Petőfi-Muzeum, 1891 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1891-03-01 / 2. szám
67 Adatok Petifi Követjelöltségéhez. Adatok Petőfi követjelöltségéhez. VI. Ekközben Nagy Károly is válaszolt a Petőfi jun. 21-diki nyílt levelére; de nem akadt lap, mely kiadta volna s így a Pesti Hírlap «Hirdetések» rovatában nyomatta ki julius 5-én (622. 1. 99. sz.) épen abban a számban, melyben Petőfinek «Pest, jul. 4.» cz. alatt megjelent a «Nemzetgyűléshez» cz. költeménye. E czikk a következő : Szabadszállás, junius 21-ike 1848. Szózat Felöli Sándorhoz! Ön, Márczius Tizenötödike lapban egy czikket közöl, mellyben a' szabadszállási kerületben junius 15-én tartott követválasztást, a’ megtorlott önzés, megsértett hiúság ’s meghiusúlt szép reményszülte méltó buszújából, elferdített alakban tünteti fel, c 'sepébe mártott tollal, mind azokat, kik önt követségre nem segiték, az értelmiség osztályát, ide értem a szabadszállási, fülöpszállási, számra mintegy 560 választókat, és így az egész 1020 főt számláló választó tes-ület általános többségét, továbbá Szent Miklósról mintegy 100-at, Lacz- 68 mint a vámpírok az utazók tehetlenségét.» Eddig tart a «Hölgyfutár» közleménye, amely, legalább a plágium vádját illetőleg, határozottan túlzott. Az Érd. Múzeum közleménye rosznak rész az igaz, de a «Hölgyfutár» czikkezője által érintett pár soron kívül semmi sincs benne, ami a Petőfi költeményére emlékeztetne, már csak azért sem, mivel oly gyenge, hogy sajnáljuk tőle a helyet a végre, hogy egész terjedelmében közöljük. A fennebb idézett helyen úgy is megtalálhatja bárki, ha tüzetesebben akarná összehasonlítani. A «Hölgyfutár» még egyszer rátér a «Rózsavölgyi halálára» cz. költeményre azon alkalomból, midőn a híres zenész fia, Rózsavölgyi műárus összegyűjtve akarja kiadni atyja jelesebb zeneműveit. A H. F. 1857-iki 19-ik számában (jan. 24.) így emlékezik meg e körülményről: «A magyar közönség még emlékezni fog azon ihletett zenészre, kinek halálára Petőfi egy szép költeményt írt, mely így kezdődik . . . (Idézve a négy első sor.) Ez a zenész Rózsavölgyi Márk volt, ki Enterpe rózsavölgyein andalogva sok szép koszorút kötött a nemzetnek édes dalokból, búskomoly dalokból. Ha a magyar zenei lángész-háromság, Csermák, Lavotta, Bihary, a múlt évtizedekben szóba jött, mindenki édesen gondolt rá, hogy van még egy hegedűsünk, és ez Rózsavölgyi. Hanem halála után nagyon hamar elfeledtük biz őt is, mint a többit, s nem igen emeltünk emléket nagy tehetségének. Most azonban lesz végre egy szép vallhallája, melynek köveit önmaga hordá össze, s melynek csak öszszeállitása lesz a másé. Ez a más saját fia, Rózsavölgyi műárus, ki atyja becses műveit régóta gyűjtögeti s olcsó füzetekben adandja ki. E füzeteket minden zeneértő bírni óhajtja, miután ezáltal igen jeles zenefűzérhez jut, s a mellett ez elhunyt özvegyén segélyre, elismerését tanúsítja azon zenész iránt, kinek hajlékában, amíg élt, a költő szerint alig volt más, mint «hegedű és koldusbot». Csernátoni Gyula.