóhér kötele“, de ezt nem lehet azon kor írói: Kemény Zs., Jókay, Eötvös stb. műveivel öszszehasonlítani. De azért nagy tévedésben volt az a chicagói könyvkiadó vállalat, mely hitelt adott a roszindulatú kritika azon állításának, hogy a „Hóhér kötele“ erkölcstelen mű, s ugyanazért nem is fordíttatta le.“ „Petőfi a magyarok legnagyobb költője volt. Arany és Vörösmarty talán bevégzettebbek a formában, de mégsem érik el soha az ő nagyságát és népszerűségét. “ Igen érdekes a következő párhuzam Petőfi és Kossuth között: „A magyar szabadságharczban két alak magaslik ki a többi felett. Egyik itt lakott Cleveland városban, önök személyesen ismerték őt. Vendég volt itt. Önök voltak azok, kik a szegény száműzöttet, a legyőzött kormányzót, a legnagyobb kitüntetéssel és tisztelettel fogadták, ahogy nem fogadtak volna sem királyt, sem császárt. Nem tudnák önök, kit mondok? Azt az embert, kinek szavait nem a megfontolás szülte, de lobogó villámként gyújtottak és foglalták el az emberek eszét és szivét. Kinek szavai nem öltek, de magasztosabb szebb életre keltették még a kihalt lelkeket is. Az egyik kimagasló alak, a kiről szólok: Kossuth Lajos. A másik Petőfi Sándor. Ami Rouget de Lisle és az ő Marseillaise volt a franczia forradalomnak, az volt Petőfi Sándor Magyarországnak 1848—49-ben. . . . . . stb. Érdekes volna e könyvkiadó vállalatról többet tudni. Cs. Gy.