Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1857-04-08 / 14. szám
Pest, április 8.1857. Politikai A „Politikai újdonságok“ hetenként egyszer egy nagy tömött íven jelennek meg. — Előfizetési díj : január-juniusig, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai utón elküldve a „Vasárnapi újsággal“ együtt 6 hónapra 3 ft., egész évre 6 ft. pengő. — A „Politikai újdonságok“ kiadóhivatala, egyetem-utcza 4. szám. 14. szám. Harmadik évi folyam. HETI KRÓNIKA. Ausztria. Gróf Paar turini volt ügyviselő Turint az egész követségi személyzettel elhagyván, ápril 1-én érkezett Bécsbe ; marquis Cantone di Ceva piemonti követ azonban még nem ment el Ausztria fővárosából, hol egyébiránt hir szerint csak az a körülmény tartóztatja vissza, hogy felesége lebetegedni készül. A diplomatiai viszony tehát meg van szakitva s most következik az, mit hasonló esetekben minden kormány tenni szokott, hogy t. i. a külföldi udvaroknál levő követeit a szakadás okairól tudósítja, mellyek az illető kormány politikáját a külföld előtt igazolják. Illy körjegyzékek már mind a két részről útnak indultak; a piemontiról eddig mit sem hallani, az ausztriairól azt mondják, hogy békülékeny hangon van írva s hogy Buo grófnak Cantone marquis előtt tett szóbeli nyilatkozataiból azt kell ítélni, miszerint Ausztria a kigyenlitést őszintén óhajtja. A kiegyenlítés feladatára a franczia kormány vállalkozott s bécsi követét Bourqueney bárót megbízta, hogy e czél elérésére mindent kövessen el. Bourqueney ehhez képest gyakran értekezik Buo gróffal s tőle már is azt a biztosítást vette, hogy Ausztria semmit sem fog cselekedni, mi Piemontnak panaszra adhatna okot. A dán herczegségek ügye hamarjában nem kerül már a német szövetséggyűlés elé, mert mind a bécsi, mind a berlini kormány írásban nyilatkoztatá ki az ottani dán követeknek, hogy mielőtt további lépéseket tenne, be fogja várni a dán kabinet azon ígéretének teljesítését, miszerint Holstein alkotmányának épségét biztosítandja. Ausztria az európai udvaroknál levő ügy viselőihez f.de lén hirszerint körjegyzéket küldött szét, mellyből a két német nagyhatalom tökéletes egyetértése tűnik ki. Minap említik, hogy Petrovics György montenegrói tanácselnök s a vladika nagybátyja Bécsbe érkezett, felvilágosítást adni Radonics Lukács ausztriai alattvaló erőszakos elfogatásáról. E felvilágosítást az ausztriai kormány Mamula altábornagy és dalmátiai főkormányzó útján követelte, olly utasítással, hogy ha a montenegritak Radonicsot azonnal szabadon nem bocsátják, akkor minden közlekedést meg kell velök szakitani s a határok körülvételét elrendelni. Ezen ügyesbajos dolog miatt jött Petrovics Bécsbe; mi sikerrel? még nem tudni. Francziaország. A rendőrség ismét egy titkos társaságot fedezett fel, melynek czélja socialista felkelés volt s erre jelt a császár élete elleni merénylettel kellett volna adni. Legalább ezzel vádolják a Párisban és környékén elfogottakat, kiknek száma nagy s még napról napra növekszik. Mondják, hogy Hugo Viktortól és Ledru Rollintól találtak náluk leveleket s egy kiáltványt, melly párisi nyomdából került ki s Blanc Lajos kezével van javítva. Továbbá találtak fegyvereket, lőport s lázadásra kellő minden készüléket. A kézre került iratok egyike olly komoly tartalmú, hogy a császár Londonban lakó szerzőjének kiadatását fogja az angol kormánytól kívánni. A császár a főállamügyészt a pertárgyalások siettetésére utasítá. Lyonban is történt számos befogatás. Nem tudni, váljon ennek oka a párisival kapcsolatban áll-e, mert némellyek szerint csak azokat fogtálá ei ott, kik Raspail tanárt, a felségségsértés miatt száműzöttet, akarták a jövő törvényhozó testbe követül választani, míg mások azt állítják, hogy a lyoni összeesküvés a társadalomra nézve még a párisinél is veszedelmesebb jellemű volt. A Bourbon és Orléanság között tervezett összeolvadás (a fúzió) teljesen meghiúsulván, újabban azt beszélik, hogy az Orleánság feje, a párisi gróf, a mérsékelt köztársaságiak pártjához kezd közeledni. A császár Morny grófot arra ítélte, hogy Lebon asszonyságnak (kinek a gróf házasságot ígért volt) négy millió frankot fizessen. E választott bírósági ítéletről egyébiránt azt hírlik, hogy Morny már előbb maga késznek ajánlkozott volt ezen összeg lefizetésére. Van miből. Nagy figyelmet gerjesztett a moulins-i püspök ellen emelt vád s ennek az államtanácsban áprili án történt tárgyalása. A vád főpontjai abból állottak, hogy a püspök egyházmegyéjének több plébánosától írásbeli lemondást kivánt azon jogról, miszerint a plébánost hivatalából letenni nem szabad; továbbá megtiltotta nekik a polgári hatósághoz való folyamodást az ellen, ha a püspök jónak látná őket le- vagy áttérd; egyházi tilalommal fenyegette mindazon papokat, kik az egyházi fegyelem és hatóság dolgaiban világi hatóság támogatásáért folyamodnak; végre, hogy a moulins-i káptalan tagjainak számát a polgári hatóság közbejötte nélkül növelte. A vizsgálatból kitűnt az is, hogy a püspök a megyéjebeli papokat hallatlan szigorú fenyíték alá vetette. Az államtanács a püspök minden intézkedését roppant szótöbbséggel (mellette csak 4-en szavaztak) érvénytelennek és semmisnek nyilvánítá. A neufcháteli ügyben mart. 30-án és 31-én és ápril 3-án tartották az 5-ik 6-ik és 7-ik ülést s bár az 1-ső ülés határozatai már czikkelyezve is vannak, ezeknek tartalmáról semmi bizonyosat nem tudhatni. A nehézség még mindig a körül látszik forogni, Svárcz ismerje-e el előbb a porosz király felségjogát s ezt azután a lemondás rögtön kövesse, vagy pedig Poroszország közvetlenül mondjon le Neuschâtelről? Ez tehát csak formakérdés volna, mihez még Poroszország azon követelése járul, hogy Svajcz a 9 év óta elmaradt uradalmi jövedelmekért 2 millió frank kárpótlást fizessen. E követelést viszont Svajcz utasítja vissza. És így — bár a békés kiegyenlítésre mind a két fél hajlandó — az értekezlet hosszúra nyúlik. Mondják egyébiránt, hogy mind a svájczi, mind a porosz meghatalmazott felkérte saját kormányát, engedne le valamit követeléséből, hogy ekként az alkut ketté vágni lehessen. Nápoly irányában a császár a békés viszonyok helyreállítására hajlandónak látszik s beéri azzal, hogy a nápolyi király a börtönökből egy amerikai gyarmatra száműzi a foglyokat. Hiszen a franczia kormánynak is van illyen gyarmata Guyánában, hol a vétkeseket nem lehet hűvösre tenni, mert többnyire 20—30 foknyi hőség uralkodik; bár most bizottmány tanácskozik, a deportatio helyének máshová, talán Új-Kaledóniába áttétele végett. —Nápolyra visszatérve, a király biztosa Pianelli az alkudozások megkezdése végett Párisba érkezett s épen akkor, midőn egy angol miniszteri lap Nápoly ellen keményebb húrokat kezd pengetni. A kabulok elleni hadjárat parancsnokságára három tábornagy, Pelissier, Canrobert és Randons még Salles tábornok is vágyik. A császár meg van akadva, mikép nevezzen ki közülök egyet úgy, hogy a többi hármat meg ne sértse. A második hadjárat a sinai birodalom ellen fog folyni, hova Francziaország tengerész gyalogságot is szándékozik küldeni, melly a partraszállás alkalmával segédül legyen. A polytechnicumi iskolában minap előfordult zavargások folytán a császár ezen intézetet úgy akarja szervezni, hogy jövőre ennek minden növendéke a hadsereg közkatonái közé legyen beírva s ha nagyot vét, az intézetet azonnal elhagyván, közlegénynek soroztassék be. Lord Elgin, a sinai birodalomba rendelt angol kormánybiztos, ápril elején még Párisban mulatott. Pater Ventura prédikácziói napról napra híresebbekké válnak. Minap a császár körüli udvaronczok hibáit olly kíméletlen vonatkozásokkal rótta meg, hogy csaknem ujjal mutatott reájok, sőt magát a császárt is megszólitá a szószékből s mondá neki : úgy tekintse fel-