Pintér Jenő: Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés 7. A magyar irodalom a XIX. század utolsó harmadában (Budapest, 1934)
A regény és dráma
A NOVELLA ÉS REGÉNY FEJLŐDÉSE. 735 hatott rá, az itthoniak közül Petelei István stílusához vonzódott legjobban. Megfigyeléseit szerette képzeletének játékával vegyíteni; még ott is szembeszökően stilizált, ahol élményi elemek álltak rendekezésére. Hősei mintha képzelt világban mozognának, meséi mintha a hangulatárnyalás céljait szolgálnák. Van néhány igazán sikerült tanulmányfeje, így az osztrák-magyar katonatiszt képe; ezt a típust valószerűen rajzolta meg, csakúgy, mint néhány művész alakját. (A gyáva, utolsó, Judit könyve, ordító tanyán.) Hol romantikus túlzásokkal, hol impresszionista színezéssel, hol naturalista fordulatokkal dolgozott Bródy Sándor. (1863—1924.) Zola tanítványaként lépett fel, szerette volna meghonosítani irodalmunkban a naturalista regényírást, de vagy nem volt tisztában eszközeivel vagy visszariadt a francia túlzások alkalmazásától. Az igazi naturalizmus csak Móricz Zsigmonddal jutott be a magyar irodalomba, Bródy Sándor félnaturalista volt. Szívesen festette a bűnt, a nyomort, a szennyet, de feldolgozásában mégis csak álomvilágot rajzolt; megfigyelések és tapasztalatok helyett képzeletéből merítette és sok meseszerű elemmel keverte történeteit. (Faust orvos, Hófehérke, Az ezüst kecske.) A szertelenségek világában élt, különös hangulatokba vetette magát, sajátságos helyzeteket gondolt ki. Stílusa is megfelelt nyugtalan idegrendszerének, majd szeszélyes szaggatottsággal halmozta egymás mellé egyéni fordulatokban bővelkedő mondatait, majd lapos prózát írt fáradt unalommal. Kevés magyar írónak avultak el olyan gyorsan a munkái, mint az