Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-01-15 / 3. szám
Kői fizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. 99^ Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr.VQ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajezárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajezárba számittatik. — Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben , tippelik Alajos. Vollzeile Mr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Ujdonságok 1873-ik évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illustrálva; a másik rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Előfizetési feltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordva. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt. Egész évre (január—deczember).............................10 ft. Félévre (január—junius)..............................................5 » Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre (január—december)..................................6 ft. Félévre (január—június).................................................3 » Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre (január—deczember) 5 ft. — kr Félévre (január—junius)..............................*»50» P9" Egyes előfizetések legczélszerűbben postai utalvány által eszközölhetők, amelyre bérmentesítésül csak egy darab 5 krajczáros bélyeg kívántatik. Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tiszteletpéldánynyal szolgálunk. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-u* — i. sz.a.) Izgatás botrányokkal. Napi sajtónk, az esküdtszékek fonák kegyelméből, sokat megengedhet magának; parlamentünkben is féktelenül tombolhat a pártdüh, és egynémely botrányjelenete rapzamában czynizmusa is versenyezhet az amerikaiéval, melynek vajha hatalma egy tized részét is bírná, — mindazáltal a többnyire személyes érdekek körül forgó vitázás e csaknem teljes korláttalansága mellett, a magas és belügyi politika érdemlegesebb kérdései elintézésében a közvélemény nyomásának nemcsak hogy igen csekély része van, de az azok mikénti eldöntésére ható indokok felől is csak utólag, többnyire későn nyer fölvilágosítást. Különös és épen nem egészséges közállapotra mutató körülmény, hogy —a nagy tömeg közönyes fásultsága folytán — a politikát csináló úgynevezett értelmiség sokkal inkább érdeklődik személyes, mint sokkal fontosabb államérdekek iránt. Míg a nyilvánosság legjelentéktelenebb szereplőinek aprólékos magánviszonyai is olykor szeméremsértő meztelenségben állíttatnak nyilvánosság elé, a magyar állam életbevágó kérdéseinek mibenléte, az arra vonatkozó szándéklatok és vezérelvek iránt a közvélemény legkevésbbé van tájékozva. Ilyen titokzatos, mert megfoghatlan az eljárás, melyet kormányunk és parlamentünk, atalán nemzeti politikánk vezérlő férfiai a hazában élő úgynevezett nemzetiségekkel, illetőleg azok izgatóival szemben követnek. Vannak esetek, melyekben czélszerű, ha a vezérlő államférfiak nem kötik a nagy harangra czélzataik titkát, de ez esetekben körülbelül lehetséges is józan észszel belátni, hogy itt a titoktartásnak meglehet a maga oka és várható haszna. Ez eset áll be, midőn valamely nálunknál erősebb, hatalmasabb ellenséggel állunk szemben. Ha tekintetbe veszszük, hogy ez úgynevezett nemzetiségi kérdésben nem is egyes hatalmakkal, nem is népekkel, nem is a hazai idegen ajkú lakosság nagy tömegével, csupán egy-két elvetemült izgató egyénnel van dolgunk, kik a politikai lázító szerepet aljas üzlet gyanánt, személyes keresetből játszák, hogy saját értéküket növeljék, ha egyfelől latra vetjük, mily roppant a kár, mely izgatásukból államunkra háramlik, másfelől pedig megfontoljuk, mily csekély vagy semmis a veszély, mely ez izgága egyéneknek hatalmi után ártalmatlanná tételéből származnék, el nem gondolhatjuk, mi lehet az oka, hogy kormányunk tűri e hallatlanul botrányos üzelmeket. Nem tudjuk, hanyagság, közöny vagy tervszerű szándékosság-e eme tétlenség forrása? Olyanformán vagyunk ezen csodálatos és megfoghatlan eljárással, mint 1866-ban a csehországi vezér egykori „titkos tervével,“ és tartunk tőle, ha várjon nem lesz-e ennek is hasonló rettenetes következménye. Akkor sem tudtuk elképzelni, mi lehet abban előnyös, ha az ellenfél tamerlani hadait a birodalom helyébe ereszti az osztrák vezér, de a felelet az volt, hogy ennek valami mélységesen mély és bölcs titkos terv az alapja. A következés aztán a józan ész aggodalmainak adott igazat. Az izgatások és botrányok, melyeket oláh, rácz és horvát izgató csoportok időnként, vagy inkább egyre másra rendeznek, nem egyebek mint a legkihívóbb meggyalázásai a magyar államiság eszméjének, és aláássák annak tekintélyét bel- és külföldön, fölbátorítják a magyar korona országainak ellenséges indulatú elemeit, elcsüggesztik a magyar népet, önbizalmatlanná és hitetlenné teszik életképessége és jövője iránt. Amint látjuk, a nemzetiségi izgatás, az állam elleni összeesküvés törekvése nemhogy csillapulna de folyton növekszik, s immár nyílt vetélkedéssé fajult, mindennap kézzelfoghatóbban bizonyítja be, hogy új alkotmányosságunk korszaka veszélyesebb réseket üt magyar nemzetiségünk végső erődén, mint maga a németesítő osztrák önkényuralom. Lehetetlen föltennünk, hogy a magyar kormány azt akarná elérni e föltétlen engedékenységgel, miszerint a horvátok az elszakadást, mely mellett oly hévvel izgatnak, tettleg megkíséreljék vagyis fegyveres lázadásba törjenek ki. Pedig ha törvényes, de azért békés utón el nem fojtanak oly izgatást, minő már évek óta szabadon foly Horvátországban és a talán déli határainkon, hogy ennek előbb-utóbb tettleges kitörés lesz a következménye, az oly természetes, mint hogy a fazék víz fölforr és kifut, ha a tűz mellett hagyják. Ekkor aztán nem lenne más hátra, mint a fegyveres lázadást fegyveres kézzel elnyomni, s egy darabig a „testvér“ országot ostromállapotba helyezni. Vájjon ez volna-e helyesebb eljárás reánk nézve ez országgal szemben? Ez volna igenis akkor, ha már minden egyéb meg lön kísérelve, és az ellenszegülés mégis megtörtént. Maga a horvát nép nagy tömege nem táplál ellenséges indulatot irányunkban, ha papjai, tanárai, hivatalnokai, urai nem szuryongatják. Hogy pedig ez ne történjék, ezt meg lehetne akadályozni békés, szabatosan törvényes eszközökkel. Az oly alkotmány, mely megengedi a hazaárulást, a fejetlenséget, nem volna tökéletes alkotmány. Nem áll az, mintha az a féktelen izgatás, mely már-már a forrpontig korbácsolja föl a szenvedélyeket, alkotmányunk folyománya volna. Ha a Bánság, Erdély és Horvátország csakugyan a magyar korona alá tartozik, akkor okvetlen kell törvényes eszközökkel és joggal, sőt kötelességgel bírnunk arra, hogy ott az államellenes törekvéseket csírájukban elfojtsuk.