Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-10-14 / 42. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. SMF* Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. ' 0^* Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri iktatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bérnben: tippelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg­dij, külön minden igtatás után 30 újkrajczár. az országgyűlés működéseiről. Országgyűlésünk kevéssé érdekes,de an­nál hasznosabb munkálatokkal foglalkozott az egész hét lefolytán, s még sok idő kell rá, hogy csak legsürgetősebb törvényhozási teendőinket is elvégezzük. A nép joggal várja bajainak orvoslását s a törvény hiányainak kipótlását. És ha e tekintetben történik valami, többet ér az nekünk, mint a leghatásosabb friss újság a távol eső országok elűzött királyairól s a győzelemmel végződött katonai forradal­makról. A szőlő­dézsma eltöröltetése, illetőleg megváltása immár ki van mondva. Követ­kezett erre a határozat, mely elrendeli, hogy ezután az ország fizessen kárpótlást azon volt jobbágyokért is, kik az 1840-ks törvény engedélye folytán magukat az ösz­­szes úrbéri terhektől ön jó szántókból, s a földesurral kötött szerződés erejénél fogva, még 1848 előtt kiváltották. Mint tudva van, az 1848-as törvény áta­­lában véve minden úrbéri tartozás megvál­tását a nemzet vállára vetette. Jött aztán a német kormány, mely megadta ugyan a kárpótlást a földesuraknak, de hagyta to­vább is fizetni azon legderekabb s legszor­galmasabb embereket, kik még 1848 előtt kiváltották magukat, s még mai napig sem róhatták le teljesen több évre szóló kötele­zettségeiket. A magyar kormány az ily ki­vételt a legigazságtalanabbnak ítélte, mi­után ezáltal épen azokkal bántak legmosto­hábban , kik a jutalomra legérdemesebbek voltak. Más szóval, a község, mely nem gondoskodott magáról , 1848-ban ingyen megnyerd a váltságot, mig azok, kik saját szorgalmuk gyümölcséből akartak a gazdá­­szati szempontból oly káros úrbériség alól kimenekülni, ezek tovább is fizették a tör­lesztésül kikötött évi részleteket. Örömmel írhatjuk, hogy ezen kérdésben a képviselőház összes tagjai egyet­értettek, s csak néhányan kívántak még az 1840-ik év előtt történt megváltásokra is kiterjeszkedni. A túlnyomó többség azonban elfogadta a kormány azon érvelését, hogy csak az 1840-ks törvény engedte meg először az örök­vált­ságot, s a­mi azelőtt történt, csak egyesek magán­szerződésén alakulhatott.. Hasonló egyértelműség uralkodott a kép­­viselőházban, midőn a régi századok egyik korhadt maradványát, az uzsora ellen szóló törvényt kellett kidobni a corpus jurisból. Sok ember megijed erre s felkiált: hogyan! hát ezután szabad lesz a hitelezőnek tiz per­czent kamatot is követelni? hiszen, ha eddig csak hét százalék kamatot kötött is ki, mint uzsorást azonnal megbüntették. Azonban nem így áll a dolog, mert az uzsora elleni magyar törvény az életben és gyakorlatban inkább azt eredményezte, hogy soha nemzet még nem nyomorgattatott az uzsorások által annyira, mint a magyar. Igen, mert tiltva volt ugyan a kötelezvénybe hat százaléknál többet beírni, ki akadályozhatta meg azonban, hogy a kötelezvény aláírásakor az adós húsz, harminc­, sőt ötven perc­entet előre lefizessen? s nem láttuk-e számtalan példáját, hogy a gonosz uzsorás nem adott pénzt a megszorult embernek, csak úgy, ha 50 forint helyett 100 forintos adóslevelet írt alá. Ilyesmit többé tűrni lehetlen volt. Eltil­tották s megbüntették, a ki hat perczentnél csak egy krajczárral is többet követelt, de sehogy sem férhettek azokhoz, kik kétszer annyit írattak alá, mint a­mennyit kölcsön adtak. Ebből az következett: ha pénz szűke volt az országban s a becsületes lelkű tőkepén­zes más tisztes vállalatokból tiz perczent jövedelmet is húzhatott, nem adá oda pénzét kölcsönkép megszorult embertársának. Elő­ször, mert tisztelte a törvényt, másodszor, mert nem akart, mint uzsorás büntetés alá jutni. Annál kedvezőbb víz volt ez a valódi s legistentelenebb uzsorások malmára, kik aztán a kamatban megtárták ugyan a tör­vény rendeletét, de annál borzasztóbb módra tönkre tették az adóst, a tőkében. Más részről a törvényhozás azt is tapasz­talta, hogy az uzsora elleni törvények soha, vagy csak a legritkább esetben sújtottak egy igazi részlelkű uzsorást. Dk ezek ravasz kópek szoktak lenni, kiket bajos utol érni. Legtöbbször történt, hogy a gonosz embe­rek kiczirkalmozott mesterséggel vittek be uzsorába valami ügyefogyott kurta tőke­pénzest, a­ki jóformán maga sem tudta, mit irat be a kötelezvénybe. De midőn aztán kész volt az irás, s a gyámoltalan hitelező eltette papirosát, néhány nap múlva ugyan­azok, kik pénzt kaptak tőle, ijesztgetni kezd­ték őt, hogy mint uzsorást törvényszék elé állítják. Gyakran történt, hogy az ily embert elítélték, vagy hogy a baj elöl meneküljön, saját pénzéből is sokat elengedett, de hogy a fönnebb rajzolt igazi vérszopó uzsorások valaha hurokra kerültek volna, arról a his­tória nem emlékezik. Ezen viszás állapotnak akar véget vetni a mai törvény, mely megengedi, hogy a pénzbirtokos olyan kamatot kössön ki, a minő neki tetszik, s a minőbe hitelezője beleegye­zését megnyerheti. Ezután a pénz sem lesz kiváltságos áru, hanem csak olyan, mint a búza, gyapjú, repc­e, melyet annak adok el, a­ki legtöbbet ígér érte. Így értsük meg tehát a dolgot, hogy az uzsora elleni törvény eltörlése nem fogja magát az uzsorát elenyésztetni, csak véget vet azon boszantó állapotnak, melyben mentül gonoszabb lelkű az uzsorás, annál biztosabban játszhatja ki a törvény szigorát, s a mellett még képmutató módjára, úgy szerepel a világon, mintha legerényesebb ember volna, a­ki kölcsön adott pénzével más megszorult atyafiát felsegítette! — A legnevezetesebbet legutoljára hagy­tuk. Végre valahára rákerült a sor, hogy elrettentőleg szomorú állapotban sínylődő törvénykezési rendszerünket is a kor igé­nyeihez képest átalakítsuk. Hiszen e miatt még Erdély teljes egyesítését sem hajthattuk végre, miután nem tehettük, hogy ottani atyánkfiaitól elvevén a rosz­pözlekedési rend­szert, még roszabbat adjunk kezekbe. Az igazságügy miniszter által előterjesz­tett törvényjavaslat nagy terjedelemmel bír. Maga a képviselőház is átlátta, hogy ily munkát, melyet jeles törvénytudók készítet­tek és ismételve átvizsgáltak, három-négy­száz tagból álló gyülekezet szakaszonként nem tárgyalhat. Mert ha belebocsátkoznék a részletekbe , rendre elfogadná az egyes képviselők ötleteit és módosítványait, a munka végével oly zagyva mit kerülne ki, hogy abból sem bíró, sem a prókátor többé ki nem okosodhatnék. Megegyeztek tehát képviselőink abban, hogy csak a munkálat néhány fő alapelvét veszik tanácskozás alá, s megbízták a bizott­ságot, jelölje ki azon főbb pontokat, melyek az egésznek sarkalatát képezik. A jogügyi bizottság el is készült a reá­­bízott munkával, s az ügy már az osztályok előtt van és rövid időn nyilvános tárgyalás alá kerül. A legtöbb pontra nézve, úgy lát­szik, nagy egyetértés van a képviselőház tagjai közt s hosszas vitákat nem is várha-'*

Next