Petőfi-Muzeum, 1889 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1889-11-01 / 6. szám

381 A Petőfi-irodalomhoz. 382 vételei közül az alábbiakban köz­lünk egy néhányat a P­a­r­á­d­i Kálmánná­l­n. fordításában: „Legszebb költeményeit, a „Czyprus lombok Etelka sírjára“ czímű dalokat meghalt kedvese emlékére írta. Ha soha többé egy sort nem ír is, ezek elegendők lettek volna világ­hírnevét meg­alapítok E költemények alap­hangja, a kedves halottnak szen­telt emlékezet Byron Lord „Aby­­dosi ará“-jára emlékeztet, a­mint panaszos hangon énekli meg bá­natát.“ ............. „Mai költőink — meglehet — fennakadnak azon, hogy ő min­dig csak életéről, boldogságáról énekel. De még egyszer ismétlem, hogy szerelmi dalai telve vannak eredetiséggel, korlátlan szenve­dély­­yel, gyöngéd indulattal és teljesen hiányzik belőlük az érzékiség. Szivünket leg­jobban megragadja, midőn meg­szentelt igaz szerelemmel énekel drága hitveséről.“ .... „Próbát tett a regényírással is, de abban nem nagy eredményt tudott elérni. Egyetlen regénye a „Hóhér kötele“, de ezt nem le­het azon kor írói: Kemény Zs., Jókay, Eötvös stb. műveivel ösz­­szehasonlítani. De azért nagy té­vedésben volt az a chicagói könyv­kiadó vállalat, mely hitelt adott a rosz­indulatú kritika azon állí­tásának, hogy a „Hóhér kötele“ erkölcstelen mű, s ugyanazért nem is fordíttatta le.“­­ „Petőfi a magyarok legna­gyobb költője volt. Arany és Vö­rösmarty talán bevégzettebbek a formában, de még­sem érik el soha az ő nagyságát és népszerű­ségét. “ Igen érdekes a következő párhuzam Petőfi és Kossuth kö­zött: „A magyar szabadságharcz­­ban két alak magaslik ki a többi felett. Egyik itt lakott Cleveland városban, önök személyesen is­merték őt. Vendég volt itt. Önök voltak azok, kik a szegény szám­­űzöttet, a legyőzött kormányzót, a legnagyobb kitüntetéssel és tisz­telettel fogadták, a­hogy nem fo­gadtak volna sem királyt, sem császárt. Nem tudnák önök, kit mondok? Azt az embert, kinek szavait nem a megfontolás szülte, de lobogó villámként gyújtottak és foglalták el az emberek eszét és szivét. Kinek szavai nem öl­tek, de magasztosabb szebb élet­re keltették még a kihalt lelke­ket is. Az egyik kimagasló alak, a kiről szólok: Kossuth Lajos. A másik Petőfi Sándor. A­mi Rouget de Lisle és az ő Marseillaise volt a franczia forra­dalomnak, az volt Petőfi Sándor Magyarországnak 1848—49-ben. . . . . . stb.­ ­ Érdekes volna e könyvkiadó vál­lalatról többet tudni. Cs. Gy.

Next