Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1873-01-15 / 3. szám

Kői fizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. 99^ Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr.­­VQ Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajezárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajezárba számittatik. — Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben , tippelik Alajos. V­ollzeile Mr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Ujdonságok 1873-ik évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illustrálva; a másik rendkívüli mellék­letekkel bővítve.) Előfizetési feltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordva. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt­­. Egész évre (január—deczember).............................10 ft. Félévre (január—junius)..............................................5 » Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre (január—dec­ember)..................................6 ft. Félévre (január—június).................................................3 » Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre (január—deczember) 5 ft. — kr Félévre (január—junius)..............................*»50» P9" Egyes előfizetések legczélszerű­bben postai utal­vány által eszközölhetők, a­melyre bérmentesítésül csak egy darab 5 krajczáros bélyeg kívántatik. Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tisz­­teletpéldánynyal szolgálunk. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadó­hivatala (Pest, egyetem-u* — i. sz.a.) Izgatás botrányokkal. Napi sajtónk, az esküdtszékek fonák kegyelméből, sokat megengedhet magának; parlamentünkben is féktelenül tombolhat a pártdüh, és egynémely botrányjelenete rap­­zamában czynizmusa is versenyezhet az amerikaiéval, melynek vajha hatalma egy tized részét is bírná, — mindazáltal a több­nyire személyes érdekek körül forgó vitá­­zás e csaknem teljes korláttalansága mellett, a magas és belügyi politika érdemlegesebb kérdései elintézésében a közvélemény nyo­másának nemcsak hogy igen csekély része van, de az azok mikénti eldöntésére ható in­dokok felől is csak utólag, többnyire későn nyer fölvilágosítást. Különös és épen nem egészséges közállapotra mutató körülmény, hogy —a nagy tömeg közönye­s fásultsága folytán — a politikát csináló úgynevezett értelmiség sokkal inkább érdeklődik szemé­lyes, mint sokkal fontosabb államérdekek iránt. Míg a nyilvánosság legjelentéktele­nebb szereplőinek aprólékos magánviszo­nyai is olykor szeméremsértő meztelenség­ben állíttatnak nyilvánosság elé, a magyar állam életbevágó kérdéseinek mibenléte, az arra vonatkozó szándéklatok és vezérelvek iránt a közvélemény legkevésbbé van tá­jékozva. Ilyen titokzatos, mert megfoghatlan az eljárás, melyet kormányunk és parlamen­tünk, atalán nemzeti politikánk vezérlő férfiai a hazában élő úgynevezett nemzetisé­gekkel, illetőleg azok izgatóival szemben kö­vetnek. Vannak esetek, melyekben czélszerű, ha a vezérlő államférfiak nem kötik a nagy harangra czélzataik titkát, de ez esetekben körülbelül lehetséges is józan észszel belátni, hogy itt a titoktartásnak meglehet a maga oka és várható haszna. Ez eset áll be, midőn valamely nálunknál erősebb, hatalmasabb ellenséggel állunk szemben. Ha tekintetbe veszszü­k, hogy ez úgyne­vezett nemzetiségi kérdésben nem is egyes hatalmakkal, nem is népekkel, nem is a hazai idegen ajkú lakosság nagy tömegével, csu­pán egy-két elvetemült izgató egyénnel van dolgunk, kik a politikai lázító szerepet aljas üzlet gyanánt, személyes keresetből játszák, hogy saját értéküket növeljék, ha egyfelől latra vetjük, mily roppant a kár, mely izga­tásukból államunkra háramlik, másfelől pe­dig megfontoljuk, mily csekély vagy sem­mis a veszély, mely ez izgága egyéneknek hatalmi után ártalmatlanná tételéből szár­maznék, el nem gondolhatjuk, mi lehet az oka, hogy kormányunk tűri e hallatlanul botrányos üzelmeket. Nem tudjuk, hanyag­ság, közöny vagy tervszerű szándékosság-e eme tétlenség forrása? Olyanformán va­gyunk ezen csodálatos és megfoghatlan eljárással, mint 1866-ban a csehországi ve­zér egykori „titkos tervével,“ és tartunk tőle, ha várjon nem lesz-e ennek is hasonló ret­tenetes következménye. Akkor sem tudtuk elképzelni, mi lehet abban előnyös, ha az ellenfél tamerlani hadait a birodalom hel­­yébe ereszti az osztrák vezér, de a felelet az volt, hogy ennek valami mélységesen mély és bölcs titkos terv az alapja. A követ­kezés aztán a józan ész aggodalmainak adott igazat. Az izgatások és botrányok, melyeket oláh, rácz és horvát izgató csoportok időnként, vagy inkább egyre másra rendeznek, nem egyebek mint a legkihívóbb meggyalázásai a magyar államiság eszméjének, és aláássák annak tekintélyét bel- és külföldön, fölbáto­­rítják a magyar korona országainak ellen­séges indulatú elemeit, elcsüggesztik a ma­gyar népet, önbizalmatlanná és hitetlenné teszik életképessége és jövője iránt. A­mint látjuk, a nemzetiségi izgatás, az állam elleni összeesküvés törekvése nemhogy csillapulna de folyton növekszik, s immár nyílt vetél­kedéssé fajult, mindennap kézzelfoghatób­ban bizonyítja be, hogy új alkotmányossá­gunk korszaka veszélyesebb réseket üt magyar nemzetiségünk végső erődén, mint maga a németesítő osztrák önkényuralom. Lehetetlen föltennünk, hogy a magyar kormány azt akarná elérni e föltétlen enge­dékenységgel, miszerint a horvátok az elszakadást, mely mellett oly hévvel izgat­nak, tettleg megkíséreljék vagyis fegyveres lázadásba törjenek ki. Pedig ha törvényes, de azért békés utón el nem fojtanak oly izgatást, minő már évek óta szabadon foly Horvátországban és a talán déli határain­kon, hogy ennek előbb-utóbb tettleges ki­törés lesz a következménye, az oly termé­szetes, mint hogy a fazék víz fölforr és ki­fut, ha a tűz mellett hagyják. Ekkor aztán nem lenne más hátra, mint a fegyveres lá­zadást fegyveres kézzel elnyomni, s egy darabig a „testvér“ országot ostromálla­potba helyezni. Vájjon ez volna-e helyesebb eljárás reánk nézve ez országgal szemben? Ez volna igenis akkor, ha már minden egyéb meg lön kísérelve, és az ellenszegülés mégis megtörtént. Maga a horvát nép nagy tömege nem táplál ellenséges indulatot irányunkban, ha papjai, tanárai, hivatalnokai, urai nem szuryongatják. Hogy pedig ez ne történjék, ezt meg lehetne akadályozni békés, szabato­san törvényes eszközökkel. Az oly alkot­mány, mely megengedi a hazaárulást, a fejetlenséget, nem volna tökéletes alkot­mány. Nem áll az, mintha az a féktelen izgatás, mely már-már a forrpontig korbá­csolja föl a szenvedélyeket, alkotmányunk folyománya volna. Ha a Bánság, Erdély és Horvátország csakugyan a magyar korona alá tartozik, akkor okvetlen kell törvényes eszközökkel és joggal, sőt kötelességgel bír­­nunk arra, hogy ott az államellenes törek­véseket csírájukban elfojtsuk.

Next