Petőfi-Muzeum, 1895 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1895-01-01 / 1. szám

PETŐFI ELTŰNÉSÉNEK IRODALMA.­­ Mert bár itten, jó fiú, ha volna, sincs! Torkomon hajd, párosával a’ bilincs! És a’ viz-ivás beli kínosan megyen, Félpohárka! még az is csak foghegyen, Savanyu bár, de mégis csak viz lesz ez, Az embernek semmi kedvet nem szerez. Halldsza: tegnap a’ vidéket jártam el, Béreztetőkre nagy kínok közt mászva fel; Hogy ha nem vidíthat a' szőlő leve, Vidítson fel legalább a' levele. Végre látok sok járás-kelés­ után, Zöld növényt, magas karóknak oldalán, Nagy örömmel én is hozza lépdelek... Hát komló volt! hogy a’ ragya üsse meg! Viz-világ ez, nincs szüretje nincs bora, Gyáva szívként zúg a' fenyves sátora, A’ legelső lágy szellő lehelletén, Mert nem ömlik bátorító must tövén, — Hejh, ha egyszer visszavisz jó angyalom, A’ mit elmulasztok, majd kipótolom! Addig is, szánj víz-gyűlölő jó barát! És üríts egészségemre egy pohárt! Tompa Mihály. Közli: F. Z. Petőfi eltűnésének irodalma.­ Harmadik közt. III. Mielőtt tovább mennénk, meg kell jegyeznünk azt, hogy az 1860/61 évi kiterjedt irodalom a költő haláláról s az az érdeklődés, melylyel a nemzet a költő élete és halála iránt viseltetett, a regény­­irodalomban is visszhangra lelt. Tudtunkkal Jókai kevéssel ezután két regényében foglalkozott a költővel, a Politikai Divatok-Ълп és Az új földesu­r-Ъйп. Az elsőben Pusztafi költő alakjában, a minőnek a forra­dalom előtti időből van rajzolva, könnyű ráismerni Petőfire, noha az író az előszóban óv is e felfogástól e szavakban: »ismerős alakokat . . . ne keressen e regényben az olvasó«. Azonban már akkor, midőn 1863-ban először megjelent, mindenki meg volt róla győződve, hogy Jókai előtt általánosságban Petőfi alakja lebegett, noha a részletekben kevés hűséggel. Erre e sorok írója saját életéből is emlékezik, midőn a Hon tárczájából családi körben apja fenhangon felolvasta e regényt, a mint naponként megjelent s emlékszik a csalódásra is, mely mind­nyájunkat ért, midőn a költőt a forradalom után fogolyként s azután elzüllött alakként találtuk rajzolva az akkor már meghonosult törté­nelmi tudat ellenére, mely meg volt győződve a költő fönséges el­tűnéséről. Ámaz első részben sokkal hívebb volt a rajz, hogysem a regény második fele ne hatott volna idegenül. Igen, mert Jókai 1­­. 1-ső és 2-ik közt. P.­M. VII. 1. és 88. 1.

Next